Tegnap megerkeztem Azerbajdzsanba. A hatartol 35 km-re vagyok, az elso varosban, Gazahban. Az elso nap elegge pofanvagott, nagyon mas vilag ez, mint Gruzia...
Miutan elhagytam Tbiliszit, a taj teljesen megvaltozott, felsivatagos jelleguve valt, vizmosasokkal tarkitva, sok birkanyajjal, hosszu, belathato utszakaszokkal es vad pasztorkutyakkal (egy alkalommal csak az mentett meg toluk, hogy epp erkezett par auto es majdnem elutotte a felem rohano allatokat). Rusztavit, az ujonnan (1945-ben alapitott) varost elhagyva, Algeti faluban talalkoztam Gorhannal, a francia vandorcigannyal, aki mar 24 eve van uton allatseregletevel (egy teve, harom szelid kutya, ket macska es egy csomo kecske). Mivel az oroszok nem engedtek be a hataron, Gruziaban ragadt es az utmenti kavezo udvaran a tevet fenykepezo turistaktol kap penzt, egy elhagyott boruzem udvaran taborozik fedett szekerevel. Azt hiszem, o volt az uton a leginkabb inspiralo es az egyik legbolcsebb ember, akivel talalkoztam, sokat tanultam tole, es hihetetlen tortenetei voltak (jol ismerte az azota eltunt hippivilagot, ketszer is megjarta Afganisztant - 1991-ben es 2001-ben, eveket toltott Torokorszagban, Algeriaban elt 1995-ben a FIS-terror kellos kozepen, es valoban megismerte azt a 40 orszagot, ahol elt idaig..). Nincstelen, szabad es boldog ember, ejszakaba nyuloan beszelgettunk tabortuz mellett (ott satoroztam az udvaron), majd masnap reggel teazas kozben. A hatar elott nem sokkal, Kesalo faluban viztolteskor Gruziaban elo azerbajdzsaniak (ok torokoknek valljak magukat) invitaltak meg teara es saslikra (fizetni persze nem engedtek). Hideg, nyirkos idoben, szemerkelo esoben erkeztem meg a "Voros hidhoz", az azerbajdzsani hatarra. A papirra nyomtatott "elektronikus vizum" (22 napra kaptam meg 20 helyett) segitsegevel alig fel ora alatt atjutottam a keleties, mecsetet es varfalat imitalo hatalmas kapukon (az angolul beszelo hataror fontosnak tartotta megkerdezni, hogy hazas vagyok-e es miert nem... a kerdes azota szinte minden beszelgetesnel megismetlodott), majd rogton bankjegykotegekkel szaladgalo penzvaltok, varakozo torok kamionosok, marsrutkak es mindennemu arus tomegeben talaltam magam. Penzvaltas utan (az azerbajdzsani manat egyenerteku az euroval es a bankjegyek is kisertetiesen hasonlitanak - ugyanaz az osztrak tervezo keszitette oket) a "regisztracio" felirat fele vettem az iranyt.
A cari, majd a sztalini rendszer hagyateka a kotelezo regisztracio, amit Azerbajdzsanban egyszer mar eltoroltek, majd 2013-ban visszaallitottak. Minden kulfoldinek jelentkeznie kell a migracios hivatalban, 300 manatos buntetes fenyegetese mellett. Ezert minel hamarabb tul akartam rajta esni, a kis helyisegben ket, husz ev koruli srac fogadott es sajnalkozva kozoltek, hogy nincs aram, nem tudjak beszkennelni az utlevelet. Majdnem harom orat vartam az irodaban, ugy dontottem, negy orakor tovabbindulok, de szerencsere fel negykor visszajott az aram. A falrol Ilham Alijev elnok nezett fiui szeretettel az elozo elnokre, Gajdar Alijevre, mikozben kezen megcsillant az aranyora... A szeles es mersekelt forgalmu uton indultam tovabb, az elso uzletnel maris kozrefogtak a gyerekek, bamultak, nevetgeltek es kiabaltak. Gruziaban csak bizonyos, nagy turizmussal megaldott vagy megatkozott helyeken jellemzo a "hello" kiabalas, itt viszont ugy ereztem magam, mint valami furcsa, egzotikus allat, amelynek mindenki a csodajara jar (ma a varosban atelhettem azt, amit meg soha sehol: hogy egy forgalmas varoskozpontban szo szerint mindenki engem bamul es miutan mar 3 helyen alltam meg teazni - az azerbajdzsaniak mint nagyon sok mindenben, ebben is torokosek - , mar alig gyozom elharitani a meghivasokat). Szoknom kell meg ezt az orszagot. Az is teny, hogy egy kulonosen rohadt es korrupt diktatura uralkodik itt es az egyenruhasoknak, ha civilben is vannak, mindent lehet. Ezt mar tegnap megtapasztaltam a hatar utan par kilometerrel. Ket pasas integetett az ut tulso felerol, hogy alljak meg, tul messze, hogy lassam az arcukat. Miutan meglattam, lattam, hogy ket rosszarcu reszegrol van szo. Az egyikuk szo nelkul kivette a kosarbol az egyik csokoladet, kettetorte, majd a felet visszaadta, mikozben kozolte, hogy rendor es az utlevelemet kovetelte (mindezt azeri nyelven, oroszul csak a kuda? kerdest ismerte). Miutan megkertem, hogy mutasson mar valami igazolvanyt, majd ott akartam hagyni, eroszakossa valt es megragadta a biciklikormanyt, majdnem feldontott. Vegul megkapta az utlevelet, majd nemi fontoskodo telefonalas utan elengedett. Jartam mar rendorallamban, ahol nincs korrupcio, de ok nelkul nem nyaggat a rendorseg (Belarusz) es olyan helyeken, ahol korrupt a rendorseg, de megse tehet meg mindent (pl. Ukrajna) itt a korrupcio, a teljhatalom es a haracsolas kart karbaoltve jar.
De meg ados vagyok a beszamoloval a Gruz Hadiutrol (154.-165. nap). Szomoru idoben hagytam el Tbiliszit, majd nem sokkal a varos utan ratertem a Mckhetaval szemben, a Kura (Mtkvari) volgye fole magasodo Kereszt- (Dzsvari) kolostor fele vezeto hetkilometeres utra. Hosszu kaptaton at vezetett a sikos ut szaraz bozotos-fenyves erdon keresztul. A 6. szazadi kolostor 150 meterrel a volgy folott fekszik, gyonyoru kilatassal, szombati nap reven tomentelen eskuvoi menettel (csillogo autok, a szomszed auto tetejen kihajolo filmes, nagy felhajtas), sok turistaval, koldusok, szuvenirarusok, csak viz nem volt sehol. Visszaereszkedve az autopalyara (mas ut nincs, de lehet rajta biciklizni) meg felmasztam Ilja Csavcsavadze szobrahoz (a hires gruz irot es politikust itt gyilkoltak meg 1907-ben cari ugynokok). Este Cicamuri falu mellett, a szaguramoi elagazasnak egy bozotos erdoszelen allitottam fel eloszor az uj satrat (egyszer, 2007-ben Franciaorszagban mar kiprobaltam ezt a modszert, a kicsi es vizatereszto uj satrat befedem a regi sator vizhatlan ponyvajaval).
Innen eszak fele indult az ut az Aragvi volgyeben, az elso 30 km-en szinte alig emelkedett, egymast ertek a falvak, rengeteg utmenti arus (hazibor, gyumolcsok, szolo fillerekert). Ez meg termekeny, enyhe klimaju taj, majd Zsinvalitol kezdodnek a hegyek. Meg ezelott tettem egy kiterot, gyonyoru oszi szinek kozott az alig 122 hektaros Bazaleti-tohoz, mely a gruz legenda szerint a gyermeket sirato anya konnyeibol gyult ossze. Zsinvali utan az ut az 1986-ban letesitett viztarolo partjan halad (az utikonyvem szerint meg a folyovolgy fole magasodo Ananuri-kolostor ma toparton fekszik). Itt egy saslikozo fedett asztala melett ejszakaztam egy sziklafalrol lezuhogo kis vizeses zugasa mellett). Az uton idorol idore kamionsor fogadott, mert a hatarhoz egyszerre csak meghatarozott szamu csoportban mehetnek. Sok kozep-azsiai rendszamot is lattam es baratsagos kirgiz es kazah kamionosok jovoltavol kiegeszithettem ermegyujtemenyemet.
Ananuri vara es az udvaran allo ket templom (falfestmenyek, gyonyoru szolomotivumu fali dombormuvek, kilatotorony) a legismertebb muemlek a Hadiut menten. Innen Paszanauriba mentem tovabb, ahol a Feher- es Fekete-Aragvi vize (mely csakugyan feher es fekete) egybefolyik es egy darabig egymas mellett halad tovabb, mielott osszekeveredne, vagyis mielott a fekete viz elnyelne a fehert. Az uton rengeteg rovid emelkedo es lejto valtotta egymast, a forgalmat foleg orosz es ormeny rendszamu autok alkottak. Estere Kvesetibe ertem, ahol mar igazi magas hegyek fogadtak es a zugo, jeghideg vizu Feher-Aragvi partjan allitottam satrat. Masnap aztan egesz delelott zuhogott az eso, miutan elallt, nekivagtam a hires mleti emelkedonek, mely szamtalan szerpentinen at visz fol a 2396 meteres Kereszt-hagora. Masnap estere ertem fel, mivel a kovetkezo nap ismet nem tudtam delnel hamarabb elindulni a hideg zuhogo eso miatt. Miutan elindultam, azon vettem eszre magam, hogy egy esofelhoben haladok, alig lehetett latni valamit. Gudauri falu a hago alatt felkapott siparadicsomma valt, tomentelen turistaval, szallodakkal, egy szupermarkettel (az egyetlennel az egesz jarasban) es egy uzsoraarakkal szamolo bufevel. Gudauri utan a szerpentines ut folytatodott, majd lavinavedo felalagutakon at vezetett fel a hagora, a nevado kokereszthez (1826-ban allitottak). Ez mar a havasi retek ovezete, messze belathato fuves hegyoldalakkal, ahol csak a birka- es marhapasztorok kialtozasa hallatszik. Itt toltottem egy meglehetosen hideg ejszakat, majd meredek lejton, a hires narzani asvanyvizforrasok mellett leereszkedtem a Terek (Tergi) volgyebe, mely mar Eszak-Oszetia fele lejt. Ez Hevia, az orszag egyik leghidegebb videke es csakugyan hideg volt. A kozpont Kazbegi vagy regi-uj neven Sztepancminda, szinten turistakozpont, az 5033 meteres Kazbeg labanal (a hatalmas, kettos csucsu vulkani kup ezen a napon csak egy pillanatra mutatta meg magat, masnap aztan kigyonyorkodhettem magam benne). Itt talalkoztam Derek Wright angol bicajossal, aki Diyarbakirtol tekert idaig es egy fiatal becsi hazasparral, akik meghivtak egy kavera.
Meglatogattam Alekszander Kazbegi, a gruz Rousseau emlekhazat (o a petervari egyetem elvegzese utan felcsapott pasztornak es megalkotta Koba, a hegyi rablo es a szegenyek vedelmezojenek alakjat). A varos utan nem sokkal egy hosszu, kivilagitatlan alagut utan a sziklafal oldalaban halado regi ut szelen satoroztam, otmeterre a szakadektol, hullo kovek tarsasagaban, majd masnap leereszkedtem egeszen a hataratkeloig, a Dariel-szorosba (termeszetesen ide is vadonatuj templomot epitettek, pont szemben a Tamara-erod romjaival). Ezutan kezdodott a visszaut a volgyben, melyet a Szioni faluban levo ortorony es templom meglatogatasa, az ujboli talalkozas Derekkel, valamint a beszelgetes ket hazafele tarto csecsen biciklistaval, Rusztemmel es Hasszannal (kozlesuk szerint Csecsenfold, Eszak-Oszetia es Dagesztan, amelynek 2005-ben meg a kornyekere se engedett a milicia, ujra latogathato es teljesen biztonsagos) szinesitett. Alkonyatra, eros szelben erkeztem meg Kobiba, a Kereszt-hagora vezeto 8 km-es emelkedo aljara, satorozni a szel miatt nem akartam, fedett helyet nem talaltam (az egykori iskola fedett epulete belulrol Augiasz istallojara emlekeztet), igy azzal vagtam neki az utnak, hogy a lavinavedo felalagutban alszom. Erre nem kerult sor, mert mar sotetben egy orosz rendszamu furgon (Torokorszagba tarto hazaspar kocsija) fuvart ajanlott es en elfogadtam, tekintettel arra, hogy mar egyszer megtett utrol volt szo. Egeszen Zsinvaliig lehoztak, 70 km-en at, ahol a hegyek utan kellemes meleg fogadott. Kozvetlenul az ut mellett satoroztam, majd masnap meglatogattam Duseti varosat (kitero) es Tialetin at tertem vissza Tbiliszibe (a csak az albaniai Dardhe-Bozhigrad szakaszhoz hasonlo rettento nehez, koves-sziklas, meredek Zsinvali-Tialeti uton, amely az utepito teherautok reven szakaszosan sartengerre valtozott). Tialeti utan meg harom hegylancon kellett atkelni, majd eszakrol ereszkedtem le egy elpusztitott pionirtabortol Tbiliszibe, ahol hosszas futkarozas kovetkezett a bank es az utazasi iroda kozott, de vegul hozzajutottam a hazulrol kuldott penzhez es kezbe kaptam a vizumot. A nagyvaros meglepoen kicsinek bizonyult ezen a napon, megallitottak azok a dzsipes utazok, akikkel ket nappal elotte talalkoztam, majd este az az orosz biciklis par, akiket a Kereszt-hagorol lattam ereszkedni, bar akkor nem alltak meg. Nagyon kedvesek voltak, amikor emlitettem a konyvirasi es tovabbi utazasi terveimet, egy halom terkepes prospektussal ajandekoztak meg, minthogy ok meg maradnak a varosban es tudnak hozni az informacios kozpontbol ujat maguknak... Beszelgettem donyecki hatizsakosokkal is, egyikuk ermegyujto volt es nagy oromet szereztem neki a pont ilyen talalkozasokra magammal hozott hazai ermekkel. Ugy vagyok vele, hogy miutan annyi embertol kaptam az uton ermeket, tartozom ennyivel az utamba kerulo"kollegaknak".
Miutan elhagytam Tbiliszit, a taj teljesen megvaltozott, felsivatagos jelleguve valt, vizmosasokkal tarkitva, sok birkanyajjal, hosszu, belathato utszakaszokkal es vad pasztorkutyakkal (egy alkalommal csak az mentett meg toluk, hogy epp erkezett par auto es majdnem elutotte a felem rohano allatokat). Rusztavit, az ujonnan (1945-ben alapitott) varost elhagyva, Algeti faluban talalkoztam Gorhannal, a francia vandorcigannyal, aki mar 24 eve van uton allatseregletevel (egy teve, harom szelid kutya, ket macska es egy csomo kecske). Mivel az oroszok nem engedtek be a hataron, Gruziaban ragadt es az utmenti kavezo udvaran a tevet fenykepezo turistaktol kap penzt, egy elhagyott boruzem udvaran taborozik fedett szekerevel. Azt hiszem, o volt az uton a leginkabb inspiralo es az egyik legbolcsebb ember, akivel talalkoztam, sokat tanultam tole, es hihetetlen tortenetei voltak (jol ismerte az azota eltunt hippivilagot, ketszer is megjarta Afganisztant - 1991-ben es 2001-ben, eveket toltott Torokorszagban, Algeriaban elt 1995-ben a FIS-terror kellos kozepen, es valoban megismerte azt a 40 orszagot, ahol elt idaig..). Nincstelen, szabad es boldog ember, ejszakaba nyuloan beszelgettunk tabortuz mellett (ott satoroztam az udvaron), majd masnap reggel teazas kozben. A hatar elott nem sokkal, Kesalo faluban viztolteskor Gruziaban elo azerbajdzsaniak (ok torokoknek valljak magukat) invitaltak meg teara es saslikra (fizetni persze nem engedtek). Hideg, nyirkos idoben, szemerkelo esoben erkeztem meg a "Voros hidhoz", az azerbajdzsani hatarra. A papirra nyomtatott "elektronikus vizum" (22 napra kaptam meg 20 helyett) segitsegevel alig fel ora alatt atjutottam a keleties, mecsetet es varfalat imitalo hatalmas kapukon (az angolul beszelo hataror fontosnak tartotta megkerdezni, hogy hazas vagyok-e es miert nem... a kerdes azota szinte minden beszelgetesnel megismetlodott), majd rogton bankjegykotegekkel szaladgalo penzvaltok, varakozo torok kamionosok, marsrutkak es mindennemu arus tomegeben talaltam magam. Penzvaltas utan (az azerbajdzsani manat egyenerteku az euroval es a bankjegyek is kisertetiesen hasonlitanak - ugyanaz az osztrak tervezo keszitette oket) a "regisztracio" felirat fele vettem az iranyt.
A cari, majd a sztalini rendszer hagyateka a kotelezo regisztracio, amit Azerbajdzsanban egyszer mar eltoroltek, majd 2013-ban visszaallitottak. Minden kulfoldinek jelentkeznie kell a migracios hivatalban, 300 manatos buntetes fenyegetese mellett. Ezert minel hamarabb tul akartam rajta esni, a kis helyisegben ket, husz ev koruli srac fogadott es sajnalkozva kozoltek, hogy nincs aram, nem tudjak beszkennelni az utlevelet. Majdnem harom orat vartam az irodaban, ugy dontottem, negy orakor tovabbindulok, de szerencsere fel negykor visszajott az aram. A falrol Ilham Alijev elnok nezett fiui szeretettel az elozo elnokre, Gajdar Alijevre, mikozben kezen megcsillant az aranyora... A szeles es mersekelt forgalmu uton indultam tovabb, az elso uzletnel maris kozrefogtak a gyerekek, bamultak, nevetgeltek es kiabaltak. Gruziaban csak bizonyos, nagy turizmussal megaldott vagy megatkozott helyeken jellemzo a "hello" kiabalas, itt viszont ugy ereztem magam, mint valami furcsa, egzotikus allat, amelynek mindenki a csodajara jar (ma a varosban atelhettem azt, amit meg soha sehol: hogy egy forgalmas varoskozpontban szo szerint mindenki engem bamul es miutan mar 3 helyen alltam meg teazni - az azerbajdzsaniak mint nagyon sok mindenben, ebben is torokosek - , mar alig gyozom elharitani a meghivasokat). Szoknom kell meg ezt az orszagot. Az is teny, hogy egy kulonosen rohadt es korrupt diktatura uralkodik itt es az egyenruhasoknak, ha civilben is vannak, mindent lehet. Ezt mar tegnap megtapasztaltam a hatar utan par kilometerrel. Ket pasas integetett az ut tulso felerol, hogy alljak meg, tul messze, hogy lassam az arcukat. Miutan meglattam, lattam, hogy ket rosszarcu reszegrol van szo. Az egyikuk szo nelkul kivette a kosarbol az egyik csokoladet, kettetorte, majd a felet visszaadta, mikozben kozolte, hogy rendor es az utlevelemet kovetelte (mindezt azeri nyelven, oroszul csak a kuda? kerdest ismerte). Miutan megkertem, hogy mutasson mar valami igazolvanyt, majd ott akartam hagyni, eroszakossa valt es megragadta a biciklikormanyt, majdnem feldontott. Vegul megkapta az utlevelet, majd nemi fontoskodo telefonalas utan elengedett. Jartam mar rendorallamban, ahol nincs korrupcio, de ok nelkul nem nyaggat a rendorseg (Belarusz) es olyan helyeken, ahol korrupt a rendorseg, de megse tehet meg mindent (pl. Ukrajna) itt a korrupcio, a teljhatalom es a haracsolas kart karbaoltve jar.
De meg ados vagyok a beszamoloval a Gruz Hadiutrol (154.-165. nap). Szomoru idoben hagytam el Tbiliszit, majd nem sokkal a varos utan ratertem a Mckhetaval szemben, a Kura (Mtkvari) volgye fole magasodo Kereszt- (Dzsvari) kolostor fele vezeto hetkilometeres utra. Hosszu kaptaton at vezetett a sikos ut szaraz bozotos-fenyves erdon keresztul. A 6. szazadi kolostor 150 meterrel a volgy folott fekszik, gyonyoru kilatassal, szombati nap reven tomentelen eskuvoi menettel (csillogo autok, a szomszed auto tetejen kihajolo filmes, nagy felhajtas), sok turistaval, koldusok, szuvenirarusok, csak viz nem volt sehol. Visszaereszkedve az autopalyara (mas ut nincs, de lehet rajta biciklizni) meg felmasztam Ilja Csavcsavadze szobrahoz (a hires gruz irot es politikust itt gyilkoltak meg 1907-ben cari ugynokok). Este Cicamuri falu mellett, a szaguramoi elagazasnak egy bozotos erdoszelen allitottam fel eloszor az uj satrat (egyszer, 2007-ben Franciaorszagban mar kiprobaltam ezt a modszert, a kicsi es vizatereszto uj satrat befedem a regi sator vizhatlan ponyvajaval).
Innen eszak fele indult az ut az Aragvi volgyeben, az elso 30 km-en szinte alig emelkedett, egymast ertek a falvak, rengeteg utmenti arus (hazibor, gyumolcsok, szolo fillerekert). Ez meg termekeny, enyhe klimaju taj, majd Zsinvalitol kezdodnek a hegyek. Meg ezelott tettem egy kiterot, gyonyoru oszi szinek kozott az alig 122 hektaros Bazaleti-tohoz, mely a gruz legenda szerint a gyermeket sirato anya konnyeibol gyult ossze. Zsinvali utan az ut az 1986-ban letesitett viztarolo partjan halad (az utikonyvem szerint meg a folyovolgy fole magasodo Ananuri-kolostor ma toparton fekszik). Itt egy saslikozo fedett asztala melett ejszakaztam egy sziklafalrol lezuhogo kis vizeses zugasa mellett). Az uton idorol idore kamionsor fogadott, mert a hatarhoz egyszerre csak meghatarozott szamu csoportban mehetnek. Sok kozep-azsiai rendszamot is lattam es baratsagos kirgiz es kazah kamionosok jovoltavol kiegeszithettem ermegyujtemenyemet.
Ananuri vara es az udvaran allo ket templom (falfestmenyek, gyonyoru szolomotivumu fali dombormuvek, kilatotorony) a legismertebb muemlek a Hadiut menten. Innen Paszanauriba mentem tovabb, ahol a Feher- es Fekete-Aragvi vize (mely csakugyan feher es fekete) egybefolyik es egy darabig egymas mellett halad tovabb, mielott osszekeveredne, vagyis mielott a fekete viz elnyelne a fehert. Az uton rengeteg rovid emelkedo es lejto valtotta egymast, a forgalmat foleg orosz es ormeny rendszamu autok alkottak. Estere Kvesetibe ertem, ahol mar igazi magas hegyek fogadtak es a zugo, jeghideg vizu Feher-Aragvi partjan allitottam satrat. Masnap aztan egesz delelott zuhogott az eso, miutan elallt, nekivagtam a hires mleti emelkedonek, mely szamtalan szerpentinen at visz fol a 2396 meteres Kereszt-hagora. Masnap estere ertem fel, mivel a kovetkezo nap ismet nem tudtam delnel hamarabb elindulni a hideg zuhogo eso miatt. Miutan elindultam, azon vettem eszre magam, hogy egy esofelhoben haladok, alig lehetett latni valamit. Gudauri falu a hago alatt felkapott siparadicsomma valt, tomentelen turistaval, szallodakkal, egy szupermarkettel (az egyetlennel az egesz jarasban) es egy uzsoraarakkal szamolo bufevel. Gudauri utan a szerpentines ut folytatodott, majd lavinavedo felalagutakon at vezetett fel a hagora, a nevado kokereszthez (1826-ban allitottak). Ez mar a havasi retek ovezete, messze belathato fuves hegyoldalakkal, ahol csak a birka- es marhapasztorok kialtozasa hallatszik. Itt toltottem egy meglehetosen hideg ejszakat, majd meredek lejton, a hires narzani asvanyvizforrasok mellett leereszkedtem a Terek (Tergi) volgyebe, mely mar Eszak-Oszetia fele lejt. Ez Hevia, az orszag egyik leghidegebb videke es csakugyan hideg volt. A kozpont Kazbegi vagy regi-uj neven Sztepancminda, szinten turistakozpont, az 5033 meteres Kazbeg labanal (a hatalmas, kettos csucsu vulkani kup ezen a napon csak egy pillanatra mutatta meg magat, masnap aztan kigyonyorkodhettem magam benne). Itt talalkoztam Derek Wright angol bicajossal, aki Diyarbakirtol tekert idaig es egy fiatal becsi hazasparral, akik meghivtak egy kavera.
Meglatogattam Alekszander Kazbegi, a gruz Rousseau emlekhazat (o a petervari egyetem elvegzese utan felcsapott pasztornak es megalkotta Koba, a hegyi rablo es a szegenyek vedelmezojenek alakjat). A varos utan nem sokkal egy hosszu, kivilagitatlan alagut utan a sziklafal oldalaban halado regi ut szelen satoroztam, otmeterre a szakadektol, hullo kovek tarsasagaban, majd masnap leereszkedtem egeszen a hataratkeloig, a Dariel-szorosba (termeszetesen ide is vadonatuj templomot epitettek, pont szemben a Tamara-erod romjaival). Ezutan kezdodott a visszaut a volgyben, melyet a Szioni faluban levo ortorony es templom meglatogatasa, az ujboli talalkozas Derekkel, valamint a beszelgetes ket hazafele tarto csecsen biciklistaval, Rusztemmel es Hasszannal (kozlesuk szerint Csecsenfold, Eszak-Oszetia es Dagesztan, amelynek 2005-ben meg a kornyekere se engedett a milicia, ujra latogathato es teljesen biztonsagos) szinesitett. Alkonyatra, eros szelben erkeztem meg Kobiba, a Kereszt-hagora vezeto 8 km-es emelkedo aljara, satorozni a szel miatt nem akartam, fedett helyet nem talaltam (az egykori iskola fedett epulete belulrol Augiasz istallojara emlekeztet), igy azzal vagtam neki az utnak, hogy a lavinavedo felalagutban alszom. Erre nem kerult sor, mert mar sotetben egy orosz rendszamu furgon (Torokorszagba tarto hazaspar kocsija) fuvart ajanlott es en elfogadtam, tekintettel arra, hogy mar egyszer megtett utrol volt szo. Egeszen Zsinvaliig lehoztak, 70 km-en at, ahol a hegyek utan kellemes meleg fogadott. Kozvetlenul az ut mellett satoroztam, majd masnap meglatogattam Duseti varosat (kitero) es Tialetin at tertem vissza Tbiliszibe (a csak az albaniai Dardhe-Bozhigrad szakaszhoz hasonlo rettento nehez, koves-sziklas, meredek Zsinvali-Tialeti uton, amely az utepito teherautok reven szakaszosan sartengerre valtozott). Tialeti utan meg harom hegylancon kellett atkelni, majd eszakrol ereszkedtem le egy elpusztitott pionirtabortol Tbiliszibe, ahol hosszas futkarozas kovetkezett a bank es az utazasi iroda kozott, de vegul hozzajutottam a hazulrol kuldott penzhez es kezbe kaptam a vizumot. A nagyvaros meglepoen kicsinek bizonyult ezen a napon, megallitottak azok a dzsipes utazok, akikkel ket nappal elotte talalkoztam, majd este az az orosz biciklis par, akiket a Kereszt-hagorol lattam ereszkedni, bar akkor nem alltak meg. Nagyon kedvesek voltak, amikor emlitettem a konyvirasi es tovabbi utazasi terveimet, egy halom terkepes prospektussal ajandekoztak meg, minthogy ok meg maradnak a varosban es tudnak hozni az informacios kozpontbol ujat maguknak... Beszelgettem donyecki hatizsakosokkal is, egyikuk ermegyujto volt es nagy oromet szereztem neki a pont ilyen talalkozasokra magammal hozott hazai ermekkel. Ugy vagyok vele, hogy miutan annyi embertol kaptam az uton ermeket, tartozom ennyivel az utamba kerulo"kollegaknak".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése