Tbiliszi harmadszor

Mar visszajaro vendeg vagyok ebben a Rusztaveli sugaruti internetcafeban... Nem terveztem visszaterni ebbe a gyonyoru varosba, de 3 napja Szignagiban, vagy 110 kilometerre innen a pedal eltorott es onnan gyalog jottem a kahetiai orszaguton. Szerencsemre Tbiliszi legszelen, a Lilo bazarban talaltam egy biciklijavito muhelyt, ahol nagyon kedvesen fogadtak es bar az egesz bazarban nem talaltak azt az alkatreszt, amit cserelni kellett, megigertek, hogy holnapra beszerzik. Igy bejottem a varosba egy hetventetris marsrutkaval es folmentem a Mtacminda-hegyre sikloval (a korabbi ittleteim alatt ez mindig kimaradt). Innen az egesz varost belatni, feluton pedig a gruz nemzeti pantheon, a Mamadaviti-templom es temeto. Holnap mar egyenesen fordulok Jerevan fele es ha minden jol megy, estere Ormenyorszagban leszek.

De folytatom Hovsantol, a Kaszpi-tenger partjan. Olajfoltos taborhelyemet elhagyva a varos legszelen (miutan megteaztam egy szabomuhelyben, ahol utbaigazitasert alltam meg, de a tulajdonos a legnagyobb tisztelettel fogadott) talaltam egy szerelomuhelyt, ahol meghegesztettek a csomagtartot, mondanom sem kell, hogy ingyen es ismet diszvendegkent kezeltek. Szinte mar unalmasnak tunhet sorolni a sok vendegeskedest, de a Kaukazusban ez a mindennapi tapasztalat. Ahhoz kepest, hogy tavaly Esztorszagban ket het alatt (a rendoroket leszamitva) senki egyetlen szot sem szolt hozzam, eleg nagy kulonbseg... Ahogy Elik mondta: "A Kaukazus szereti a vendegeket."

Hovsan utan az ut egy darabon kozvetlenul a tenger partjan halad (a terkepen "Emin Beach" neven szerepel a hely), itt lementem a vizpartra uszni egyet a mar eleg hideg vizben, majd mikor tovabbindultam tovabb, megszolitott itteni vendeglatom, akinel aztan ket napot toltottem. Elik kamionsofor volt es ma is szallitmanyozassal foglalkozik, de ahogy mondta, enyhen kriminalis hire van a kornyeken (hagyd csak a biciklit nyugodtan a kapunal, senki nem mer hozzanyulni...). Parhavonta ingazik Hollandia/Nemetorszag es Azerbajdzsan kozott, ott van egy baratnoje is, mert hiaba dusgazdag ember, a csaladja tonkrement. Igy egy barati tarsasag gyulik ossze minden este a hatalmas haz udvaran, ilyenkor aztan van baranysutes, poharazgatas, beszelgetes, sokszor ejszaka is erkezik meg valaki. Engem a legnagyobb vendegszeretettel fogadtak, meg a ruhaimat is ki tudtam mosni hosszu ido utan mosogeppel, sot felajanlottak, hogy masnap menjek csomagok nelkul a Pirallahi-szigeti korre. Ez a kor tobb mint nyolcvan kilometeres lett, de eljutottam a sziget eszaki csucskebe, ahol a tengeri olajkutak (egy tobb km hosszu allvanyzat nyulik be a tengerbe) mukodnek, a felsivatagos Apseroni-felsziget fasitasanak szep peldait lattam az ut menten, vegul mar sotetben ertem vissza Hovsanba. A kovetkezo nap tovabbindultam Szurahaniba, ehhez el kellett haladni rengeteg olajkut es egy rozsaszinu to mellett (szerintem ha valaki beledobna egy gyufat, meggyulladna...), majd fel kellett maszni egy jokora dombra. Szurahaniban, a vasutvonal toszomszedsagaban emelkedik az Atesgah nevu zoroasztrianus templom, varszeru udvaron eg a szent tuz ki tudja miota. Innen ujra keletnek fordultam, a repuloterre vezeto (lehet talalgatni, kirol neveztek el) rettento szeles es forgalmas autopalyan. En Kalaba tartottam, estere ertem a falu kozepen magasodo erodhoz (mellette etnografiai muzeum is van, de az mar bezart), amit teljesen felujitottak. A var egyike volt a sirvansahok birodalmat eszakrol vedo erodrendszernek. Masnap (miutan egy olajfaligetben ejszakaztam) az erodrendszer ujabb tagjait, a mardakani bastyakat (Mardakanban tobb gigantikus kapu fogadott, mogottuk a szaz ev elotti olajmagnasok palotaival es egy szereny emlektabla, amely Jeszenyin itteni tartozkodasanak allit emleket) es Suvelanban egy mecsetet (zarandokhely, Mir Movszum Aga sirja, gyonyoru kekcsempes kulso es minden oldalrol uvegboritotta falu belso) latogattam meg. Buzovnanal kiertem az Apseroni-felsziget eszaki partjara, ahol orkanereju szel tamadott eszak felol (tobb alkalommal is biciklistul feldontott, egyszer kis hijan az erkezo teherauto ala), hosszu szakaszokon kenytelen voltam gyalog menni, a satrazas remenytelennek tunt.

Ekkor talalkoztam Tarlannal (Maha Khali Bharata), aki epp utmenti kovacs- es femmuvesmuhelyeben dolgozott segedevel. A Janardag fele vezeto utrol erdeklodtem, de a dolog vege az lett, hogy felhivta egy baratjat es a biciklit egy oreg Lada tetejere erositve egyutt mentunk a Mehdiabad folott emelkedo "Ego-hegyre" (ahogy Tarlan mondta, gyerekkoraban gyakran terelte erre a nyajat, de "turistakent" meg sosem jart itt). Az Atesgahhoz hasonloan itt is a foldbol szivargo foldgaz langol idotlen idok ota, parmeternyi szelessegben. Az uvolto szelben es a hidegben ovatosnak kellett lenni a langok kozeleben. Az estet Tarlan csaladjanal toltottem, aki eleg szereny (spartai es ez az o eseteben nem szovirag) korulmenyek kozott el, felesegevel, harom kisgyerekkel (ket kislany es egy fiu) es a nyugalmazott KGB-s nagypapaval. Tarlan valoban spartai eletet el, Krisna-hivo harcmuvesz es bicikliversenyzo, aki magara a ksatrija-rend torvenyeit tartja ervenyesnek (szolgalatmegtagadasert negy evig ult bortonben, mert a ksatrijak nem harcolhatnak vilagi hatalmak oldalan) es gyermekei felnevelese utan o is biciklivel keszul utra kelni valamelyik tibeti kolostorba. Masnap 16 km-en at kikisert egeszen a bakui agglomeracio szeleig, a semahai ut kezdeteig.

Gyerekkoromat vegigkiserte a felelem a farkasoktol, nem tudom, mikor olvashattam eloszor a gevaudani fenevad historiajat, de biztosan nem voltam meg tiz eves. Aztan elmentem Gevaudanba (ahol farkas ma mar csak egy aprocska rezervatumban akad) es eltoltottem egy ejszakat a Tenazeyre-i erdoben. Azota hiaba remitgetnek az utamba kerulo emberek a farkasokkal, nyugodtan alszom akar a tajgaban, akar a hegyekben. Masnap reggelinel azonban Tarlan teljes komolysaggal beszelt a semahai farkasokrol, melyek nagyobbak, mint barhol mashol es nem felnek az embertol. Lelkemre kototte, hogy sose ejszakazzak messze az utrol es ha este telepulest hagynak magam mogott, inkabb forduljak vissza. Bizony eleg felelmetes tajek kovetkezett Baku utan, kietlen pusztasag, eloszor elszort hegyekkel, majd meredek hagokkal, hosszu szakaszon egyetlen telepules nelkul. Aznap este Dzsangi elott allitottam satrat, de az ejszaka ujra folerosodott a cel, en pedig feltettem a satrat, ugyhogy a hajnalig hatralevo 3-4 orat a falu falai elott (magas kerites vette korul) toltottem.

Sietnem kellett a vizum lejarta miatt, igy az elkovetkezo 5 nap eleg sietos lett, sajnos alaposabb varosnezesre sehol sem volt mod (Semahaba meg bementem, de Kebele, Seki, Iszmajilli es a tobbi kisvaros alaposabb bejarasa sajnos kimaradt). Iszmajilli-ig  meredek kaptatok sorozatan kellett atkelnem, de Semaha utan a taj teljesen megvaltozott, a pusztasagot a Kaukazus folancat delrol szeles savban ovezo gyonyoru lomboserdok (sok gesztenye, tolgy, diofa, az osz minden szineben pompazo lombokkoronaval) valtottak fel, melyek muvelt foldekkel valtakoztak (ujra megjelentek a mogyorofak is). Az utat majdnem vegig vendeglok es piknikezohelyek oveztek, egy alkalommal egy nem mukodo kisvendeglo fapadjainal allitottam satrat. Szep fotogyujtemenyt allitottam ossze a Keresztapa portreibol. Kozben jobb kez felol a Kaukazus hofodte csucsai kisertek utamat. Ketszer talalkoztam biciklis utazokkal is, eloszor ket angol fiatalemberrel, akik Hongkongba tartanak, majd egy lenyugozo sved lannyal, aki Afganisztanba (!) megy egyedul (!), de egyszer mar jart ott, elso biciklis utja pedig egyenesen Szudanba vezetett, szinten egyedul... Az utolso harom napon mar kenytelen voltam sotetben is haladni, hogy az atkozott vizumoraval lepest tartsak. Oktober 25-en estere oda is ertem a balakani hataratkelore, ahol a domb tetejen oriasi racsos kapu fogadott. A kapunal strazsalo katona negyed oran at vart a parancsra, amit a fenti (a domb legeslegtetejen, ahol a hatar huzodik) parancsnoksag radion adott meg. Odafent aztan jott a feketeleves, mint kiderult, ok egy kicsit mashogy szamoltak a 22 napot, mint en, vagyis tultartozkodtam egy nappal. Vegul masfel oras (kozben kinzo fogfajas javitotta a kozerzemet, ami aztan meg ket napig tartott) tovabbi varakozas utan, mikozben besotetedett, hosszas tanyersapkas-konferencia utan (kozben megfigyelhettem, hogyan kelnek at a hataron a "bennfentesek") vegul elengedtek azzal, hogy a buntetes 300 manat lett volna (kethavi koltsegvetes) es hogy jo a szlovak futball... A gruz hataror elso kerdese az volt, hol a jobb, ott, vagy itt...



Aznap mar nem mentem messzire, az elso falu vegen (Macimi) satrat allitottam egy kukoricafold szelen. A kovetkezo ket napot aztan satorban toltottem, mert megallas nelkul zuhogott az eso. Kenyeret es sajtot kaptam a "szomszedoktol". Ezutan nagy Z-alaku utat tettem meg Kahetiaban, eloszor a Kaukazus labanal Ahmetaig haladva, majd a Civi-Gombori hegyseg labanal vissza Szignagiig, onnan mar egyenesen (bar az apostolok lovan) Tbilisziig. Ismet vendegeskedtem egy napot Cickanaanceri faluban, ahol igazi kahetiai borral (itt termeltek a vilagon eloszor bort es csakugyan, nagyon finom meg az egyszeru hazibor is), teritett asztallal es igazi gruz vendegszeretettel fogadtak. Meglatogattam a Dzveli Gavazi-templomot, Ilja Csavcsavadze szulohazat Ahmetaban, a nekreszi kolostort (az egyik legregibb Gruziaban, a 6. szazadbol), Gremit, Kahetia regi fovarosat, az Alaverdi-katedralist (a tbiliszi Szameba megepiteseig a legnagyobb templom volt az orszagban) majd az Ikaltoi-akademia romjait. Reszem volt tobb veszelyes pasztorkutya-tamadasban, elso alkalommal hasznaltam a paprikasprayt. Csaknem valamennyi este szolotokek kozott allitottam satrat. Azon a napon, amikor Telaviba, Kahetia fovarosaba erkeztem (itt egy helyi mester megerositette a ket kilazult kullot a hatso kerekben es tobb mint 7200 km utan kicserelte a lancot is) havazott eloszor ezen az uton, masnap hajnalban pedig befagyott a viz a palackban. Cinandaliban a Csavcsavadze-hercegek kastelya (hatalmas park kozepen all, hires majd ketszazeves borospinceje) es az itteni muzeum allitott meg, Kardenakhiban pedig  tettem egy ketkilometeres kiterot a Szabacminda-templomhoz (sok regi templom es varrom rejtozik a Civi-Gombori-hegysegben, de a legtobb joval messzebb van az uttol es az egyre inkabb ingadozo pedallal nem vallalhattam tobb kiterot). Vegul Szignagiban (kis muzeumvaros, muzeumaban Piroszmanisvili tobb festmenyevel) a pedal megadta magat. Az onnan idevezeto haromnapos uton meg gyalogszerrel is sikerult meglatogatnom a Bodbe-monostort (a gruzokat kereszteny hitre terito Szent Nino sirja, szent forras), Csajluri varat (gyakorlatilag ujjaepitettek a nyolcvanas evekben, de a var alatti kellemes fenyoliget jo satorozohely) es a Ninocmindai-monostort. Ma reggel ujra kemenyre fagyott a satorponyva, de napkozben mar kellemes meleg van, szep aranylo oszi ido.

Semaha

Semahaban (Şamaxı) vagyok, Baku utan 120 kilometerrel, kb 900 kilometert tettem meg azerbajdzsani foldon. 5 napot toltottem a fovarosban es kornyeken es most mar visszafele haladok. Sietnem kell, mert a mai napot nem szamitva mar csak 3 nap van hatra a vizumombol, a hatar pedig meg tobb mint 300 kilometerre van. 5 nappal ezelott elertem az ut legtavolabbi es legkeletebbi pontjat, a Pirallahi-szigetet (lanykori neven az Artyom-szigetet). Ez a legkeletebbi pont, ahova eletemben eljutottam (50. fok 20. perc), kb egy fokkal van keletebbre, mint Kirov a tavalyi uton.

Miutan megerkeztem Azerbajdzsanba, tobb mint 500 kilometeres ut vart ram a Tbiliszit Bakuval osszekoto nyilegyenes fouton. Kopar sztyeppen at haladt az ut, melyet az utolso 150 kilometeren felsivatag valtott fel. A legtobb ut menti varosban megalltam, bar ez kiterokeket jelentett (a korforgalmakban a taxisoforok sosem mulasztottak el felhivni ra a figyelmemet, hogy Baku nem arra van...). Az uton nagy volt ugyan a forgalom, de eleg szeles volt, hosszu szakaszokon a meg at nem adott, de mar kesz uj savon haladtam. Miutan elmaradtak a kopar dombok Tovuz utan, egeszen a Kaszpi-tengerig siksagon haladt az ut, ahol csak az idonkent fuvo eros szembeszel akadalyozott a haladasban. Az ut kikerulte a lakott telepuleseket, de azert megtalaltam a modjat, hogy korulnezzek a diszes badogtetokkel fedett hazak kozott.

Az azerbajdzsaniak meg a torokoknel is szenvedelyesebb teaivok es dudanyomogatok. Vendegszeretet dolgaban nem maradnak el a gruzoktol, szinte meg sem tudom szamlalni, hanyszor vendegeltek meg, allitottak meg az utmenti arusok es adtak ingyen szolot, granatalmat, fott kukoricat. A kozvetlenseg es az idegenek iranti erdeklodes neha mar terhes es tolakodasnak tunik (most is lelkesen figyelik, mit irok eppen, egy alkalommal pedig az egesz satorallitast vegigasszisztalta ket pasztor, a botjukra tamaszkodva es kommentalva, hogy mit csinal epp ez a furcsa idegen). Baku kornyeken ket alkalommal is vendegeskedtem helyieknel, de errol majd a kovetkezo bejegyzesben.

Miutan elhagytam Gazahot, Agsztafa volt a kovetkezo varos, ahol ujra igazoltattak a rendorok (szerencsere ez volt az utolso eset azota is, bar rendor rengeteg van mindenhol). Ezutan Tovuz kovetkezett, ahol hosszu kilometereken at szoloskertek oveztek az utat. Az azerbajdzsani kisvarosok egy ido utan mind egyformanak tuntek, vadonatuj csillogo-villogo kozepuletek (a legtobb varosban van "olimpiai kozpont") es regi lakohazak keverednek, es mindenutt Gajdar Alijev szemelyi kultuszanak jelei (tomentelen oriasposzter, szobrok, rola elnevezett parkok, terek es minden foutca az o nevet viseli). Akikkel beszelgettem, valamennyien nagy tisztelettel beszeltek a "Nagy Alijevrol", kiemelve azt, hogy veget vetett a kilencvenes evek elejere jellemzo torvenyenkivuli allapotoknak es persze azt, hogy "legyozte" a gyulolt ormenyeket. Ivovizhez jutni joval nehezebb, mint Gruziaban, az arak is magasabbak (a 10 kopejkasnal kisebb cimleteket nagyvonaluan nem is hasznaljak, eleg nehez volt beszereznem ezeket az ermeket), az utak allapota viszont sokkal jobb.

Semkirtol nem messze egy fuvarozo ceg portajan ejszakaztam, egy cementzsakokkal teli teremben, masnap pedig megerkeztem az orszag 2. legnagyobb varosaba, Gandzsaba (regi neven Kirovabad). A varos szelen rogton egy hatalmas park fogadott, patikatisztasagu setany (az orszag egyebkent nagyon szemetes, csak a Balkanhoz hasonlithatoan) egy irdatlan diadalivvel, melynek vegen termeszetesen az elnok szobra magasodik. Itt meg biciklikolcsonzo is volt, bar nem engedtek tovabb, csak gyalog (visszaterve pedig kisebb bonyodalmat keltett, hogy hozom at a bicajt a harom meter szeles gyepen, amikor a fure lepni tilos - eloszor engedelyt kell kerni a fonoktol). A szovjet tipusu hatalmas foteren (lehet talalgatni, kinek a szobra all a Lenin-szobor helyen....) all az adminisztracio epulete es nem messze tole a varos nehany muemleke, a karavanszeraj es a Dzsuma-mecset. Miutan nagy nehezen kiertem a belvarosbol (a regi utcak itt is a rajukzudulo autoaradattal kuszkodnek, sokszor meg egy biciklinek eleg helyet se hagynak) az ut menten Nizami Gandzsavi, a 12. szazadi perzsa kolto mauzoleum-tornyahoz ertem. A toronnyal szemben itt is uj csupauveg muzeumot emeltek. Ezutan a varos szelen, a pusztaban allitottam satrat, ahol aztan a kovetkezo napot is toltottem, mivel megerkezett a ciklon es egesz nap zuhogott az eso.

Masnap esemenytelen haladas kovetkezett egeszen Jevlahig, ahol is talalkoztam Jegor Kovalcsukkal (http://vk.com/rirura_velecot), egeszen maig az egyetlen biciklis utazoval Azerbajdzsanban (ma Semaha elott ket Hongkongba tarto angollal futottam ossze). O sem talalkozott biciklis utazokkal a Pamir ota. Jegor egeszen rendkivuli egyeniseg, neprajzos, akit elsosorban a tradicionalis kozossegek erdekelnek es 25 eves letere bejarta mar fel Azsiat, lestoppolt Indoneziaig, tavaly keresztulbiciklizett Afganisztanon, most pedig Kozep-Azsiabol tartott Ormenyorszagba (amikor ezt irom, mar Karabahban jar) es meg vissza is megy biciklivel Tomszkba a kozelgo sziberiai tel ellenere... Aznap este egy benzinkuton ejszakaztunk, ahol a Karabahbol menekult kurd benzinkutasok invitaltak meg.

Jevlahtol meg ket napig tartott az ut a felsivatagos Mugani-siksagon keresztul a Kaszpi-tenger partjaig, melyet Alatnal ertem el unnepi hangulatban. Ha volt ennek az utnak "celja", akkor ez volt az, a hetedik tenger, ahova biciklivel kiertem, es innen mar visszafele haladok. A hely viszont a legkevesbe sem volt unnepi, a partot lekeritettek a kikoto szamara, majd Gobusztannal mocsaras szemettelep fogadott a parton es csak messzirol lattam a vizet. Meglatogattam viszont a Gobusztan feletti hegyen az oskori sziklafestmenyeket (nyilt nap volt, igy ingyen) es a hozza tartozo hipermodern muzeumot. Nagyon meredek ut vitt fol hozza, de ossze sem lehet hasonlitani azzal, ami masnap vart ram, a hires iszapvulkanoknal.

Az iszapvulkanok a sivatagban vannak, es a hozzajuk vezeto ut eleg bonyolult. Ket alkalommal is felajanlottak ugyan penzehes soforok, hogy 20 manatert odavisznek, de ezt elutasitottam, ahogy azt a korrupt ort is, aki 5 manatot kovetelt, hogy az ingyen latogathato Kucsuk Das sziklaihoz felengedjen. Mar esteledett, de nem mentem tovabb Bakuba, hanem a vasut mellett ejszakaztam, majd masnap visszamentem Alat ipari negyedebe (bicikli utan futo gyerekcsapatok, szornyu lepukkantsag), majd tobbszori utbaigazitas utan a sivatagi utra tertem ra. Itt egy epitkezesen dolgozo munkasok allitottak meg, otthagytam naluk a csomagokat es szinte egykettore felertem a fortyogo iszaphalmokhoz, ahonnan gyonyoru kilatas nyilt a partvidekre. Egymas utan masztam fol a 4-5 meteres halmokra es fenykepeztem a bugyborekolo "sarkratereket", melyekben az iszap azonban teljesen hideg voltak. Ezek nem igazi vulkanok, a koolajmezokhoz kapcsolodo, tektonikus repedesek menten feltoro gazok alakitottak ki oket. Visszaerve meg lezuhanyoztam vendeglatoimnal, aztan indultam tovabb. Aznap este Gobusztan utan ejszakaztam egy epitkezes mellett, majd masnap meg 50 km-t kellett megtennem Baku kozpontjaig.

Szangacsalinal jutottam eloszor ki a tenger partjara, az egesz partot borito kagylohalmokon atgazolva. A Kaszpi-tenger vize egeszen furcsa, kesernyes izu, nem hasonlit mas tenger vizere. Majd a "Hazar-szigetek" mellett haladt el az ut, ahol egy uj Dubajt akarnak letrehozni mesterseges szigeteken egy kilometeres felhokarcoloval. Rengeteg penz van ebben az orszagban, ha Baku belvarosan kivul nem is nagyon latszik. A belvarostol alig negy kilometerre mar ott bologatnak az olajkutak es mivel ezen a napon csak az Ovarossal valo futolagos ismerkedesre (a sirvansahok palotajanak es a Leany-toronynak a meglatogatasara) futotta az idombol, aznap este egy ilyen olajkut mellett allitottam fel a satrat ejfel elott nem sokkal.

Baku belvarosa viszont csillog-villog, szemet nincs, draga autok, repulovel erkezo kulfoldi turistak, uvegpalotak es gondozott parkok annal inkabb. A tengerparton vegighuzodo setany lehetne akarmelyik dusgazdag Obol-allamban, hipermodern epuletek (pl. a szonyeget formazo Szonyegmuzeum), egyenruhas orok (este mar sotetben, illetve sokszinu diszkivilagitas kozeppe tertem meg az Olajkut-taborhelyre es egyfolytaban sipoltak ram). A varos folott emelkednek a ket eve atadott Faklya-tornyok, tulipanformaju felhokarcolok, melyeket ejszakankent langokat formazoan vilagitanak ki. A parton egy 160 meteres rudon lobogo nemzeti zaszlot allitottak fel (par meterrel felulmulja eszak-koreai vetelytarsat, de azota mar Dusanbeban nagyobbat emeltek), kozvetlenul az eurovizios giccsfesztivalra epult "Kristalypalota" mellett. Az ovaros viszont kicsi, alig fel kilometer atmeroju, epsegben megmaradt varfalakkal, zegzugos, de elegge neptelen utcakkal. A Sirvansahok palotajaban (15-16. szazad) muzeumot rendeztek be, akarcsak a kozepkori es az orszag egyik fontos jelkepenek szamito Leany-toronyban, amelynek tetejerol jol latszik, mekkora is ez a varos (2.1 millio lakosa van, de mar az Ovaros szomszedsagaban felhokarcolok sokasaga magasodik).

Masnap reggel az olajmezon dolgozo munkasok mar satorbontas kozben talaltak, de ahelyett, hogy elkergettek volna, teaval kinaltak. Visszamentem a belvarosba es egesz nap ott maszkaltam. Bakuban nem celszeru biciklivel kozlekedni, a forgalmasabb utak tuloldalara valo atjutas eletveszelyes manovereket igenyel (az aluljaro megpakolt biciklivel nem megoldas) es a magas jardaperemekre valo emelgetes is eleg faraszto (el is tort ujra a csomagtarto, ezuttal a "fecskefeszek-hegesztes" menten). Miutan bejartam az Ovarostol eszakra es keletre elterulo varosreszeket (Szokokut-ter, Setany, Teli bulvar, Nizami-szobor) es ujra setaltam egy sort az Ovarosban, a biciklit egy ermearusito kioszkosra bizva, a tengerpartot kovetve hagytam el a varost. A szovjet idokben epult adminisztraciot ma a Hilton es a Marriott felhokarcoloi szorongatjak, vele szemben pedig a "Park Bulvar" nevu plaza epult fel (ahogy egy taxisofor mondta, menjek be, az ott igazi Europa, mire azt feleltem, hogy en inkabb Azerbajdzsant szeretnem latni). A Nobelrol elnevezett sugaruton hamarosan ujra megjelentek az olajkutak es az ipari letesitmenyek, aznap este Hovsan elott nem sokkal egy erosen olajszennyezett parton allitottam satrat. A kovetkezo 4 napot az Apseron-felszigeten toltottem, ket erosen kulonbozo, de egyarant erdekes helyen vendegeskedve, de errol majd a kovetkezo bejegyzesben irok.

Gazah (vagy inkabb Qazax?)

Tegnap megerkeztem Azerbajdzsanba. A hatartol 35 km-re vagyok, az elso varosban, Gazahban. Az elso nap elegge pofanvagott, nagyon mas vilag ez, mint Gruzia...

Miutan elhagytam Tbiliszit, a taj teljesen megvaltozott, felsivatagos jelleguve valt, vizmosasokkal tarkitva, sok birkanyajjal, hosszu, belathato utszakaszokkal es vad pasztorkutyakkal (egy alkalommal csak az mentett meg toluk, hogy epp erkezett par auto es majdnem elutotte a felem rohano allatokat). Rusztavit, az ujonnan (1945-ben alapitott) varost elhagyva, Algeti faluban talalkoztam Gorhannal, a francia vandorcigannyal, aki mar 24 eve van uton allatseregletevel (egy teve, harom szelid kutya, ket macska es egy csomo kecske). Mivel az oroszok nem engedtek be a hataron, Gruziaban ragadt es az utmenti kavezo udvaran a tevet fenykepezo turistaktol kap penzt, egy elhagyott boruzem udvaran taborozik fedett szekerevel. Azt hiszem, o volt az uton a leginkabb inspiralo es az egyik legbolcsebb ember, akivel talalkoztam, sokat tanultam tole, es hihetetlen tortenetei voltak (jol ismerte az azota eltunt hippivilagot, ketszer is megjarta Afganisztant - 1991-ben es 2001-ben, eveket toltott Torokorszagban, Algeriaban elt 1995-ben a FIS-terror kellos kozepen, es valoban megismerte azt a 40 orszagot, ahol elt idaig..). Nincstelen, szabad es boldog ember, ejszakaba nyuloan beszelgettunk tabortuz mellett (ott satoroztam az udvaron), majd masnap reggel teazas kozben. A hatar elott nem sokkal, Kesalo faluban viztolteskor Gruziaban elo azerbajdzsaniak (ok torokoknek valljak magukat) invitaltak meg teara es saslikra (fizetni persze nem engedtek). Hideg, nyirkos idoben, szemerkelo esoben erkeztem meg a "Voros hidhoz", az azerbajdzsani hatarra. A papirra nyomtatott "elektronikus vizum" (22 napra kaptam meg 20 helyett) segitsegevel alig fel ora alatt atjutottam a keleties, mecsetet es varfalat imitalo hatalmas kapukon (az angolul beszelo hataror fontosnak tartotta megkerdezni, hogy hazas vagyok-e es miert nem... a kerdes azota szinte minden beszelgetesnel megismetlodott), majd rogton bankjegykotegekkel szaladgalo penzvaltok, varakozo torok kamionosok, marsrutkak es mindennemu arus tomegeben talaltam magam. Penzvaltas utan (az azerbajdzsani manat egyenerteku az euroval es a bankjegyek is kisertetiesen hasonlitanak - ugyanaz az osztrak tervezo keszitette oket) a "regisztracio" felirat fele vettem az iranyt.

A cari, majd a sztalini rendszer hagyateka a kotelezo regisztracio, amit Azerbajdzsanban egyszer mar eltoroltek, majd 2013-ban visszaallitottak. Minden kulfoldinek jelentkeznie kell a migracios hivatalban, 300 manatos buntetes fenyegetese mellett. Ezert minel hamarabb tul akartam rajta esni, a kis helyisegben ket, husz ev koruli srac fogadott es sajnalkozva kozoltek, hogy nincs aram, nem tudjak beszkennelni az utlevelet. Majdnem harom orat vartam az irodaban, ugy dontottem, negy orakor tovabbindulok, de szerencsere fel negykor visszajott az aram. A falrol Ilham Alijev elnok nezett fiui szeretettel az elozo elnokre, Gajdar Alijevre, mikozben kezen megcsillant az aranyora... A szeles es mersekelt forgalmu uton indultam tovabb, az elso uzletnel maris kozrefogtak a gyerekek, bamultak, nevetgeltek es kiabaltak. Gruziaban csak bizonyos, nagy turizmussal megaldott vagy megatkozott helyeken jellemzo a "hello" kiabalas, itt viszont ugy ereztem magam, mint valami furcsa, egzotikus allat, amelynek mindenki a csodajara jar (ma a varosban atelhettem azt, amit meg soha sehol: hogy egy forgalmas varoskozpontban szo szerint mindenki engem bamul es miutan mar 3 helyen alltam meg teazni - az azerbajdzsaniak mint nagyon sok mindenben, ebben is torokosek - , mar alig gyozom elharitani a meghivasokat). Szoknom kell meg ezt az orszagot. Az is teny, hogy egy kulonosen rohadt es korrupt diktatura uralkodik itt es az egyenruhasoknak, ha civilben is vannak, mindent lehet. Ezt mar tegnap megtapasztaltam a hatar utan par kilometerrel. Ket pasas integetett az ut tulso felerol, hogy alljak meg, tul messze, hogy lassam az arcukat. Miutan meglattam, lattam, hogy ket rosszarcu reszegrol van szo. Az egyikuk szo nelkul kivette a kosarbol az egyik csokoladet, kettetorte, majd a felet visszaadta, mikozben kozolte, hogy rendor es az utlevelemet kovetelte (mindezt azeri nyelven, oroszul csak a kuda? kerdest ismerte). Miutan megkertem, hogy mutasson mar valami igazolvanyt, majd ott akartam hagyni, eroszakossa valt es megragadta a biciklikormanyt, majdnem feldontott. Vegul megkapta az utlevelet, majd nemi fontoskodo telefonalas utan elengedett. Jartam mar rendorallamban, ahol nincs korrupcio, de ok nelkul nem nyaggat a rendorseg (Belarusz) es olyan helyeken, ahol korrupt a rendorseg, de megse tehet meg mindent (pl. Ukrajna) itt a korrupcio, a teljhatalom es a haracsolas kart karbaoltve jar.

De meg ados vagyok a beszamoloval a Gruz Hadiutrol (154.-165. nap). Szomoru idoben hagytam el Tbiliszit, majd nem sokkal a varos utan ratertem a Mckhetaval szemben, a Kura (Mtkvari) volgye fole magasodo Kereszt- (Dzsvari) kolostor fele vezeto hetkilometeres utra. Hosszu kaptaton at vezetett a sikos ut szaraz bozotos-fenyves erdon keresztul. A 6. szazadi kolostor 150 meterrel a volgy folott fekszik, gyonyoru kilatassal, szombati nap reven tomentelen eskuvoi menettel (csillogo autok, a szomszed auto tetejen kihajolo filmes, nagy felhajtas), sok turistaval, koldusok, szuvenirarusok, csak viz nem volt sehol. Visszaereszkedve az autopalyara (mas ut nincs, de lehet rajta biciklizni) meg felmasztam Ilja Csavcsavadze szobrahoz (a hires gruz irot es politikust itt gyilkoltak meg 1907-ben cari ugynokok). Este Cicamuri falu mellett, a szaguramoi elagazasnak egy bozotos erdoszelen allitottam fel eloszor az uj satrat (egyszer, 2007-ben Franciaorszagban mar kiprobaltam ezt a modszert, a kicsi es vizatereszto uj satrat befedem a regi sator vizhatlan ponyvajaval).

Innen eszak fele indult az ut az Aragvi volgyeben, az elso 30 km-en szinte alig emelkedett, egymast ertek a falvak, rengeteg utmenti arus (hazibor, gyumolcsok, szolo fillerekert). Ez meg termekeny, enyhe klimaju taj, majd Zsinvalitol kezdodnek a hegyek. Meg ezelott tettem egy kiterot, gyonyoru oszi szinek kozott az alig 122 hektaros Bazaleti-tohoz, mely a gruz legenda szerint a gyermeket sirato anya konnyeibol gyult ossze. Zsinvali utan az ut az 1986-ban letesitett viztarolo partjan halad (az utikonyvem szerint meg a folyovolgy fole magasodo Ananuri-kolostor ma toparton fekszik). Itt egy saslikozo fedett asztala melett ejszakaztam egy sziklafalrol lezuhogo kis vizeses zugasa mellett). Az uton idorol idore kamionsor fogadott, mert a hatarhoz egyszerre csak meghatarozott szamu csoportban mehetnek. Sok kozep-azsiai rendszamot is lattam es baratsagos kirgiz es kazah kamionosok jovoltavol kiegeszithettem ermegyujtemenyemet.

Ananuri vara es az udvaran allo ket templom (falfestmenyek, gyonyoru szolomotivumu fali dombormuvek, kilatotorony) a legismertebb muemlek a Hadiut menten. Innen Paszanauriba mentem tovabb, ahol a Feher- es Fekete-Aragvi vize (mely csakugyan feher es fekete) egybefolyik es egy darabig egymas mellett halad tovabb, mielott osszekeveredne, vagyis mielott a fekete viz elnyelne a fehert. Az uton rengeteg rovid emelkedo es lejto valtotta egymast, a forgalmat foleg orosz es ormeny rendszamu autok alkottak. Estere Kvesetibe ertem, ahol mar igazi magas hegyek fogadtak es a zugo, jeghideg vizu Feher-Aragvi partjan allitottam satrat. Masnap aztan egesz delelott zuhogott az eso, miutan elallt, nekivagtam a hires mleti emelkedonek, mely szamtalan szerpentinen at visz fol a 2396 meteres Kereszt-hagora. Masnap estere ertem fel, mivel a kovetkezo nap ismet nem tudtam delnel hamarabb elindulni a hideg zuhogo eso miatt. Miutan elindultam, azon vettem eszre magam, hogy egy esofelhoben haladok, alig lehetett latni valamit. Gudauri falu a hago alatt felkapott siparadicsomma valt, tomentelen turistaval, szallodakkal, egy szupermarkettel (az egyetlennel az egesz jarasban) es egy uzsoraarakkal szamolo bufevel. Gudauri utan a szerpentines ut folytatodott, majd lavinavedo felalagutakon at vezetett fel a hagora, a nevado kokereszthez (1826-ban allitottak). Ez mar a havasi retek ovezete, messze belathato fuves hegyoldalakkal, ahol csak a birka- es marhapasztorok kialtozasa hallatszik. Itt toltottem egy meglehetosen hideg ejszakat, majd meredek lejton, a hires narzani asvanyvizforrasok mellett leereszkedtem a Terek (Tergi) volgyebe, mely mar Eszak-Oszetia fele lejt. Ez Hevia, az orszag egyik leghidegebb videke es csakugyan hideg volt. A kozpont Kazbegi vagy regi-uj neven Sztepancminda, szinten turistakozpont, az 5033 meteres Kazbeg labanal (a hatalmas, kettos csucsu vulkani kup ezen a napon csak egy pillanatra mutatta meg magat, masnap aztan kigyonyorkodhettem magam benne). Itt talalkoztam Derek Wright angol bicajossal, aki Diyarbakirtol tekert idaig es egy fiatal becsi hazasparral, akik meghivtak egy kavera.

Meglatogattam Alekszander Kazbegi, a gruz Rousseau emlekhazat (o a petervari egyetem elvegzese utan felcsapott pasztornak es megalkotta Koba, a hegyi rablo es a szegenyek vedelmezojenek alakjat). A varos utan nem sokkal egy hosszu, kivilagitatlan alagut utan a sziklafal oldalaban halado regi ut szelen satoroztam, otmeterre a szakadektol, hullo kovek tarsasagaban, majd masnap leereszkedtem egeszen a hataratkeloig, a Dariel-szorosba (termeszetesen ide is vadonatuj templomot epitettek, pont szemben a Tamara-erod romjaival). Ezutan kezdodott a visszaut a volgyben, melyet a Szioni faluban levo ortorony es templom meglatogatasa, az ujboli talalkozas Derekkel, valamint a beszelgetes ket hazafele tarto csecsen biciklistaval, Rusztemmel es Hasszannal (kozlesuk szerint Csecsenfold, Eszak-Oszetia es Dagesztan, amelynek 2005-ben meg a kornyekere se engedett a milicia, ujra latogathato es teljesen biztonsagos) szinesitett. Alkonyatra, eros szelben erkeztem meg Kobiba, a Kereszt-hagora vezeto 8 km-es emelkedo aljara, satorozni a szel miatt nem akartam, fedett helyet nem talaltam (az egykori iskola fedett epulete belulrol Augiasz istallojara emlekeztet), igy azzal vagtam neki az utnak, hogy a lavinavedo felalagutban alszom. Erre nem kerult sor, mert mar sotetben egy orosz rendszamu furgon (Torokorszagba tarto hazaspar kocsija) fuvart ajanlott es en elfogadtam, tekintettel arra, hogy mar egyszer megtett utrol volt szo. Egeszen Zsinvaliig lehoztak, 70 km-en at, ahol a hegyek utan kellemes meleg fogadott. Kozvetlenul az ut mellett satoroztam, majd masnap meglatogattam Duseti varosat (kitero) es Tialetin at tertem vissza Tbiliszibe (a csak az albaniai Dardhe-Bozhigrad szakaszhoz hasonlo rettento nehez, koves-sziklas, meredek Zsinvali-Tialeti uton, amely az utepito teherautok reven szakaszosan sartengerre valtozott). Tialeti utan meg harom hegylancon kellett atkelni, majd eszakrol ereszkedtem le egy elpusztitott pionirtabortol Tbiliszibe, ahol hosszas futkarozas kovetkezett a bank es az utazasi iroda kozott, de vegul hozzajutottam a hazulrol kuldott penzhez es kezbe kaptam a vizumot. A nagyvaros meglepoen kicsinek bizonyult ezen a napon, megallitottak azok a dzsipes utazok, akikkel ket nappal elotte talalkoztam, majd este az az orosz biciklis par, akiket a Kereszt-hagorol lattam ereszkedni, bar akkor nem alltak meg. Nagyon kedvesek voltak, amikor emlitettem a konyvirasi es tovabbi utazasi terveimet, egy halom terkepes prospektussal ajandekoztak meg, minthogy ok meg maradnak a varosban es tudnak hozni az informacios kozpontbol ujat maguknak...  Beszelgettem donyecki hatizsakosokkal is, egyikuk ermegyujto volt es nagy oromet szereztem neki a pont ilyen talalkozasokra magammal hozott hazai ermekkel. Ugy vagyok vele, hogy miutan annyi embertol kaptam az uton ermeket, tartozom ennyivel az utamba kerulo"kollegaknak".