Bolyongások: Megyejárás - Mocsa és Naszály határában

A régi „megyejárás“ (az egykori Komárom megye területének lehető legalaposabb bebarangolása és végigfotózása) az utóbbi időben abbamaradt. Sokezer képet feltöltöttem már a wikimedia commonsra, de még mindig több ezer vár feldolgozásra, és nem tudom, hogy valaha is lesz-e még rá módom, hogy befejezzem. Napról napra éltetem a reményt, várom a csodát.... Már kevesebb mint egy évem van hátra a búcsúig az országtól, az emberektől körülöttem, az egész eddigi élettől. Az első ellen testem-lelkem tiltakozik, a harmadikat Miatta nem választhatom, marad a második halál. És nem fogok boldogságmorzsákat sem keresgélni. Hátat fordítottam volna a Szabadságnak a Szerelemért, most megkapom kamatostul. Ezt az évet megpróbálom felhasználni arra is, hogy ennek a vidéknek, melyet örökre elhagyni készülök, minél több (legalábbis számomra még) „fehér foltját“ eltüntessem.

A részletes népszámlálási adatok bármelyik nap megérkezhetnek, így állandóan elérhetőnek kell lennem és az intézet irdatlan fényképgyűjteményének feldolgozásával is haladnom kell, ma mégis elindultam eddig járatlan utak „felderítésére“. A hosszú szünet után kezdetnek a közeli (Komáromtól tízegynéhány kilométerre levő) Mocsa és Naszály községek külterületei felé vettem az irányt. Mindkét községben jártam majdnem négy éve már fényképezni, most a puszták bejárása van soron, részben burkolatlan utakon.

Gyönyörű tavasz. Ha a Föld nem kapta volna a sebeket az emberiségtől, azt mondanám, szelíd napsütés. Így is az, mégis estére vörösre ég a karom, úgy, mint ahogy tíz-tizenöt éve csak a legforróbb júliusban... Végig az Erzsébet-szigeten, a Platánfa-soron. Egyre hiányosabb, és ma már nem olyan óriásiak ezek a fák, mint gyerekkoromban, de mégjobban szeretem őket. Venetóban, az Udine-Pordenone-Treviso úton soktízkilométeren át kísérték az utat, még a közlekedési táblákat is a törzsükre erősítették. Itt ritkábbak, kisebbek, nekem mégis ezek jelentik a platánfákat. Legalább még megvannak, és elültették az utánpótlást is, melyeket dédunokáink fognak nagynak látni. A Csokonai utca vadgesztenyefáit (arra vittek minket annak idején az óvodából a lőtérre – ó, nyolcvanas évek ! – és szedtük alattuk a gesztenyéket), melyek életem első óriási és tiszteletreméltó fái voltak, valamikor az ezredforduló környékén vágták ki. A platánok még megvannak...

Nyílnak az orgonák

Az utánpótlás

Itt állt egy platán - nagyon sokáig

Egy kis Portugália az Erzsébet-szigeten

Ezután át az Erzsébet-hídon, a dél-komáromi körforgalomig és utána keletre, a Mártírok útján, az utcakövekből kirakott „bicikliúton“. Nem lenne semmi baj ezzel az egész bicikliút-dologgal, ha közben nem próbálnának meg a közutakról leszorítani és a biciklizést a görkorcsolyázással vagy rosszabb esetben az extrémsportokkal azonos kategóriába szorítani (ennek az idióta szlovák sisaktörvény a legszebb példája...), mert hiszen "az ember autóval közlekedik..." Magyarország útjain, az évezredes kasztrendszer hazájában, ahol a kasztok (legyenek bármilyenek) gyűlölik egymást, különösen sok olyan „máskasztbeli“ (autós, gyalogos etc.) van, akinek gyűlöletével időről időre szembetalálja magát az ember. És a magyar biciklisták egy része is hajlamos osztályellenséget látni a többiekben. Ezért olyan veszélyes és idegtépő a közlekedés sokszor, és ezért tolul a helyi hullámhosszra átállva olyan sokszor az ember szájára az „anyázás“, bármennyire is igyekszik elkerülni. Más szóval: semmi baj azzal, ha bicikliutat építenek, de azzal már igen, ha eközben a KÖZútra kirakják a biciklizni tilos táblát és ha ezt nem veszed észre, százméteren belül egy teljes erőből ráddudáló busz vagy kamion emlékeztet rá...

Mártírok útja

A japán cseresznye is virágzik

Letértem a Csillagerőd felé, amit – bár pont szemben van a komáromi Öregvárral, még csak vonatablakból láttam. Az erődrendszer egyik legkisebb tagja, csak hétvégén van nyitva, udvarában egy kevés érdeklődést mutató kutya pihent, a rácson át csináltam pár fényképet.


A Csillagerőd keleti oldala

Dél-Komáromot a vasútvonal, Észak-Komáromot a kikötő vaskerítése szigeteli a Dunától

Sásrengeteg mögött a Csillagerőd fala

A Csillagerőd bejárata

A Csillagerőd udvara péntek délután

Megnyugtató érzés

A Csillagerőd északi fala

A hollandok jól érzik magukat errefelé, talán nem véletlenül.

Pehelyszezon

Fő a biztonság !

Szőny főutcája a katolikus templommal

A Szentháromság-szobor

Változott valami a Monarchia ideje óta ? Nehogy kihagyjatok egy titulust véletlenül !

A szőnyi Zichy-magtár mészkő-bejárata a 18. századból

Maga a magtár 1770-ben épült, ma bútorraktár

Tavasz van !

Keringtem egy sort Szőny kertvárosi részében. Látnivaló nincs, de még sose jártam erre.

A szőnyi MOL-telephely.

Kipányvázott ló Szőny mellett.

Édesanyám "csillagvirágnak" hívja. Nem tudom a nevét.

A szőnyi református temetőben. A süttői pirosmészkő ("márvány") sírkövek az egykori Komárom és Esztergom vármegyék temetőiben mindenhol ott vannak.

Szőny - református temető

A Komárom-Tata országút. Kész hajózás az út rajta, kis dombra föl, kis dombról le... Elég egyenes út, ezért a vezetők hajlamosak elengedni magukat. Egyszer egy Zsiguli nyitva hagyott üzemanyagtartály-fedele tíz centire húzott el itt mellettem. Amikor 2005-ben szüleim hoztak haza Pestről (épp Oroszországból jöttem meg), apám szokása szerint elfeledkezett magáról és előzés közben majdnem nekiment egy kis Suzukinak. A vezető ököllel verte a kocsink fedelét, alig tudtunk elmenekülni...

Könnyen eltéveszthető ez a kis bekötőút, mely az előbbi útról Boldogasszonypusztára vezet.

Ez az őz nem futott el előlem. Körívet írt le körülöttem, ahelyett, hogy felvette volna a nyúlcipőt. Talán érezte, hogy nincs nálam puska, de még ha lenne is...

A Google Earth ezt nem jelzi...

A dombtető után jobb lett azért az út. Huszonöt éve még ki is táblázták...

Komárom megye kiesőbb útjain még mindig elő-előbukkan a ki tudja mikor lerakott mészkőburkolat.

A Boldogasszonyi-tó Mocsa külterületén. A partjához nem jutottam le, mert...

... a mindenható magántulajdon itt is kerítéssel rekesztette ki a hozzám hasonló jöttmenteket. Hogy lehet egy egész tavat privatizálni ? Errefelé inkább az a kérdés, hogy lehet, hogy még van körülkerítetlen tó ?

Jártam már pár pusztán, külterületen, a Duna mindkét partján. Boldogasszonypuszta a legszolidabbak egyike, ez itt nem tanyasi gettó (mint a bajcsi puszták), hanem sima "külterületi lakott hely". Ez itt a régi magtár.

Boldogasszonypuszta (Mocsa község) központja

Kastély ? Kúria ? Park ? A magas és öreg fákból ítélve utóbbi biztosan. További vizsgálódást az IN-KAL Security akadályozza meg.

Vaszary Kolos hercegprímás borostyánnőtte emléktáblája 1904-ből (vörösmészkő természetesen). Az alsó olvashatatlan.

Ritka nagy helységnévtábla a puszta bejáratánál.

Bíztató büfé a mocsai horgásztónál. A Betérő büfé se lehet messze...

Mocsai horgásztavak. Kerítésen át fényképezve, természetesen.

A mocsai bekötőút a fentebb említett Komárom-Tata úthoz.

És újra...

Ez a földút vezet...

... a Naszály községhez tartozó Billegpuszta felé.

Mely puszta semmi másból nem áll, mint az egykori Balogh-Esterházy-kastélyból, melyből "háromcsillagos szálloda és szabadidő park kerül kialakításra", a bejáratnál elhelyezett tábla tanúsága szerint.

Mely tábla felhívja a veszélyt az illetéktelen behatolás veszélyeire is.

Valahol Billegpusztától északnyugatra, egy másik földúton próbálkozva...

...mely repceföld és magasles mellett halad el...

...de vadorgona is illatozik mellette.

Az égre még ingyen is fel lehet nézni.

Kicsit arrébb táblával nyomatékosított méhkaptárok. A méhek zümmögése betölti a levegőt, párszáz méteren a rajukban haladok. Floréal őnekik az év legfontosabb hónapja. Talán még a lódarazsak sem keltek ki....

És a zötyögős út levezet a Billegi-tó partjára. A csendet csak néha töri meg valami távoli Family Frost-szerű pittyegés, amúgy béke, nyugalom, árnyék, friss víz. Egy kacsapár cirkál a tó felett, amikor zuhanórepülésben ereszkednek, olyan süvítéssel vannak, amelyet még sosem hallottam. Vagy csak nem figyeltem rá...

Jó sokáig bámultam felfelé a tóparton.

A tóparti ösvény. Megközelíti a kastélyt, de nem tudtam normális képet csinálni.

Trikolór Billegen.

Az ösvény végigfut a tóparton, majd nyugat felé fordul.

Északi irányban hatalmas repceföld nyílik.

Gyönyörű, illatos, látványos, de katasztrófa a Földre nézve, hogy az élelmiszernövények helyett energianövényeket igyekeznek termelni és ezt a hatalom is támogatja (nem mintha illúzióim lennének bármilyen hatalommal kapcsolatban). Eközben az éhség újra ott kopogtat azoknak az országoknak az ablakán, ahol már majdnem elfeledkeztek róla...