2016. június 26., vasárnap

NAPLÓ



2016. 6. 1. Szerda

 

Buje (Horvátország) - Bertoki (Szlovénia) 

 

 

     Hosszú és tartalmas nap. 8.45-kor indulok: először vagyok szandálban,  szerencsére kényelmes. A csapás végénél elütött fekete macska fogad. A horvát-szlovén határra - amit egy darabon a Dragonija-folyó alkot - a Kaldanijától induló hosszú lejtőn jutok el. Most incidens nélkül átjutok, a szlovén határőr még a személyit sem nézi meg, csak int... A túloldalon rögtön kiépített bicikliút - a Parenzana - fogad, amely a békebeli Poreč-Trieszt kisvasút nyomvonalán halad. Egész nap ezt követem - kis kitérőkkel - bár néha bújócskát játszik velem. Nagy a biciklis forgalom, sokan integetnek, köszönnek. 
     Sečovlje után sólepárló telep és madárrezervátum mellett megyek el. A csónakkikötőnél kijutok a tengerpartra, majd egy kis félszigetet megkerülve haladok Portorožba. Az út nagy kempingen vezet keresztül, rengeteg a lakókocsis német turista, de még norvégek is jönnek ide melegedni a hűvös északról.  A strandon megállok és úszom egyet a hínáros tengerben. Borotválkozni is szeretnék, de a mosdók kártyával működnek. 
     Portorož nagyvilági fürdőhely, a tengerparti sétányon elmegyek egészen egy várforma épületig. A "Palace Hotel"-lel szembeni "fast food"-ban ebédelek - nagy tonhalas szendvicset, majd kávézom. A sétányon járóbotos idős német házaspár érdeklődik az utam felől - németül - de azért megértjük egymást. Egyébként nagyon sokan megbámulják a felpakolt biciklit, ám kevesen szólítanak meg: ez a "törődj a saját dolgoddal" Európája. Ennek persze megvannak az előnyei is... Távolabb, a félsziget csúcsán van Piran, ahol 2011-ben már jártam, így a táblákat követve Izola irányában hagyom el Portorožt.
     Meredek emelkedő, majd egy gyökerekkel felvert lejtő következik a brutális forgalmú, keskeny úton. A bicikliút - mint azt később megtudtam - nem sokkal arrébb, külön alagútban vezet át a hegy alatt. Már akkor sok bosszúságot okozott a pocsék kitáblázottság, amikor 2007-ben végigbicikliztem Szlovénián...  A mai napon ismét megtapasztalhatom ezt: a megtalált bicikliút pár száz méter után szörnyű  meredek (legalább 20%) emelkedőben folytatódik. Mikor lépésről lépésre felküszködöm magam, választhatok két zsákutca: egy roncstelep és egy kerítéssel lezárt udvar között. Fél órát elvesztegettem, a fejem felett fenyegető viharfelhők gyülekeznek. Visszatérek a kiindulópontra, az egyik zsákutcának jelölt leágazásba jobban benézek és tökéletesen elrejtve megtalálom a bicikliút jelzését... 
     Ezután tekerhető emelkedőkön haladok, majd egy kisebb kivilágított alagút következik. Az Izola fölötti szőlőhegyen elhagyom a bicikliutat és legurulok a városba. Egy nagy parknál, hajójavító műhelyek mellett érek ki a partra. A spanyol polgárháború hőseinek emlékművénél vizet töltök, majd zegzugos utcákon át jutok az öbölparti sétányra. Egy kisebb térhez érve lezárom a biciklit és gyalogosan vágok neki a óváros keskeny utcácskáinak. Majdnem egy órát bolyongok, felmegyek a Szent Márk katedrálishoz is. Bevásárolok a "Mercator" nevű szupermarketban: Horvátországhoz képest sokkal alacsonyabbak az árak. Még megpihenek az árnyas parkban, aztán tovább indulok Koperba. 
     A bicikliút a tengerparton vezet és nagyon forgalmas. Egy körforgalom segíti a letérést a városba. Az óváros falakkal és kapukkal van körbevéve, eléggé kiterjedt. Viszonylag kevés a turista, elém tárul az egyetlen szlovén kikötőváros mindennapi élete. A főtér olaszos hangulatú - benézek a hatalmas székesegyházba - arrébb oroszláncímeres palota ékeskedik. Tovább érve egy teraszt találok, ahonnan megcsodálhatom  a kilátást a forgalmas teherkikötőre. A sétáló- és bevásárlóutcán végigmenve lépcsősoron jutok vissza a kis térre, ahol egy illatozó virágokkal futtatott korlátnál a biciklimet hagytam. Sétálok még kicsit a tengerparton, hallgatom a promenádon játszó diákzenekart. Aztán betérek egy halbüfébe - egy tál szardíniát kérek, citrommal és majonézzel tálalják. A parton haladva végigkövetem az "Italia Grande " nevű teherhajó kifutását.
     Háromnegyed hét van, mire visszaérek a körforgalomhoz, a bicikliút egy darabon beszorul az autópálya és egy mocsár közé, majd véget ér. Bertoki falu északi végénél út menti fabódé áll, mellette műanyag szék, mögötte gyümölcsöskert. Egyenként hordom fel a csomagokat a kert széléhez, de alig 20 perc múlva borostás képű, tetovált ember jön két kutyával és kiabál: " Hajda! Privát!". A privát világához sok boldogságot kívánok neki és továbbállok... Lassan az ezredik sátorban töltött éjszakához érek, de ilyen most fordult elő velem először... (ha nem számítom az öntudatos szlovák vadászokat Palást határában a 2011-es TTVT-n). Lehet, hogy eddig csak szerencsém volt?!  
     Nem megyek messzire: a vasút után a kertek végén futó kis útra térek, ahol egy szőlőlugas és betonból rakott fészer előtt, kis pad mellett fél kilencre áll a sátram. Nyilván ez is privát terület, de most senki sem háborgat. Mégsem nyugodt az éjszakám - a közeli autópálya zaja nagyon erős. A padon még jegyzetelek, szentjánosbogarak fénylenek körülöttem. Jóval éjfél után sikerül végre elaludni. 43 km




2016. 6. 2. Csütörtök

 

Bertoki (Szlovénia) - Aurisina (Olaszország) 

 

 

     Fáradt, energiátlan nap. Felhős a reggel, megborotválkozom a pataknál, majd fél kilenckor elindulok. Emelkedőn jutok Škofije faluba, ott hirtelen keresztezi az utat az elveszett bicikliút. Azt sem tudom, jobbra vagy balra induljak rajta, a határátkelő előre van. Végül fél kilométer után megint véget ér egy elágazásnál, ahol mindkét irányba egyaránt az autópályára mutat az útjelző tábla. Tanácstalanul megállok a járdán, szerencsére egy szikár olasz sportbiciklis kihúz a csávából és elkísér - az autópálya melletti kis, "természetesen" jelöletlen úton - az alig egy kilométerre lévő határig.  A határátlépéssel  a 800  megtett kilométert is bőven átlépem...
     A tábla szerint innen Trieszt 3km, de Olaszországban ez csak a város szélét jelöli - onnan még hosszú út vár a végtelennek tűnő külvárosokon keresztül. A kimerültségem miatt többször meg kell állnom erőt gyűjteni, először egy alagút bejáratánál majd egy temetőnél. Tizenegy körül megállok egy "Eurospar" szupermarketnél bevásárolni. Az árak itt nem vészesek, veszek epret is. Kiérve az üzlet előterébe  hirtelen leszakad az ég és nagyjából 2,5 óra hosszat zuhog az eső. A biciklit is fedél alá hozom és a korlátnak támaszkodva várom az égiháború végét. A hely macskája is behúzódik a bokrok közé tett papírdobozba... Egy idősebb férfi szólít meg, egészen jól megértjük egymást olaszul.  Később egy néger nő és a pasasa jelenik meg - veszekednek. A nő pergő nyelvvel ordibál - sír, átkozódik, számonkér - a férfi alig szól valamit... Amikor már több, mint félórája folyik a cirkusz, inkább áttolom a biciklit a közelben lévő buszmegállóba. 
      13.50 -  végre eláll az eső és tovább követhetem a "Centro" táblákat hosszú kilométereken át, le a hatalmas kikötőhöz, majd végig a parton. A régi vasútállomás után végre feltűnik - a vitorláshajók százaival, meg milliomos-jachtokkal teleszórt - öböl és mögötte a belváros, ami jóval nagyobb és zsúfoltabb a rijekainál - a biciklit tolva járom végig, megbámulnak az emberek. A hatalmas főtéren százak nyüzsögnek, akárcsak a sétálóutcán és a part menti sétányon.  Elballagok egészen a klasszicista székesegyházig és az ortodox templomot is megnézem, a várhoz már nem megyek fel... A városból kifelé a part menti utat követem, de nem találok leágazást Villa Opucina felé, így kimarad a tervezett Óriásbarlang is...A tengerparton kanyarog az út, rengeteg a biciklis rajta, sokan intenek, köszönnek. Időről időre a "gyalogos-biciklis" táblával jelzett járdán találom magam, de itt az országúton sem zavarok senkit, sehol nincs bicikliseknek szóló tiltótábla. A forgalom mindenhol hatalmas, de az emberek udvariasabbak, jobban odafigyelnek egymásra,  mint nálunk.
     Már estébe fordul az idő, amikor megállok a Miramare-kastélynál. A fehér márványból épült palota csodálatos környezetben, trópusi növényekkel, szobrokkal díszített parkban áll egy part menti sziklaszirten. Gyönyörű kilátás nyílik az azúrkék tengerre, de a Trieszti-öböl felett egy óriási cumulonimbusz (zivatarfelhő) tornyosul... Ideje sátorhelyet keresnem, ám az út felkapaszkodik a gazdagok villáival teleszórt hegyoldalba. Rácsos kapuk sora jelzi,  hogy magánterületek vannak mindenütt. Végül letérek az útról a aurisinai "marina" irányába, de hamarosan elzárja a továbbhaladást egy nyaralótelep automata kapubejárója.  Az út menti köves, gazos, lejtős terepen pont egy sátornyi hely van, letelepszem oda. Bár tőlem másfél méternyire még eléggé élénk autóforgalom van, nem zavar el senki sem. Kilenc óra van, lenn az öböl vizén a tegnapi "Italia Grande" ringatózik csendesen... 32 km





2016. 6. 3. Péntek

Aurisina - Monfalcone

 

 

     Rövid nap. Az alkalmatlan sátorhely ellenére csak elég későn, tizenegy körül indulok tovább. Duinoba érve először legurulok a kis kikötőbe, majd felmegyek a - már 400 éve a Turn und Taxis család birtokában lévő - meredek sziklaszirten álló várkastélyhoz. Először a parkot járom végig, aztán megnézem a kastélymúzeumot: megtudom,  itt szervezték meg az első postaszolgálatot és Dante is sokat vendégeskedett a tengerre néző falak között.  Felmegyek a 16. századi toronyba, majd leereszkedem a II. világháborúban a kertben épített 20 m mély bunkerbe. A kastély előtti téren megmelegítem a Szlovéniában vett babkonzervot, de bármennyire éhes vagyok is, nem bírom mindet megenni. Jóllakva erőt vesz rajtam a lustaság és fél hatig még üldögélek az árnyékban, figyelem Duino mindennapi életét. Hetedszer járok Olaszországban (biciklivel másodszor), azt szeretem benne a legjobban, hogy itt az ember szinte azonnal otthon érzi magát. Még a nyelvi akadályok sem feszélyeznek, az emberek udvariassága a franciákéval vetekszik. Mindig úgy megyek el innen, hogy ide még vissza kell térnem.
     Ma este könnyen találok sátorhelyet. Monfalcone előtt, sorsára hagyott ülőgarnitúra mellett, ösvény vezet  be egy fenyőligetbe. Nem messze tőlem vasúti alagút bejárata ásítozik. Este hétkor már én is készen állok a pihenésre.  10 km





2016. 6. 4. Szombat

 

Monfalcone - Aquileia 

 

 

     Éjjel fél háromkor villámlás és mennydörgés ébreszt fel, kimegyek, arrébb költöztetem a biciklit a sátortól, azután visszaalszom. Reggel 10- kor indulás után szinte azonnal beérek Monfalconeba, az "úszó szállodák" gyártásáról híres városba. Nem időzöm itt sokáig, egy városszéli nagy üzletben bevásárolok: paradicsomos, olivás tésztát és sajtokat (elfogadható áron, nagy választékban kaphatóak).
     Innen a Pó-síkságon vezet az utam, közvetlenül a tenger mentén, csatornákkal (némelyik folyónyi méretű) gazdagon behálózott tájon. Átkelek az Isonzón, csodálatos azúrkék vize van. Isola di Grado híres fürdőváros, fekvése hasonló Velencéhez, még a város temetője is egy szigeten található. Széles lagúna választja el a szárazföldtől, keletről keskeny turzás teremt összeköttetést, ezen érkezem. Először a tengerparti sétányon megyek végig, a móló végénél apró rákok tömkelege nyüzsög - döglött sirály van a vízben... A városháza előtti téren lezárom a biciklit és gyalogosan járom körül a kicsi, de szép történelmi városmagot.  Betérek a templomba is, majd vízcsapot keresek, s mivel nem találok, veszek 2 üveg ásványvizet és egy gyümölcslevet.  A várost a túlsó végén - a kék lagúnán átvezető - 4 km hosszú töltésen hagyom el.
      A Tarvisiotól idáig vezető élénk forgalmú bicikliút Aquileiát az ókori kikötő és a templom között érinti. Itt lezárom a bicajt és bemegyek a katedrálisba. A kriptába nem, csak a déli szárnyba és a keresztelőmedencéhez váltok jegyet (3 euro), a világhírű mozaikoknál vagy fél órát időzök. Végigjárom a város központját, benézek a világháborús temetőbe, megnézem az egykori kikötő romjait is. Aztán még biciklivel visszatérek a főtérre, hogy megtölthessem a vizespalackjaimat. Teszek egy kitérőt az ókeresztény múzeum felé, de már zárva van, így tovább indulok. 
     Alig másfél kilométer után, mezei út mentén állítom fel a sátrat, este hétre. Még kiülök ejtőzni egy palack lambruscóval  - a távolban feltűnnek az Alpok csúcsai. Az égen gomolyfelhők sorakoznak, a közeli reptérről felszálló repülőgépek élénkítik a látványt. A közeli árokból egész éjszaka békabrekegés hallatszik. 39 km






2016. 6. 5. Vasárnap

 

Aquileia -Portogruaro

 

 

     Reggel borús az idő, napközben fülledt hőség van, a távolban viharfelhők. Tizenegykor indulok, Cervignanoig továbbra is a kiváló bicikliúton. Terzo d´Aquileiaban egy biciklis apuka kérdezget angolul. Hamarosan Cervignano del Friuliba érek, a város főterén vasárnapi bolhapiac van. A városháza előtt meg is találom az én emberemet - nagy tál fémpénz van előtte, darabja 20 cent. Másfél órán keresztül keresgélek, válogatok - tengernyi a jugoszláv dínár, de van bőven szlovén tolár is és külön tálakban az alumínium 5 és 10 lírások. Akad itt a brazil cruiserotól a seychelle-i centig minden. Nincs nagy becsülete az 1945 előtti centesimóknak sem, szintén 20 centért vesztegetik őket. Közben jön egy portugál fazon, aki orosz érmékkel seftel - van nála egy kilyukasztott (tönkretett!) poltyinnyik is. Külön albumokból kiválogatom a hiányzó 50, 100, 200 és 500 lírásokat, majd egy másik árusnál még találok két jó darabot (jen, fillér) - 216 új érmére tettem szert (ebből 33 olasz) és elköltöttem 50 eurót...
     Negyed kettőkor tovább indulok a 14-es főúton, de az útba eső Lidlben még ennivalót veszek. Forgalmas, keskeny, gyakran platánfákkal szegélyezett úton haladok Velence felé. Nem sokkal később egy bővizű forrást találok az út mellett, megállok vizet tölteni. Három előtt beérek San Giorgio di Nogaro központjába, valamilyen fesztivált tartanak. A következő város Latisana, itt is teszek egy sétát a városközpontban. Tovább haladva átkelek a Tagliamento-folyón és megérkezek Veneto tartományba.
     Fél hatra jutok Portogruaro elé, itt az út észrevétlenül rátér egy elterelő útra (hirtelen megváltozik az útszámozás). Visszafordulok, de hiába, nincs más lehetőség. Szerencsére időben megtalálom a városközpont felé vezető letérőt (így elkerülöm, hogy megismétlődjön a 9 évvel ezelőtti kellemetlen esetem a pordenonei kerülőúttal). Portogruaro mindenképpen érdemes a megállóra. A vízimalom környéke Tapolcára emlékeztet, a városka árkádos épületeivel, ferde tornyával, középkori épületeivel igazán hangulatos, kedves hely. 
     Concordia Sagittaria a következő település, ezt elhagyva egy csatorna partján, szőlőültetvény végében táborozok le fél nyolckor. Este megint villámlás, mennydörgés, de csak pár csepp eső esik. A távolban látszanak a Dolomitok, vadászrepülők húznak el felettem kötelékben nagy zajjal... 58 km




2016. 6. 6. Hétfő

 

Concordia Sagittaria - Malcontenta

 

 

     Nehéz nap: dögmeleg, embertelen forgalom és az első (csak remélhetem, hogy egyben az utolsó) balesetem utazásaim során. 
     Reggel permetezőgép járja a szőlőt mögöttem. Tizenegy felé, nehezen indulok el. A forgalmat most már az autópálya-díjon spóroló, sóher fuvarozók kamionjai is súlyosbítják. Az első megállóm a Stino di Livenza felé vezető elágazásnál lévő Penny Marketnál van. Bevásárolok, veszek epret és guarana-italt is. Három előtt érek San Dona di Piaveba, egy óra alatt végigjárom: katedrális, viráglugasokkal hívogató padok, egy angolul érdeklődő biciklis a főtéren.
     Hamarosan átkelek "Olaszország hősi folyóján", a Piaven. Egyre nyomasztóbb forgalomban közeledek Velencéhez - elvileg a lagúna partján vezet az út - de semmi sem látszik a vízből. Az út mellett elgázolt hód teteme hever. Fél hatkor elérem a Marco Polo repteret, húsz percet pihenek egy padon - átléptem az első 1000 kilométert. Bár 1992-ben már jártam Velencében, még érdemes lenne visszajönni ide (amíg lehet) - de az több időt és felkészülést igényelne... Futó bepillantásra a világ leginkább turisták-sújtotta városába se kedvem, se energiám nincsen...így most Velence kimarad.
     Rövid időn belül kétszer is veszélyes helyzetbe kerülök: először az egyik nagy körforgalomban majdnem belém szalad egy nyitott sportkocsis aranyifjú, majd -(mivel botor fejjel azt gondolom, elég a "Ravenna" feliratú táblát követnem, ha a 309-es ravennai útra akarok térni) - egy többsávos, de keskeny útszakaszra jutok, ahol beszorulok az út szélén egy betonfal és egy kamion közé...  Végül harmadjára -  ugyanezen az úton - a vasúti síneken átvezető, meredek hídon a biciklit tolva - egy piros furgon a visszapillantó tükrével megütve fellök... Telibe találja a bal lapockámat és felkaromat - elesek, a bicikli feldől - a jobb térdemet felhorzsolom, de lila foltokon kívül semmi bajom nem lett és a bicikli is ép maradt! Nem győzök hálát adni érte a Gondviselésnek...  A furgon vezetője talán jobban megijedt, mint én - a mögöttünk jövő autó női sofőrje tolmácsol nekünk angolul. Kórházba szerencsére nem kell vinni... Este háromnegyed hét felé jár az idő.
     Az út hamarosan autópályába torkollik: a margherai leágazásnál nyerek innét egérutat, egy buszsofőr előzékenyen átenged maga előtt. Marghera, Velencének ez az ipari külvárosa  (vaskohó, olajfinomító) meglepően csendes, bár nem sok európai arcot látok az utcákon. Veszek kenyeret és egy üveg pezsgőt, majd további sivár külvárosokon át (száz méterenként egy-egy néger prostituált ácsorog) jutok ki a városból.  Malcontentát elhagyva, az úttól nem messze, parlagon hagyott földdarab szélén, fél kilenckor lesátorozok. Azután kinyitom a pezsgőt, hogy megünnepeljem az első 1000 km-t és a szerencsés megmenekülésemet. 67 km

 

 

 

     

 

 

 

 

 





    





   

    
    
    
     
    
    

2016. június 24., péntek

NAPLÓ

 

2016. 5. 24. Kedd

 

Gornja Dobra - Lokve

 

 

     Borús, hűvös napra ébredek. Megmelegítem az utolsó hazulról hozott konzervet - lencsefőzelék. Csomagolok - a sátor az esti vihar után csupa sár, mire sikerül elindulnom 10 óra is elmúlt már.
     Az úton nagy a kamionforgalom, sok a hatalmas faszállító autó. Mindjárt indulás után az út mellett egy sisak, fénykép és virág emlékeztet a motorosok néha halálos száguldására, szerencsére erre kevesebben vannak.  Majd 9 km-en keresztül tolom felfelé a biciklit. Skradba érkezem - kis üdülőhely - csodálatos kilátással észak felé. Bevásárolok, pár szót váltok egy helyi érdeklődővel, aztán megkeresem a postát. Hazaküldöm a napló másolatát, már várják otthon.  Kupjakig még tolás jön, Zalesináig gurulok, aztán jön az emelkedő. Fél háromkor elérem a Veliki Vodnjak-hágót (847m), a kilátóhelyről elém terül a Kupa-folyó völgye. 
      A 19. század elején kiépített országúton - a Lujzijanán - haladok, a Gorski Kotár erdő borította hegyvidékén. A térség központjába, Delnicébe meredek lejtőn jutok le. Az első pékségnél megebédelek, majd egy órát pihenek. Következik Lokve, azután erősen emelkedő, meredek hegyoldalban kanyargó,  néptelen úton jutok el a víztározóra néző kilátóig.  Este hétkor egy elhagyott út menti étteremhez érek,  megállok. Bár az emeleten aludhatnék, mégis inkább sátrat verek az erdő szélén. A tavalyi úton épp eleget aludtam lepukkant, romos házakban... Egy hatalmas, részben befűrészelt fenyőfa alatt tanyázom, csendes, csillagfényes az éjszaka. 30 km



2016. 5. 25. Szerda

 

Lokve - Medveja

 

 

     Fél hétkor egy furgonnal favágók érkeznek, nagyon barátságosak, adnak egy darab szalonnát is.  Hamarosan nekilátnak a fadöntésnek a közeli hegyoldalon. Hála nekik már fél nyolckor elindulok és gurulok a fužinei elágazásig. Megint egy hágó (Gornje Jelenje) jön és a tolás 881m magasra. A felhők megülik az erdő borította völgyeket, de a hágó után újra kisüt a nap. Hosszú, meredek, kanyargós lejtő jön az autópályáig, az egyik kanyarban  feltűnik az Adriai-tenger. Felfelé tekerő csomagos biciklistával találkozom. Čavlenál még egy dombon kell átkelni, itt megállok reggelizni a pékségnél. Megváltozott a táj és az emberek is mások... mediterrán, élénk hangulat... igaz a szemét is több. A falu után megállít egy autós nő, útbaigazítást kér. A Riječica völgyébe kanyarog le az út, áthalad egy viadukton is.
     Délre érek Rijeka (Fiume) belvárosának szélére, a folyópartra. Egy drága sörrel ünneplem meg az érkezést a nyolcadik tengerhez biciklivel. Még végigmegyek a korzón, aztán a városkapunál letérek a kikötő felé és ott a Adriai-tenger! Egy darabig a parton ülve a vízben nyüzsgő halakat figyelem - egy jó szándékú járókelő azt hiszi elaludtam és beleesek a vízbe - elég nehezen értjük meg egymást. Kimegyek a turistáktól nyüzsgő mólóra is, nagy (több napon át tartó) szomorúság telepedik rám, ami épp az ilyen vidám, életet élvező, napfényes, nyüzsgő városokban elég gyakran előfordul velem. Teszek egy kört a kikötő mögötti városrészben - halpiac, régi rozsdás kirándulóhajó, színház - majd visszatérek a korzóra. Elmegyek a Sv. Ilja templomhoz, de zárva van, mint csaknem az összes templom ebben az országban. Megnézem a modern campanilét (harangtorony), megkeresem a városházát - előtte a korzón nagy gyülekezet van. A városból kifelé haladva vizet töltök, majd egy szendvicsezőnél fetás, görög tortillát ebédelek. Az opatijai út felvezet jó magasra, elmegy a hajógyár fölött. Nagyrészt a járdán megyek - az ott parkoló autókat kerülgetve bonyolult manőverekkel.
     Preluknál érem el ismét a tengerpartot, itt van Opatija (Abbázia) határa is. A híres villa-városba és történelmi üdülőhelyre a föl-le kanyargó, keskeny utcán nem szűnő őrült  forgalomban elég kellemetlen az érkezés. 5 órára érek a vásárcsarnok előtti térre, amely tele van turistákkal - feltűnően sok a japán közöttük. Egy villában kialakított üzletben bevásárolok - majd több, mint egy órát pihenek egy padon. Utána lemegyek a parkon át a parti sétányra, a kis templomhoz, majd a parton álló nőalak szobrához. Utcazenész énekel, turisták mindenütt. 
     Fél nyolcra érek Lovranba, esteledvén gyorsan fotózok és megyek tovább. Sátorhelyet találni reménytelennek látszik, folyamatos a beépítettség Medvejáig, azután hegyoldalban megy az út. Moščenička Draga határánál mégiscsak találok egy nem túl meredek csapást a part irányába. Nem éri el a tengert, egy kissé szemetes, kavicsos, sík területre vezet. Fél kilencre tábort verek. 54 km



2016. 5. 26. Csütörtök

 

Medveja - Voziliči

 

 

     Bár a biciklit időben felpakolom, rosszul érzem magam és csak 11.30-kor indulok tovább. Mosčenička Draga-ba érve lekanyarodok a partra, kapukon, parkolón, kempingen át jutok odáig. Kb. 200 méter a fürdésre alkalmas partszakasz - tele németül beszélő nyaralókkal, de a vízben alig van valaki. Nem fürödhetek én se sokáig, pedig nagyon jól esik úszni egyet... de fél szemem a parton hagyott értékeimen maradt. Egy "büfé"-ben csevapcsicsit ebédelek, kiderül, éttermi árai vannak. A tulajjal beszélgetek kicsit az útról, megdicséri milyen jól beszélek horvátul. "Nem drága egy évig úton lenni?" - hát ilyen 8 eurós ebédek mellett drága is lenne - ilyet nem sokat engedhetek meg magamnak a jövőben. 
      Fél kettőkor tovább indulok, hosszú-hosszú emelkedő jön egy-egy tekerhető szakasszal, egészen Isztria határáig, a cresi komp elágazásáig. Kecses ciprusok szegélyezik az utat, az egyik alatt tartok egy fél órás pihenőt 3 felé. Nagyszerű a kilátás a Rijekai-öbölre, Cresre és Vela Vrata-szoroson áthaladó hajókra. Bár hétköznap van, rengeteg a motoros az úton. A Plomini-öböl feletti fordulónál eltakarja a kilátást egy étterem. Innen hosszú lejtőn ereszkedem, szakállas biciklis teker szemben felfelé. 
     Plomin az első isztriai, egykor olaszok lakta település. A napló írásakor már 7 isztriai tornyos város meglátogatása után mondhatom - ez a legszebb! Falait csodálatos lila virágtakaró borítja, a jellegzetes "istrian bellflower" (isztriai harangvirág). Szűk kis utcáin minden sarok fényképre kívánkozik. Csendes, nyugodt hely, még a turisták sem lepték el. Alig 3-4 helybélivel és egy macskával találkozom csak. Szép a kilátás az öbölre és a szomszédos hőerőműre. Vizet is sikerül töltenem, fél hét felé búcsúzóul egy ablakból utánam intenek. 
     Voziliči után erdő borítja a tájat. Letérek balra egy köves ösvényre sátorhelyet remélve, de áthatolhatatlan bozótos van mindenütt. Fél kilométerrel arrébb az út széli mezsgyén állítok sátrat este háromnegyed nyolckor. 27 km


2016. 5. 27. Péntek

 

Voziliči - Pazin

 

 

     Reggel kilenckor indulok, fél tízkor Kršanban, a temetőnél vizet töltök. Lezárom a biciklit és egy füves úton gyalog megyek fel az óvároshoz. Nem sok látnivaló van, vártorony, óratorony, pár csendes, elhagyatott utca. Tízkor visszatérve megigazgatom a csomagjaimat és legurulok a Raša-folyóig.  Fél tizenegytől több mint három óra tolás - Lukezinél negyed órát pihenek az árnyékban - fel Gračiščeig.  Tűz a nap, forróság van, leég a nyakam egy rövidebb nyakú trikó miatt.A nyakamba kötök egy kendőt -  eső után köpönyeg! Kettőre érek Gračiščeba, visszanézve alattam van Pičan és az út menti hegytetőn álló campanilla. Először bevásárolok, majd sziesztázom egy szabadtéri színpad lépcsőjén 15.20-ig. Négyig még megnézem a várost: régi paloták, templomok, hatalmas torony a hegytetőn és gyönyörű kilátás a környékre.
     16.45-re Pazinba érek, ebédre veszek egy pizzaszeletet. Megnézem a Sveti Nicola templomot, eltekerek a várig és lezárom a biciklit. Elsétálok a karsztos szakadék felett átívelő hídhoz (drótkötélpálya van felette), majd leereszkedek egészen a szakadék aljáig, a Pažinčica-patakig. Visszatérve még elmegyek az Iberatok trg nevű térre és a gyalogosan is meredek Buraj utcára. Fél hétkor indulok ki a városból, az erősen emelkedő úton eltart egy fél óráig, míg kijutok. Ma már nem megyek messzire: egy kőbányával szemben erdőbe vezető utat találok. Hamarosan egy hatalmas fával rakott teherautó torlaszolja el a továbbjutást. Az erdő szélén  keresek helyet, egy gallyal teli csapáson állítok végül sátrat. (Az úttesten ma többször is elütött nagyméretű siklókat láttam.) 28 km


2016. 5. 28.-29. Szombat, vasárnap

 

Pazin - Motovun

 

 

     Rekkenő hőség van egész nap. Kilenckor indulok, tízig tolom a biciklit. Ezután kisebb emelkedők, lejtők sora Motovun határáig, közben Škropetiben megállok fél órára egy kávézóban és az utolsó kunáimat is elköltöm Karojbában. A motovuni parkolóig megint tolom a biciklit - ez a város is hegytetőre épült... Le is zárom és megnézem gyalogosan a várost. Rengeteg látnivaló van ebben a régi isztriai városban, két templom, városkapu, városháza és szűk, meredek utcák ódon házakkal, régi várfalakkal. Rengeteg a turista, egy német biciklis csapat felfelé teker éppen. Majdnem minden házban "szoba kiadó", szóval  hamisítatlan NTÁSH (nemzetközi tömegturizmus által sújtott hely) - de mint a legtöbb ilyen, gyönyörű...Le sem tagadhatná velencei múltját és ma is hivatalosan használják itt az olasz nyelvet (kétnyelvű táblák, feliratok mindenütt). Működő vízcsapot nem találok, így hagyományosan a temetőben töltök mosdóvizet. 
     Sajnos újra előjött a Karlovac után már elmúlt allergiám - talán a mindenfelé szálló nyárfapelyhek miatt. Lefelé a Mirna völgyébe pocsék aszfalton óvatosan gurulok a meredek lejtőn. Az út mellett csobogó patakból vizet merítek, majd 14. 25-kor meg kell állnom a szarvasgombáiról híres motovuni erdő szélén. Keresek egy kis árnyékot sziesztázni...  Nem érzem túl jól magam, hamarosan eldöntöm, hogy ma már nem megyek tovább és az erdőbe vezető elhagyott, benőtt úton egy vadászles mellett sátrat verek. A délután többi része a pihenésé... 18 km
      Vasárnap is maradok még, s azon morfondírozok, lemenjek-e Novi Grad felé... Csaknem minden élelmem elfogyott, még egy húszast be kell váltanom majd. Délután esni kezd, este nyolckor pedig félelmetes vihar érkezik - villámlás, mennydörgés, recsegő ágak, zuhogó eső - de szerencsére hamar tovább megy...




2016. 5. 30.-31. Hétfő, kedd

 

Motovun - Buje

 

 

     Háromnegyed tizenegy van, mire összeszedem magamat... A bozóton való átgázoláshoz felveszem a vízhatlan nadrágot, de tekerni nemigen lehet benne, így a grožnjani elágazásnál átöltözöm. Az út még 5 kilométeren a Mirna völgyében halad, rétek, nyárfások között, majd 4 kilométeres emelkedő jön a - természetesen - hegytetőre épült Grožnjanig (Grosignana). Ez már burkolatlan, kavicsos út, mely itáliai hangulatú, szép tájakon kanyarog. Időről időre messzi rendszámú autókkal, kocogókkal és csomag nélkül  tekerő biciklisekkel találkozom. Felérve a  városba egy templom bejárata előtt lezárom a kerékpárt. A postára megyek pénzt váltani (20 euro - 146,15 kuna),  háromig körbejárom a hangulatos, kedves utcákat. A biciklihez  visszatérve azt  látom, úgy körbeparkolták az autók, hogy nem tudok elindulni. Kénytelen vagyok lepakolni a csomagokat és egyenként kihordani mindent...Még vizet töltök, ahol egy német pár szólít meg, angolul beszélek velük.
     Bujeig nagyjából gurulok, csak a város előtt jön emelkedő. Egy autószerelő-műhely előtt a korláthoz zárom a bicajt és farkaséhesen megyek be egy pékségbe. Bevásárolok, majd a hősi emlékmű melletti padon végre megebédelek, utána beülök egy sörre egy kis csehóba. Azután nyakamba veszem a várost, már a helyieket is olaszul hallom beszélni. Turista nincs sok, pedig szépségben nem marad el a többi isztriai várostól...A főtér a campanillával és az oszlopos templommal szinte néptelen, csak gyerekek játszanak egy kutyával. Megnézem a régi olasz temetőt is. A főutcán egy üzletben  élelmet vásárolok, utolsó 38 kunámon egy "Konzumban" még fügét, babot és bort veszek.
     A várost elhagyva egy kellemes fiatal tölgyfaliget zöld mezővel hív sátort verni. Fél nyolcra készen is vagyok, este 11-ig még újabb portugál szavakat írok ki, tanulni. Bujna Zolival beszélek telefonon.  19 km
     Másnap szép, napsütéses időre ébredek, de nem érzem jól magam, görcsöl a hasam. Így - reményeim szerint hosszabb ideig utoljára - újabb pihenőnap mellett döntök. A sátorban nem maradhatok - hamarosan szaunává válik - így a nap nagy részét a tölgyfák alatt töltöm. Portugália földrajzát tanulmányozom és bepótolom az elmaradt naplóírást. Este erősen villámlik, dörög, de az eső elmarad.

    


   

    

     





2016. június 6., hétfő

NAPLÓ

 

 

2016. 5. 16. Hétfő

 

Murakirály - Nedeljanec

 

 

     Végre túlnyomórészt napos az idő. Perlakig az út bal oldalán felfestett biciklisávon jutok el. Gyalogosan körbejárom a várost, ennivalót veszek, aztán tekerek tovább. Otok faluban egy elágazásnál találok egy padot, ahol megebédelhetek. Azután egymást érik az apró falvak hatalmas házakkal és érdekes formájú  kukoricatároló hombárokkal: Podbrest (Drávaszilas) -Orehovica (Drávadiós)- Vularija (Drávaollár)- Totovec (Tótfalu).
      Még 2 óra előtt Csáktornyára (Čakovec) érek - a városban a biciklistákat a jelzések a zötyögős járdákra irányítják. Egyenesen a várhoz megyek... az utcák teli vannak diákokkal. Pöttyös szoknyás lányok, angol testőr egyenruhás fiúk csapatostul vonulnak és egyfolytában sípolnak. Talán ballagás van... A biciklit a vár csendes belső udvarán hagyom és egy órát a múzeumban töltök. Az első néhány termet az 1991-es háborúnak szentelték, azután a Zrínyi-család és Muraköz története következik. Érdekes magyar vonatkozású anyagokat olvasgatok és nagyon tetszik a korabeli bútorokkal és eszközökkel berendezett patika, na meg a könyvtárszoba! Végigfényképezem az egészet - kifelé menet veszem csak észre a "Fényképezni tilos" feliratot... A várkapun keresztül jutva Zrínyi Miklós szobra fogad, ezután még rövid sétát teszek a kedves kis belvárosban.
      Hosszas zötyögés után érem el a Varasdra vezető főutat, amelyen elképesztő méretű az autóforgalom. A leállósávban haladok és a vezetők - megjegyzem: egész Horvátországban - meglepően előzékenyek és türelmesek a biciklistákkal. Magyarország történelmi határát, a Dráva folyót átlépve megérkezem Varasdra (Varasdin). Már a bevezető utca csupa a történelemről árulkodó épületből áll és a kiterjedt belváros igazi műemléknegyed. Másfél órát nézelődöm, körbejárom a várat is, felmászok a sáncokra...A főtérre visszatérve egy pékség előtt érdeklődő helyiekkel "beszélgetek". "Sretan put!"- kívánnak jó utat. A modern nyugati téren egy munkás németül közli velem, hogy "EZ EURÓPA!". Igen, Permtől Groznijig, Cataniától Reykjavikig ez mind Európa. Számomra Európa földrajzi fogalom és nem minőségjelző - ezt nagyon sokan nem értik...
      A várost elhagyva hosszasan egybeépült falvak között tekerek. Esti táborhelyet keresve böngészem a térképet, látom: a keskeny faluk mögött  kisebb parcellákra osztott, intenzíven művelt  termőföldek húzódnak - Jugoszláviában elmaradt a mezőgazdaság kollektivizálása...Egy füves mezsgyén nagy nehezen találok egy sátornyi helyet...háromnegyed nyolc van. Körülöttem még olyan élénk a traktorforgalom, hogy az esti mosakodással várnom kell, amíg besötétedik. 40km



2016. 5. 17. Kedd

 

Nedeljancec - Novi Zlatar

 

 

     Harmatos a reggel, szép napsütéses az idő.  Folytatom utamat az egybeépült falvak között, Vidovecben (Zamlacsszentvid) a szép kastélyparkban kicsit  megállok. Az úton kezdetben még van biciklisáv, aztán eltűnik, de a forgalom nem mérséklődik. Ivanec (Ivánc) előtt rövid, de meredek emelkedők jönnek, többször kifújom magam a buszmegállókban. Különösen sok a kamion. Délre elérem a várost, de nem megyek be. Egy Lidlben bevásárolok (elég drága minden), egy út menti padon ebédelek. Egy kamionsofőr kérdezi "Putuješ?" Gyerekek köszönnek rám... 
     Hamar Lepoglavaba érek, a város előtt a síneken pont jön a vonat, az átjáró sorompó és lámpa nélküli. Megnézem a várost -  közben rövid zápor kap el - híres templomának csak az előteréig jutok, zárva van. Megyek tovább... Novi Golubovecig erősen emelkedik az út - keskeny és forgalmas. Az út mentén hatalmas kőbányák követik egymást - hangosak a gépek, a kis, elszennyezett patak zúgását alig hallani. Fogytán a vizem: amióta Horvátországba értem, ez állandó probléma - itt is vannak kinti csapok, de csak a tűzoltóknak. Megállok a faluban egy kávézóban (szerencsére ezek gyakoriak az út mentén), iszom egy sört és kapok vizet is. Egy pasas egy jó öt centis lódarazsat csap le az orrom előtt.
     Novi Golubovec után hosszasan lejt az út, mellette sűrűn követik egymást a falvak. Jobbról feltűnik a Medvednica-hegy, azon túl már Zágráb...Háromnegyed hatra Mačeba érek - az egész főutca fel van szedve - az elágazásnál öreg néni fordít vissza Zlatar felé. Zlatarban ugyanez a helyzet: elterelő táblák küldenek kertalji utakra, de valahogy mégis visszatalálok a központba. Szép kis történelmi városka ez is - itt is ballagás van. Zlatar Bistrica előtt balra nagyobb erdő tűnik fel - lejutni sehol sem lehet, az erdő szélébe házak ékelődnek...Végül az út túloldalán egy délről kerülő meredek úton felmászva, egy fűrésztelep udvarán átvágva, keskeny csapáson jutok be az erdőbe. Lódarazsak dongnak, megyek beljebb... Nyolcra kész a sátor. 50km



2016. 5. 18. Szerda

 

Novi Zlatar - Gornja Stubica

 

 

     Rövid napot terveztem - úgy gondoltam, estig felmegyek a Medvednicára, hogy másnap korán kezdhessem a zágrábi városnézést. Hát nem úgy sikerült, ahogy elgondoltam... 
     Csak délután indulok el, a fatelepen dolgoznak: amikor kijövök, odaköszönök nekik - meg se lepődnek.  Novi Zlatarban, a vasúti átkelőnél megállok egy kocsmában telefont tölteni, a kocsmárosnő kedvesen kérdezget. Marija Bistricában kitérőt teszek a kegytemplomhoz, a csodatévő forrás vize palackokban kikészítve: hozok belőle egyet... Az évszázadokon át történt csodákat naiv festmények ábrázolják. Lengyel turistacsoport érkezik.
     Tovább a főúton - csak épp nem azon, amin akartam... A még otthon kinyomtatott térkép szerint ez az út egyenesen délnek megy és Zágrábba visz - a valóságban délnyugatnak tartok. Két emelkedő után a harmadik előtt abban a hitben táborozok le este 7-kor az út menti kis erdőben, hogy a domb után Zágráb jön... A meredek parton egyenként cipelem fel a csomagokat és a biciklit. Ez is sűrűn lakott környék, családi házak vannak a szomszédban, este három irányból hallatszik a kutyaugatás, gyerekzsivaj és szól a zene. 
14 km




2016. 5. 19. Csütörtök 

Gornja Stubica - Brezovica

 

 

     Magamhoz képest igen korán, fél kilenckor elindulok. A kanyargós emelkedőt megmászom, majd hosszan gurulok, s egy elágazáshoz érek. A hegyek felé, a balra vezető út táblája mutatja Zágrábot. Teljesen tanácstalan vagyok, s egy épp megálló fiatal lány eligazít: azt mondja, mindkét út Zágrábba vezet, de a bal oldali könnyebb. Dolnja Stubicába beérve egy körtérképet megnézve értem meg, hogy kerülhetem meg az egész hegységet nyugatról, mehetek a forgalmas főúton és Zágráb így még 40 km!
     Stubičke Toplicen, Oroslavjen amennyire a dombos terep engedi, gyorsan áthaladok, egy kis időre még az eső is elered. Hamar kiérek az autópályával párhuzamos régi krapinai útra. Kb. 15km-en át ezen a gyorsforgalmi úton haladok - sehol egy település, jobbról a Krapina-folyó, balról a sztráda, hatalmas a forgalom... Lassan elfogy az ivóvizem, de csak egy bevásárlóközpont nagyáruházai sorakoznak az út mentén. Az út hamarosan az autópályába torkollik, mire kapcsolok, gyalogolhatok vissza majd egy kilométert a szembejövő sáv szélén. A másik irányban is csak az autópályát jelzi a tábla, innen a malőr.  
      Végtelennek tűnő ideig zötyögök sivárabbnál sivárabb külvárosi területeken, az út peremén sorakozó csatornafödeleken, majd a szélesebb járdákon. Munkások szólítanak meg, majd betérek az első útba eső helyre, meginni egy sört, megenni egy pizzát. A "Centar" táblákat követve érek Zágráb központjába. Itt már csak gyalogosan nézek körül, az utcán nagy a forgalom, kék villamosok járnak. Egyre sűrűbb a tömeg, ahogyan közeledem a főtér felé, amelyet a horvát nemzeti hősről  neveztek el (Trg Jelašiča) - itt áll a tábornok szobra is. Egy kisebb terecskén végre fel tudom tölteni a kulacsaimat vízzel. A turistairodában szerzek ingyenes várostérképet, a katedrális előtt rengeteg a japán turista. Lezárom a biciklit és beülök egy kicsit a szép gótikus katedrálisba. A szökőkútnál is ücsörgök picit, megnézem a katedrális fából faragott másolatát. A szomszédos Dolac téren épp vége a piacnak, veszek magamnak konzerveket. Felballagok a Kaptol utcán a ferencesek templomáig. Itt egy érdeklődő horvát bicajossal angolul beszélgetünk, tanácsára visszafordulok a hosszú Ilica utcára, majd onnan a meredek Mesnička utcán megyek fel a Felsővárosba. A Szent Márk téren lezárom a biciklit, amíg benézek a templomba , ahol épp mise kezdődik. Visszatérve két egyenruhás őr közli velem, hogy a biciklit tilos ott hagyni. A téren majd minden épület valamilyen őrzött állami intézmény (parlament, városháza, stb.) Így hát áttolom a bicajt az épp nem működő sikló végállomásához - ahonnan szép panoráma nyílik a városra -  majd a több száz éves  felsővárosi házakat és a régi kétnyelvű utcatáblákat fényképezve visszatérek a Mesnička utcára. A macskaköves, meredek utcán nem merek legurulni, lefelé is gyalog megyek. Lassan kifelé indulok a városból a Frangepán utcán, alig férek el a járdán. Még veszek egy pizzaszeletet vacsorára. A Tito tértől már tudok tekerni, elég nyögvenyelősen haladok a járda-bicikliúton a Száva folyó hídjáig, körülöttem üvegből épült felhőkarcolók. A hídon túl az óriás-körforgalom alatti labirintusban Remetinec felé fordulok - a biztonság kedvéért azért megkérdezek egy kutyáját sétáltató embert... Innen nem nehéz rátalálni a Brezovička utcára és a borús időben, szemerkélő esőben már kivilágítva, egykettőre kiérek a városból.
       Forgalom alig van - mint az autópályán átérve kiderül, azért, mert az út le van zárva egy felbontott híd miatt. Szerencsére biciklivel át tudok jutni rajta, majd rögtön balra letérve egy szántóföld peremén állítok sátrat fél kilencre. Ezen a napon (meg a következőn is) igen erősen kínoz az allergia. 54km


2016. 5. 20. Péntek

 

Brezovica - Zamrsje

 

 

     Reggel erős szél fúj, csak délben indulok el. Brezovicába beérve szép gesztenyefasor fogad. Kis kitérőt teszek egy régi kastély parkjába. Rövid időn belül 3 autós állít meg és mind a temetőt (groblje) keresi. Előbb a Turopolje (Túrmező) síkságon - itt terem a Zágráb-ban dobozonként 14 kunáért árult eper - majd a Vukomeriči dombság erdős-dombos vidékén haladok át. Ez már jóval szellősebb vidék, van bőven szabad terület, a tölgyesek Starjak után nagy tetszenek. Két meredek emelkedő, majd a Bregana Pisarovinskatól hosszú lejtő jön. Rázúdul az eső, megállok egy bárnál egy órára, kérek vizet is. Ezután néptelennek tűnő falvak között haladok a Kupa-menti síkságon. Fél ötkor kitérőt teszek Donja Kupčina templomához, megállok egy kisboltban is. Ma nem érzem túl jól magam, fáj a gyomrom, az allergia is kínoz. Zamrsje temetőjénél letérek a Kupa partjára, de az nagyon iszapos. Kicsit feljebb egy magas fűvel borított réten már 6 órakor sátrat állítok. Hamar lefekszem, most nagyon rosszul alszom.  38km



2016. 5. 21. Szombat

 

Zamršje - Močile

 

 

     Reggel a sátor hamar szaunává változik, ez az első igazán meleg, nyárias nap. Hatalmas ragadozó madár röppen el a sátor mellett. 9.25-kor indulok, a temetőben még vizet töltök. Karlovac előtt áthalad az út a hatalmas Draganiči-erdő déli részén - gyönyörű vidék. Hamar beérek a városba, az első "pekarnicá"-nál (kiváló pékségek - legalább olyan gyakoriak, mint Szerbiában) veszek reggelit, aztán belvárosi parkig kell mennem, hogy egy padot találjak. Reggeli után végigsétálok a főutcán, beváltok még 20 eurót (146 kuna), majd az egykori sáncok helyén kialakított parkba érek. II. József idejéből való mérföldkő mellett megyek el. A park teli van emberekkel, gyerekek adnak elő zenés műsort. Karlovac a 17. században alapított erődváros (mint Palmanova), de már csak az utcahálózata és a parkosított várárok őrzi a múltat - a falakat lebontották. Bejárom a belvárost a városházától a monostorig, majd fél egy felé ráfordulok a hegyeken átvezető útra,  Duga Resa felé. A tikkasztó melegben még megállok a városszéli "Monaco" kávézóban, feltöltöm a telefont is.
     Akárcsak 9 éve Szlovéniában, most is hétvégén van balszerencsém a tengerpartra vezető úton a mások és önmaguk életét is veszélyeztető motorosokkal osztozni. 5-10-es csoportokban száguldanak, belföldiek és külföldiek egyaránt. Három felé még ebédelek egy pékségnél, majd hosszú tolás árán elhagyom Duga Resat és fél ötkor átkelek a Kupa folyón. Ez már igazi karsztvidék, erdős, ritkán lakott, hullámos táj, előkandikáló fehér sziklákkal. Zdihovoig alig van település, azután több egybeépült falu sorakozik. Damaljban a templom mellett egy öreg nénitől vizet kérek. Fél nyolc van, mire Severin na Kupiba érek, itt több üzlet is van, a vendéglő motorosokkal teli. Az út leereszkedik a Kupa mellé - amely erre a szlovén határt alkotja - majd Močile után (ahol egy udvaron birkákat nyírnak) ismét emelkedik. Itt találok közvetlenül az út mellett, egy meredek leágazásnál, a bokrok között táborhelyet. Alig kezdek lepakolni, egy helyi rendszámú autós megáll és kedvesen megkérdezi, segíthet-e valamiben. Este még megmosom a hajam és már alszom is. 51km


2016. 5. 22. Vasárnap

 

Močile - Gornja Dobra

 

 

     Forró, nyárias nap, melynek legnagyobb része tolással és közben szótanulással telik. Indulás 10-kor, de pár km után a rekkenő hőségben megállok pihenni egy lelakatolt ház tornácán. Egy óra alatt 70 motorost számolok meg, nem hozzák meg a kedvem a továbbhaladáshoz. Erős emelkedőn megyek egészen Presica utánig, lejtőn Donja Dobraig, azután újra emelkedő. Fogytán az ivóvizem már megint. A vrbovskói elágazásnál szép kilátás nyílik dél felé a Dobra völgyére és a mögötte emelkedő Nagy-Kapelára. Több bezárt helyiség után oázisként tűnik fel Vučiničiben a "Pink Panther" büfé, ahol vizet és ebédet is kapok (čevapčiči, sült krumpli, sör). Böngészem a horvát újságokat, szavakat jegyzetelek. Ezután még másfél órát tekerek, egy fűrésztelepnél lemegyek felfrissülni a patakhoz. A falu végén a cigányok lelkesen kiabálnak utánam. Kellemes, kedvemre való fenyőerdőben emelkedik tovább az út, sajnos egyre inkább hegyoldalban. Gornja Dobra után találok aztán egy helyet: a sáros út lecsúsztatott rönkfákhoz vezet, de ezeket megkerülve az út szélén,  fák takarásában, este nyolc órára felállítom a sátrat. A közelben csobog a patak. 27km



2016. 5. 23. Hétfő

 

Gornja Dobra

 

 

     Végre elcsendesedik az út forgalma és úgy döntök, ez egy jó pihenőhely, itt maradok. Az út során először szedem elő a főzőeszközöket és csinálok egy tésztalevest. Azután megmelegítem a "moravský vrabec" nevű káposztás ételt.  Lemegyek a meredek partú kis patakhoz nagymosást csinálni - egy füst alatt meg is borotválkozom. Később nekiállok bepótolni a 11 napja halmozódó naplóírást a farönkökön. Este negyed nyolcig kinn ülök, ekkor elered az eső. Kis idő múlva már dörög és villámlik, a sátor hamarosan bokáig áll a vízben. Szerencsére -  mint azt már az áprilisi próbaúton a Duna árterében bebizonyította - a Husky alja megbízhatóan vízhatlan. Ennek ellenére összepakolok, kirámolok és öt méterrel magasabbra viszem át a sátrat este fél kilenckor. 10-re el is áll az eső, én is befejezem a jegyzetelést és lefekszem aludni.







 

    

 


2016. június 4., szombat


NAPLÓ

 

 

2016. 5. 1. Vasárnap

 

Az indulás napja 

 

 

      Borús, felhős idő van, közepes déli szél fúj. Keveset és rosszul aludtam, reggeli után lehurcolkodás a pakkokkal, búcsú Anyutól és indulás 8.35-kor.  A Klapka-téren, barátok, ismerősök, biciklisek várnak - a városban  ünnep van - ezért sokan sietnek el. Fotózkodás, kérdések, a jókívánságok mellé kedves ajándékok. 9.50-kor a városháza huszára eljátssza a Klapka-indulót. Elbúcsúzom Aputól  és elindulok én is...
     Bujna Zoli, Kovács Tomi és Lilla elkísérnek Komáromon túl a 13-as útig. A körforgalom után elköszönünk. Nagyigmándig a főúton meg-megállok, nehéz a szívem, nem érzem túl jól magam... Csémnél egy fekvőbiciklissel találkozom. Kisbérig a jól ismert környéken vagyok, néptelen falvak -  rövid pihenő után jönnek az első emelkedők. Komárom-megye határánál  megállva egy pillanatra visszanézek, innentől megint új utakon haladok. 
     Bakonyszombathely előtt a dombtetőn egy út menti erdősávnál megebédelek a hazai szendvicsekből.  Hosszú lejtőn érem el a falut. Fényképezem a templomot, parkot, vízcsapot nem találok. Egy nő az úti célomat kérdezi - Portugáliát mondom neki... Erdőalj településrészen az utolsó háznál kérek vizet (2-szer 2 liter). Hullámzó úton, gyönyörű zöld tavaszi erdő mellett haladok - tölgyes pár fenyővel tarkítva- sétálok benne 10 percet. A Fekete-vízi tavak sorakoznak, aztán 5 óra felé elered az eső. Ácsteszér után 2 km-rel letérek jobbra egy erdei útra. Tüskés vágáson haladva, kb. 200 m-re egy fiatal cseresben találok sátornyi helyet. Amíg  állítom a  sátrat, eláll az eső, hogy aztán újult erővel zuhogni kezdjen. Sonkát vacsorázom és 8-kor már alszom. 54km



2016. 5. 2.-3. Hétfő, kedd

 

Kényszerpihenő

 

     Az időjárás ízelítőt ad... kis szünetekkel két napig esik az eső. A Portugália-útikönyvet olvasom, néha járok egyet, pihenek... Három kullancsot szedek ki a lábamból.



2016. 5. 4. Szerda

 

Ácsteszér - Dudar

 

 

     Szerencsére az erdőből kivezető út bár sáros, de járható maradt. Ma megnézem Ácsteszért, Táncsics Mihály szülőfaluját. Végig fényképezem az emelkedő főutcát a Wikimedia Commons-ra is gondolva. A túlzsúfolt kis közértben ásványvizet, bort veszek, a bejáratnál közönyös emberek álldogálnak, kis üvegekkel a kezükben...  A falu végétől gurulás Súrig - rendezett, szép kis falu. Széles patak-völgyben tekerek Bakonycsernyéig.  Meglepően nagy forgalom van, hullámos út, többször meredek tolás, de egyik sem túl hosszú szakaszon. Szápár fölött közvetlenül az út mentén hatalmas süvítő szélkerék... Népes, hosszú falvak jönnek, mindenhol sok az ember az utcán. Erdőket csak a távolban látni, mezők, repceföldek, közben egész határrészek lezárva "Magánterület"- táblával. Egész nap keresem a kék kutakat, de csak este a dudari temetőben tudok mosdóvizet tölteni. Dudar után az egyre viharosabb szélben táborhelyet keresek, nehezen találok: a leágazások sorompóval lezárva, jobbra bozótos-tüskés tarvágás és újulat. Leereszkedem a szántóföldekig, de nem találok egy sátornyi helyet. Végül az út jobb oldalán, rőzsével lekerített réten tüskebokrok részleges takarásában állítok sátrat 8 órakor. Kellemetlen hely - sok vesződség - a sátrat rángatja szél a kezemből, elszórt tövis-aknák mindenhol és a sátor alól késsel kell kivágni egy kiálló gyökeret... Este 9-kor zuhogni kezd az eső is. Kb. fél 12-ig olvasgatok. Éjszaka dörög és villámlik. 27km



2016. 5. 5.-6. Csütörtök, péntek

 

Dudar - Hárskút

 

 

     Reggelre végre kisüt a nap. Hétkor felkelek, csupa víz minden. Várok, amíg kicsit szárad - hosszú szedelőzködés. Megint egy kullancsot szedek ki a  lábamból. Az útra kiérve látom, nem sokat ért a tüsketakarás... Nagyesztergáron találok végre ivókutat és bevásárolok. A padon megebédelek, nézelődöm. Két ronda kutya jön arra... Nemsokára egy kislány, aki a kutyáját keresi... Megtalálta.  A faluból kifelé szép kastély-forma épületet látok.
     Ereszkedés Zircig, a  központban átváltok gyalogosba. Bekukkantok a ciszterci apátság udvarára, megnézem a városházát. Egy műemlék épületben működő étkezdébe beülök ebédelni - hamburger, sült krumpli. A városból kivezető úton háromnegyed órás meredek tolás, aztán gurulás Akliig. A Lókút felé vezető út keskeny, rossz minőségű és meglepően nagy forgalmú. Előveszem a portugál szavakat - a  falu után kemény emelkedő következik: kb. 2,5 km 1 óra alatt. Aztán ugyanilyen meredek, de rövid lejtő, a két falu határában közös kereszt áll. Hárskúton vizet töltök, benézek egy modern templom udvarába. Észak felől fenyegető viharfelhők  tornyosulnak. Betérek a Hársfa sörözőbe, a bicikli egy faasztalnak támasztva, veri az eső. Két óra múlva már a teraszon várom, hogy elálljon végre, egy Szilárd nevű férfival beszélgetünk. Amikor aztán elindulok, már esteledik. A falu utáni kanyarnál idilli táborhelyet találok egy tölgyesben, mindenhol fehér virágok (talán medvehagyma?), tőlem pár méterre őzek, szép kilátás a vidékre, csak a cipőm ázik át. "Zuhanyozás" és nyolckor már jókedvűen írom a naplómat. 19km

    Sokáig aludtam, majd úgy döntöttem, maradok. Olvasás, franciául, portugálul tanulás, séta. Este az őzek ugatását hallgattam és nagyon nehezen aludtam el. Rossz éjszaka.

.

2016. 5. 7.- 8. Szombat, vasárnap

 

Hárskút - Mencshely  



     Sajgó szívvel, korán ébredtem, és fél 8-kor már úton vagyok. Napos, párás idő, néha nagy cseppekben hullik pár szem eső. Gurulás Márkóig, a vasúti átjárónál alig veszem észre a piros jelzést. A levegőben finom, friss tavaszi illatok. Márkó után meredek emelkedő visz ki a majdnem autópályává szélesített 8-as útra (biciklivel természetesen tilos). Először a meghagyott régi úttesten próbálkozom, de zsákutca. A bándi letérő megszűnt, végül egy aluljárón keresztül sikerül átvergődnöm. Bemegyek Bándra, gyalogosan felmegyek az Esseg-várhoz, végigjárom a kálvária-dombot a  vizes fűben. Aztán a  tiszafáshoz indulok, biciklivel csak a kerítésig jutok. Meredek falépcsős tanösvényen megyek fel a tiszafákig. 
      Herend következik, kedves kis központja, híres porcelángyára van, de a porcelánmúzeumot most kihagyom. Veszek pár dolgot, egy cigány asszonnyal elegyedek szóba... "Isten megáldja!" - búcsúzik tőlem. Az üzlet zárás előtt, a pénztárosnő káromkodik... 
      Hosszú emelkedő Szentgálon át, jobbról gomolyfelhő tornyosul, mennydörgés hallatszik. A Zsófia-pusztai elágazásnál rövid esőszünet, a közelben a rejtőzködő Zsófia-kastély. Azután kb. 2 km tolás következik, amit hosszú, egyenes szakaszon lejtő követ, egészen a 77-es főútig gurulok. Hatalmas a forgalom rajta, különösen sok a csoportokban közlekedő motoros - maradok inkább a zánkai hosszabbítás mellett... 
      Nagyvázsony - az elágazásnál körbejárom a régi templomot, magas fű veszi körül. Egy büfét találok, de dugig van motorosokkal, kihagyom. Fél négykor a biciklit a parkolóban lezárom és gyalog megyek föl a Kinizsi-várhoz. Meglepően magas a torony, teli hétvégi turista gyerekkel... Wass és Bartók egymás mellett a kápolnában... halak, középkori zene a rotundában... csigalépcső, minden emeleten nívós kiállítás... fentről szép a kilátás. Visszafelé séta a faluközpontban - evangélikus, református, római katolikus templom, Szentháromság-szobor, községháza. A biciklihez visszaérve kifújom magam: nehéz tolás következik, aztán még 3 km-en enyhébb emelkedő. A falu után "száguldó" lovaskocsi előz meg, teli turistával. A  következő faluban, Mencshelyen beérem: a kocsis megkérdezi, nehezebb-e a bicikli nálam. A harmadik templom kertjében végre találok vízcsapot. Kiérek a házak közül és feltűnik a Balaton!
     Fél hatkor úgy döntök, hogy itt fenn verek sátrat, nem gurulok ma már le  a lejtőn. Letérek egy földútra, majd ágakon átvergődve villanyvezetékek alatti kis rétre jutok. Sátorállítás után zuhanyozás, hajmosás. Vacsora löncshús, sajt, fehér bor. Egy közeli házból hangos "zene" hallatszik. 43 km

     Másnap reggel nyugat felől vészjósló viharfelhők formálódnak, úgy döntök, jobb, ha vasárnapot tartok. Hamarosan eloszlanak a felhők, meleg van, tűz a nap - de most már maradok. Az árnyékba húzódva olvasok, estére mindkét Marokkó könyvem végére jutok. Egész nap élénk forgalom van a közeli főúton, este 9-kor a közelben motorfűrésszel kezdenek működni...



2016. 5. 9. Hétfő

 

Mencshely - Várvölgy

 

 

     Gyönyörű tavaszi időben gurulok le a lejtőn a Balaton irányába. Óbudaváron vizet töltök a templom mellett. Gyönyörű a vidék, amerre nézek, festői szépségű apró falvak, hosszan elterülő szőlőskertek. Szentantalfán és Tagyonban rövid kitérőt teszek a templomokhoz. Zánkától Tapolcáig több kisebb emelkedő, enyhe forgalom, nagyon kellemes út, szép kilátással Badacsonyra, Gulácsra, Csobáncra. 
     Ebéd Köveskúton az élelmiszerüzlet előtti padon, veszek egy megyei lapot is. Utána felsétálok a református  templomig, szép régi épületeket, még egy mosóházat is látok. Meg egy fakerítést egy verssel...  Fél háromkor megállok egy kávéra  Gyulakeszin a presszóban. Unott csaposnő, hangoskodó vendégek, régi papírpénzek a falon, az asztalon a Bors...
     Fél négy előtt a tapolcai tavas barlangnál vagyok - az utolsó látogatás aznap, egyedül vagyok. A pénztárosnő érdeklődik az utam felől. Egy fiatal vezetővel végigmegyünk a geológiai tárlaton, megnézek egy kisfilmet 3D-s szemüvegben. Aztán egyedül csónakázhatok a barlangban - az idős őr szerint ez a legnagyobb ritkaság. Nem is kell nagyon evezni, kézzel lehet hajtani a csónakot a szűk járatokban. A barlang varázslatos.
Aztán még sétálok egyet a környéken, eszem  egy gyroszt. Tapolcát biciklivel körüljárom, kétszer is összefutok egy kisfiát sétáltató apukával, aki hosszasan érdeklődik, majd sok szerencsét kíván. A Malom- tónál még lezárom a biciklit és elsétálok a református templom felé. A városból kivezető út átvisz a volt katonai lakótelepen, majd az egyenes úton Lesenctomaj következik.  A temetőben vizet vételezek. Innen erős emelkedők jönnek, pincék sora követi egymást. A megyehatárt jelző tábla után letérek balra és a búzatábla melletti füves területen este 8-kor sátrat állítok. 39km


2016. 5.10. Kedd

 

Várvölgy - Nemesvid

 

 

     Borult az ég, nyirkos kellemetlen idő van. Indulás után hamarosan elérem Várvölgyet, a falu után 40 perc tolás jön, a szép gesztenyefasor látványa vidámít.  Aztán hosszan ereszkedem a széles völgyben, erdők között. Hamarosan Keszthelyen vagyok, a belvárosi utcán egy pizzát ebédelek. Mindenen, az árakon is meglátszik az idegenforgalom hatása. A  Festetics-kastély udvarát körbesétálom, a sétálóutcán a biciklit  tolva egy régiségboltot fedezek fel, ahol érméket is találok. A parkon át lejutok a Balaton partjára, az olimpikonok emlékművénél vizet is tudok tölteni. Az üzletsoron sört veszek, a parkban pihenek fél órát. Ezután a Balaton-parti bicikliúton haladok. Gyakran felverik a gyökerek, de a mellette futó főút életveszélyesen keskeny. 
     Letérek Fenékpusztára a Valcum  késő-római erőd romjaihoz, érdekesek a régi pusztai épületek is. A somogyi megyetáblánál vagy 10 percig beszélgetek egy Róbert nevű bicajossal, aki maga is hosszabb túrára készül. Balatonszentgyörgynél a vasúti sorompónál való hosszas várakozás után mellékútra térek: kis forgalmú, de rossz minőségű út. Az autópálya kereszteződés, Hollád után  zuhogó esőben, elhagyatottnak tűnő falvak között haladok - lehúzott redőnyök, üres porták, nyomott hangulat. Marótpuszta cigányok lakta hely, egy biciklis kisgyerek a puszta végéig követ. Somogyzsitfánál végre alább hagy az eső. Szőcsénypuszta után 3 km-rel letérek az erdőbe. Elég sok a tüske,  de egy erdei csapás mellett találok egy helyet a sátornak. 8-kor a hálózsákban vagyok, éjszaka erős őzugatás hallatszik minden irányból, vaksötét van. 53km



2016. 5. 11.-12. Szerda, csütörtök

 

Nemesvid - Nagyrécse

 

 

    Nyirkos reggel, gombászók jönnek, nagytestű állat csörtet el a közelben. Levelet írok, csak délben indulok tovább. Nemesvidben bevásárolok és feladom a levelet. A falu közepén lévő parkban megebédelek.
       Ez már teljesen más arca Magyarországnak, mint a két nappal ezelőtti. Somogysimonyi után visszaérek Zala-megyébe. Zalakomárnak csak a peremét érintem, s amikor az egyik út menti keresztet fényképezem, rám szólnak, hogy kit keresek?! Galambokra hosszabb emelkedő visz fel, a templomnál kis időre elered az eső. A faluból kivezető úton még utánam szólnak:" Öcsém, be aztán..." a végét már nem hallom... A haladást a fő úttal párhuzamosan futó, erősen hullámzó, gyümölcsösökkel szegélyezett régi úton folytatom. Vizet a nagyrécsei temetőben vételezek, majd táborhelyet keresve a víztoronytól egy pocsék, kövezetlen úton haladok. Egy keresztnél letérek az akácos mellett vezető, dombról leereszkedő útra. Nyugodt sátorhelyet szeretnék a várható holnapi esőnapra. Leérve az erdő szélén kikerülök egy dagonyát és végre lesátorozok, este van. Háromnegyed 11-kor zuhogni kezd, egész éjszaka esik. 29km
      Másnap délelőtt egy kis időre eláll, aztán délben újrakezdi és alkonyatig zuhog az eső.



2016. 5.13. Péntek

 

Nagyrécse - Kiskanizsa

 

 

     Reggelre kisüt a nap, de néha még eltakarják a felhők. Kilenc után indulok... a dagonyán átjutni nem gond, viszont ahol kb. 20 méteren szántóföld volt, ott most sártenger vár. Alig tudok átkecmeregni rajta, csupa sár mindenem. A keresztig mezítláb megyek, ott gyors tisztogatás következik. Kb. fél 11-re elérek a nagyrécsei temetőig, ahol vízcsap van. Egészen délig tart, mire sikerül a biciklit és magamat is elfogadható állapotba hozni. Meg is borotválkozom, először az úton. 
    Nagykanizsa előtt motoros baleset után helyszínelnek a rendőrök. A városba érve a 7-es útra jutok, egy Coop-ban bevásárolok és egy közeli lakótelepi padon megebédelek, újságot olvasok. A Kinizsi utcán bejutok a városközpontba, egyenesen a főtérre. Gyalogosan végigjárom, egészen a Művelődési Központig megyek. Háromkor beülök egy pizzára a Kóbor-ló presszóba, de a pultos figyelmeztet, hogy ne hagyjam felügyelet nélkül a biciklit, így inkább kiülök mellé. A városból kivezető útnál majdnem eltévesztem az elágazást Szepetnek felé, de útbaigazítanak. Kiskanizsa után nem sokkal barátságos fenyveserdő hívogat. Kikerülhető sorompó őrzi. Nem akarok túl közel sátorozni a határhoz, így a korai táborverés mellett döntök. Bemegyek az erdőbe, de az a látszat ellenére nem bővelkedik alkalmas helyekben. Fél hatra azért felállítom a sátramat, most először támadnak a szúnyogok. 16 km


2016. 5. 14.-15. Szombat, vasárnap

 

Kiskanizsa - Murakirály (Horvátország)

 

 

     A korai indulást meghiúsítja, hogy egészen délig zuhog az eső. Szúnyoginvázióban pakolok, 14.30-kor végre elindulok, de újra zuhogni kezd és abba sem hagyja Szepetnekig. Dombokat mászok meg az úton, Semjénházába legurulva focimeccs zajai és hangos délszláv zene fogadnak. Innentől Letenyéig mindenhol kétnyelvű falunévtáblák köszöntenek. Négyre Molnáriban vagyok, ötre a letenyei elágazásnál. Nem sikerül elköltenem a maradék 500 forintomat, minden zárva van. 
     A hatalmas régi határátkelő magyar oldala üresen tátong, elhagyatott a horvát oldal szolgáltató komplexuma is. A Mura hídján ott a széthúzható szögesdrót. A magyar határőrnőtől elköszönve mennék tovább a sorompók között... s nem veszem észre a horvát határőrt, aki ellenszenves hangon kiabál rám: "are you drink?!  are you drugs?!" és mélyen a szemembe néz. De nem, egyik sem...nem is ittam, nem is drogoztam... A kis incidens után átenged...  17.45 Horvátországban vagyok, az üresen tátongó váltóhelyek között akad egy működő. Váltok 50 eurót, hazulról is hoztam apró kunát, így most 534 kuna a vagyonom. 
     Kikerülöm az autópálya csomópontot, egy mezőn haladó aszfaltos úton jutok be Muracsányba (Goričan). Az első benyomások az országról: több ember az utcákon, sok a biciklis, vakolatlan házak. A hangulat Szerbiára emlékeztet. Muracsány főterén biciklis gyerekek figyelik, merre megyek és jönnek utánam. Megnézek egy érdekes díszítésű templomot, majd bevásárolok, megyek tovább. Közvetlenül Murakirály (Donji Kraljevec) után letérek egy földútra. Három oldalról fákkal  körülvett lekaszált rét szélén állítom fel a sátrat, este nyolcra. 32 km
     Másnap egész délelőtt esik az eső, délután már nem látom értelmét elindulni az előttem álló városokba, így újabb pihenőnapot tartok. A hatodikat a 15 nap alatt!