Indulás újra

Holnap, május elsején, reggel 9-kor indulok 5. utamra, melyet másfél évesre tervezek.  Hazaérkezés előreláthatóan 2017 október elején.

A tervezett útvonal Portugáliáig: Komárom - Letenye - Zágráb - Rijeka - Bologna - San Marino - Perugia - Carrara - Parma - Como - Liechtenstein - Luzern - Bern - Genf - Lyon - Valence - Saint-Alban-sur-Limagnole - Rodez - Carcassonne - Andorra -  Lérida - Jaca - Pamplona - Bilbao - Oviedo - La Coruna - Finisterre-fok - Santiago de Compostela - Valence.

Július végére szeretnék Portugáliába érni és ott is leszek egészen decemberig. Szeretném ezt a csodálatos és számomra olyan közelinek érzett országot alaposan megismerni, a lehető legalaposabban bejárni, nyelvet tanulni. Augusztus közepétől október elejéig mintegy másfél hónapot szeretnék az Azori-szigeteken és Madeirán tölteni, oda sajnos nincs hajójárat, így kénytelen vagyok a kerékpárt és a csomagokat a kontinensen hagyni és ott hátizsákos-gyalogos turistaként ismerkedni a szigetekkel. A téli hónapokat (január-február-március) Marokkóban töltöm majd, visszaérve Európába április-május hónap és június első fele azzal telik majd, hogy feljussak Dél-Spanyolországból Észak-Dániáig (Almeríától Hirtshalsig) - Spanyolország mediterrán, majd Franciaország atlanti partvonalát követve, ezután Belgiumon, Hollandián, Brémán, Hamburgon és Schleswig-Holsteinein át. Hirtshalsból járnak a komphajók Izlandra, utamat a Feröer-szigeteken megszakítom majd egy hétre, ezután július-augusztus hónapokat Izland körbejárásával töltöm majd. Szeptember elején érkezek vissza hajón Hirtshalsba, majd Lübeck, Berlin, Drezda, Kutná Hora és Jihlava érintésével térek vissza Komáromba. Az út becsült hossza 20 ezer km.

Terveim szerint útinaplóm másolata ezen az oldalon fog két-három hetente megjelenni.

A tervezett útvonal zölddel szerepel, eddigi útjaim feketével, pirossal és kékkel

Az 5. útról eddig két riport jelent meg:

Beszélgetés Bujna Zolival, a Csárdatúra honlapján:
https://www.facebook.com/csardatura/posts/1096024333752185:0

Bárány János riportja a felvidek.ma oldalon:
 http://felvidek.ma/2016/04/vasarnap-delelott-indul-ujabb-utjara-a-vilagjaro-komaromi-kerekparos/

Jerevan

Tegnapelott erkeztem meg az ormeny fovarosba. Az 1.1 millios Jerevan az orszag igazi kozpontja, lakossaganak tobb mint egyharmada itt el es valamivel ezer meter alatt fekszik, ami szamomra most azt jelenti, hogy nincs fagy... Eleg viszontagsagos utam volt Tbiliszitol idaig, de most meg 3 napig itt leszek, mielott indulnek vissza Batumi fele.

Miutan egy ejszakat a kepernyo elott toltottem, az ebredezo, fagyos Tbilisziben tettem meg egy utolso setat, aztan kimarsrutkaztam a Lilo bazarba. A biciklit rendben megjavitottak, indultam is tovabb az ormeny hatar fele meg delelott. Aztan a faradtsag erot vett rajtam es a Kura partjatol nem messze satrat is allitottam egy kellemes ligetben. Masnap aztan ujult erovel indultam tovabb a marneuli uton. A hatarig tarto utszakasz eleg szaraz videken haladt at es a Kumiszi-tonak otthont ado arkon kivul emelkedo sem volt. Az ut menten veges-vegig egymast ertek a gyumolcsarusok, most volt a mandarin szezonja, a Fekete-tenger partvidekerol hozzak ide. Az arusok (es az orszagnak ez a resze) fokent azerbajdzsani nemzetiseguek voltak, mondanom se kell, hogy rendszeresen megallitottak es megvendegeltek. Egyebkent egy ujabb (tudom, mar unasig ismetelt) kutyatamadas es egy defekt kinalkozik emlitesre. Visszatero kerdes volt, hogy minek megyek Ormenyorszagba, nincs ott semmi, csak ko, kulonben se sok kedvesseggel beszeltek az ormenyekrol, hogy finoman fogalmazzak. Meg Azerbajdzsanban tobb alkalommal kertek meg, hogy ha megyek Ormenyorszagba is, akkor mondjam meg nekik, hogy......

Ormeny gyumolcsarus hazaspar Ajrumban, akik behivtak melegedni

Az utolso falu, Szadakhlo (hosszabb "interju" a korem gyulo helybeliekkel az ivokutnal, akarcsak Azerbajdzsanban) utan ertem el a hatarallomast. Alaposan megvaltoztam 9 ev alatt, mert a hataror csak nehany ellenorzo kerdes utan hitte el, hogy en vagyok a fenykepen. Az elso benyomasok: orosz mintaju egyenruha a hatarorokon, korrupcioellenes falragaszok, szinte minden auton sotetitett ablak. Uj penzegyseghez is hozza kell szoknom, egy euroert 540 dramot adnak, igy most ezrekben kell szamolnom. Az arak talan itt a legalacsonyabbak a Kaukazusban, es gyakorlatilag mindenki beszel oroszul, de sokan angolul es franciaul is. Gruziaban es Azerbajdzsanban politikai okokbol folyamatosan szoritjak ki az orosz nyelvet a kozterekrol es egyre kevesebben beszelnek oroszul (Kelet-Gruzia falvaiban es a videki Azerbajdzsanban ugy lattam, hogy a tobbseg csak a nemzeti nyelvet birja), Ormenyorszagban viszont a feliratok teren is megmaradt az orosz nyelv jelentosege. Mint megtudtam, aki csak teheti, Oroszorszagba megy dolgozni (a Gruz hadiuton csakugyan egymast erik az ormeny rendszamu kocsik), a teveben alul folyamatosan futnak a busztarsasagok hirdetesei a Jerevan-tetszoleges orosz nagyvaros viszonylatban). Mint tobben elmondtak, 1988-ban, a nagy foldrengeskor romlott el minden, azutan zartak be a gyarak, majd jott a karabahi haboru. A mai Ormenyorszag viszont sok segitseget kap a vilagon mindenfele elo ormeny diaszporatol, Jerevanban tobb szobra is van kulonfele amerikai, orosz es egyeb olajmagnasoknak, mecenasoknak.

A Debeda volgye Tumanjannal

Az ut a Debeda-folyo, majd kesobb a Pambak volgyeben haladt egeszen Szpitakig, lassankent mintegy 1350 meterig emelkedve. A kornyezo hegyek egyre magasabbak, koparabbak es ridegebbek lettek. Az utat mindenutt vizvezetekek, csatornak oveztek (itt minden csepp vizet megbecsulnek, Jerevanban pedig, tanusithatom, csakugyan kivalo a viz), tobb vizieromuvet is lattam. Az orszag teruletenek tulnyomo resze 1000 meter folott fekszik es vulkanikus kozetek alkotjak. Regi tapasztalatom, hogy a vulkanikus videkeken a legmeredekebbek az emelkedok es ez most is igy volt. Ket rovidnek tuno kiterot tettem a haghpati es a szanahini monostorokhoz ez mindket esetben ket-harom oras nehez tolassal jart. Haghpatba mar sotetedeskor erkeztem meg, de a kaukazusi vendegszeretetben most sem kellett csalodnom, egy erosen ittas, de nagyon kedves oreg, Razmik hivott meg csaladjahoz. Utkozben is elofordult, hogy behivtak a kalyhahoz melegedni, vagy egy kavera. Masnap kodben, majd kesobb a felhoket felulrol nezve jartam vegig a 10. szazadban alapitott monostort, a fekete vulkani kozetbol (orszagszerte legelterjedtebb epitoanyag a tufa) epult komor templomokat, megcsodalva a muveszi faragasu kokereszteket (kacskar). A kopar hegyek es a sotet alapszinu epuletek (igy novemberben kulonosen) eleg komor hangulatot adnak az orszagnak, ugyanakkor ugy erzem, ez a leginkabb europaias a harom kaukazusi orszag kozul. A fovarosban viszont mindenutt sok a gyerek es a fiatal es minden nehezseg ellenere ugy erzem, sok eletero es energia van ebben az orszagban.

Az uton ket alkalommal talalkoztam biciklistakkal, eloszor a hatar utan kozvetlenul egy toulouse-i hazasparral, ok tandemmel utaztak, de innen mar repulovel mennek tovabb Indiaba. A japan (gifui) Kazuja viszont, aki Romaba tart, vegig biciklivel jott Kinan, Kozep-Azsian es Iranon at. Nyakig bebugyolalva is didergett, de megnyugtattam, hogy innen mar egyre melegebb lesz Tbiliszi fele (Vahagnadzorban talalkoztunk). En viszont egyre magasabbra tartottam es egyre hidegebb lett.

Vanadzor - varoshaza

Miutan szep oszi verofenyben vegigjartam es fenykepeztem Vanadzort (Kirovakan), az orszag 3. legnagyobb varosat (talan csak a vasarnap miatt, de nagyon nyugodt helynek tunt, mersekelt forgalommal, alacsony jardaperemekkel) es masnap reggel tovabbindultam, havazni kezdett es egesz nap folytatodott. Mig Szpitakban meg csak havaseso volt, a 2340 meteres Pamb-hago fele tartva minden kilometerrel erosebben havazott. Este a hago elott 4 km-rel kenyszerbol egy utmenti epulet eresze alatt allitottam fel a satrat. Ejszaka kemeny fagy volt es folyamatosan havazott. A kietlen teli ejszakaban csak egy kozelben megallo es egesz ejjel a motort jarato kamion hangja jelezte az emberek jelenletet. Masnap a hagot elerve azutan megerkeztem az Aragac-vulkan labainal elterulo Aragacotn tartomanyba, annak is a legmagasabb sarkaba, Aparan kornyekere. A taj egyetlen hatalmas hosivatagnak tunt, 30-40 centis horeteg takart az uton kivul mindent. Alkonyatkor erkeztem a varosba azzal a szandekkal, hogy mar nem megyek tovabb, semmi kedvem nem volt ujra az ut menten ejszakazni. Eloszor a benzinkuton probalkoztam, de ott nem volt hely, vegul azt hiszem, eddigi utazasaim legrosszabb taborhelyen, egy nyilvanos vecenek hasznalt ures epuletben kotottem ki, ahol epphogy talaltam egy satornyi ossze nem mocskolt helyet. Hogy a helyzet meg kellemetlenebb legyen, a szomszedos hazban lako oreg (miutan megkerdezte, hogy ki engedte ezt meg nekem) vegigasszisztalta a satorallitast. Annak ellenere, hogy az epulet masik fele szenaraktar, ahol legalabb tisztasag volt, meg azt se ajanlotta fel, hogy menjek at oda. Reggel aztan megjelent kettesben egy melakkal es megkerdezte, hogy elek-e meg... Ilyen emberekkel is talalkozom neha-neha.

A Pamb-hagora vezeto ut

Nehez volt haladni a sikos uttest miatt, tobb alkalommal is gyalogolnom kellett, bar az ut tekerheto volt, aztan Aparan utan ugy husz kilometerrel hosszu lejto kezdodott, mely Jerevanban vegzodott, ugy 1000 meterrel alacsonyabban. Aznap este mar egy kellemes almaligetben satoroztam Astarak varosa mellett. Jerevanba erkezve meg volt egy kis incidensem az amerikai nagykovetseg oreivel. Jellemzo modon a varoskozpontba vezeto uton csak egyetelen tabla volt: "US Embassy" felirattal, maga a kovetseg egy oriasi epuletmonstrum magas keritessel korulveve, bent a parkoloban a megszokott benzinzabalo kocsik garmadaja. Es a keritesen fenykepek a legszebb amerikai nemzeti parkok kepeivel es idezetek kulonfele kornyezetvedoktol es amerikai elnokoktol, melyek a Fold es a Termeszet vedelmere hivjak fel a figyelmet... A vilag elso szamu szennyezojenek ez a foku kepmutatasa mindenkeppen megert egy fenykepet, ezzel aztan fel is hivtam magamra a csillagsavos-felvarros or figyelmet, aki rogton le is csapott ram. "You made a photograph ? Yes. You shouldn't." Mikozben nem sikerult megertetnem vele a kulonbseget Szlovakia es Jugoszlavia kozott, meg kellett varnom az amerikai fonoket, aki nyalkas udvariassaggal "megkert" hogy toroljem le a kepet, majd egy "have a nice day" kiseretben utamra engedett. Nem sokkal arrebb aztan egy baratsagos jerevani hajlektalannal beszelgettem hosszasan ("60 eves vagyok, mit gondolsz, meg utra kelhetek") a regi Jerevant bemutato fenykepes kiallitas elott, majd a Szabadsag-hidon atkelve a hires Ararat konyakgyar epuletnel megerkeztem a belvarosba.

Kucsak falu mar csak 1900 meter magassagban fekszik 

A jerevani belvaros a huszas-harmincas evekben epult Alekszander Tamanjan epitesz tervei alapjan. A regi zegzugos kisvaros helyet adott Szovjet-Ormenyorszag uj fovarosanak, korkoros bulvarral, szeles foutcaval (Mastoc sugarut) ket nagy terrel: az eszakin (Franciaorszag-ter) van az opera, a delin (Koztarsasag-ter) a parlament, ez utobbi kozeleben talaltam egy kis hostelt, ahol napi 12 euroert sikerult egesz jo tamaszponthoz jutnom a varosban. Tegnap meglatogattam a Matenadarant, az irott betu muzeumat, kezzel irt konyvek hatalmas es lenyugozo gyujtemenyet, az epulet elott az ormeny abece megalkotojanak, Meszrop Mastocnak a szobraval. Maga a belvaros nem tul nagy, konnyen kiismerheto, de eleg sokat csatangoltam keresztul-kasul. Beszelgettem egy latogatoba hazaerkezo amerikai ormennyel es egy nyugdijas nenivel a parkpadon ("mi mar otezer eve itt elunk"). Jerevanban is van bolhapiac, termeszetesen, sikerult hozzajutnom a mar forgalomban nem levo dram-ermekhez is. Meg teszek egy kirandulast csomagok nelkul a Geghardi-kolostorhoz, majd szerdan indulok Gjumrin at vissza Gruziaba. Sajnos az eredetileg tervezett Hegyi-Karabahra mar nem maradt idom, illetve a magas hegyek es hoboritotta hagok miatt sem vallalkozhatom mar erre. Talan meg visszaterhetek ide kellemesebb evszakban is...
   

Tbiliszi harmadszor

Mar visszajaro vendeg vagyok ebben a Rusztaveli sugaruti internetcafeban... Nem terveztem visszaterni ebbe a gyonyoru varosba, de 3 napja Szignagiban, vagy 110 kilometerre innen a pedal eltorott es onnan gyalog jottem a kahetiai orszaguton. Szerencsemre Tbiliszi legszelen, a Lilo bazarban talaltam egy biciklijavito muhelyt, ahol nagyon kedvesen fogadtak es bar az egesz bazarban nem talaltak azt az alkatreszt, amit cserelni kellett, megigertek, hogy holnapra beszerzik. Igy bejottem a varosba egy hetventetris marsrutkaval es folmentem a Mtacminda-hegyre sikloval (a korabbi ittleteim alatt ez mindig kimaradt). Innen az egesz varost belatni, feluton pedig a gruz nemzeti pantheon, a Mamadaviti-templom es temeto. Holnap mar egyenesen fordulok Jerevan fele es ha minden jol megy, estere Ormenyorszagban leszek.

De folytatom Hovsantol, a Kaszpi-tenger partjan. Olajfoltos taborhelyemet elhagyva a varos legszelen (miutan megteaztam egy szabomuhelyben, ahol utbaigazitasert alltam meg, de a tulajdonos a legnagyobb tisztelettel fogadott) talaltam egy szerelomuhelyt, ahol meghegesztettek a csomagtartot, mondanom sem kell, hogy ingyen es ismet diszvendegkent kezeltek. Szinte mar unalmasnak tunhet sorolni a sok vendegeskedest, de a Kaukazusban ez a mindennapi tapasztalat. Ahhoz kepest, hogy tavaly Esztorszagban ket het alatt (a rendoroket leszamitva) senki egyetlen szot sem szolt hozzam, eleg nagy kulonbseg... Ahogy Elik mondta: "A Kaukazus szereti a vendegeket."

Hovsan utan az ut egy darabon kozvetlenul a tenger partjan halad (a terkepen "Emin Beach" neven szerepel a hely), itt lementem a vizpartra uszni egyet a mar eleg hideg vizben, majd mikor tovabbindultam tovabb, megszolitott itteni vendeglatom, akinel aztan ket napot toltottem. Elik kamionsofor volt es ma is szallitmanyozassal foglalkozik, de ahogy mondta, enyhen kriminalis hire van a kornyeken (hagyd csak a biciklit nyugodtan a kapunal, senki nem mer hozzanyulni...). Parhavonta ingazik Hollandia/Nemetorszag es Azerbajdzsan kozott, ott van egy baratnoje is, mert hiaba dusgazdag ember, a csaladja tonkrement. Igy egy barati tarsasag gyulik ossze minden este a hatalmas haz udvaran, ilyenkor aztan van baranysutes, poharazgatas, beszelgetes, sokszor ejszaka is erkezik meg valaki. Engem a legnagyobb vendegszeretettel fogadtak, meg a ruhaimat is ki tudtam mosni hosszu ido utan mosogeppel, sot felajanlottak, hogy masnap menjek csomagok nelkul a Pirallahi-szigeti korre. Ez a kor tobb mint nyolcvan kilometeres lett, de eljutottam a sziget eszaki csucskebe, ahol a tengeri olajkutak (egy tobb km hosszu allvanyzat nyulik be a tengerbe) mukodnek, a felsivatagos Apseroni-felsziget fasitasanak szep peldait lattam az ut menten, vegul mar sotetben ertem vissza Hovsanba. A kovetkezo nap tovabbindultam Szurahaniba, ehhez el kellett haladni rengeteg olajkut es egy rozsaszinu to mellett (szerintem ha valaki beledobna egy gyufat, meggyulladna...), majd fel kellett maszni egy jokora dombra. Szurahaniban, a vasutvonal toszomszedsagaban emelkedik az Atesgah nevu zoroasztrianus templom, varszeru udvaron eg a szent tuz ki tudja miota. Innen ujra keletnek fordultam, a repuloterre vezeto (lehet talalgatni, kirol neveztek el) rettento szeles es forgalmas autopalyan. En Kalaba tartottam, estere ertem a falu kozepen magasodo erodhoz (mellette etnografiai muzeum is van, de az mar bezart), amit teljesen felujitottak. A var egyike volt a sirvansahok birodalmat eszakrol vedo erodrendszernek. Masnap (miutan egy olajfaligetben ejszakaztam) az erodrendszer ujabb tagjait, a mardakani bastyakat (Mardakanban tobb gigantikus kapu fogadott, mogottuk a szaz ev elotti olajmagnasok palotaival es egy szereny emlektabla, amely Jeszenyin itteni tartozkodasanak allit emleket) es Suvelanban egy mecsetet (zarandokhely, Mir Movszum Aga sirja, gyonyoru kekcsempes kulso es minden oldalrol uvegboritotta falu belso) latogattam meg. Buzovnanal kiertem az Apseroni-felsziget eszaki partjara, ahol orkanereju szel tamadott eszak felol (tobb alkalommal is biciklistul feldontott, egyszer kis hijan az erkezo teherauto ala), hosszu szakaszokon kenytelen voltam gyalog menni, a satrazas remenytelennek tunt.

Ekkor talalkoztam Tarlannal (Maha Khali Bharata), aki epp utmenti kovacs- es femmuvesmuhelyeben dolgozott segedevel. A Janardag fele vezeto utrol erdeklodtem, de a dolog vege az lett, hogy felhivta egy baratjat es a biciklit egy oreg Lada tetejere erositve egyutt mentunk a Mehdiabad folott emelkedo "Ego-hegyre" (ahogy Tarlan mondta, gyerekkoraban gyakran terelte erre a nyajat, de "turistakent" meg sosem jart itt). Az Atesgahhoz hasonloan itt is a foldbol szivargo foldgaz langol idotlen idok ota, parmeternyi szelessegben. Az uvolto szelben es a hidegben ovatosnak kellett lenni a langok kozeleben. Az estet Tarlan csaladjanal toltottem, aki eleg szereny (spartai es ez az o eseteben nem szovirag) korulmenyek kozott el, felesegevel, harom kisgyerekkel (ket kislany es egy fiu) es a nyugalmazott KGB-s nagypapaval. Tarlan valoban spartai eletet el, Krisna-hivo harcmuvesz es bicikliversenyzo, aki magara a ksatrija-rend torvenyeit tartja ervenyesnek (szolgalatmegtagadasert negy evig ult bortonben, mert a ksatrijak nem harcolhatnak vilagi hatalmak oldalan) es gyermekei felnevelese utan o is biciklivel keszul utra kelni valamelyik tibeti kolostorba. Masnap 16 km-en at kikisert egeszen a bakui agglomeracio szeleig, a semahai ut kezdeteig.

Gyerekkoromat vegigkiserte a felelem a farkasoktol, nem tudom, mikor olvashattam eloszor a gevaudani fenevad historiajat, de biztosan nem voltam meg tiz eves. Aztan elmentem Gevaudanba (ahol farkas ma mar csak egy aprocska rezervatumban akad) es eltoltottem egy ejszakat a Tenazeyre-i erdoben. Azota hiaba remitgetnek az utamba kerulo emberek a farkasokkal, nyugodtan alszom akar a tajgaban, akar a hegyekben. Masnap reggelinel azonban Tarlan teljes komolysaggal beszelt a semahai farkasokrol, melyek nagyobbak, mint barhol mashol es nem felnek az embertol. Lelkemre kototte, hogy sose ejszakazzak messze az utrol es ha este telepulest hagynak magam mogott, inkabb forduljak vissza. Bizony eleg felelmetes tajek kovetkezett Baku utan, kietlen pusztasag, eloszor elszort hegyekkel, majd meredek hagokkal, hosszu szakaszon egyetlen telepules nelkul. Aznap este Dzsangi elott allitottam satrat, de az ejszaka ujra folerosodott a cel, en pedig feltettem a satrat, ugyhogy a hajnalig hatralevo 3-4 orat a falu falai elott (magas kerites vette korul) toltottem.

Sietnem kellett a vizum lejarta miatt, igy az elkovetkezo 5 nap eleg sietos lett, sajnos alaposabb varosnezesre sehol sem volt mod (Semahaba meg bementem, de Kebele, Seki, Iszmajilli es a tobbi kisvaros alaposabb bejarasa sajnos kimaradt). Iszmajilli-ig  meredek kaptatok sorozatan kellett atkelnem, de Semaha utan a taj teljesen megvaltozott, a pusztasagot a Kaukazus folancat delrol szeles savban ovezo gyonyoru lomboserdok (sok gesztenye, tolgy, diofa, az osz minden szineben pompazo lombokkoronaval) valtottak fel, melyek muvelt foldekkel valtakoztak (ujra megjelentek a mogyorofak is). Az utat majdnem vegig vendeglok es piknikezohelyek oveztek, egy alkalommal egy nem mukodo kisvendeglo fapadjainal allitottam satrat. Szep fotogyujtemenyt allitottam ossze a Keresztapa portreibol. Kozben jobb kez felol a Kaukazus hofodte csucsai kisertek utamat. Ketszer talalkoztam biciklis utazokkal is, eloszor ket angol fiatalemberrel, akik Hongkongba tartanak, majd egy lenyugozo sved lannyal, aki Afganisztanba (!) megy egyedul (!), de egyszer mar jart ott, elso biciklis utja pedig egyenesen Szudanba vezetett, szinten egyedul... Az utolso harom napon mar kenytelen voltam sotetben is haladni, hogy az atkozott vizumoraval lepest tartsak. Oktober 25-en estere oda is ertem a balakani hataratkelore, ahol a domb tetejen oriasi racsos kapu fogadott. A kapunal strazsalo katona negyed oran at vart a parancsra, amit a fenti (a domb legeslegtetejen, ahol a hatar huzodik) parancsnoksag radion adott meg. Odafent aztan jott a feketeleves, mint kiderult, ok egy kicsit mashogy szamoltak a 22 napot, mint en, vagyis tultartozkodtam egy nappal. Vegul masfel oras (kozben kinzo fogfajas javitotta a kozerzemet, ami aztan meg ket napig tartott) tovabbi varakozas utan, mikozben besotetedett, hosszas tanyersapkas-konferencia utan (kozben megfigyelhettem, hogyan kelnek at a hataron a "bennfentesek") vegul elengedtek azzal, hogy a buntetes 300 manat lett volna (kethavi koltsegvetes) es hogy jo a szlovak futball... A gruz hataror elso kerdese az volt, hol a jobb, ott, vagy itt...



Aznap mar nem mentem messzire, az elso falu vegen (Macimi) satrat allitottam egy kukoricafold szelen. A kovetkezo ket napot aztan satorban toltottem, mert megallas nelkul zuhogott az eso. Kenyeret es sajtot kaptam a "szomszedoktol". Ezutan nagy Z-alaku utat tettem meg Kahetiaban, eloszor a Kaukazus labanal Ahmetaig haladva, majd a Civi-Gombori hegyseg labanal vissza Szignagiig, onnan mar egyenesen (bar az apostolok lovan) Tbilisziig. Ismet vendegeskedtem egy napot Cickanaanceri faluban, ahol igazi kahetiai borral (itt termeltek a vilagon eloszor bort es csakugyan, nagyon finom meg az egyszeru hazibor is), teritett asztallal es igazi gruz vendegszeretettel fogadtak. Meglatogattam a Dzveli Gavazi-templomot, Ilja Csavcsavadze szulohazat Ahmetaban, a nekreszi kolostort (az egyik legregibb Gruziaban, a 6. szazadbol), Gremit, Kahetia regi fovarosat, az Alaverdi-katedralist (a tbiliszi Szameba megepiteseig a legnagyobb templom volt az orszagban) majd az Ikaltoi-akademia romjait. Reszem volt tobb veszelyes pasztorkutya-tamadasban, elso alkalommal hasznaltam a paprikasprayt. Csaknem valamennyi este szolotokek kozott allitottam satrat. Azon a napon, amikor Telaviba, Kahetia fovarosaba erkeztem (itt egy helyi mester megerositette a ket kilazult kullot a hatso kerekben es tobb mint 7200 km utan kicserelte a lancot is) havazott eloszor ezen az uton, masnap hajnalban pedig befagyott a viz a palackban. Cinandaliban a Csavcsavadze-hercegek kastelya (hatalmas park kozepen all, hires majd ketszazeves borospinceje) es az itteni muzeum allitott meg, Kardenakhiban pedig  tettem egy ketkilometeres kiterot a Szabacminda-templomhoz (sok regi templom es varrom rejtozik a Civi-Gombori-hegysegben, de a legtobb joval messzebb van az uttol es az egyre inkabb ingadozo pedallal nem vallalhattam tobb kiterot). Vegul Szignagiban (kis muzeumvaros, muzeumaban Piroszmanisvili tobb festmenyevel) a pedal megadta magat. Az onnan idevezeto haromnapos uton meg gyalogszerrel is sikerult meglatogatnom a Bodbe-monostort (a gruzokat kereszteny hitre terito Szent Nino sirja, szent forras), Csajluri varat (gyakorlatilag ujjaepitettek a nyolcvanas evekben, de a var alatti kellemes fenyoliget jo satorozohely) es a Ninocmindai-monostort. Ma reggel ujra kemenyre fagyott a satorponyva, de napkozben mar kellemes meleg van, szep aranylo oszi ido.

Semaha

Semahaban (Şamaxı) vagyok, Baku utan 120 kilometerrel, kb 900 kilometert tettem meg azerbajdzsani foldon. 5 napot toltottem a fovarosban es kornyeken es most mar visszafele haladok. Sietnem kell, mert a mai napot nem szamitva mar csak 3 nap van hatra a vizumombol, a hatar pedig meg tobb mint 300 kilometerre van. 5 nappal ezelott elertem az ut legtavolabbi es legkeletebbi pontjat, a Pirallahi-szigetet (lanykori neven az Artyom-szigetet). Ez a legkeletebbi pont, ahova eletemben eljutottam (50. fok 20. perc), kb egy fokkal van keletebbre, mint Kirov a tavalyi uton.

Miutan megerkeztem Azerbajdzsanba, tobb mint 500 kilometeres ut vart ram a Tbiliszit Bakuval osszekoto nyilegyenes fouton. Kopar sztyeppen at haladt az ut, melyet az utolso 150 kilometeren felsivatag valtott fel. A legtobb ut menti varosban megalltam, bar ez kiterokeket jelentett (a korforgalmakban a taxisoforok sosem mulasztottak el felhivni ra a figyelmemet, hogy Baku nem arra van...). Az uton nagy volt ugyan a forgalom, de eleg szeles volt, hosszu szakaszokon a meg at nem adott, de mar kesz uj savon haladtam. Miutan elmaradtak a kopar dombok Tovuz utan, egeszen a Kaszpi-tengerig siksagon haladt az ut, ahol csak az idonkent fuvo eros szembeszel akadalyozott a haladasban. Az ut kikerulte a lakott telepuleseket, de azert megtalaltam a modjat, hogy korulnezzek a diszes badogtetokkel fedett hazak kozott.

Az azerbajdzsaniak meg a torokoknel is szenvedelyesebb teaivok es dudanyomogatok. Vendegszeretet dolgaban nem maradnak el a gruzoktol, szinte meg sem tudom szamlalni, hanyszor vendegeltek meg, allitottak meg az utmenti arusok es adtak ingyen szolot, granatalmat, fott kukoricat. A kozvetlenseg es az idegenek iranti erdeklodes neha mar terhes es tolakodasnak tunik (most is lelkesen figyelik, mit irok eppen, egy alkalommal pedig az egesz satorallitast vegigasszisztalta ket pasztor, a botjukra tamaszkodva es kommentalva, hogy mit csinal epp ez a furcsa idegen). Baku kornyeken ket alkalommal is vendegeskedtem helyieknel, de errol majd a kovetkezo bejegyzesben.

Miutan elhagytam Gazahot, Agsztafa volt a kovetkezo varos, ahol ujra igazoltattak a rendorok (szerencsere ez volt az utolso eset azota is, bar rendor rengeteg van mindenhol). Ezutan Tovuz kovetkezett, ahol hosszu kilometereken at szoloskertek oveztek az utat. Az azerbajdzsani kisvarosok egy ido utan mind egyformanak tuntek, vadonatuj csillogo-villogo kozepuletek (a legtobb varosban van "olimpiai kozpont") es regi lakohazak keverednek, es mindenutt Gajdar Alijev szemelyi kultuszanak jelei (tomentelen oriasposzter, szobrok, rola elnevezett parkok, terek es minden foutca az o nevet viseli). Akikkel beszelgettem, valamennyien nagy tisztelettel beszeltek a "Nagy Alijevrol", kiemelve azt, hogy veget vetett a kilencvenes evek elejere jellemzo torvenyenkivuli allapotoknak es persze azt, hogy "legyozte" a gyulolt ormenyeket. Ivovizhez jutni joval nehezebb, mint Gruziaban, az arak is magasabbak (a 10 kopejkasnal kisebb cimleteket nagyvonaluan nem is hasznaljak, eleg nehez volt beszereznem ezeket az ermeket), az utak allapota viszont sokkal jobb.

Semkirtol nem messze egy fuvarozo ceg portajan ejszakaztam, egy cementzsakokkal teli teremben, masnap pedig megerkeztem az orszag 2. legnagyobb varosaba, Gandzsaba (regi neven Kirovabad). A varos szelen rogton egy hatalmas park fogadott, patikatisztasagu setany (az orszag egyebkent nagyon szemetes, csak a Balkanhoz hasonlithatoan) egy irdatlan diadalivvel, melynek vegen termeszetesen az elnok szobra magasodik. Itt meg biciklikolcsonzo is volt, bar nem engedtek tovabb, csak gyalog (visszaterve pedig kisebb bonyodalmat keltett, hogy hozom at a bicajt a harom meter szeles gyepen, amikor a fure lepni tilos - eloszor engedelyt kell kerni a fonoktol). A szovjet tipusu hatalmas foteren (lehet talalgatni, kinek a szobra all a Lenin-szobor helyen....) all az adminisztracio epulete es nem messze tole a varos nehany muemleke, a karavanszeraj es a Dzsuma-mecset. Miutan nagy nehezen kiertem a belvarosbol (a regi utcak itt is a rajukzudulo autoaradattal kuszkodnek, sokszor meg egy biciklinek eleg helyet se hagynak) az ut menten Nizami Gandzsavi, a 12. szazadi perzsa kolto mauzoleum-tornyahoz ertem. A toronnyal szemben itt is uj csupauveg muzeumot emeltek. Ezutan a varos szelen, a pusztaban allitottam satrat, ahol aztan a kovetkezo napot is toltottem, mivel megerkezett a ciklon es egesz nap zuhogott az eso.

Masnap esemenytelen haladas kovetkezett egeszen Jevlahig, ahol is talalkoztam Jegor Kovalcsukkal (http://vk.com/rirura_velecot), egeszen maig az egyetlen biciklis utazoval Azerbajdzsanban (ma Semaha elott ket Hongkongba tarto angollal futottam ossze). O sem talalkozott biciklis utazokkal a Pamir ota. Jegor egeszen rendkivuli egyeniseg, neprajzos, akit elsosorban a tradicionalis kozossegek erdekelnek es 25 eves letere bejarta mar fel Azsiat, lestoppolt Indoneziaig, tavaly keresztulbiciklizett Afganisztanon, most pedig Kozep-Azsiabol tartott Ormenyorszagba (amikor ezt irom, mar Karabahban jar) es meg vissza is megy biciklivel Tomszkba a kozelgo sziberiai tel ellenere... Aznap este egy benzinkuton ejszakaztunk, ahol a Karabahbol menekult kurd benzinkutasok invitaltak meg.

Jevlahtol meg ket napig tartott az ut a felsivatagos Mugani-siksagon keresztul a Kaszpi-tenger partjaig, melyet Alatnal ertem el unnepi hangulatban. Ha volt ennek az utnak "celja", akkor ez volt az, a hetedik tenger, ahova biciklivel kiertem, es innen mar visszafele haladok. A hely viszont a legkevesbe sem volt unnepi, a partot lekeritettek a kikoto szamara, majd Gobusztannal mocsaras szemettelep fogadott a parton es csak messzirol lattam a vizet. Meglatogattam viszont a Gobusztan feletti hegyen az oskori sziklafestmenyeket (nyilt nap volt, igy ingyen) es a hozza tartozo hipermodern muzeumot. Nagyon meredek ut vitt fol hozza, de ossze sem lehet hasonlitani azzal, ami masnap vart ram, a hires iszapvulkanoknal.

Az iszapvulkanok a sivatagban vannak, es a hozzajuk vezeto ut eleg bonyolult. Ket alkalommal is felajanlottak ugyan penzehes soforok, hogy 20 manatert odavisznek, de ezt elutasitottam, ahogy azt a korrupt ort is, aki 5 manatot kovetelt, hogy az ingyen latogathato Kucsuk Das sziklaihoz felengedjen. Mar esteledett, de nem mentem tovabb Bakuba, hanem a vasut mellett ejszakaztam, majd masnap visszamentem Alat ipari negyedebe (bicikli utan futo gyerekcsapatok, szornyu lepukkantsag), majd tobbszori utbaigazitas utan a sivatagi utra tertem ra. Itt egy epitkezesen dolgozo munkasok allitottak meg, otthagytam naluk a csomagokat es szinte egykettore felertem a fortyogo iszaphalmokhoz, ahonnan gyonyoru kilatas nyilt a partvidekre. Egymas utan masztam fol a 4-5 meteres halmokra es fenykepeztem a bugyborekolo "sarkratereket", melyekben az iszap azonban teljesen hideg voltak. Ezek nem igazi vulkanok, a koolajmezokhoz kapcsolodo, tektonikus repedesek menten feltoro gazok alakitottak ki oket. Visszaerve meg lezuhanyoztam vendeglatoimnal, aztan indultam tovabb. Aznap este Gobusztan utan ejszakaztam egy epitkezes mellett, majd masnap meg 50 km-t kellett megtennem Baku kozpontjaig.

Szangacsalinal jutottam eloszor ki a tenger partjara, az egesz partot borito kagylohalmokon atgazolva. A Kaszpi-tenger vize egeszen furcsa, kesernyes izu, nem hasonlit mas tenger vizere. Majd a "Hazar-szigetek" mellett haladt el az ut, ahol egy uj Dubajt akarnak letrehozni mesterseges szigeteken egy kilometeres felhokarcoloval. Rengeteg penz van ebben az orszagban, ha Baku belvarosan kivul nem is nagyon latszik. A belvarostol alig negy kilometerre mar ott bologatnak az olajkutak es mivel ezen a napon csak az Ovarossal valo futolagos ismerkedesre (a sirvansahok palotajanak es a Leany-toronynak a meglatogatasara) futotta az idombol, aznap este egy ilyen olajkut mellett allitottam fel a satrat ejfel elott nem sokkal.

Baku belvarosa viszont csillog-villog, szemet nincs, draga autok, repulovel erkezo kulfoldi turistak, uvegpalotak es gondozott parkok annal inkabb. A tengerparton vegighuzodo setany lehetne akarmelyik dusgazdag Obol-allamban, hipermodern epuletek (pl. a szonyeget formazo Szonyegmuzeum), egyenruhas orok (este mar sotetben, illetve sokszinu diszkivilagitas kozeppe tertem meg az Olajkut-taborhelyre es egyfolytaban sipoltak ram). A varos folott emelkednek a ket eve atadott Faklya-tornyok, tulipanformaju felhokarcolok, melyeket ejszakankent langokat formazoan vilagitanak ki. A parton egy 160 meteres rudon lobogo nemzeti zaszlot allitottak fel (par meterrel felulmulja eszak-koreai vetelytarsat, de azota mar Dusanbeban nagyobbat emeltek), kozvetlenul az eurovizios giccsfesztivalra epult "Kristalypalota" mellett. Az ovaros viszont kicsi, alig fel kilometer atmeroju, epsegben megmaradt varfalakkal, zegzugos, de elegge neptelen utcakkal. A Sirvansahok palotajaban (15-16. szazad) muzeumot rendeztek be, akarcsak a kozepkori es az orszag egyik fontos jelkepenek szamito Leany-toronyban, amelynek tetejerol jol latszik, mekkora is ez a varos (2.1 millio lakosa van, de mar az Ovaros szomszedsagaban felhokarcolok sokasaga magasodik).

Masnap reggel az olajmezon dolgozo munkasok mar satorbontas kozben talaltak, de ahelyett, hogy elkergettek volna, teaval kinaltak. Visszamentem a belvarosba es egesz nap ott maszkaltam. Bakuban nem celszeru biciklivel kozlekedni, a forgalmasabb utak tuloldalara valo atjutas eletveszelyes manovereket igenyel (az aluljaro megpakolt biciklivel nem megoldas) es a magas jardaperemekre valo emelgetes is eleg faraszto (el is tort ujra a csomagtarto, ezuttal a "fecskefeszek-hegesztes" menten). Miutan bejartam az Ovarostol eszakra es keletre elterulo varosreszeket (Szokokut-ter, Setany, Teli bulvar, Nizami-szobor) es ujra setaltam egy sort az Ovarosban, a biciklit egy ermearusito kioszkosra bizva, a tengerpartot kovetve hagytam el a varost. A szovjet idokben epult adminisztraciot ma a Hilton es a Marriott felhokarcoloi szorongatjak, vele szemben pedig a "Park Bulvar" nevu plaza epult fel (ahogy egy taxisofor mondta, menjek be, az ott igazi Europa, mire azt feleltem, hogy en inkabb Azerbajdzsant szeretnem latni). A Nobelrol elnevezett sugaruton hamarosan ujra megjelentek az olajkutak es az ipari letesitmenyek, aznap este Hovsan elott nem sokkal egy erosen olajszennyezett parton allitottam satrat. A kovetkezo 4 napot az Apseron-felszigeten toltottem, ket erosen kulonbozo, de egyarant erdekes helyen vendegeskedve, de errol majd a kovetkezo bejegyzesben irok.

Gazah (vagy inkabb Qazax?)

Tegnap megerkeztem Azerbajdzsanba. A hatartol 35 km-re vagyok, az elso varosban, Gazahban. Az elso nap elegge pofanvagott, nagyon mas vilag ez, mint Gruzia...

Miutan elhagytam Tbiliszit, a taj teljesen megvaltozott, felsivatagos jelleguve valt, vizmosasokkal tarkitva, sok birkanyajjal, hosszu, belathato utszakaszokkal es vad pasztorkutyakkal (egy alkalommal csak az mentett meg toluk, hogy epp erkezett par auto es majdnem elutotte a felem rohano allatokat). Rusztavit, az ujonnan (1945-ben alapitott) varost elhagyva, Algeti faluban talalkoztam Gorhannal, a francia vandorcigannyal, aki mar 24 eve van uton allatseregletevel (egy teve, harom szelid kutya, ket macska es egy csomo kecske). Mivel az oroszok nem engedtek be a hataron, Gruziaban ragadt es az utmenti kavezo udvaran a tevet fenykepezo turistaktol kap penzt, egy elhagyott boruzem udvaran taborozik fedett szekerevel. Azt hiszem, o volt az uton a leginkabb inspiralo es az egyik legbolcsebb ember, akivel talalkoztam, sokat tanultam tole, es hihetetlen tortenetei voltak (jol ismerte az azota eltunt hippivilagot, ketszer is megjarta Afganisztant - 1991-ben es 2001-ben, eveket toltott Torokorszagban, Algeriaban elt 1995-ben a FIS-terror kellos kozepen, es valoban megismerte azt a 40 orszagot, ahol elt idaig..). Nincstelen, szabad es boldog ember, ejszakaba nyuloan beszelgettunk tabortuz mellett (ott satoroztam az udvaron), majd masnap reggel teazas kozben. A hatar elott nem sokkal, Kesalo faluban viztolteskor Gruziaban elo azerbajdzsaniak (ok torokoknek valljak magukat) invitaltak meg teara es saslikra (fizetni persze nem engedtek). Hideg, nyirkos idoben, szemerkelo esoben erkeztem meg a "Voros hidhoz", az azerbajdzsani hatarra. A papirra nyomtatott "elektronikus vizum" (22 napra kaptam meg 20 helyett) segitsegevel alig fel ora alatt atjutottam a keleties, mecsetet es varfalat imitalo hatalmas kapukon (az angolul beszelo hataror fontosnak tartotta megkerdezni, hogy hazas vagyok-e es miert nem... a kerdes azota szinte minden beszelgetesnel megismetlodott), majd rogton bankjegykotegekkel szaladgalo penzvaltok, varakozo torok kamionosok, marsrutkak es mindennemu arus tomegeben talaltam magam. Penzvaltas utan (az azerbajdzsani manat egyenerteku az euroval es a bankjegyek is kisertetiesen hasonlitanak - ugyanaz az osztrak tervezo keszitette oket) a "regisztracio" felirat fele vettem az iranyt.

A cari, majd a sztalini rendszer hagyateka a kotelezo regisztracio, amit Azerbajdzsanban egyszer mar eltoroltek, majd 2013-ban visszaallitottak. Minden kulfoldinek jelentkeznie kell a migracios hivatalban, 300 manatos buntetes fenyegetese mellett. Ezert minel hamarabb tul akartam rajta esni, a kis helyisegben ket, husz ev koruli srac fogadott es sajnalkozva kozoltek, hogy nincs aram, nem tudjak beszkennelni az utlevelet. Majdnem harom orat vartam az irodaban, ugy dontottem, negy orakor tovabbindulok, de szerencsere fel negykor visszajott az aram. A falrol Ilham Alijev elnok nezett fiui szeretettel az elozo elnokre, Gajdar Alijevre, mikozben kezen megcsillant az aranyora... A szeles es mersekelt forgalmu uton indultam tovabb, az elso uzletnel maris kozrefogtak a gyerekek, bamultak, nevetgeltek es kiabaltak. Gruziaban csak bizonyos, nagy turizmussal megaldott vagy megatkozott helyeken jellemzo a "hello" kiabalas, itt viszont ugy ereztem magam, mint valami furcsa, egzotikus allat, amelynek mindenki a csodajara jar (ma a varosban atelhettem azt, amit meg soha sehol: hogy egy forgalmas varoskozpontban szo szerint mindenki engem bamul es miutan mar 3 helyen alltam meg teazni - az azerbajdzsaniak mint nagyon sok mindenben, ebben is torokosek - , mar alig gyozom elharitani a meghivasokat). Szoknom kell meg ezt az orszagot. Az is teny, hogy egy kulonosen rohadt es korrupt diktatura uralkodik itt es az egyenruhasoknak, ha civilben is vannak, mindent lehet. Ezt mar tegnap megtapasztaltam a hatar utan par kilometerrel. Ket pasas integetett az ut tulso felerol, hogy alljak meg, tul messze, hogy lassam az arcukat. Miutan meglattam, lattam, hogy ket rosszarcu reszegrol van szo. Az egyikuk szo nelkul kivette a kosarbol az egyik csokoladet, kettetorte, majd a felet visszaadta, mikozben kozolte, hogy rendor es az utlevelemet kovetelte (mindezt azeri nyelven, oroszul csak a kuda? kerdest ismerte). Miutan megkertem, hogy mutasson mar valami igazolvanyt, majd ott akartam hagyni, eroszakossa valt es megragadta a biciklikormanyt, majdnem feldontott. Vegul megkapta az utlevelet, majd nemi fontoskodo telefonalas utan elengedett. Jartam mar rendorallamban, ahol nincs korrupcio, de ok nelkul nem nyaggat a rendorseg (Belarusz) es olyan helyeken, ahol korrupt a rendorseg, de megse tehet meg mindent (pl. Ukrajna) itt a korrupcio, a teljhatalom es a haracsolas kart karbaoltve jar.

De meg ados vagyok a beszamoloval a Gruz Hadiutrol (154.-165. nap). Szomoru idoben hagytam el Tbiliszit, majd nem sokkal a varos utan ratertem a Mckhetaval szemben, a Kura (Mtkvari) volgye fole magasodo Kereszt- (Dzsvari) kolostor fele vezeto hetkilometeres utra. Hosszu kaptaton at vezetett a sikos ut szaraz bozotos-fenyves erdon keresztul. A 6. szazadi kolostor 150 meterrel a volgy folott fekszik, gyonyoru kilatassal, szombati nap reven tomentelen eskuvoi menettel (csillogo autok, a szomszed auto tetejen kihajolo filmes, nagy felhajtas), sok turistaval, koldusok, szuvenirarusok, csak viz nem volt sehol. Visszaereszkedve az autopalyara (mas ut nincs, de lehet rajta biciklizni) meg felmasztam Ilja Csavcsavadze szobrahoz (a hires gruz irot es politikust itt gyilkoltak meg 1907-ben cari ugynokok). Este Cicamuri falu mellett, a szaguramoi elagazasnak egy bozotos erdoszelen allitottam fel eloszor az uj satrat (egyszer, 2007-ben Franciaorszagban mar kiprobaltam ezt a modszert, a kicsi es vizatereszto uj satrat befedem a regi sator vizhatlan ponyvajaval).

Innen eszak fele indult az ut az Aragvi volgyeben, az elso 30 km-en szinte alig emelkedett, egymast ertek a falvak, rengeteg utmenti arus (hazibor, gyumolcsok, szolo fillerekert). Ez meg termekeny, enyhe klimaju taj, majd Zsinvalitol kezdodnek a hegyek. Meg ezelott tettem egy kiterot, gyonyoru oszi szinek kozott az alig 122 hektaros Bazaleti-tohoz, mely a gruz legenda szerint a gyermeket sirato anya konnyeibol gyult ossze. Zsinvali utan az ut az 1986-ban letesitett viztarolo partjan halad (az utikonyvem szerint meg a folyovolgy fole magasodo Ananuri-kolostor ma toparton fekszik). Itt egy saslikozo fedett asztala melett ejszakaztam egy sziklafalrol lezuhogo kis vizeses zugasa mellett). Az uton idorol idore kamionsor fogadott, mert a hatarhoz egyszerre csak meghatarozott szamu csoportban mehetnek. Sok kozep-azsiai rendszamot is lattam es baratsagos kirgiz es kazah kamionosok jovoltavol kiegeszithettem ermegyujtemenyemet.

Ananuri vara es az udvaran allo ket templom (falfestmenyek, gyonyoru szolomotivumu fali dombormuvek, kilatotorony) a legismertebb muemlek a Hadiut menten. Innen Paszanauriba mentem tovabb, ahol a Feher- es Fekete-Aragvi vize (mely csakugyan feher es fekete) egybefolyik es egy darabig egymas mellett halad tovabb, mielott osszekeveredne, vagyis mielott a fekete viz elnyelne a fehert. Az uton rengeteg rovid emelkedo es lejto valtotta egymast, a forgalmat foleg orosz es ormeny rendszamu autok alkottak. Estere Kvesetibe ertem, ahol mar igazi magas hegyek fogadtak es a zugo, jeghideg vizu Feher-Aragvi partjan allitottam satrat. Masnap aztan egesz delelott zuhogott az eso, miutan elallt, nekivagtam a hires mleti emelkedonek, mely szamtalan szerpentinen at visz fol a 2396 meteres Kereszt-hagora. Masnap estere ertem fel, mivel a kovetkezo nap ismet nem tudtam delnel hamarabb elindulni a hideg zuhogo eso miatt. Miutan elindultam, azon vettem eszre magam, hogy egy esofelhoben haladok, alig lehetett latni valamit. Gudauri falu a hago alatt felkapott siparadicsomma valt, tomentelen turistaval, szallodakkal, egy szupermarkettel (az egyetlennel az egesz jarasban) es egy uzsoraarakkal szamolo bufevel. Gudauri utan a szerpentines ut folytatodott, majd lavinavedo felalagutakon at vezetett fel a hagora, a nevado kokereszthez (1826-ban allitottak). Ez mar a havasi retek ovezete, messze belathato fuves hegyoldalakkal, ahol csak a birka- es marhapasztorok kialtozasa hallatszik. Itt toltottem egy meglehetosen hideg ejszakat, majd meredek lejton, a hires narzani asvanyvizforrasok mellett leereszkedtem a Terek (Tergi) volgyebe, mely mar Eszak-Oszetia fele lejt. Ez Hevia, az orszag egyik leghidegebb videke es csakugyan hideg volt. A kozpont Kazbegi vagy regi-uj neven Sztepancminda, szinten turistakozpont, az 5033 meteres Kazbeg labanal (a hatalmas, kettos csucsu vulkani kup ezen a napon csak egy pillanatra mutatta meg magat, masnap aztan kigyonyorkodhettem magam benne). Itt talalkoztam Derek Wright angol bicajossal, aki Diyarbakirtol tekert idaig es egy fiatal becsi hazasparral, akik meghivtak egy kavera.

Meglatogattam Alekszander Kazbegi, a gruz Rousseau emlekhazat (o a petervari egyetem elvegzese utan felcsapott pasztornak es megalkotta Koba, a hegyi rablo es a szegenyek vedelmezojenek alakjat). A varos utan nem sokkal egy hosszu, kivilagitatlan alagut utan a sziklafal oldalaban halado regi ut szelen satoroztam, otmeterre a szakadektol, hullo kovek tarsasagaban, majd masnap leereszkedtem egeszen a hataratkeloig, a Dariel-szorosba (termeszetesen ide is vadonatuj templomot epitettek, pont szemben a Tamara-erod romjaival). Ezutan kezdodott a visszaut a volgyben, melyet a Szioni faluban levo ortorony es templom meglatogatasa, az ujboli talalkozas Derekkel, valamint a beszelgetes ket hazafele tarto csecsen biciklistaval, Rusztemmel es Hasszannal (kozlesuk szerint Csecsenfold, Eszak-Oszetia es Dagesztan, amelynek 2005-ben meg a kornyekere se engedett a milicia, ujra latogathato es teljesen biztonsagos) szinesitett. Alkonyatra, eros szelben erkeztem meg Kobiba, a Kereszt-hagora vezeto 8 km-es emelkedo aljara, satorozni a szel miatt nem akartam, fedett helyet nem talaltam (az egykori iskola fedett epulete belulrol Augiasz istallojara emlekeztet), igy azzal vagtam neki az utnak, hogy a lavinavedo felalagutban alszom. Erre nem kerult sor, mert mar sotetben egy orosz rendszamu furgon (Torokorszagba tarto hazaspar kocsija) fuvart ajanlott es en elfogadtam, tekintettel arra, hogy mar egyszer megtett utrol volt szo. Egeszen Zsinvaliig lehoztak, 70 km-en at, ahol a hegyek utan kellemes meleg fogadott. Kozvetlenul az ut mellett satoroztam, majd masnap meglatogattam Duseti varosat (kitero) es Tialetin at tertem vissza Tbiliszibe (a csak az albaniai Dardhe-Bozhigrad szakaszhoz hasonlo rettento nehez, koves-sziklas, meredek Zsinvali-Tialeti uton, amely az utepito teherautok reven szakaszosan sartengerre valtozott). Tialeti utan meg harom hegylancon kellett atkelni, majd eszakrol ereszkedtem le egy elpusztitott pionirtabortol Tbiliszibe, ahol hosszas futkarozas kovetkezett a bank es az utazasi iroda kozott, de vegul hozzajutottam a hazulrol kuldott penzhez es kezbe kaptam a vizumot. A nagyvaros meglepoen kicsinek bizonyult ezen a napon, megallitottak azok a dzsipes utazok, akikkel ket nappal elotte talalkoztam, majd este az az orosz biciklis par, akiket a Kereszt-hagorol lattam ereszkedni, bar akkor nem alltak meg. Nagyon kedvesek voltak, amikor emlitettem a konyvirasi es tovabbi utazasi terveimet, egy halom terkepes prospektussal ajandekoztak meg, minthogy ok meg maradnak a varosban es tudnak hozni az informacios kozpontbol ujat maguknak...  Beszelgettem donyecki hatizsakosokkal is, egyikuk ermegyujto volt es nagy oromet szereztem neki a pont ilyen talalkozasokra magammal hozott hazai ermekkel. Ugy vagyok vele, hogy miutan annyi embertol kaptam az uton ermeket, tartozom ennyivel az utamba kerulo"kollegaknak".

Fekete-tenger - Fehér-tenger (Dél felé Nyugat-Bácskán át 1.)

Szakadó esőben érkeztem meg a szinte teljesen néptelen határátkelőhelyre. A magyar határőr szóra se méltatott, a szerb csak azt kérdezte, hogy hová tartok (babonából csak a Fekete-tengert mondtam) és hogy vajon nem fázok-e. Hát nem volt valami meleg, ez a nap (a 6.) komoly esélyes az egész út legkellemetlenebb napjára, bár később volt még kihívója. Szerbia majdnem teljesen új ország volt nekem, bár 2001-ben kb. egy napot töltöttem az útjain Isztambul felé buszozva. Akkor még létezett Jugoszlávia utolsó maradéka, amit így is hívtak, aztán 2003-ban búcsút vettek ettől a megszokott névtől. Akkor még elvileg vízumkényszer volt, de a buszunk mentesült annak a fejében, hogy állami kísérőt kaptunk egészen a kalotinai bolgár határátkelőig. Egy éjszakát töltöttünk Belgrádban, legélénkebb emlékeim az akkor alig két éve végetért imperialista NATO-bombázás nyomai voltak a magasépületeken. Arra a tehetetlen felháborodásra is jól emlékszem, amelyet ez a a szomszédságunkban elkövetett cinikus háborús bűncselekmény kiváltott belőlem, de lehetőségeimből nem telt egy tiltakozó ellen-faliújságnál többre. A lebombázott Duna-hidak, az albán szeparatista gerillák támogatása, a koszovói maffiaállam (mely felé hamarosan, április 15-én útnak indulok) létrehozása... Nemsokkal később az első „színes forradalom“, az utolsót a mai Ukrajnában láthatjuk...

Régen volt. Ma már útlevél se kell, személyi igazolvánnyal is átjutottam pár perc alatt. A határ túloldalán a tágas Duna-menti síkság folytatódott, egyben a Duna-menti kerékpárút szerbiai szakasza, melyet (kisebb kitérőkkel) két héten át követtem a bulgáriai Bregovóig. A bicikliút sokszor elágazik, kavicsos töltésen, külterületi aszfaltúton vagy országúton halad, de kifogástalan többnyelvű táblák igazítják el az utazót. Bár a korai tavaszban az első csomagos biciklistákkal csak a bulgáriai Kozlodujban futottam össze, de láthatóan sokat adnak Szerbiában a biciklis turizmusra. Újvidékig Bácska nyugati peremét követtem, a legnagyobb kitérőt Zombor meglátogatása jelentette. Rögtön az első falu (Bački Breg/Béreg) horvát nemzetiségű volt, de találkoztam szlovák kiírással is és több magyarlakta falun (Kupuszina, Szilágyi, Gombos, Bezdán) is áthaladtam. Újvidék környékén már az 1945-ben elüldözött dunai svábok emlékeibe is beleütköztem. Az 5. nap megpróbáltatásai (eső estig,  eltévedés Zombor külvárosában, didergő éjszakázás a kupuszinai focipályán) után napról napra kellemesebb idő lett, Bácspalánka környékén pedig végre kitavaszodott. A túra első pihenőnapját a 8. napon, Karavukovo/Bácsordas mellett egy kis tölgyerdőben tartotttam. Amúgy a szerbiai szakasz nem volt túl kedvező sátorhely szempontjából, a 9. napon egyenesen a határőrség látogatott meg a Duna-parti kis ligetben. A 10. napon elértem Újvidéket, aztán kénytelen voltam továbbmenni a Fruška Gora lábához és másnap visszatérni a városba bicikliboltot keresni, mivel a hátsó keréken a külső gumi megadta magát alig 500 km után. A tényleges városnézésre is csak a technikai problémák megoldása után kerülhetett sor. 

Mind a táj, mind a települések nagyon hasonlítottak az otthoniakra, amin persze nincs semmi meglepő. Az igazi Ó-Szerbiába (Belgrádot, a régi határvárost nem számítva) csak jóval később, Szendrőnél érkeztem meg. Az emberek elég tartózkodóak voltak, csak Apatinban szólítottak meg a városközpontban sétálva. A szokásos kérdés (honnan jöttél) után már majdnem megöleltek a helyi szerbek, mint szláv testvért, aztán, amikor mondtam, hogy magyar vagyok, hűvösebben csak annyit mondtak: Welcome to Serbia ! Két kellemetlen tényező jelent meg az országhatárt átlépve, a csak Szicíliával összemérhető rengeteg szemét a külterületeken (Szerbia egyértelműen az út legszemetesebb országa) és a kóbor kutyák megjelenése a legváratlanabb helyeken. Feltételezem, az állam kilencvenes évekbeli összeomlása óta van így.

6-10. nap (2013.4.5.-4.9.)

A Duna-menti kerékpárutat jelző kék táblák két hétig kísértek az úton

A randa lucskos időben egy biciklis kislány vidáman rámköszönt angolul az első faluban, Béregen. Ez már a második falu a határ után, Küllőd.

Küllőd/Kolut német lakosait kitelepítették 1945 után. A falu magára maradt templomát nem sok választja el az összedőléstől.

Küllőd után a magyarok lakta Bezdán következett. Bár lakossága majdnem eléri az 5 ezret, közigazgatásilag mégis Zombor községhez (obćina) tartozik. Szerbiára a volt Jugoszláviától örökölt, járásnyi területű községi önkormányzatok jellemzőek.

Az 1846-ban épült bezdáni katolikus templom.

A bicikliút jelzése levezetett a Ferenc-csatorna partjára

Majd a csatorna hídja következett, amire egy fénykép kedvéért fel is mentem.

Bezdáni ludak

Tájkép Bezdán után

"Rosszat tettem, többet nem teszem ! Védem a környezetem!"

A népnevelő tábla után nem sokkal füstölgő szeméthalom szegélyezi az utat.

A községen belül a települések közti kataszteri határt feltüntető tábla, az egyetlen ilyen, amit láttam.

Monostorszeg előtt az út a Kozara erdőt keresztezi...

.... majd átkel a Ferenc-csatornán....

... és a temetőnél éri el Monostorszeget (Bački Monoštor). A falunak 2011-ben 3485 lakosa volt, több mint fele horvát nemzetiségű, a magyarok száma 211.

Hamburgerija Saporito

A monostorszegi római katolikus templom

Visszatekintés Monostorszeg felé a Ferenc-csatorna hídjáról

Szemzőszállás, félúton Monostorszeg és Zombor között

A gesztenyefákkal szegélyezett úttal párhuzamosan halad az egykori Baja-Apatin vasútvonal. A síneket már felszedték, helyüket szemét borítja. Egy kóbor kutya fogadott ott vicsorító fogakkal, miközben társa egy harmadik teteméből evett a bozótban.

Mire megérkeztem Zomborra, elállt az eső. A XII. vajdasági brigádról elnevezett utca visz be a városba. A biciklistákat jelzések irányítják a járdára.

Venac Petra Bojovica. Ebben az utcában áll az ortodox templom. Itt van az a biciklibolt, ahol ingyen adtak egy flakon olajat, ami aztán egész őszig kitartott. Ezúton is köszönöm !

Végül megérkeztem a belváros szélére, a Köztársaság térre (Trg Republike)

A Zmaj Jovan utca

A régi városháza. A Jugoszláviát nevében őrző légitársaságot pár hónappal később, 2013 augusztusában keresztelték át.

"Őrizzük a természetet és városunkat, Zombort !"

Trg Cara Lazara, háttérben a ferences templom.

Régi és új házak a zombori belvárosban

A zombori Nemzeti Színház

Sokolski dom

"Minden hatalmat a szovjeteknek !" Az 1917-es jelszó ma is aktuális.

A régi vármegyeháza (mai városháza) előtti tágas téren áll a délszláv háborúk....

.... és a partizánok szobrai között a magyar Kis Ernő emlékműve.

A zombori városháza

A tér mai neve Trg Cara Uroša

Folytatása pedig, a széles sétálóutca, I. Péter szerb király nevét viseli. Kellemes esti séta, a hőmérő 8 fokot mutatott.

Laza Kostić, az 1910-ben meghalt szerb költő és műfordító szobra.

Szent György ortodox templom (1759)

A templomudvarban áll Szent György keresztje az 1793-as évszámmal.

A templom falába épített régi sírkövek.

Kigyulladtak  a lámpák és az eső is újra eleredt, ideje volt indulni.

Laza Kostić utca

A városból kivezető Apatini út alkonyatkor

Szárazra került hajó a Ferenc-csatornánál

A csatorna hídjánál nagy hibát követtem el, ahelyett, hogy az országutat követtem volna, a csatornával párhuzamos bicikliutat válaszottam, amíg véget nem ért. Ezután hétvégi házak mentén, vasúti töltéseken több ízben átkelve, sárban kecmeregve, kutyák elől visszafordulva és a fél várost újra megkerülve keveredtem vissza újra az Apatini útra.

Teljes sötétben, zuhogó esőben érkeztem meg fél tízre Kupuszinára. Erdő nem volt a közelben, a földek átáztak, jobb híján a helyi focipálya "lelátóján" dideregtem át az éjszakát.

A jugoszláv rendszerű buszmegállókra nem igazán lehet hagyatkozni esős éjszakákon.

A magyarlakta Kupuszina (Bácskertes) bővelkedik szakrális kisemlékekben.

Kupuszina Szent Annának szentelt katolikus temploma.

A Duna-Tisza-Duna-csatorna (Veliki bački kanal) zsilipje a falutól nyugatra. Innen Apatinig a Duna töltésén aszfaltozott út vezet.

Méhkaptárak Apatin előtt

Az apatini hajógyár....

... és sörgyár.

A "Podunavlje" áruház az apatini sétálóutcán.

Lassan végigsétáltam az utcán (Srpskih Vladara u.), majd rövid ebédszünet után indultam tovább.

Bár Apatinban a magyarok aránya az 5 %-ot sem éri el, a főutcán Szent Istvánnak is van szobra.

"Trnovo drvo"

Az apatini városháza

Volt bőven víz a kanálisban

Érkezés az 1899-ben alapított, magyar többségű Szilágyi faluba.

Szilágyi főutcája

Szilágyi után újra egy horvát falu, Szond/Sonta következik.

Új ortodox templom a lakosság ötödét alkotó szerbeknek.

Régi nádfedeles ház Szondon.

Valahol Szond és Gombos között.

A gombosi határtkelő Horvátország (Erdőd) felé.

Gombos/Bogojevo főutcája. A Szent László-templom 1773-ban épült.

Petőfi Sándor utca. 2011-ben a lakosság 54 %-a volt magyar. Itt is épülőben van az új ortodox templom.

Régi ház Gombos szélén.

A Hódság-Gombosi csatorna hídja Bácsordasnál (Karavukovo). A híd északi oldalán többszázméteres körzetben egy hatalmas szemétlerakatot fúj a szél.

Magába a faluba már nem mentem be, a Mosztonga-csatornán átkelve...

.... ebben a csodálatos tavaszi erdőben találtam pihenőhelyet a következő napra is.

Kis dinárgaléria. 1 euróért ottjártamkor 110 dinárt adtak, a képen nem szereplő 10-es és 200-as is papírpénz. Van 10 és 20 dináros érme, de egyszer sem találkoztam vele, az 1, 2, 5 dináros érméket alig-alig használják, így érmegyűjtési szempontból Szerbia nem kimondottan ideális. Azért sikerült pár újabb évszámú 1, 2, 5 dinárost beszereznem és egy Donji Milanovac környéki buszmegállóban találtam egy hiányzó darabot, egy 2000-es 50 parást. 

Pihenőnap.