2014. december 26., péntek

Borzsomi

Harmadszor is megerkeztem Gruziaba, a legnagyobb atlagmagassagu, vulkanikus fennsikokbol allo tartomany, Szamche-Dzsavahetia alig 1000 meteren fekvo fovarosaban, Ahalciheben vagyok (ket nappal kesobb, amikor befejezem ezt a beszamolot es kozzeteszem, mar Borzsomiban, a furdovarosban). Mivel a Batumiba vezeto legrovidebb ut, mely a 2025 meteres Goderdzi-hagon vezet keresztul, a magas ho miatt mar zarva van, kenytelen vagyok nagy kerulot tenni es Borzsomin, Hasurin es Kutaiszin at megyek vissza Batumiba, majd Torokorszagba. A zord idojaras miatt az utvonalat is kenytelen voltam megvaltoztatni, Eszakkelet-Torokorszag magas hegyei es hagoi helyett az egyszer mar megtett Fekete-tenger-parti utat kovetem Samsunig, majd Amasyan at Kappadokia es valamikor januar masodik feleben a Foldkozi-tenger medenceje es Ciprus kovetkezik.

Egy hetet toltottem az ormeny fovarosban, tobb mint 7 honapi utonlet utan szukseget ereztem mar egy hosszabb pihenonek. Sokat barangoltam a kis belvarosban, elveztem a "megallapodottsag" elonyeit, meglatogattam a varostorteneti muzeumot es az ormeny nepirtas kozponti emlekhelyet, a Cicernakaberd-dombot. Nehez megmondani, miert volt otthonos es kedves ez a varos nekem, foleg december elejen, amikor nem a legszebb arcat mutatta, de nehezemre esett a bucsu es a tovabbindulas december 5-en. Egesz ido alatt egyetlenegyszer sem sikerult megpillantanom az Araratot, allandoan felho takarta. Nem csak ezert, a Szevan-to, Szjunik, Karabah, Geghard miatt is, es mert az Europabol Del-Azsiaba vezeto (nem sok) ut egyike Ormenyorszagon at vezet, egeszen biztos vagyok benne, hogy par even belul meg visszaterek ide.



Alig hagytam el a varost, az ujra lotyogo pedal miatt nemikepp aggodva Parakar faluban megorultem egy akombakom betukkel kiirt biciklijavitonak. Igy ismerkedtem meg a Babajan-csaladdal es a fiatal szerelovel, Karennel, akik aznap mar nem is engedtek tovabb. Karen mar bejarta munka utan fel Oroszorszagot es allandoan a hazai munkalehetosegekrol erdeklodott. Nagyon szerenyen eltek, de szivesen fogadtak, kulonosen Karen edesanyja, akitol egy ormeny keresztet is kaptam es igen nagy aggodassal engedett utamra, lelkemre kotve, hogy irjak nekik, ha hazaertem. Masnap Karen meg biciklizvel bekisert egeszen Ecsmiadzinig, az ormeny katolikus egyhaz kozpontjaig, ahol osi templomok egesz sorat jartuk vegig, koztuk Ormenyorszag legregibb templomat, a 301-ben epult szekesegyhazat. Vasarnap leven valamennyi templomban istentisztelet volt, igy csak kivulrol tudtuk oket megnezni. Ecsmiadzin elott meg megalltunk Zvartnocban, ahol egy hatalmas, 7. szazadi templom maradvanyai talalhatoak, valamint egy eredeti ket es felezer eves ekirasos tabla.


Nagy lendulettel indultam tovabb a torok hatar kozvetlen szomszedsagaban elterulo siksagon es hamarosan meg is erkeztem Armavir (regi neven Hoktemberjan, de ma is a legtobben igy emlegetik, akarcsak Leninakant /Gjumri/ es Kirovakant /Vanadzor/) varosaba, amikor beutott az ujabb baj - 3500 km utan, az Ardesenben kicserelt hatso tengely kettetorott. Mar sotetedett es a varosszeli saros garazssoron vegzett hosszas butykolesek (eloszor azt hittem, a csomagtarto log ra a kerekre) utan (amikor is a kozel s tavol jelenlevo osszes szerelo a segitsegemre sietett) vegul is Maco, egy 58 eves, melyen vallasos taxisofor hivott meg a csaladjahoz, felesege es keteves kislanya tarsagaban toltottem az estet (nemi vallasi targyu vitat folytattam Maco "hitbeli noverevel", aki szerint a humanizmus onmagaban meg nem eleg, ha nem hiszel Istenben... rahagytam.). Miutan masnap reggel vendeglatoim Isten segitseget kertek a kerek-mizeria megoldasara, egy regi busszal visszazotyogtem Jerevanba. Mivel az interneten csak ket cimet talaltam, mindketto bicikliuzlete, ahol nincs szerviz, de allitolag ismerik az egyetlen mestert a varosban. Az elso cimen mar nem volt semmi, a masodik pedig a varos szelen volt, 7-8 km-re eszakkelet fele. Kezemben a hatso kerekkel kicammogtam a cimre, ahol a legnagyobb segitokeszseggel fogadtak, autoval visszahoztak a varosba, a Mastoc-sugarutra, ahol par honapja megnyilt Jerevan elso bicikliszervize. Masnapra meg is lett a kerek, az ejszakat ismet egy internetcafeban toltottem, majd estere visszaertem kedves  vendeglatoimhoz, Armavirba.



Az ezutan kovetkezo utszakasz viszontagsagokban nem maradt el a Jerevan elottitol. Mjasznikjan utan elhagytam az Araksz-menti siksagot es az ut egyre magasabbra emelkedett az Aragac delnyugati lejtoin, hatalmas vulkani eredetu sziklasivatagon keresztulhaladva. Karakert utan egy darabon az aszfalt is eltunt, de ahol megvolt, ott se volt benne sok koszonet. Talinban meglatogattam a varos szelen, a temetoben allo, teto nelkuli, romokban allo katedralist. Kovetkezo nap visszaerkeztem a ho birodalmaba, es bar Masztara utani taborhelyemen erkezesemkor meg satrat tudtam allitani, masnapra ujra vastag horeteg fedte be satramat. Gjumriig az ut mar vegig lejtett, de ez csak annyi valtozast hozott, hogy a havat havaseso, illetve hatalmas sar valtotta fel. Utkozben tobbszor behivtak benzinkutakon melegedni es teara, illetve (mar a Gjumri utani szakaszon) egy izben egy falusi csalad kis hazaban ebedre is vendegul lattak.



Utikonyvem Sirak tartomanyt csak az "ormeny Sziberia" neven emlegette, hozzateve, hogy telen nem ritkak a -40 fokos fagyok sem. Nekem szerencsem volt, csak -15 fokig sullyedt a higanyszal, amikor a hoboritotta magashegysegben, Asock elott nem sokkal, egy utmenti (meglepo modon nem osszemocskolt) zarva levo karbantarto-epulet eloterben satrat allitottam. Nem panaszkodom, ki lehetett birni, csak a melyseges csond a semmi kozepen volt egy kicsit felelmetes. Reggel az elso megallo autobol (szallashelyem mellett forras fakadt, mely a nagy hidegben sem fagyott be) egy hatalmas szendvicset nyujtottak felem. Talan megereztek, hogy az utolso ormeny dramom is elfogyott. Delutanra ertem a hatarfaluba, Bavraba, ahol maga a polgarmester (aki egyebkent szinhazi kritikus es mufordito, a litvan irodalom ormenyre forditoja, maga is Klajpedaban tanult) allitott meg es hivott be a kalyhahoz, majd az ujonnan epult templom egy mellekhelyisegeben kaptam szallast az ejszakara, ahol volt egy radiator is.



Visszaerkezve Gruziaba, hosszu szakaszon ormenylata teruleten haladtam at. A hatar utan nem sokkal ereszkedni kezdett az ut es elobb a Paravani, majd a Mtkvari (Kura) volgyeben 2100 meterrol ezerre ereszkedett ala. Itt ert az ut elso (es remelem utolso) kozlekedesi balesete, Gorelovka faluban egy parkolo bolgar rendszamu lada ajtajat nyitottak ram, ripityara torve az oldaltaska muanyag tartojat, de nagyobb baj nem tortent. Valahol Ahalkalaki utan kiertem a hoboritotta szakaszrol (ebben az ormenylakta varosban a regi var romjai neznek farkasszemet a 3300 meteres Didi Abuli fengeses ormaval), majd aznap este mar 1200 meteres magassagban, a Vardzia fele vezeto ut menten satoroztam. Gruziaban ismet napi problemava valtak a kobor (illetve inkabb felkobor, kulonfele kultelki letesitmenyek kapui korul lezengo) kutyak. Ahogy korabban mondtak nekem, ez egy szabad orszag, itt a kutyak is szabadok (magyaran mindenki szemet huny a problema felett, amit nyilvan a rendszervaltas utani civilizacios osszeomlas okozott). Miutan egy nap alatt haromszor tamadtak ram a dogok, mar nagyobb mennyisegu kovet keszitettem a kosarba..



Vardzia az orszag egyik leghiresebb idegenforgalmi nevezetessege (16 km-es kitero Hertviszitol, ahol latvanyos var romjai magasodnak a Kura fole), tiz szinten elterulo "barlangvaros", mely egy foldrenges eredmenyekent valt lathatova. A szokott turistainvazio december vegen elmaradt es haboritatlanul vegigjarhattam a tomenytelen ureget, meredek lepcsot, alagutat (csak a Tamara kiralynot abrazolo freskoirol hires templom volt zarva, ahova a kiiras szerint kulon egyhazi engedely kell...) A szerzetesek a rendszervaltas utan ide is visszkoltoztek, akarcsak a kozeli Vani-barlangok remetecellaiba, ahol azert megoldottak a sziklaba vajt ablakok hoszigeteleset es a futest is es termeszetesen terepjaroval kozlekednek. Keskeny alagutakon, falepcsokon, szakadek peremen kellett felmaszni a kis harangtoronyhoz, ahonnan csodalatos kilatas nyilt a volgyre az alkony fenyenel. Az ordog erodje, a Tmogvi var mellett tertem vissza Hertviszibe, majd Aszpindzan at Ahalcihebe.


Ahalciheben sikerult megoldast talalnom a napok ota veszesen nyikorgo pedalra (a Pockhovi-hidjanal karacsonyfadiszeket arulo gruz mester mellekesen bicikliszerelessel is foglalkozott es egy zsaknyi szerszam es alkatresz lapult a pult mogott...). Megkonnyebulten toltam fel a bicajt a var kapujahoz. Az egykori torok erodot az utobbi evekben szinte teljesen ujjaepitettek es idegenforgalmi latvanyosagga alakitottak, itt kapott helyet a gazdag leletanyagot bemutato muzeum, udvarban pedig a regi mecset kupolaja magasodik. Borzsomiig a Kura volgyeben ereszkedtem lefele, lassan visszatertek az erdok, a furdovaros  kornyeket hatalmas fenyvesek boritjak. Megalltam Ackuri varanal, tegnap felgyalogoltam a Zold monostorig, ahol a szerzetesek tobbszolamu eneke kisert, ma pedig Borzsomit jartam be, hosszu setat teve a furdoparkban es nagy szerencsemre megtalalva ezt a kis internetezoszobat a fout menti zsibongo piac egyik sarkaban.


2014. november 30., vasárnap

Jerevan

Tegnapelott erkeztem meg az ormeny fovarosba. Az 1.1 millios Jerevan az orszag igazi kozpontja, lakossaganak tobb mint egyharmada itt el es valamivel ezer meter alatt fekszik, ami szamomra most azt jelenti, hogy nincs fagy... Eleg viszontagsagos utam volt Tbiliszitol idaig, de most meg 3 napig itt leszek, mielott indulnek vissza Batumi fele.

Miutan egy ejszakat a kepernyo elott toltottem, az ebredezo, fagyos Tbilisziben tettem meg egy utolso setat, aztan kimarsrutkaztam a Lilo bazarba. A biciklit rendben megjavitottak, indultam is tovabb az ormeny hatar fele meg delelott. Aztan a faradtsag erot vett rajtam es a Kura partjatol nem messze satrat is allitottam egy kellemes ligetben. Masnap aztan ujult erovel indultam tovabb a marneuli uton. A hatarig tarto utszakasz eleg szaraz videken haladt at es a Kumiszi-tonak otthont ado arkon kivul emelkedo sem volt. Az ut menten veges-vegig egymast ertek a gyumolcsarusok, most volt a mandarin szezonja, a Fekete-tenger partvidekerol hozzak ide. Az arusok (es az orszagnak ez a resze) fokent azerbajdzsani nemzetiseguek voltak, mondanom se kell, hogy rendszeresen megallitottak es megvendegeltek. Egyebkent egy ujabb (tudom, mar unasig ismetelt) kutyatamadas es egy defekt kinalkozik emlitesre. Visszatero kerdes volt, hogy minek megyek Ormenyorszagba, nincs ott semmi, csak ko, kulonben se sok kedvesseggel beszeltek az ormenyekrol, hogy finoman fogalmazzak. Meg Azerbajdzsanban tobb alkalommal kertek meg, hogy ha megyek Ormenyorszagba is, akkor mondjam meg nekik, hogy......

Ormeny gyumolcsarus hazaspar Ajrumban, akik behivtak melegedni
Az utolso falu, Szadakhlo (hosszabb "interju" a korem gyulo helybeliekkel az ivokutnal, akarcsak Azerbajdzsanban) utan ertem el a hatarallomast. Alaposan megvaltoztam 9 ev alatt, mert a hataror csak nehany ellenorzo kerdes utan hitte el, hogy en vagyok a fenykepen. Az elso benyomasok: orosz mintaju egyenruha a hatarorokon, korrupcioellenes falragaszok, szinte minden auton sotetitett ablak. Uj penzegyseghez is hozza kell szoknom, egy euroert 540 dramot adnak, igy most ezrekben kell szamolnom. Az arak talan itt a legalacsonyabbak a Kaukazusban, es gyakorlatilag mindenki beszel oroszul, de sokan angolul es franciaul is. Gruziaban es Azerbajdzsanban politikai okokbol folyamatosan szoritjak ki az orosz nyelvet a kozterekrol es egyre kevesebben beszelnek oroszul (Kelet-Gruzia falvaiban es a videki Azerbajdzsanban ugy lattam, hogy a tobbseg csak a nemzeti nyelvet birja), Ormenyorszagban viszont a feliratok teren is megmaradt az orosz nyelv jelentosege. Mint megtudtam, aki csak teheti, Oroszorszagba megy dolgozni (a Gruz hadiuton csakugyan egymast erik az ormeny rendszamu kocsik), a teveben alul folyamatosan futnak a busztarsasagok hirdetesei a Jerevan-tetszoleges orosz nagyvaros viszonylatban). Mint tobben elmondtak, 1988-ban, a nagy foldrengeskor romlott el minden, azutan zartak be a gyarak, majd jott a karabahi haboru. A mai Ormenyorszag viszont sok segitseget kap a vilagon mindenfele elo ormeny diaszporatol, Jerevanban tobb szobra is van kulonfele amerikai, orosz es egyeb olajmagnasoknak, mecenasoknak.

A Debeda volgye Tumanjannal
Az ut a Debeda-folyo, majd kesobb a Pambak volgyeben haladt egeszen Szpitakig, lassankent mintegy 1350 meterig emelkedve. A kornyezo hegyek egyre magasabbak, koparabbak es ridegebbek lettek. Az utat mindenutt vizvezetekek, csatornak oveztek (itt minden csepp vizet megbecsulnek, Jerevanban pedig, tanusithatom, csakugyan kivalo a viz), tobb vizieromuvet is lattam. Az orszag teruletenek tulnyomo resze 1000 meter folott fekszik es vulkanikus kozetek alkotjak. Regi tapasztalatom, hogy a vulkanikus videkeken a legmeredekebbek az emelkedok es ez most is igy volt. Ket rovidnek tuno kiterot tettem a haghpati es a szanahini monostorokhoz ez mindket esetben ket-harom oras nehez tolassal jart. Haghpatba mar sotetedeskor erkeztem meg, de a kaukazusi vendegszeretetben most sem kellett csalodnom, egy erosen ittas, de nagyon kedves oreg, Razmik hivott meg csaladjahoz. Utkozben is elofordult, hogy behivtak a kalyhahoz melegedni, vagy egy kavera. Masnap kodben, majd kesobb a felhoket felulrol nezve jartam vegig a 10. szazadban alapitott monostort, a fekete vulkani kozetbol (orszagszerte legelterjedtebb epitoanyag a tufa) epult komor templomokat, megcsodalva a muveszi faragasu kokereszteket (kacskar). A kopar hegyek es a sotet alapszinu epuletek (igy novemberben kulonosen) eleg komor hangulatot adnak az orszagnak, ugyanakkor ugy erzem, ez a leginkabb europaias a harom kaukazusi orszag kozul. A fovarosban viszont mindenutt sok a gyerek es a fiatal es minden nehezseg ellenere ugy erzem, sok eletero es energia van ebben az orszagban.

Az uton ket alkalommal talalkoztam biciklistakkal, eloszor a hatar utan kozvetlenul egy toulouse-i hazasparral, ok tandemmel utaztak, de innen mar repulovel mennek tovabb Indiaba. A japan (gifui) Kazuja viszont, aki Romaba tart, vegig biciklivel jott Kinan, Kozep-Azsian es Iranon at. Nyakig bebugyolalva is didergett, de megnyugtattam, hogy innen mar egyre melegebb lesz Tbiliszi fele (Vahagnadzorban talalkoztunk). En viszont egyre magasabbra tartottam es egyre hidegebb lett.

Vanadzor - varoshaza
Miutan szep oszi verofenyben vegigjartam es fenykepeztem Vanadzort (Kirovakan), az orszag 3. legnagyobb varosat (talan csak a vasarnap miatt, de nagyon nyugodt helynek tunt, mersekelt forgalommal, alacsony jardaperemekkel) es masnap reggel tovabbindultam, havazni kezdett es egesz nap folytatodott. Mig Szpitakban meg csak havaseso volt, a 2340 meteres Pamb-hago fele tartva minden kilometerrel erosebben havazott. Este a hago elott 4 km-rel kenyszerbol egy utmenti epulet eresze alatt allitottam fel a satrat. Ejszaka kemeny fagy volt es folyamatosan havazott. A kietlen teli ejszakaban csak egy kozelben megallo es egesz ejjel a motort jarato kamion hangja jelezte az emberek jelenletet. Masnap a hagot elerve azutan megerkeztem az Aragac-vulkan labainal elterulo Aragacotn tartomanyba, annak is a legmagasabb sarkaba, Aparan kornyekere. A taj egyetlen hatalmas hosivatagnak tunt, 30-40 centis horeteg takart az uton kivul mindent. Alkonyatkor erkeztem a varosba azzal a szandekkal, hogy mar nem megyek tovabb, semmi kedvem nem volt ujra az ut menten ejszakazni. Eloszor a benzinkuton probalkoztam, de ott nem volt hely, vegul azt hiszem, eddigi utazasaim legrosszabb taborhelyen, egy nyilvanos vecenek hasznalt ures epuletben kotottem ki, ahol epphogy talaltam egy satornyi ossze nem mocskolt helyet. Hogy a helyzet meg kellemetlenebb legyen, a szomszedos hazban lako oreg (miutan megkerdezte, hogy ki engedte ezt meg nekem) vegigasszisztalta a satorallitast. Annak ellenere, hogy az epulet masik fele szenaraktar, ahol legalabb tisztasag volt, meg azt se ajanlotta fel, hogy menjek at oda. Reggel aztan megjelent kettesben egy melakkal es megkerdezte, hogy elek-e meg... Ilyen emberekkel is talalkozom neha-neha.

A Pamb-hagora vezeto ut
Nehez volt haladni a sikos uttest miatt, tobb alkalommal is gyalogolnom kellett, bar az ut tekerheto volt, aztan Aparan utan ugy husz kilometerrel hosszu lejto kezdodott, mely Jerevanban vegzodott, ugy 1000 meterrel alacsonyabban. Aznap este mar egy kellemes almaligetben satoroztam Astarak varosa mellett. Jerevanba erkezve meg volt egy kis incidensem az amerikai nagykovetseg oreivel. Jellemzo modon a varoskozpontba vezeto uton csak egyetelen tabla volt: "US Embassy" felirattal, maga a kovetseg egy oriasi epuletmonstrum magas keritessel korulveve, bent a parkoloban a megszokott benzinzabalo kocsik garmadaja. Es a keritesen fenykepek a legszebb amerikai nemzeti parkok kepeivel es idezetek kulonfele kornyezetvedoktol es amerikai elnokoktol, melyek a Fold es a Termeszet vedelmere hivjak fel a figyelmet... A vilag elso szamu szennyezojenek ez a foku kepmutatasa mindenkeppen megert egy fenykepet, ezzel aztan fel is hivtam magamra a csillagsavos-felvarros or figyelmet, aki rogton le is csapott ram. "You made a photograph ? Yes. You shouldn't." Mikozben nem sikerult megertetnem vele a kulonbseget Szlovakia es Jugoszlavia kozott, meg kellett varnom az amerikai fonoket, aki nyalkas udvariassaggal "megkert" hogy toroljem le a kepet, majd egy "have a nice day" kiseretben utamra engedett. Nem sokkal arrebb aztan egy baratsagos jerevani hajlektalannal beszelgettem hosszasan ("60 eves vagyok, mit gondolsz, meg utra kelhetek") a regi Jerevant bemutato fenykepes kiallitas elott, majd a Szabadsag-hidon atkelve a hires Ararat konyakgyar epuletnel megerkeztem a belvarosba.

Kucsak falu mar csak 1900 meter magassagban fekszik 
A jerevani belvaros a huszas-harmincas evekben epult Alekszander Tamanjan epitesz tervei alapjan. A regi zegzugos kisvaros helyet adott Szovjet-Ormenyorszag uj fovarosanak, korkoros bulvarral, szeles foutcaval (Mastoc sugarut) ket nagy terrel: az eszakin (Franciaorszag-ter) van az opera, a delin (Koztarsasag-ter) a parlament, ez utobbi kozeleben talaltam egy kis hostelt, ahol napi 12 euroert sikerult egesz jo tamaszponthoz jutnom a varosban. Tegnap meglatogattam a Matenadarant, az irott betu muzeumat, kezzel irt konyvek hatalmas es lenyugozo gyujtemenyet, az epulet elott az ormeny abece megalkotojanak, Meszrop Mastocnak a szobraval. Maga a belvaros nem tul nagy, konnyen kiismerheto, de eleg sokat csatangoltam keresztul-kasul. Beszelgettem egy latogatoba hazaerkezo amerikai ormennyel es egy nyugdijas nenivel a parkpadon ("mi mar otezer eve itt elunk"). Jerevanban is van bolhapiac, termeszetesen, sikerult hozzajutnom a mar forgalomban nem levo dram-ermekhez is. Meg teszek egy kirandulast csomagok nelkul a Geghardi-kolostorhoz, majd szerdan indulok Gjumrin at vissza Gruziaba. Sajnos az eredetileg tervezett Hegyi-Karabahra mar nem maradt idom, illetve a magas hegyek es hoboritotta hagok miatt sem vallalkozhatom mar erre. Talan meg visszaterhetek ide kellemesebb evszakban is...
   

2014. november 12., szerda

Tbiliszi harmadszor

Mar visszajaro vendeg vagyok ebben a Rusztaveli sugaruti internetcafeban... Nem terveztem visszaterni ebbe a gyonyoru varosba, de 3 napja Szignagiban, vagy 110 kilometerre innen a pedal eltorott es onnan gyalog jottem a kahetiai orszaguton. Szerencsemre Tbiliszi legszelen, a Lilo bazarban talaltam egy biciklijavito muhelyt, ahol nagyon kedvesen fogadtak es bar az egesz bazarban nem talaltak azt az alkatreszt, amit cserelni kellett, megigertek, hogy holnapra beszerzik. Igy bejottem a varosba egy hetventetris marsrutkaval es folmentem a Mtacminda-hegyre sikloval (a korabbi ittleteim alatt ez mindig kimaradt). Innen az egesz varost belatni, feluton pedig a gruz nemzeti pantheon, a Mamadaviti-templom es temeto. Holnap mar egyenesen fordulok Jerevan fele es ha minden jol megy, estere Ormenyorszagban leszek.

De folytatom Hovsantol, a Kaszpi-tenger partjan. Olajfoltos taborhelyemet elhagyva a varos legszelen (miutan megteaztam egy szabomuhelyben, ahol utbaigazitasert alltam meg, de a tulajdonos a legnagyobb tisztelettel fogadott) talaltam egy szerelomuhelyt, ahol meghegesztettek a csomagtartot, mondanom sem kell, hogy ingyen es ismet diszvendegkent kezeltek. Szinte mar unalmasnak tunhet sorolni a sok vendegeskedest, de a Kaukazusban ez a mindennapi tapasztalat. Ahhoz kepest, hogy tavaly Esztorszagban ket het alatt (a rendoroket leszamitva) senki egyetlen szot sem szolt hozzam, eleg nagy kulonbseg... Ahogy Elik mondta: "A Kaukazus szereti a vendegeket."



Hovsan utan az ut egy darabon kozvetlenul a tenger partjan halad (a terkepen "Emin Beach" neven szerepel a hely), itt lementem a vizpartra uszni egyet a mar eleg hideg vizben, majd mikor tovabbindultam tovabb, megszolitott itteni vendeglatom, akinel aztan ket napot toltottem. Elik kamionsofor volt es ma is szallitmanyozassal foglalkozik, de ahogy mondta, enyhen kriminalis hire van a kornyeken (hagyd csak a biciklit nyugodtan a kapunal, senki nem mer hozzanyulni...). Parhavonta ingazik Hollandia/Nemetorszag es Azerbajdzsan kozott, ott van egy baratnoje is, mert hiaba dusgazdag ember, a csaladja tonkrement. Igy egy barati tarsasag gyulik ossze minden este a hatalmas haz udvaran, ilyenkor aztan van baranysutes, poharazgatas, beszelgetes, sokszor ejszaka is erkezik meg valaki. Engem a legnagyobb vendegszeretettel fogadtak, meg a ruhaimat is ki tudtam mosni hosszu ido utan mosogeppel, sot felajanlottak, hogy masnap menjek csomagok nelkul a Pirallahi-szigeti korre. Ez a kor tobb mint nyolcvan kilometeres lett, de eljutottam a sziget eszaki csucskebe, ahol a tengeri olajkutak (egy tobb km hosszu allvanyzat nyulik be a tengerbe) mukodnek, a felsivatagos Apseroni-felsziget fasitasanak szep peldait lattam az ut menten, vegul mar sotetben ertem vissza Hovsanba. A kovetkezo nap tovabbindultam Szurahaniba, ehhez el kellett haladni rengeteg olajkut es egy rozsaszinu to mellett (szerintem ha valaki beledobna egy gyufat, meggyulladna...), majd fel kellett maszni egy jokora dombra. Szurahaniban, a vasutvonal toszomszedsagaban emelkedik az Atesgah nevu zoroasztrianus templom, varszeru udvaron eg a szent tuz ki tudja miota. Innen ujra keletnek fordultam, a repuloterre vezeto (lehet talalgatni, kirol neveztek el) rettento szeles es forgalmas autopalyan. En Kalaba tartottam, estere ertem a falu kozepen magasodo erodhoz (mellette etnografiai muzeum is van, de az mar bezart), amit teljesen felujitottak. A var egyike volt a sirvansahok birodalmat eszakrol vedo erodrendszernek. Masnap (miutan egy olajfaligetben ejszakaztam) az erodrendszer ujabb tagjait, a mardakani bastyakat (Mardakanban tobb gigantikus kapu fogadott, mogottuk a szaz ev elotti olajmagnasok palotaival es egy szereny emlektabla, amely Jeszenyin itteni tartozkodasanak allit emleket) es Suvelanban egy mecsetet (zarandokhely, Mir Movszum Aga sirja, gyonyoru kekcsempes kulso es minden oldalrol uvegboritotta falu belso) latogattam meg. Buzovnanal kiertem az Apseroni-felsziget eszaki partjara, ahol orkanereju szel tamadott eszak felol (tobb alkalommal is biciklistul feldontott, egyszer kis hijan az erkezo teherauto ala), hosszu szakaszokon kenytelen voltam gyalog menni, a satrazas remenytelennek tunt.



Ekkor talalkoztam Tarlannal (Maha Khali Bharata), aki epp utmenti kovacs- es femmuvesmuhelyeben dolgozott segedevel. A Janardag fele vezeto utrol erdeklodtem, de a dolog vege az lett, hogy felhivta egy baratjat es a biciklit egy oreg Lada tetejere erositve egyutt mentunk a Mehdiabad folott emelkedo "Ego-hegyre" (ahogy Tarlan mondta, gyerekkoraban gyakran terelte erre a nyajat, de "turistakent" meg sosem jart itt). Az Atesgahhoz hasonloan itt is a foldbol szivargo foldgaz langol idotlen idok ota, parmeternyi szelessegben. Az uvolto szelben es a hidegben ovatosnak kellett lenni a langok kozeleben. Az estet Tarlan csaladjanal toltottem, aki eleg szereny (spartai es ez az o eseteben nem szovirag) korulmenyek kozott el, felesegevel, harom kisgyerekkel (ket kislany es egy fiu) es a nyugalmazott KGB-s nagypapaval. Tarlan valoban spartai eletet el, Krisna-hivo harcmuvesz es bicikliversenyzo, aki magara a ksatrija-rend torvenyeit tartja ervenyesnek (szolgalatmegtagadasert negy evig ult bortonben, mert a ksatrijak nem harcolhatnak vilagi hatalmak oldalan) es gyermekei felnevelese utan o is biciklivel keszul utra kelni valamelyik tibeti kolostorba. Masnap 16 km-en at kikisert egeszen a bakui agglomeracio szeleig, a semahai ut kezdeteig.




Gyerekkoromat vegigkiserte a felelem a farkasoktol, nem tudom, mikor olvashattam eloszor a gevaudani fenevad historiajat, de biztosan nem voltam meg tiz eves. Aztan elmentem Gevaudanba (ahol farkas ma mar csak egy aprocska rezervatumban akad) es eltoltottem egy ejszakat a Tenazeyre-i erdoben. Azota hiaba remitgetnek az utamba kerulo emberek a farkasokkal, nyugodtan alszom akar a tajgaban, akar a hegyekben. Masnap reggelinel azonban Tarlan teljes komolysaggal beszelt a semahai farkasokrol, melyek nagyobbak, mint barhol mashol es nem felnek az embertol. Lelkemre kototte, hogy sose ejszakazzak messze az utrol es ha este telepulest hagynak magam mogott, inkabb forduljak vissza. Bizony eleg felelmetes tajek kovetkezett Baku utan, kietlen pusztasag, eloszor elszort hegyekkel, majd meredek hagokkal, hosszu szakaszon egyetlen telepules nelkul. Aznap este Dzsangi elott allitottam satrat, de az ejszaka ujra folerosodott a cel, en pedig feltettem a satrat, ugyhogy a hajnalig hatralevo 3-4 orat a falu falai elott (magas kerites vette korul) toltottem.


Sietnem kellett a vizum lejarta miatt, igy az elkovetkezo 5 nap eleg sietos lett, sajnos alaposabb varosnezesre sehol sem volt mod (Semahaba meg bementem, de Kebele, Seki, Iszmajilli es a tobbi kisvaros alaposabb bejarasa sajnos kimaradt). Iszmajilli-ig  meredek kaptatok sorozatan kellett atkelnem, de Semaha utan a taj teljesen megvaltozott, a pusztasagot a Kaukazus folancat delrol szeles savban ovezo gyonyoru lomboserdok (sok gesztenye, tolgy, diofa, az osz minden szineben pompazo lombokkoronaval) valtottak fel, melyek muvelt foldekkel valtakoztak (ujra megjelentek a mogyorofak is). Az utat majdnem vegig vendeglok es piknikezohelyek oveztek, egy alkalommal egy nem mukodo kisvendeglo fapadjainal allitottam satrat. Szep fotogyujtemenyt allitottam ossze a Keresztapa portreibol. Kozben jobb kez felol a Kaukazus hofodte csucsai kisertek utamat. Ketszer talalkoztam biciklis utazokkal is, eloszor ket angol fiatalemberrel, akik Hongkongba tartanak, majd egy lenyugozo sved lannyal, aki Afganisztanba (!) megy egyedul (!), de egyszer mar jart ott, elso biciklis utja pedig egyenesen Szudanba vezetett, szinten egyedul... Az utolso harom napon mar kenytelen voltam sotetben is haladni, hogy az atkozott vizumoraval lepest tartsak. Oktober 25-en estere oda is ertem a balakani hataratkelore, ahol a domb tetejen oriasi racsos kapu fogadott. A kapunal strazsalo katona negyed oran at vart a parancsra, amit a fenti (a domb legeslegtetejen, ahol a hatar huzodik) parancsnoksag radion adott meg. Odafent aztan jott a feketeleves, mint kiderult, ok egy kicsit mashogy szamoltak a 22 napot, mint en, vagyis tultartozkodtam egy nappal. Vegul masfel oras (kozben kinzo fogfajas javitotta a kozerzemet, ami aztan meg ket napig tartott) tovabbi varakozas utan, mikozben besotetedett, hosszas tanyersapkas-konferencia utan (kozben megfigyelhettem, hogyan kelnek at a hataron a "bennfentesek") vegul elengedtek azzal, hogy a buntetes 300 manat lett volna (kethavi koltsegvetes) es hogy jo a szlovak futball... A gruz hataror elso kerdese az volt, hol a jobb, ott, vagy itt...



Aznap mar nem mentem messzire, az elso falu vegen (Macimi) satrat allitottam egy kukoricafold szelen. A kovetkezo ket napot aztan satorban toltottem, mert megallas nelkul zuhogott az eso. Kenyeret es sajtot kaptam a "szomszedoktol". Ezutan nagy Z-alaku utat tettem meg Kahetiaban, eloszor a Kaukazus labanal Ahmetaig haladva, majd a Civi-Gombori hegyseg labanal vissza Szignagiig, onnan mar egyenesen (bar az apostolok lovan) Tbilisziig. Ismet vendegeskedtem egy napot Cickanaanceri faluban, ahol igazi kahetiai borral (itt termeltek a vilagon eloszor bort es csakugyan, nagyon finom meg az egyszeru hazibor is), teritett asztallal es igazi gruz vendegszeretettel fogadtak. Meglatogattam a Dzveli Gavazi-templomot, Ilja Csavcsavadze szulohazat Ahmetaban, a nekreszi kolostort (az egyik legregibb Gruziaban, a 6. szazadbol), Gremit, Kahetia regi fovarosat, az Alaverdi-katedralist (a tbiliszi Szameba megepiteseig a legnagyobb templom volt az orszagban) majd az Ikaltoi-akademia romjait. Reszem volt tobb veszelyes pasztorkutya-tamadasban, elso alkalommal hasznaltam a paprikasprayt. Csaknem valamennyi este szolotokek kozott allitottam satrat. Azon a napon, amikor Telaviba, Kahetia fovarosaba erkeztem (itt egy helyi mester megerositette a ket kilazult kullot a hatso kerekben es tobb mint 7200 km utan kicserelte a lancot is) havazott eloszor ezen az uton, masnap hajnalban pedig befagyott a viz a palackban. Cinandaliban a Csavcsavadze-hercegek kastelya (hatalmas park kozepen all, hires majd ketszazeves borospinceje) es az itteni muzeum allitott meg, Kardenakhiban pedig  tettem egy ketkilometeres kiterot a Szabacminda-templomhoz (sok regi templom es varrom rejtozik a Civi-Gombori-hegysegben, de a legtobb joval messzebb van az uttol es az egyre inkabb ingadozo pedallal nem vallalhattam tobb kiterot). Vegul Szignagiban (kis muzeumvaros, muzeumaban Piroszmanisvili tobb festmenyevel) a pedal megadta magat. Az onnan idevezeto haromnapos uton meg gyalogszerrel is sikerult meglatogatnom a Bodbe-monostort (a gruzokat kereszteny hitre terito Szent Nino sirja, szent forras), Csajluri varat (gyakorlatilag ujjaepitettek a nyolcvanas evekben, de a var alatti kellemes fenyoliget jo satorozohely) es a Ninocmindai-monostort. Ma reggel ujra kemenyre fagyott a satorponyva, de napkozben mar kellemes meleg van, szep aranylo oszi ido.




2014. október 22., szerda

Semaha

Semahaban (Şamaxı) vagyok, Baku utan 120 kilometerrel, kb 900 kilometert tettem meg azerbajdzsani foldon. 5 napot toltottem a fovarosban es kornyeken es most mar visszafele haladok. Sietnem kell, mert a mai napot nem szamitva mar csak 3 nap van hatra a vizumombol, a hatar pedig meg tobb mint 300 kilometerre van. 5 nappal ezelott elertem az ut legtavolabbi es legkeletebbi pontjat, a Pirallahi-szigetet (lanykori neven az Artyom-szigetet). Ez a legkeletebbi pont, ahova eletemben eljutottam (50. fok 20. perc), kb egy fokkal van keletebbre, mint Kirov a tavalyi uton.

Miutan megerkeztem Azerbajdzsanba, tobb mint 500 kilometeres ut vart ram a Tbiliszit Bakuval osszekoto nyilegyenes fouton. Kopar sztyeppen at haladt az ut, melyet az utolso 150 kilometeren felsivatag valtott fel. A legtobb ut menti varosban megalltam, bar ez kiterokeket jelentett (a korforgalmakban a taxisoforok sosem mulasztottak el felhivni ra a figyelmemet, hogy Baku nem arra van...). Az uton nagy volt ugyan a forgalom, de eleg szeles volt, hosszu szakaszokon a meg at nem adott, de mar kesz uj savon haladtam. Miutan elmaradtak a kopar dombok Tovuz utan, egeszen a Kaszpi-tengerig siksagon haladt az ut, ahol csak az idonkent fuvo eros szembeszel akadalyozott a haladasban. Az ut kikerulte a lakott telepuleseket, de azert megtalaltam a modjat, hogy korulnezzek a diszes badogtetokkel fedett hazak kozott.


Az azerbajdzsaniak meg a torokoknel is szenvedelyesebb teaivok es dudanyomogatok. Vendegszeretet dolgaban nem maradnak el a gruzoktol, szinte meg sem tudom szamlalni, hanyszor vendegeltek meg, allitottak meg az utmenti arusok es adtak ingyen szolot, granatalmat, fott kukoricat. A kozvetlenseg es az idegenek iranti erdeklodes neha mar terhes es tolakodasnak tunik (most is lelkesen figyelik, mit irok eppen, egy alkalommal pedig az egesz satorallitast vegigasszisztalta ket pasztor, a botjukra tamaszkodva es kommentalva, hogy mit csinal epp ez a furcsa idegen). Baku kornyeken ket alkalommal is vendegeskedtem helyieknel, de errol majd a kovetkezo bejegyzesben.

Miutan elhagytam Gazahot, Agsztafa volt a kovetkezo varos, ahol ujra igazoltattak a rendorok (szerencsere ez volt az utolso eset azota is, bar rendor rengeteg van mindenhol). Ezutan Tovuz kovetkezett, ahol hosszu kilometereken at szoloskertek oveztek az utat. Az azerbajdzsani kisvarosok egy ido utan mind egyformanak tuntek, vadonatuj csillogo-villogo kozepuletek (a legtobb varosban van "olimpiai kozpont") es regi lakohazak keverednek, es mindenutt Gajdar Alijev szemelyi kultuszanak jelei (tomentelen oriasposzter, szobrok, rola elnevezett parkok, terek es minden foutca az o nevet viseli). Akikkel beszelgettem, valamennyien nagy tisztelettel beszeltek a "Nagy Alijevrol", kiemelve azt, hogy veget vetett a kilencvenes evek elejere jellemzo torvenyenkivuli allapotoknak es persze azt, hogy "legyozte" a gyulolt ormenyeket. Ivovizhez jutni joval nehezebb, mint Gruziaban, az arak is magasabbak (a 10 kopejkasnal kisebb cimleteket nagyvonaluan nem is hasznaljak, eleg nehez volt beszereznem ezeket az ermeket), az utak allapota viszont sokkal jobb.



Semkirtol nem messze egy fuvarozo ceg portajan ejszakaztam, egy cementzsakokkal teli teremben, masnap pedig megerkeztem az orszag 2. legnagyobb varosaba, Gandzsaba (regi neven Kirovabad). A varos szelen rogton egy hatalmas park fogadott, patikatisztasagu setany (az orszag egyebkent nagyon szemetes, csak a Balkanhoz hasonlithatoan) egy irdatlan diadalivvel, melynek vegen termeszetesen az elnok szobra magasodik. Itt meg biciklikolcsonzo is volt, bar nem engedtek tovabb, csak gyalog (visszaterve pedig kisebb bonyodalmat keltett, hogy hozom at a bicajt a harom meter szeles gyepen, amikor a fure lepni tilos - eloszor engedelyt kell kerni a fonoktol). A szovjet tipusu hatalmas foteren (lehet talalgatni, kinek a szobra all a Lenin-szobor helyen....) all az adminisztracio epulete es nem messze tole a varos nehany muemleke, a karavanszeraj es a Dzsuma-mecset. Miutan nagy nehezen kiertem a belvarosbol (a regi utcak itt is a rajukzudulo autoaradattal kuszkodnek, sokszor meg egy biciklinek eleg helyet se hagynak) az ut menten Nizami Gandzsavi, a 12. szazadi perzsa kolto mauzoleum-tornyahoz ertem. A toronnyal szemben itt is uj csupauveg muzeumot emeltek. Ezutan a varos szelen, a pusztaban allitottam satrat, ahol aztan a kovetkezo napot is toltottem, mivel megerkezett a ciklon es egesz nap zuhogott az eso.

Masnap esemenytelen haladas kovetkezett egeszen Jevlahig, ahol is talalkoztam Jegor Kovalcsukkal (http://vk.com/rirura_velecot), egeszen maig az egyetlen biciklis utazoval Azerbajdzsanban (ma Semaha elott ket Hongkongba tarto angollal futottam ossze). O sem talalkozott biciklis utazokkal a Pamir ota. Jegor egeszen rendkivuli egyeniseg, neprajzos, akit elsosorban a tradicionalis kozossegek erdekelnek es 25 eves letere bejarta mar fel Azsiat, lestoppolt Indoneziaig, tavaly keresztulbiciklizett Afganisztanon, most pedig Kozep-Azsiabol tartott Ormenyorszagba (amikor ezt irom, mar Karabahban jar) es meg vissza is megy biciklivel Tomszkba a kozelgo sziberiai tel ellenere... Aznap este egy benzinkuton ejszakaztunk, ahol a Karabahbol menekult kurd benzinkutasok invitaltak meg.


Jevlahtol meg ket napig tartott az ut a felsivatagos Mugani-siksagon keresztul a Kaszpi-tenger partjaig, melyet Alatnal ertem el unnepi hangulatban. Ha volt ennek az utnak "celja", akkor ez volt az, a hetedik tenger, ahova biciklivel kiertem, es innen mar visszafele haladok. A hely viszont a legkevesbe sem volt unnepi, a partot lekeritettek a kikoto szamara, majd Gobusztannal mocsaras szemettelep fogadott a parton es csak messzirol lattam a vizet. Meglatogattam viszont a Gobusztan feletti hegyen az oskori sziklafestmenyeket (nyilt nap volt, igy ingyen) es a hozza tartozo hipermodern muzeumot. Nagyon meredek ut vitt fol hozza, de ossze sem lehet hasonlitani azzal, ami masnap vart ram, a hires iszapvulkanoknal.

Az iszapvulkanok a sivatagban vannak, es a hozzajuk vezeto ut eleg bonyolult. Ket alkalommal is felajanlottak ugyan penzehes soforok, hogy 20 manatert odavisznek, de ezt elutasitottam, ahogy azt a korrupt ort is, aki 5 manatot kovetelt, hogy az ingyen latogathato Kucsuk Das sziklaihoz felengedjen. Mar esteledett, de nem mentem tovabb Bakuba, hanem a vasut mellett ejszakaztam, majd masnap visszamentem Alat ipari negyedebe (bicikli utan futo gyerekcsapatok, szornyu lepukkantsag), majd tobbszori utbaigazitas utan a sivatagi utra tertem ra. Itt egy epitkezesen dolgozo munkasok allitottak meg, otthagytam naluk a csomagokat es szinte egykettore felertem a fortyogo iszaphalmokhoz, ahonnan gyonyoru kilatas nyilt a partvidekre. Egymas utan masztam fol a 4-5 meteres halmokra es fenykepeztem a bugyborekolo "sarkratereket", melyekben az iszap azonban teljesen hideg voltak. Ezek nem igazi vulkanok, a koolajmezokhoz kapcsolodo, tektonikus repedesek menten feltoro gazok alakitottak ki oket. Visszaerve meg lezuhanyoztam vendeglatoimnal, aztan indultam tovabb. Aznap este Gobusztan utan ejszakaztam egy epitkezes mellett, majd masnap meg 50 km-t kellett megtennem Baku kozpontjaig.



Szangacsalinal jutottam eloszor ki a tenger partjara, az egesz partot borito kagylohalmokon atgazolva. A Kaszpi-tenger vize egeszen furcsa, kesernyes izu, nem hasonlit mas tenger vizere. Majd a "Hazar-szigetek" mellett haladt el az ut, ahol egy uj Dubajt akarnak letrehozni mesterseges szigeteken egy kilometeres felhokarcoloval. Rengeteg penz van ebben az orszagban, ha Baku belvarosan kivul nem is nagyon latszik. A belvarostol alig negy kilometerre mar ott bologatnak az olajkutak es mivel ezen a napon csak az Ovarossal valo futolagos ismerkedesre (a sirvansahok palotajanak es a Leany-toronynak a meglatogatasara) futotta az idombol, aznap este egy ilyen olajkut mellett allitottam fel a satrat ejfel elott nem sokkal.



Baku belvarosa viszont csillog-villog, szemet nincs, draga autok, repulovel erkezo kulfoldi turistak, uvegpalotak es gondozott parkok annal inkabb. A tengerparton vegighuzodo setany lehetne akarmelyik dusgazdag Obol-allamban, hipermodern epuletek (pl. a szonyeget formazo Szonyegmuzeum), egyenruhas orok (este mar sotetben, illetve sokszinu diszkivilagitas kozeppe tertem meg az Olajkut-taborhelyre es egyfolytaban sipoltak ram). A varos folott emelkednek a ket eve atadott Faklya-tornyok, tulipanformaju felhokarcolok, melyeket ejszakankent langokat formazoan vilagitanak ki. A parton egy 160 meteres rudon lobogo nemzeti zaszlot allitottak fel (par meterrel felulmulja eszak-koreai vetelytarsat, de azota mar Dusanbeban nagyobbat emeltek), kozvetlenul az eurovizios giccsfesztivalra epult "Kristalypalota" mellett. Az ovaros viszont kicsi, alig fel kilometer atmeroju, epsegben megmaradt varfalakkal, zegzugos, de elegge neptelen utcakkal. A Sirvansahok palotajaban (15-16. szazad) muzeumot rendeztek be, akarcsak a kozepkori es az orszag egyik fontos jelkepenek szamito Leany-toronyban, amelynek tetejerol jol latszik, mekkora is ez a varos (2.1 millio lakosa van, de mar az Ovaros szomszedsagaban felhokarcolok sokasaga magasodik).


Masnap reggel az olajmezon dolgozo munkasok mar satorbontas kozben talaltak, de ahelyett, hogy elkergettek volna, teaval kinaltak. Visszamentem a belvarosba es egesz nap ott maszkaltam. Bakuban nem celszeru biciklivel kozlekedni, a forgalmasabb utak tuloldalara valo atjutas eletveszelyes manovereket igenyel (az aluljaro megpakolt biciklivel nem megoldas) es a magas jardaperemekre valo emelgetes is eleg faraszto (el is tort ujra a csomagtarto, ezuttal a "fecskefeszek-hegesztes" menten). Miutan bejartam az Ovarostol eszakra es keletre elterulo varosreszeket (Szokokut-ter, Setany, Teli bulvar, Nizami-szobor) es ujra setaltam egy sort az Ovarosban, a biciklit egy ermearusito kioszkosra bizva, a tengerpartot kovetve hagytam el a varost. A szovjet idokben epult adminisztraciot ma a Hilton es a Marriott felhokarcoloi szorongatjak, vele szemben pedig a "Park Bulvar" nevu plaza epult fel (ahogy egy taxisofor mondta, menjek be, az ott igazi Europa, mire azt feleltem, hogy en inkabb Azerbajdzsant szeretnem latni). A Nobelrol elnevezett sugaruton hamarosan ujra megjelentek az olajkutak es az ipari letesitmenyek, aznap este Hovsan elott nem sokkal egy erosen olajszennyezett parton allitottam satrat. A kovetkezo 4 napot az Apseron-felszigeten toltottem, ket erosen kulonbozo, de egyarant erdekes helyen vendegeskedve, de errol majd a kovetkezo bejegyzesben irok.


2014. október 4., szombat

Gazah (vagy inkabb Qazax?)

Tegnap megerkeztem Azerbajdzsanba. A hatartol 35 km-re vagyok, az elso varosban, Gazahban. Az elso nap elegge pofanvagott, nagyon mas vilag ez, mint Gruzia...

Miutan elhagytam Tbiliszit, a taj teljesen megvaltozott, felsivatagos jelleguve valt, vizmosasokkal tarkitva, sok birkanyajjal, hosszu, belathato utszakaszokkal es vad pasztorkutyakkal (egy alkalommal csak az mentett meg toluk, hogy epp erkezett par auto es majdnem elutotte a felem rohano allatokat). Rusztavit, az ujonnan (1945-ben alapitott) varost elhagyva, Algeti faluban talalkoztam Gorhannal, a francia vandorcigannyal, aki mar 24 eve van uton allatseregletevel (egy teve, harom szelid kutya, ket macska es egy csomo kecske). Mivel az oroszok nem engedtek be a hataron, Gruziaban ragadt es az utmenti kavezo udvaran a tevet fenykepezo turistaktol kap penzt, egy elhagyott boruzem udvaran taborozik fedett szekerevel. Azt hiszem, o volt az uton a leginkabb inspiralo es az egyik legbolcsebb ember, akivel talalkoztam, sokat tanultam tole, es hihetetlen tortenetei voltak (jol ismerte az azota eltunt hippivilagot, ketszer is megjarta Afganisztant - 1991-ben es 2001-ben, eveket toltott Torokorszagban, Algeriaban elt 1995-ben a FIS-terror kellos kozepen, es valoban megismerte azt a 40 orszagot, ahol elt idaig..). Nincstelen, szabad es boldog ember, ejszakaba nyuloan beszelgettunk tabortuz mellett (ott satoroztam az udvaron), majd masnap reggel teazas kozben. A hatar elott nem sokkal, Kesalo faluban viztolteskor Gruziaban elo azerbajdzsaniak (ok torokoknek valljak magukat) invitaltak meg teara es saslikra (fizetni persze nem engedtek). Hideg, nyirkos idoben, szemerkelo esoben erkeztem meg a "Voros hidhoz", az azerbajdzsani hatarra. A papirra nyomtatott "elektronikus vizum" (22 napra kaptam meg 20 helyett) segitsegevel alig fel ora alatt atjutottam a keleties, mecsetet es varfalat imitalo hatalmas kapukon (az angolul beszelo hataror fontosnak tartotta megkerdezni, hogy hazas vagyok-e es miert nem... a kerdes azota szinte minden beszelgetesnel megismetlodott), majd rogton bankjegykotegekkel szaladgalo penzvaltok, varakozo torok kamionosok, marsrutkak es mindennemu arus tomegeben talaltam magam. Penzvaltas utan (az azerbajdzsani manat egyenerteku az euroval es a bankjegyek is kisertetiesen hasonlitanak - ugyanaz az osztrak tervezo keszitette oket) a "regisztracio" felirat fele vettem az iranyt.

A cari, majd a sztalini rendszer hagyateka a kotelezo regisztracio, amit Azerbajdzsanban egyszer mar eltoroltek, majd 2013-ban visszaallitottak. Minden kulfoldinek jelentkeznie kell a migracios hivatalban, 300 manatos buntetes fenyegetese mellett. Ezert minel hamarabb tul akartam rajta esni, a kis helyisegben ket, husz ev koruli srac fogadott es sajnalkozva kozoltek, hogy nincs aram, nem tudjak beszkennelni az utlevelet. Majdnem harom orat vartam az irodaban, ugy dontottem, negy orakor tovabbindulok, de szerencsere fel negykor visszajott az aram. A falrol Ilham Alijev elnok nezett fiui szeretettel az elozo elnokre, Gajdar Alijevre, mikozben kezen megcsillant az aranyora... A szeles es mersekelt forgalmu uton indultam tovabb, az elso uzletnel maris kozrefogtak a gyerekek, bamultak, nevetgeltek es kiabaltak. Gruziaban csak bizonyos, nagy turizmussal megaldott vagy megatkozott helyeken jellemzo a "hello" kiabalas, itt viszont ugy ereztem magam, mint valami furcsa, egzotikus allat, amelynek mindenki a csodajara jar (ma a varosban atelhettem azt, amit meg soha sehol: hogy egy forgalmas varoskozpontban szo szerint mindenki engem bamul es miutan mar 3 helyen alltam meg teazni - az azerbajdzsaniak mint nagyon sok mindenben, ebben is torokosek - , mar alig gyozom elharitani a meghivasokat). Szoknom kell meg ezt az orszagot. Az is teny, hogy egy kulonosen rohadt es korrupt diktatura uralkodik itt es az egyenruhasoknak, ha civilben is vannak, mindent lehet. Ezt mar tegnap megtapasztaltam a hatar utan par kilometerrel. Ket pasas integetett az ut tulso felerol, hogy alljak meg, tul messze, hogy lassam az arcukat. Miutan meglattam, lattam, hogy ket rosszarcu reszegrol van szo. Az egyikuk szo nelkul kivette a kosarbol az egyik csokoladet, kettetorte, majd a felet visszaadta, mikozben kozolte, hogy rendor es az utlevelemet kovetelte (mindezt azeri nyelven, oroszul csak a kuda? kerdest ismerte). Miutan megkertem, hogy mutasson mar valami igazolvanyt, majd ott akartam hagyni, eroszakossa valt es megragadta a biciklikormanyt, majdnem feldontott. Vegul megkapta az utlevelet, majd nemi fontoskodo telefonalas utan elengedett. Jartam mar rendorallamban, ahol nincs korrupcio, de ok nelkul nem nyaggat a rendorseg (Belarusz) es olyan helyeken, ahol korrupt a rendorseg, de megse tehet meg mindent (pl. Ukrajna) itt a korrupcio, a teljhatalom es a haracsolas kart karbaoltve jar.

De meg ados vagyok a beszamoloval a Gruz Hadiutrol (154.-165. nap). Szomoru idoben hagytam el Tbiliszit, majd nem sokkal a varos utan ratertem a Mckhetaval szemben, a Kura (Mtkvari) volgye fole magasodo Kereszt- (Dzsvari) kolostor fele vezeto hetkilometeres utra. Hosszu kaptaton at vezetett a sikos ut szaraz bozotos-fenyves erdon keresztul. A 6. szazadi kolostor 150 meterrel a volgy folott fekszik, gyonyoru kilatassal, szombati nap reven tomentelen eskuvoi menettel (csillogo autok, a szomszed auto tetejen kihajolo filmes, nagy felhajtas), sok turistaval, koldusok, szuvenirarusok, csak viz nem volt sehol. Visszaereszkedve az autopalyara (mas ut nincs, de lehet rajta biciklizni) meg felmasztam Ilja Csavcsavadze szobrahoz (a hires gruz irot es politikust itt gyilkoltak meg 1907-ben cari ugynokok). Este Cicamuri falu mellett, a szaguramoi elagazasnak egy bozotos erdoszelen allitottam fel eloszor az uj satrat (egyszer, 2007-ben Franciaorszagban mar kiprobaltam ezt a modszert, a kicsi es vizatereszto uj satrat befedem a regi sator vizhatlan ponyvajaval).



Innen eszak fele indult az ut az Aragvi volgyeben, az elso 30 km-en szinte alig emelkedett, egymast ertek a falvak, rengeteg utmenti arus (hazibor, gyumolcsok, szolo fillerekert). Ez meg termekeny, enyhe klimaju taj, majd Zsinvalitol kezdodnek a hegyek. Meg ezelott tettem egy kiterot, gyonyoru oszi szinek kozott az alig 122 hektaros Bazaleti-tohoz, mely a gruz legenda szerint a gyermeket sirato anya konnyeibol gyult ossze. Zsinvali utan az ut az 1986-ban letesitett viztarolo partjan halad (az utikonyvem szerint meg a folyovolgy fole magasodo Ananuri-kolostor ma toparton fekszik). Itt egy saslikozo fedett asztala melett ejszakaztam egy sziklafalrol lezuhogo kis vizeses zugasa mellett). Az uton idorol idore kamionsor fogadott, mert a hatarhoz egyszerre csak meghatarozott szamu csoportban mehetnek. Sok kozep-azsiai rendszamot is lattam es baratsagos kirgiz es kazah kamionosok jovoltavol kiegeszithettem ermegyujtemenyemet.


Ananuri vara es az udvaran allo ket templom (falfestmenyek, gyonyoru szolomotivumu fali dombormuvek, kilatotorony) a legismertebb muemlek a Hadiut menten. Innen Paszanauriba mentem tovabb, ahol a Feher- es Fekete-Aragvi vize (mely csakugyan feher es fekete) egybefolyik es egy darabig egymas mellett halad tovabb, mielott osszekeveredne, vagyis mielott a fekete viz elnyelne a fehert. Az uton rengeteg rovid emelkedo es lejto valtotta egymast, a forgalmat foleg orosz es ormeny rendszamu autok alkottak. Estere Kvesetibe ertem, ahol mar igazi magas hegyek fogadtak es a zugo, jeghideg vizu Feher-Aragvi partjan allitottam satrat. Masnap aztan egesz delelott zuhogott az eso, miutan elallt, nekivagtam a hires mleti emelkedonek, mely szamtalan szerpentinen at visz fol a 2396 meteres Kereszt-hagora. Masnap estere ertem fel, mivel a kovetkezo nap ismet nem tudtam delnel hamarabb elindulni a hideg zuhogo eso miatt. Miutan elindultam, azon vettem eszre magam, hogy egy esofelhoben haladok, alig lehetett latni valamit. Gudauri falu a hago alatt felkapott siparadicsomma valt, tomentelen turistaval, szallodakkal, egy szupermarkettel (az egyetlennel az egesz jarasban) es egy uzsoraarakkal szamolo bufevel. Gudauri utan a szerpentines ut folytatodott, majd lavinavedo felalagutakon at vezetett fel a hagora, a nevado kokereszthez (1826-ban allitottak). Ez mar a havasi retek ovezete, messze belathato fuves hegyoldalakkal, ahol csak a birka- es marhapasztorok kialtozasa hallatszik. Itt toltottem egy meglehetosen hideg ejszakat, majd meredek lejton, a hires narzani asvanyvizforrasok mellett leereszkedtem a Terek (Tergi) volgyebe, mely mar Eszak-Oszetia fele lejt. Ez Hevia, az orszag egyik leghidegebb videke es csakugyan hideg volt. A kozpont Kazbegi vagy regi-uj neven Sztepancminda, szinten turistakozpont, az 5033 meteres Kazbeg labanal (a hatalmas, kettos csucsu vulkani kup ezen a napon csak egy pillanatra mutatta meg magat, masnap aztan kigyonyorkodhettem magam benne). Itt talalkoztam Derek Wright angol bicajossal, aki Diyarbakirtol tekert idaig es egy fiatal becsi hazasparral, akik meghivtak egy kavera.



Meglatogattam Alekszander Kazbegi, a gruz Rousseau emlekhazat (o a petervari egyetem elvegzese utan felcsapott pasztornak es megalkotta Koba, a hegyi rablo es a szegenyek vedelmezojenek alakjat). A varos utan nem sokkal egy hosszu, kivilagitatlan alagut utan a sziklafal oldalaban halado regi ut szelen satoroztam, otmeterre a szakadektol, hullo kovek tarsasagaban, majd masnap leereszkedtem egeszen a hataratkeloig, a Dariel-szorosba (termeszetesen ide is vadonatuj templomot epitettek, pont szemben a Tamara-erod romjaival). Ezutan kezdodott a visszaut a volgyben, melyet a Szioni faluban levo ortorony es templom meglatogatasa, az ujboli talalkozas Derekkel, valamint a beszelgetes ket hazafele tarto csecsen biciklistaval, Rusztemmel es Hasszannal (kozlesuk szerint Csecsenfold, Eszak-Oszetia es Dagesztan, amelynek 2005-ben meg a kornyekere se engedett a milicia, ujra latogathato es teljesen biztonsagos) szinesitett. Alkonyatra, eros szelben erkeztem meg Kobiba, a Kereszt-hagora vezeto 8 km-es emelkedo aljara, satorozni a szel miatt nem akartam, fedett helyet nem talaltam (az egykori iskola fedett epulete belulrol Augiasz istallojara emlekeztet), igy azzal vagtam neki az utnak, hogy a lavinavedo felalagutban alszom. Erre nem kerult sor, mert mar sotetben egy orosz rendszamu furgon (Torokorszagba tarto hazaspar kocsija) fuvart ajanlott es en elfogadtam, tekintettel arra, hogy mar egyszer megtett utrol volt szo. Egeszen Zsinvaliig lehoztak, 70 km-en at, ahol a hegyek utan kellemes meleg fogadott. Kozvetlenul az ut mellett satoroztam, majd masnap meglatogattam Duseti varosat (kitero) es Tialetin at tertem vissza Tbiliszibe (a csak az albaniai Dardhe-Bozhigrad szakaszhoz hasonlo rettento nehez, koves-sziklas, meredek Zsinvali-Tialeti uton, amely az utepito teherautok reven szakaszosan sartengerre valtozott). Tialeti utan meg harom hegylancon kellett atkelni, majd eszakrol ereszkedtem le egy elpusztitott pionirtabortol Tbiliszibe, ahol hosszas futkarozas kovetkezett a bank es az utazasi iroda kozott, de vegul hozzajutottam a hazulrol kuldott penzhez es kezbe kaptam a vizumot. A nagyvaros meglepoen kicsinek bizonyult ezen a napon, megallitottak azok a dzsipes utazok, akikkel ket nappal elotte talalkoztam, majd este az az orosz biciklis par, akiket a Kereszt-hagorol lattam ereszkedni, bar akkor nem alltak meg. Nagyon kedvesek voltak, amikor emlitettem a konyvirasi es tovabbi utazasi terveimet, egy halom terkepes prospektussal ajandekoztak meg, minthogy ok meg maradnak a varosban es tudnak hozni az informacios kozpontbol ujat maguknak...  Beszelgettem donyecki hatizsakosokkal is, egyikuk ermegyujto volt es nagy oromet szereztem neki a pont ilyen talalkozasokra magammal hozott hazai ermekkel. Ugy vagyok vele, hogy miutan annyi embertol kaptam az uton ermeket, tartozom ennyivel az utamba kerulo"kollegaknak".



2014. szeptember 19., péntek

Tbiliszi

Most Tbilisziben vagyok, 5 napot toltottem a varosban, holnap indulok fel a Gruz Hadiuton az orosz hatarig, Sztepancmindaba, aztan vissza. Sajnos kepeket most nem tudok kuldeni, mert errol a helyrol nem lehet.
Megjott az osz Tbiliszibe is, eleg hideg lett en meg jol lebetegedtem, de mar jobban vagyok. A vasutallomas mellett laktam egy olyan hostelben, melynek a torzskozonseget japanok alkotjak. Jo sokat futkaroztam, de sikerult vennem uj satrat, uj adaptert (a regit elloptak egy figyelmetlen pillanatban) es folyamatban van az azerbajdzsani vizum is. Sajnos olyan draga volt, hogy csak 20 napra kertem, az is 120 euro volt, az egyhonapos ketszer annyi lett volna. Szeptember 30.-ra lesz kesz, addig egyfelol megcsinalom a Hadiut-kiterot azutan atmegyek Kelet-Gruziaba, Kahetiaba, majd visszajovok Tbiliszibe. Azerbajdzsan utan pedig egyenesen megyek Ormenyorszagba.

A varos… egyfelol gyonyoru, ilyenkor osszel kulonosen. Szololugasok takarjak az utcakat sokszor meg a belvarosban is, fekvese is kivalo (kicsit Budapestehez hasonlo es itt is egy noalak magasodik a belvaros fole,  “Gruzia Anyja”, egyik kezeben karddal, masikban boroskupaval). A mai Tbiliszi viszont… hat a Rusztaveli uton otvenmeterenkent koldusok allnak es Szaakasvili arrogans megalomaniajanak (hatalmas csillogo-villogo vadonatuj katedralis, ronda modernkedo uveg-acelpalotak es hid, izlestelen gigantikus vadonatuj elnoki palota stb.) szamtalan jelevel talalkozhatunk.A forgalom eletveszelyes, mindenki dudal ahogy bir, az oriasi aceldogok (nemigen adjak merci vagy bmw, esetleg valamilyen nagy terepjario ala) mindenhol ott vannak. Gyalogosan jartam mindenhova es sokszor nagyon nehez dolgom volt, amikor a hatalmas forgalmu utakon probaltam atkelni. Erdekes viszont, hogy ejjelente teljesen kiurulnek az utcak es melyseges csend honol.
Rengeteget talpaltam, felmasztam a Narikala-erodhoz, setaltam a Kura partjan es a balpart meredek utcain, a Rusztaveli sugarut es folytatasa pedig mar kifejezetten ismeros. A “Szaraz-hidnal” hatalmas bolhapiac van, jo par orat toltottem ott is regi ermek kozott valogatva.

Roviden osszefoglalom a Kutaiszi-Tbiliszi szakaszt:

140. napon irtam utoljara, ma a 153. nap van. Akkor este kimentem az erdobe, csak 20 nap utan elfelejtettem, hogy milyen surusegben boritja a tuskes bozot a tolgyek aljat. Azert nemi sotetben tevelyges utan es nagy szerencsevel (hogy megusztam defekt nelkul) talaltam helyet es szabadegeztem. 

141. Masnap elindultam Tbiliszi fele az eletveszelyesen forgalmas fouton. Reggel koran indultam, rogton talalkoztam is Jacekkel, a lengyel bicajossal, aki hazateroben van (persze repulovel), volt Ormenyorszagban, azt mondta orult hoseg volt (mindenki azt mondta neki, hogy meg soha nem volt ilyen meleg nyar) es nagyon nehez terep. Aznap kiterok nelkul haladtam, kaptam egy hatso defektet (nem volt nagy elvezet a mocskos utpadkan a szereles), majd letertem a Kharagauli fele vezeto mellekutra. Itt mar nem volt nagy forgalom, viszont az ut minosege a legjobb szvanetiai napokat idezte. Este Kharagauli elott, a Cskerimela folyo partjan egy focipalya drotkeritesenek tamasztva a satrat.

142. Keson indultam, 12k, mostam a folyo vizeben (kellemes meleg volt, furodni is lehetett benne). Kharagauli utan veget ert az aszfalt es elkezdodott a meredek kaptato. Estig 27 km-t tettem meg, majd Moliti faluban egy unneplo tarsasag (egyikuk apja 40 napja halt meg, ilyenkor mindenki osszegyulik, esznek-isznak) invitalt meg mar este. Itt is sok volt a vodka, majd masnap reggel (egyikuk hazaban, agyban aludtam, vele portugalul tudtam beszelni, mert Lisszabonban dolgozott) a nagy hosszu asztalnal ujra nagy vendegseg, sok-sok bor es csak delben engedtek tovabbnagy nehezen. Kicsit lefaradtam a nagy kedvessegtol, masnap meg egyszer talalkoztam veluk az uton, nem ertettek, miert nem egyezem bele, hogy elvigyenek Hasuriig. 

143. A delutan  nagy resze elment a pocsek uton valo atkelesen a hegyeken Nyugat-Gruziabol Kozep-Gruziaba (Imeretiabol Kartliba), majd az ovatos ereszkedessel a kavicsos szerpentinen. Mar este volt, mire Szuramiba ertem, itt megvacsoraztam, majd megneztem a varat. Kozben mar gyultek az esofelhok, mire Hasuriba ertem, el is eredt az eso, de azert tettem egy kiterot a varoskozpontba (szora se erdemes). A varos utan nem sokkal talaltam egy ures hodalyt, ahova szenat hordtak, ugyhogy jo puhan aludtak, csak ejjel ebresztett fel egy kutya, amelyik megragta az uborkaimat. Egesz ejjel zuhogott.

144. Indulas utan megalltam venni ket csokit, de az epp reggelizo munkasok meghivtak paradicsomos halra, sorre es zoldsegekre. Sok sot veszthetek, mert vastagon sozom a paradicsomot es az uborkat, amit otthon sohase. Nem sokkal kesobb utmenti gyumolcsarusok vendegeltek meg (vodka....). Aznap 56 km-t haladtam, ket kiterot tettem ket szep kozepkori templom (Ruiszi es Urbniszi) kedveert, estefele erkeztem meg Goriba, meg pont bejutottam a Sztalin-muzeumba (mellbevago hely volt...).  A generalisszimusznak kuldott ajandekokat mar nem is lattam, mert zartak. Este belogtam egy utmenti gyumolcsoskertbe a lyukas keritesen es egy almafanak tamasztva a bicajt "satoroztam" mar sotetben. 

145. Tettem egy 2*8 km-es kiteriot (persze hegynek fol) Ateniba egy kozepkori templom kedveert. A templom szep volt, csak alig lehetett latni, mert korbe volt allvanyozva. Ki kellett dobnom a szandalt, mert szetvasott, ujra felcipot hordok.  Kovetkezo kitero 2*7 km-es volt, Upliszcihebe, a Kura-folyo menti szikar, majdnem sivatagos tajon a homokkobe egesz barlangvarost epitettek a kozepkorban. Sajnos sehol nem kaptam rendes elemet, ugyhogy trukkoznom kellett a rozsdas elemekkel, de megoldottam. Upliszcihe elott, a Kura hidjanal helyi hulyegyerekek (akik mindenhol korusban kialtozzak, hogy hello hello) hatbadobak egy kovel, ez egy kisse kihozott a sodrombol. Harom faluval arrebb viszont mar ujra a sztogrammal traktalas es szolo-paradicsom-szaritott hal komboval vart egy jarokelo, aki felajanlotta, hogy maradjak, de elhataroztam, hogy ezentul minimum napi 50 km-t megyek. Alkonyatra ertem Metekhibe (itt is gyonyoru templom), ahol aztan talalkoztam ujgazdag vendeglatoimmal. Gela a Mercijevel meghivott, uljek be, hagyjam itt a bicajt a falu kozepen, kimegyunk a temetobe inni... Eleg meredeken hangzik igy leirva, de ujra valamelyikuk apja halt meg negyven napja es ment az eszem-iszom. Ezutan negyen bementunk Tbiliszibe, valamelyikuk rokonjahoz, majd furodni a torok furdobe, vegul hosszas cirkalas utan az ejszakai Tbilisziben a telephelyen aludtunk. 

146. Masnap miutan megalltunk Gela cementgyaranal, kivittek autoval a Szamtaviszi-katedralishoz, majd delutan kettore ertunk vissza Metekhibe es bar a nap mar fustbe ment, elbucsuztak, hogy innen mar egyketto Mckhetaba ersz. Az udvariassagbol tett igereteket nem kell tul komolyan venni (maradj meg egy napot, baranyt vagunk a tiszteletedre stb.), mindenesetre mar semmi kedvem es erom nem volt kozeledni a nagyvaroshoz es 7 km-rel arrebb, amikor a zivatar is kitort, a hegyteton (kopar taj, olyasmi, mint Spanyolorszag belseje) talaltam egy ures hazat (a hozzatartozo buzhodt istallo is ures volt) egy kanapeval es csak madzaggal bekotott hatso ajtoval, ide vettem be magam, rogton el is aludtam a pamlagon. Este aztan megjott a gazda, de nem dobott ki, sot meg felajanlotta, hogy hoz vodkat es sajnalkozott, hogy nincs villany. Este ujra zuhogni kezdett.

147. Hegyes-volgyes uton mentem Mckhetaig, a muemlekvarosig, talalkoztam egy sziberiai bicajossal (Tomszkbol tart Marokkoba), leorditottam egy dudalo kamionost es egy jarokelo megajandekozott 2.5 liter borral. A sok vendegeskedesben az elmult napokban annyi vodkat itattak meg velem, amennyit amugy evek alatt se, kicsit meg is viselt… Az egyik megallonal elloptak az adaptert a memoriakartyahoz.  Mckhetaban a Szveti-Choveli templomot es a Szamtavro szekesegyhazat neztem meg, sok eskuvoi tarsasag volt, hallgattam igazi gruz korust es magamra haragitottam egy apacat. Penzkimeles miatt mar nem mentem be Tbiliszibe, egy vezetek betontalapzatahoz tamaszkodva satoroztam.

148. Ejjel esett par csepp eso, aztan delig olvasgattam. Eletveszelyes manoverek utan savot valtottam (ami itt az uton van, az embertelen...) Tbiliszi szelen orakat bolyongtam a Carrefourban. Satrat talaltam, adaptert nem, vettem egy rakas elemet (amit haromszorosan tulszamlaztak, de ket pultnal torteno reklamacio utan visszakaptam a penzt). Fel negykor indultam be a varosba, leszakadt az eg, egy darabig hid alatt vartam, aztan tovabbindultam, nem kellett volna, egykettore borig aztam, az ut szele viz ala kerult. Este 6-ra erkeztem a hostelbe, eloszor azt hittem, megszunt, mert allandoan lakat log a bejarat racsan, de lattam bent a japankat. Mindegyik a sajat kepernyojebe merul, a bor meg erdekesen hat rajuk (ezen a helyen a korlatlan fogyasztas benne van az arban). A kutyat se erdeklem, az ir recepcios csoka es az azerbajdzsani baratnoje kozombosen udvarias. Igy van ez a nagyvarosban. Mindenesetre ejfelig uldogeltem es jegyzeteltem odalent, kozben kint zuhogott az eso es dorgott. 

2014. szeptember 6., szombat

Ujra Kutaiszi

A kigyo a terkepen beleharapott a sajat farkaba, ugy 600 km-es nyugat-gruziai kor utan visszaertem Kutaiszibe, innen mar Tbiliszi az irany. Inkabb nem is irom a jovoben, hogy mit mikorra tervezek, mert ugyis kozbejon valami, mint most is. Nevezetesen mar 4 napja ide kellett volna ernem, de mindig akadt valami kitero, valami kihagyhatatlan latnivalo, vagy csak a terep- es utviszonyok huztak at a szamitasokat.

A 120. napon irtam utoljara, 20 nappal ezelott. Akkor este, amikor eljottem innen (ugyanabbol az internetkavezobol irok most is), az elso huszonot centis jardaszegelyen feluteses defektet kaptam, majd sotetedesig a lakotelep kozonsegenek erdeklodese mellett belsot csereltem, majd kitekertem a bagdati ut melletti gyonyoru tolgyerdobe (Szamgoria-erdo) es ott ejszakaztam a szabad eg alatt, tavoli villamlas szinesitette az ejszakat. 

A 121. napon ujra bejottem Kutaiszibe, fo celom az volt, hogy vegyek egy uj satrat, de miutan a fel nap elment a bazar tuzetes bejarasaval (bar nem olyan regi, mint az isztambuli, forgalomban nem marad el tole...), majd kulonfele utcak felkeresesevel joszandeku utbaigazitasok utan, de eredmeny nelkul. Mindenesetre bejartam a varost, este felmentem a fo muemlekhez, a Rioni-folyo feletti dombon emelkedo, 11. sz.-i Bagrat-szekesegyhazhoz. Beszelgettem angolul egy Norvegiaba keszulo fiatalemberrel es le kellett raznom egy ramakaszkodo alkoholistat a buszpalyaudvarnal. Aznap este egy utmenti, hasznalaton kivuli bodeban ejszakaztam Kvitiri faluban. 



Sokan beszeltek nekem itt Gruziaban Dzsumber Lezsavarol, aki 54 evesen indult utnak es 9 ev alatt 6 kivetelevel a vilag osszes orszagaban jart biciklivel (http://www.healthylife.org.ge/travelling.php). Az oreg Lezsava alig egy honappal ezelott halt meg es majdnem mindenki ismeri a nevet az orszagban, a biciklis utazas fogalma sem ismeretlen errefele. Nem is lehet az, hiszen az Europa es Azsia kozotti egyik legfontosabb ut erre vezet es magam is tobbszor talalkoztam megpakolt biciklistakkal. 

A 122. napon 82 km-t haladtam a kolhiszi siksagon at nyugat fele, majd a tengerpart kozvetlen kozeleben, Szupszaban ejszakaztam, ahol az utmenti kavezo kedves pincernoje kinyitotta az uresen allo szemkozti epuletet es masnap kaptam reggelit is. Ezen a napon oriasi hoseg volt es hatalmas forgalom igen szuk uton. Szamtrediaban (kozlekedesi csomopont kulonosebb latnivalo nelkul) es Lancskhutiban alltam meg.

A 123. napon elbucsuztam a Fekete-tengertol, sekely, homokos es nagyon szemetes partszakaszon (uszni nem igazan lehetett a nagy hullamveres miatt), majd a nap nagy reszet Poti, a kikotovaros bejarasaval toltottem. A varos eleg nagy teruleten fekszik, igen sok regi, tornacos haz maradt fenn es legnagyobb resze csendes, almos. Tole delre a Paleosztomi-to vedett terulet (itt megalltam a latogatokozpontban). Kimentem a kikotobe es tobb hosszu beszelgetest is folytattam (a kisboltos elarusitono egy indiai biciklistat emlegetett, aki jart nala, de csak egy jehovista pamfletet hagyott maga utan... egy jarokelovel a varoskozpontban meg hosszas politikai vitaba keveredtem, szerinte az ukran nacionalistaknak van igazuk, szerintem meg nem. Mindenesetre a varost 2008-ban bombazta az orosz hadsereg, ugyhogy errefele talan tobb az indulat az oroszok ellen - mindenesetre orosz nyelven szidjak oket). Satrat itt se talaltam. Innen nyilegyenes, pocsek allapotu es forgalmas ut fut hosszan Szenaki fele, platansor szegelyezi es parhuzamos csatorna fut mellette. A Rioni-hidnal meg egy reszeg homokost kellett elkuldenem a francba, majd Kvilani faluban egy elhagyott epulet foldszintjen agyaztam meg magamnak (csak reggel jott ket oreg, de csak bamultak, nem szoltak semmit).

A 124. napon tettem egy kis kiterot Szenakiba, ahol megneztem a helyi muzeumot (egy terem az egesz), amely nagyreszt Zsiuli Sartavanak, az abhaz haboruban meggyilkolt politikusnak allit emleket. A nap hatralevo reszeben haromszor is megallitottak beszelgetni, a Khobi jaras hataran sargadinnye-arusok, Khobiban ujabb heves politikai vita, majd este Khamiszkuri faluban vacsora egy utmenti kis vendegloben, kozben a szomszedos asztaltarsasag athivott, majd nem is engedtek mar tovabb aznap, itt ejszakaztam vendeglatom, Gizo csaladjanal. Hihetetlen mennyisegu vodkat ittak meg, meg en voltam a legjozanabb a tarsasagban. Toszt mindenre. Az egyebkent teljesen megszokott Gruziaban, hogy pl. megallok egy kicsit pihenni az ut szelen, megallnak autoval es jegkremet vagy gyumolcsot adnak, majd koszonetet se varva mennek is tovabb...

A 125. napon sok ido elment szerelesre. A hatso belson alattomos defekt volt - kicsereltem a simara kopott hatso gumit a szinte teljesen uj elsovel es csak utana eresztett le, mar Zugdidi kozpontjaban. Itt bevasaroltam a hegyi szakaszra, majd sikertelen satorveteli kiserlet utan (alkalmi ismerosom, aki jol ismerte az osszes EU-misszioban erre jart magyar politikust, egy harminceves molyragta es dognehez satort kinalt eladasra) vegigsetaltam a fo setanyon, majd a Dadiani-kastely es a kastelypark kovetkezett. Innen az ut mar Abhaziaba (na oket aztan szidtak beszelgetopartnereim, volt, aki Szuhumibol menekult el a polgarhaboru idejen) megy tovabb, de en letertem a Szvanetiaba vezeto utra, amin nagyreszt turistakat szallito mikrobuszok kozlekednek. Amiota 4-5 eve megepult a muut Mesztiaig, hihetetlen merteket oltott az idegenforgalom, kulonosen sok a lengyel turista (talalkoztam biciklistakkal is, de mind a Kutaiszi repterre erkeztek). Tobbszor megalltak a buszosok is, de ragaszkodtam minden egyes kilometer sajat erobol megtetelehez. Sajnos az idegenforgalommal jar, hogy mindent minimum dupla aron kinalnak es nincs sok valasztasi lehetoseg, muszaj kifizetni. Amikor az elso "Hello Johnny" koszontes elhangzott a szokasos "здорово" helyett, mar sejteni lehetett a folytatast. 



A 126. napon egy nagy pafranyos mezo kozepen talaltam bivakhelyet es pihenonapot tartottam. Ejszaka aztan eleredt az eso es kenytelen voltam kimenni az utra, az elso (bezart) benzinkutig. Itt alig aludtam 1-2 orat, maris megerkezett a hatalmas rendorsegi terepjaro, ket ellenszenves rendorrel, kifejtettek, hogy ez nem Svajc, majd 15 km-en at rendori diszkiserettel indult a nap (127.) . Dzsvari utan feltunt az elso szvanetiai lakotorony (erodszeru, magas koepitemenyek) es elkezdodott a meredek emelkedok napokon at veget nem ero sora. Az ut az 1987-ben befejezett Inguri-vizieromu, majd viztarolo partjat kovette (a regi utat tobbek kozt magyar hadifoglyok epitettek, ma a viz alatt van). Gyonyoru vizesesek zugtak le a sziklakrol tobb helyen es jo sok alagut (termeszetesen kivilagitatlan, volt hogy tehenek husoltek odabent - nem is irtam meg, hogy mindenutt szabadon koszalnak, de meg a disznok is es rengeteg van beloluk). Tobbszor beszelgettem turistakkal (a buszok is mindig ott alltak meg fotozni ahol en) es kifizettem 16 larit 2 sorert es egy kis sulthalert (ezert az orszag tobbi reszeben bosegesen meg lehet ebedelni...). Este egy utmenti kis legelon ejszakaztam, ahol egy romos betonepulet biztositotta az eso elleni vedelmet. Masnap (128.) olyan faradt voltam, hogy 2-ig aludtam, igy inkabb ujabb pihenonap mellett dontottem. 

A kovetkezo 3 nap (129-131) kicsit egybefolyik, egyre folfele, egyre magasabbra az Inguri volgyeben, eloszor 3000, majd 4-5000 m-es hegyek kozott (regi almom volt meg belyeggyujto korombol latni a 4710 m-es Usbat es most sikerult). Napi 35 km-nel tobbet nem tudtam megtenni. Egy ures fahazban (a tulajdonos engedelyevel), majd az ut mellett a gyonyoru csillagos eg alatt ejszakaztam, mig elertem Mesztiat. A taj lelegzetelallito, megalltam nehany aprocska kotemplomnal (sokhoz mutatott tabla, de a par km-es kiterok is lehetetlennek bizonyultak), szinte szamlalhatatlan vizeses, nehany kohazbol allo falvak, majd Mesztia fele egyre sokasodo lakotornyok. A terulet a 90-es evekben meg torvenyenkivuli zona volt, ma viszont minden a turizmusrol szol, minden nap legalabb tizen kinaltak fel "guest-house"-t. Mesztia utan 5 km-rel aztan elfogy az aszfalt. Az ezutan kovetkezo szakasz (Mesztia-Usguli-Lentekhi, 132-135. nap) a legek szakasza volt:

Soha nem jartam meg ilyen magasan biciklivel (Zagar-hago, 2600 m), soha eletemben nem lattam meg ilyen magas hegyeket (Skhara, 5193 m) es soha ilyen nehez terepviszonyokkal nem talalkoztam (volt hogy egesz nap 10 km-t tettem meg, volt, hogy csak ugy tudtam tovabbmenni, hogy mindent lepakoltam a biciklirol es gyalog vittem fol). Mesztia utan hatalmas zivatar csapott le ram este, de az utfenntarto munkasok felajanlottak, hogy ejszakazzam naluk a kabinban. Usguli elott nem sokkal (az uton szinte kizarolag turistamikrobuszok kozlekednek es gazdag kulfoldiek terepjaroi) Kala falu bezart iskolajanak folyosojan talaltam menedeket az ismet egesz ejszaka tombolo vihar elol (utana az ut nagy resze viz ala kerult). Egyre magasabbra vitt az ut az Inguri vad szurdokvolgyeben, majd Usguli utan a turistajaratok is elmaradtak. Megtalaltam a modjat az eso elleni vedekezesnek, a biciklit hasznalom tamaszteknak es a tartalek satorrudat megfeleloen beekelve a ponyvat el tudom helyezni. Igy ejszakaztam nem messze a Zagar-hagotol egy szenaboglya mellett. Ezen a szakaszon csak terepjarok jartak (majdnem mindenki meg is allt par szora, tobb alkalommal kaptam elelmet is keretlenul), illetve ket tavolsagi biciklista: az angol Nick Hirst Szingapurbol tart Isztambulba es az ausztral Shane Emanuelle Biskekbol Londonba. De talalkoztam lengyel es litvan biciklistakkal is, akik ezt a vilagvegi utvonalat valasztottak. A lefele zotykolodes kozben (idovel a sziklakat kikerulhetetlen dagonyak valtottak fel) ujra eltolt a csomagtartom, ezuttal font. Szuszasi faluban aztan, pont az 5000. km-nel talalkoztam Kobaval, az Aeroflot volt pilotajaval, akinek az egyik baratja meghegesztette igen brutalisan, de remelhetoleg tartosan. 

Leertem Lentekhibe, majd rovid vendegeskedes utan Rckmeluri faluban (egy igazi szazeves, tornacos hazban, a Sarbogardon katonaskodott Szoszo csaladjanal) Cageri kovetkezett es a Chaniszckali volgyeben lassan elmaradtak a magas hegyek. Egyik ejjel a rengeteg hangya, maskor (az elhagyott chaltuboi tremalfurdoben) a szunyogok nem hagytak aludni. Egy darabig egyutt haladtam 4 lengyel bicajossal, ateltem meg egy ejszakai vihart, mara virradora pedig megerkezett a kanikula melle az orkanereju szel, olyasmi, mint ami a satrammal is vegzett. Ma van a 140. nap. Mire ment el az ido? Hat a rengeteg latnivalora - tegnapelott a Prometheusz-cseppkobarlangban voltam, tegnap a Szataplia-barlanghoz kellett felmasznom (a barlangon kivul a dinoszauruszlabnyomokrol hires a hely). Ma felmentem a Gelati-monostorhoz, majd a Mocameta-monostorhoz, vegul (egy borulassal szinesitve) visszajottem a varosba. Azon gondolkodom, hogy hazaerve megirom Gruzia utikonyvet, az utolsot magyarul 1971-ben adtak ki es nem a legfrissebb... Innen mar Tbiliszi fele indulok tovabb, de inkabb mar nem mondok elore idopontot...


2014. augusztus 17., vasárnap

Kutaiszi

Mar egy hete megerkeztem szerencsesen, bar nem akadalytalanul Gruziaba, eletem 43. (bicilklivel 27.) orszagaba. Most Kutaisziben vagyok, kicsit modositottam a terven, mielott felmennek Szvanetiaba, eloszor tettem egy kort a kolhidai siksagon (Batumi - Kobuleti - Ozurgeti - Vani - Bagdati, majd innen vissza Szamtredian at Potiba).

A kelet-torokorszagi szakaszrol: Fatsa utan alig talaltam taborhelyet, a hegyoldalba kellett felmasznom egy keritest kiakasztva egy osveny peremeig, majd masnap atkeltem Torokorszag leghosszabb alagutjan (3820 m). Nagyon jol tudtam haladni kelet fele, csak a forgalom volt oriasi es alig-alig lehetett latni a tengert. Megalltam a jelentosebb varosokban: Ordu nagy kikotovaros kulonosebb latnivalo nelkul, egy kulturhaznak hasznalt 19. sz.-i templommal, parutcas kis ovarossal, ahol alig fertem el a biciklivel a sok autotol. Meg aznap elertem a kovetkezo tartomanyi szekhelyre, Giresunba, ahol alkonyatkor felmasztam a varhegyre - a ramadanvegi tobbnapos unnep estejen a fel varos ott piknikezett. A tartomany a mogyorotermesztesrol hires es csakugyan majdnem az osszes hegyoldalt mogyorofak boritanak (szinte tankonyvbe illoen valtakozott kelet fele haladva a dohany Samsunnal, a mogyoro Ordu-Giresun videken es a tea Trabzon-Rize kornyeken). Itt konnyebb volt helyet talalni, a mogyoroligetekben pont eleg a hely es arnyek a satorozashoz. Egesz a hatarig sok volt az alagut es idonkent  az ellenkezo iranyban lattam megpakolt bicikliseket is (koztuk egy kinait, akinek hatul utazott a kutyaja...). A 105. napon erkeztem meg a 300 ezer lakosu Trabzonba (a kikotobol kozvetlen jarat van Szocsiba is). A varos nyugati szelen megalltam a falfestmenyeirol hires Hagia Sofia-templomnal, ami negyven evig muzeum volt, sokatmondo, hogy 2013-ban atalakitottak mecsette. Egyebkent pont az elnokvalasztasi kampany kellos kozepe volt, Erdogan, aki mar 11 eve miniszterelnok, most elnokke avanzsalt (Rizeben, szulovarosaban egyetemet is neveztek el rola), mindenfele Erdogan-kisbuszok szaguldoztak Erdogan-dalokkal es szinte minden falrol az o portreja nezett szembe. A varosmagot nagyon jol megmaradt falak ovezik, es van egy szep 15. sz.-i mecset is, amit a teljes rokonsagat kiirto I. Szelim szultan emeltetett erzelmes modon az anyja tiszteletere.

Kisse aggodva indultam el a hegyek fele, mert sav froccsent a bal szemembe, mikor a berozsdasodott elemeket probaltam megtisztitani. Meg 3-4 napig ereztem, hogy csip, de hala Istennek rendbejott. Majdnem 50 kilometeres ut vart ram az 1200 meteren levo sumelai monostorhoz. Macka varosaig eleg szeles volgyben haladt az ut, onnan meredek 17 km-es ut kovetkezett. A sziklafalba epult monostorhoz vegul lepcsos erdei osveny visz fol. Hihetetlen autoaradat volt az uton, a gyonyoru patakvolgyet pedig beboritotta a szabadteri grillezok fustje. Unnepi hetvege... a vegen alig fertem at a rengeteg kocsi kozott, majd a tulekedes kovetkezett az 1923-ig szerzetesek altal lakott, majd sokaig lakatlan kolostor udvaran es a megrongalt falfestmenyek kozott. Mondanom se kell, hogy satornyi hely se volt a volgyben, ahol ne piknikeztek volna, de joval lejjebb, egy hatalmas maganyos szikla toveben talaltam vegul is helyet. 

Egy dolog a foldrajzkonyvekbol tudni, hogy Rize tartomany es Batumi kornyeken tobb mint 3000 mm eso hull evente es mas a sajat boromon erezni. Egyik este jobb hijan egy parkoloban az aszfalton satoroztam, amikor a tenger felol erkezo kicsinek tuno felhobol annyi eso hullott, hogy ugy kellett masnap reggel kimerni a satorbol es jo harminccentis vizen atgazolva jutottam vissza az utra. Az utat szegelyezo sziklafalrol mindenutt vizesesek hullanak ala es persze minden hegyoldalat tea borit, valamennyi varosban teagyarak mukodnek. Ardesenben azert alltam meg, hogy a Koszovoban elvesztett regi helyett uj esokopenyt vegyek, de vegul harom napig 'vendegeskedtem' itt, jobb hijan a varosszeli folyoparton, ugyanis ezuttal a hatso kerek tengelye ment tonkre (a helyi muhelyben eloszor a fogaskerekekre mondtak hogy ki kell cserelni es persze nem volt nekik olyan, mint nekem, igy Isztambulbol kellett rendelni, ami 3 nap alatt jott meg, aztan, amikor kicsereltek, akkor derult ki, mi a baj).

Vegul a 112 napon erkeztem meg Gruziaba. Majdnem 10 ezer kilometert tettem mar meg a volt SZU teruleten igy az elsore kaotikusnak tuno allapotok az utakon nem voltak szamomra ujak. Nagy konnyebbseg, hogy az emberek tobbsegevel szot tudok erteni (persze sokan csak gruzul tudnak). Meg Torokorszaghoz kepest is sokszor szolitanak meg es nemcsak azert, hogy koszonjenek, hanem a tobbseg oszinte erdeklodessel es szimpatiaval. Volt olyan nap, hogy harom kulonbozo helyen vendegeskedtem (rogton indulaskor falusi jarokelok meghivtak sorozni, aztan a dinnyeszedok kinaltak meg dinnyevel es csacsaval / ez a gruz vodka/, vegul Galaktion Tabidze gruz iro muzeumaban meghivtak ebedre es a kedves muzeologusno nem engedett el mielott nem fogadtam el harom kilo almat... De meg hosszasan folytathatnam, egy het utan elmondhatom, hogy ez az eddigi legvendegszeretobb orszag, ahol jartam.

Batumit az utobbi evekben megprobaltak fekete-tengeri Las Vegassa alakitani, nem kis sikerrel... a tengerparti bulvaron egymast erik az uj kaszinok es felhokarcolok, mogotte a Pausztovszkij irasaibol ismeros tortenelmi belvaros. Befele menve kaptam egy hatso defektet, csak amig kijavitottam, ketten is felajanlottak a segitseguket. Masnap a nap nagy resze elment a botanikus kertben, amely a tengerparti hegyoldalakon terul el es a vilag minden reszerol gyujtottek ossze novenyeket. De a szamomra eddig ismeretlen palmak es eukaliptuszok mindenfele megtalalhatoak, a kertekben megterem a datolyaszilva es minden nap talalok erett fuget az ut menten. A tengerparti uton Kobuleti elott dugoba keveredtem' a keskeny uton nem fert el a sok jarmu es meg en se fertem at a biciklivel. Megneztem Gonio es Petra varainak romjait, majd Kobuletiben a muzeumot (leginkabb a litvan rendszervaltassal foglalkozott a kiallitas...) meg egyszer megfurodtem a tengerben, majd Guria tartomany fele indultam. Az utrol leterve egy regi templom fele olyan utra keveredtem, ahol 2 ora alatt tudtam 3 km-t megtenni... Eleg sok kiterot tettem, de igyekszem minel tobb helyre eljutni es minel tobbet latni. Ez sokszor eleg nehez, nemcsak az utviszonyok miatt, hanem a 35-38 fokos, uveghazszeru hoseg miatt is. Ezenkivul az egyik ejszaka (miutan majdnem ejfelig beszelgettem a Rioni-parti dinnyefold gazdaival, akik borral es dinnyevel vendegeltek meg, miutan hivatlanul satrat vertem a foldjukon) akkora szel kerekedett, hogy mindket satorrud szilankokra tort, ugyhogy most uj satrat kell vennem. Az elmult napokban megtettem a kiterot a mar emlitett Tabidze-emlekhazhoz, koruljartam Vani varosat (okori asatasok a hegyen), majd Bagdatiban zarva talaltam a Majakovszkij-muzeumot. Tegnap este Dimi faluban aludtam, a foteren allo feszernek hasznalt volt kulturhaz (?) egyik szobajat kinyitottak nekem, majd helyi fiatalokkal beszelgettunk 11-ig bor es pipa mellett a Khaniszckali partjan. Innen Szamtredian at Potiba megyek, onnan fel Mesztiaba majd egy 2600 m-es hagon at leereszkedek ujra Kutaiszibe, majd megyek tovabb Tbiliszi fele.