A Komáromi járás legnagyobb összefüggő erdőterülete, a Bátorkeszi-hegy dombsorának legmagasabb részét elfoglaló Madari-erdő. Átmérője mintegy öt kilométer, 3 község (Perbete, Madar, Bátorkeszi) határába esik, utóbbi már a történelmi Esztergom megye része volt. A bátorkeszi határrészben magasodik a 270 méteres Hegyhát, a Komáromi járás legmagasabb pontja. Az 1850-es évekbeli állapotokat tükröző
második katonai felmérés térképén látszik, hogy akkoriban az erdő még sokkal nagyobb volt, Marcelháza határától a kürti Szentistvánpusztáig terjedt.
Nagyon szeretem az erdőket, talán mert olyan vidéken élek, ahol olyan kevés van belőlük. Az egykori Komárom megye erdeinek túlnyomó része a Dunától délre található, ha a varázslatos (és keskeny) ártéri erdőket nem vesszük, északon az egyetlen igazi erdő a Madari. Mintha a Gerecse alacsonyabb kistestvére lenne a folyó másik oldalán. Keskeny átjáró választja el a Garammenti-hátság dombsorának legdélebbi, Kürt határában kezdődő részétől, itt vezet a nyílegyenes Érsekújvár-Párkány országút és mellette a Pozsony-Budapest vasútvonal (1851 óta).
Mit tudtam erről az erdőről ? Sosem jártam ott, csak a környékén. Egy régi újságcikk az 1880-as évekből, arról, hogy egy télen széttéptek ott egy embert a farkasok. A kürti
Farkas-kereszt története, amire (szintén télen) egy elkésett utas felkapaszkodott, hogy megmeneküljön az erdő farkasaitól. A komáromi várban állomásozó szovjet katonaságnak volt valamilyen lőtere az erdő déli szélén,
annak a romjait láthattam Madaron. Egy másik újságcikk az ezredfordulóról, ami szerint a környező falvak lakóit eltiltják a fagyűjtésről, vagy valami ilyesmi... Mindenesetre elhatároztam, hogy megpróbálok bejutni az erdőbe...
Útközben megint igyekeztem járatlan utakat keresni és találni, valamint alaposabban körülnézni Újgyallán (Dulovce), ahonnan mindig igyekeztem gyorsan továbbállni. Újgyalla a Komárom-környéki fővárosa a 20. század szlovák kolonistáinak. Trianon előtt nemzetiségi falu volt (a 18. században telepítették be morvákkal és Vág-völgyi szlovákokkal), de a 20. század elejére lakóinak nagy része már magyarul beszélt (az 1930-ban állított világháborús emlékkereszt felirata még kétnyelvű). A nyelvhatár jó húsz kilométerrel északabbra, Jászfalu környékén húzódik, bár akkor még nem volt olyan merev, mint ma (Kolta pl. vegyes magyar-szlovák falu volt). Politikai akarat volt megtörni a magyarul beszélő területek egységét és ebben fontos szerepet kapott Újgyalla. Ék alakban irányult Komárom felé a kolóniáknak a sora, ahová messzi földről telepítettek le a földreform során földet kapott szlovákokat. Ógyallát teljesen körbezárták ezek a kis falu-kezdemények, kettő közülük (
Šrobárovo és
Mudroňovo) községgé is alakult. Maga Újgyalla gyakorlatilag teljesen szlovákká lett (2001-ben 96 százalékban), ide telepítették az államhoz hűséges hivatalnokokat, vasutasokat, stb.
Steinbeck után én is elmondhatom: minden népet szeretek és az összes kormányt utálom. A világon semmi bajom nincs a szlovák emberekkel. Pár hete is egy kocsmai "beszélgetésben", a harsogó Kárpátiát próbáltam túlkiabálni és jobbra érdemes, jólelkű, de a gyűlölködés fertőzésétől védtelen embereknek magyarázni, hogy... De nem érzem jól magam ezekben a deklaráltan a komáromi föld gyarmatosítására (kolónia, milyen őszinte név !) létrehozott településeken, ahol sok embernek maga a magyar szó vagy egy magyar helységnév is provokáció. Ezért álltam tovább mindig gyorsan Újgyalláról és ezért nem jártam még soha az Ógyallához (pontosabban Bagotához) tartozó Margitpuszta - Nová Trstená kolónián. Ezen az igazi hőségnapon ezt az elmaradást is bepótoltam. Átvirrasztott éjszaka után (hogy is tudtam volna aludni, amikor a távoli blanskói éjszakába szállt minden gondolatom...), reggel 7-kor indultam és másnap reggel fél kilencre érkeztem vissza Komáromba. (2012. június 17-18. vasárnap-hétfő, 97 km).
|
Madárrajok csaponganak a hajnali Komárom felett. Nemsokára itt az év legrövidebb éjszakája. |
|
Vág-Duna-part |
|
Gyulamajor |
|
A hetényi tó |
|
Hetényről egy járatlan mellékúton (az eleje betonozott, aztán földút) mentem Szentpéter felé |
|
Szentpéter előtt, de még a hetényi határban. A kataszteri térkép szerint Szentpéteren a Marcelházi utca nyugati házsora a hetényi kataszterbe esik. |
|
Faluszéli kereszt a Kővágópusztára vezető földút kezdeténél (1945) |
|
Ez már az Újgyallához tartozó Kővágópuszta (Kamenica). A betelepülők hozták magukkal a hegyvidéken megszokott meredek tetős építkezési módot is. |
|
Újgyalla előtt még át kell kelni a Kopaszhegy 166 méteres hullámdombján. Az emelkedő tetején egy üres, szeméttel telidobált szoborfülke áll. |
|
Kővágópuszta látképe |
|
Kilátás Érsekújvár felé |
|
Újgyalla, Béke utca |
|
Szent Lukács-templom, 1872-ben épült |
|
Szentháromság-oszlop 1930-ból |
|
"Dedičstvo otcov zachovaj nám Pane" |
|
Baltazár Szabó misszionárius, meghalt Sziámban |
|
Kidőlő vályogfalak |
|
Tizenhétéves hársfácska, ültetve a szlovák alkotmány évfordulója tiszteletére |
|
Park a faluközpontban |
|
Világháborús emlékkereszt a régi temetőben |
|
Hűség a Škodához |
|
A Margitpusztára vezető rögös mellékút |
|
Harangláb és nagykereszt a margitpusztai temetőben. A keresztet az első kolonisták állították, akik 1922-ben érkeztek ide Rajecká Lesná (Frivaldnádas) községből, a családfők jó része Amerikából települt vissza. |
|
Margitpuszta |
|
Gyümölcsöskert a bajcsi határban, Ógyalla és Újgyalla határának sarkában |
|
Az út jobb oldala Újgyallához, bal oldala Perbetéhez tartozik. Ezen tértem vissza az 589-es út hullámvölgyébe... |
|
... a Gurgyal-hegy alá, ahonnan egy újabb 170 méteres dombot megmászva jutunk el Perbetére. |
|
Az 589-es út kígyózik lefelé az újgyallai Les-hegyről. |
|
Perbetén bepótlandó keresztek vártak, melyekről még nem volt fényképem. Ez az első, szemben a katolikus templommal, egy nagy hársfa takarásában... |
|
... mely éppen virágzott. |
|
A második kereszt a régi bajcsi országút mellett van, melyet már nagyon régen nem használnak. |
|
Gesztenyefa alatt áll és 1882-ben állították (felirata elég elmosódott) |
|
A harmadik a falu északi szélén, az út mellett áll, egyike az 1752-ben állított négy egyforma keresztnek. |
|
Mókusok és lóherelevelek |
|
Szinte szó szerint... |
|
Perbete főutcáját betöltötte a virágzó hársfák illata. |
|
Rövid pihenőt tartottam a falu szélén, az egykori madari út mellett, melyet szederfák szegélyeznek és kínálják gyümölcsüket mindenkinek. |
|
Perbete látképe dél felől. |
|
Egyre közelebb az erdőhöz. |
|
Rideg őrtorony |
|
És az erdő széle, kerítéssel és lelakatolt kapuval. Miért lepődtem meg ? Persze, hogy le lehet zárni a járás egyetlen nagyobb erdejét... Az országban, ahol egy tollvonással el lehet lehetetleníteni a közúti biciklizést, ahol falvak tucatjait lehet "vojenský obvod" jeligével lőtérré alakítani és porig rombolni (mondjuk ebben az européer Csehország az igazán jó), ahol... Miért felejtem el mindig, hogy hol élek ? |
|
A lepkét nem zavarja a kerítés |
|
A madari út |
|
Visszaereszkedtem a régi bátorkeszi út felé |
|
Ahol megtaláltam a negyedik hiányzó keresztet, négy szederfa ölelésében |
|
Nyolc éve jártam ezen az úton utoljára egy barátommal és végigbeszélgettük az utat. Nem emlékeztem rá, mennyire nehezen járható. |
|
A Madari-erdőben is vannak faóriások... |
|
Az erdőbe vezető egykori út... |
|
... mely ebből a négyes útkereszteződésből ágazott el valaha. |
|
Az, hogy itt valaha ház(ak) állt(ak), csak a légifelvételből derül ki. A helyszínen csak az elvadult szőlő árulkodik. |
|
Egyre gazosabb lett az út. Úgy döntöttem, a sötétben tekerés helyett inkább itt éjszakázok. |
|
A régi megyehatáron |
|
Napnyugta a kukoricás szélén. Egy róka teljes lelki nyugalommal öt méterre tőlem sétált el és nem vett észre. Végül a szúnyogok miatt meggondoltam magam... |
|
... és az ezercsillagos hotelt felcseréltem a Magasles Szállóval. Háttérben a Hegyhát. |
|
Hajnalodik |
|
A napfelkelte már a Kürthöz tartozó Szentistvánpusztán talált. Az 1850-es térképen még nem szereplő major fél kilométeres átmérőjú lakott hellyé fejlődött, később azonban elhagyta minden lakója. Az ezredfordulón még állt néhány épülete, többek közt a víztorony, de mára csak romhalmok maradtak és a házhelyek között a gabonatáblák. Az ember jelenlétére csak a tölténypatronok emlékeztetnek. A 19. századi kereszt sem maradt fent (Liszka József 2000-ben még lefényképezte). |
|
A pusztát elhagyva kidöcögtem az Érsekújvár-Párkány főútra és visszaindultam. |
|
Perbetei reggel |
|
Új naperőmű Ógyalla szélén |
|
Már ilyen is van... |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése