Ma reggel
az ablakon kinézve többé-kevésbé fehér várost láttam… Nem emlékszem eddigi
életemben októberi hóra. Talán az utolsó télen, amit ezen az éghajlaton töltök,
a természet még megmutatja, minek intek búcsút. Persze lehet, hogy tavaszig nem fog
újra havazni, ma már az sem számítana rendkívülinek.
Most 3 fok van, Lisszabonban 17. Elejtett félmondatokból
(„minden haverom világgá megy…”) tudtam meg, hogy M. ott van. Nem
kérdezősködtem (újabban már nem szoktam és a sárga szamárral sem fájdítom a
szívemet), de örültem, hogy hírt kaptam róla. Ha valakit szeretünk, a testvérét
sem érezzük idegennek.
Van még jónéhány bejegyzésre való emlék és fénykép az utóbbi
két évből. Talán ezen a hosszú télen lesz még rá módom, hogy ilyen módon
átadhassam őket. A 2010 előttieket nagy lelkesedéssel a „köznek” készítettem (a
szlovéniaiak nagy részét épp most törlik az építészek és szobrászok "jogainak
megsértése" miatt), azóta pedig… mindig és mindenhol egyvalakire gondoltam,
bármi is került a szemem elé, akkor is, amikor ennek a blognak még a gondolata
sem volt meg… És tudom, hogy ez már mindig így lesz, bármit is hozzon a jövő.
Sintra. Ha a statisztikát nézzük, az ország 308 municípiója közül
a második, 377,8 ezer lakossal (2011). A valóság kicsit mást mutat. A 316
négyzetkilométeres terület délkeleti sarkát Lisszabon elővárosai (Queluz, Monte
Abraão, Massamá, Pendão, Agualva, Cacém stb.) foglalják el, maga Sintra (a
turistacsoportok zaját leszámítva) csendes kisváros az 529 méteres Pena-hegy
lábánál, a 14. század, a költő-király I. Dénes kora óta királyi rezidencia. A
királyi palota jelenlegi formáját a 15-16. században kapta, azulejóiról és
kazettás mennyezeteiről híres. Maga a királyi palotának (ma: "nemzeti palota" - Palácio Nacional) és São Martinho
freguesia központjának otthont adó „felsőváros”, ahol tavaly júniusban jártam,
csak néhány utcára terjed ki a Comérciótól légvonalban 24 kilométerre északnyugatra. Portugáliában valahogy ismeretlenek a nagy
területen szétterjedő szorosan beépített, zárt, fullasztó városok. A középkori
városmagokat leszámítva szellősen beépített, narancsszín-csempés tetős házak,
fenyvesek, vizek tarka mozaikja még a legsűrűbben lakott országrész is, ahol ritkán
találkozunk a Kárpát-medencében olyan természetes „elvágólagos” településekkel,
melyeknek egyértelmű vége van.
A Sintrai-hegység a Kasztíliai-választóhegység folytatása,
melynek gránitsziklái a Sintrához tartozó Azóia közelében alkotják a
kontinentális Európa legnyugatabbi pontját, a Roca-fokot (Szikla-fok) a nyugati
hosszúság 9. fokának 30. percén (Írország legnyugatabbi pontja, a Dunmore Head
majdnem egy fokkal nyugatabbra van).
(2011.6.19./2012.10.29.)
Largo Gregório Almeida
A főtér, a Praça República
A főtér déli oldala, háttérben a 420 méter magas várheggyel, tetején a mórok 8-9. században épült erődjével. Sintra környékének eredeti lakossága nagyrészt az 1147-es visszafoglalás után is ittmaradt mórok leszármazottja.
A királyi palota tornyai (igazából a konyha kéményei)...
... és belső udvara...
... és egy kis részlet a tengernyi azulejóból.
A palota franciakertje
... és a "Címerek termének" mennyezete.
Szökőkút a palota bejáratánál
Sintrai konflis
A palota homlokzata a főtérre néz
Kilátás a városháza felé
A freguesia névadója, a Szent Márton-templom
Kanyargós utcákon indultam fölfelé
... egyre magasabbra...
... egyre keskenyebb utcákon.
Ebben a házban lakott ittjártakor, 1866-ban Hans Christian Andersen
Még az erdészet hivatali táblája is kékcsempéből van...
Az erdőbe érve az ösvény gránit-elefántsziklák között vezet, a "Faun labirintusát" idéző helyeken (innen ötszáz kilométerre, de ugyanennek a hegységnek az erdeiben forgatták, El Espinarban)
A 19. század romantikusai által újra összerakott középkori kőtemplom a mór erőd bejáratánál.
Az erőd külső falai
... és egy kis bástya az erdőben. Sokáig üldögéltem a tetején.
Kilátás a várhegyről észak felé
A sintrai posta
Rua Conselheiro Segurado
Kilátás nyugat felé, az Atlanti-óceán alig 8 kilométerre van
Hal a falon (Rua Visconde Monserrate)
Az Atlanti-óceán a Cabo da Rocánál
A gránithegység vége
Széltépte virág a világ végén
A háttérben a világítótorony, ahol oklevelet lehet venni bizonyítékul...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése