Fekete-tenger - Fehér-tenger (előszó helyett, avagy világgá menni csak pontosan, szépen…)

 "Когда тебе тепло и мягко, мудрее дремать и помалкивать, чем копаться в неприятном будущем."

(Ha jó puha meleg helyed van, okosabban teszed, ha szunyókálsz és hallgatsz, semmint a kellemetlen jövőt kapirgálnád.)

 A Kandúr (Jevgenyij Svarc Sárkány c. színdarabjából)

 Lassan kívülről tudtam már az egészet… Két hónapja minden szabad időmben az orosz nyelvvel és útvonaltervezéssel foglalkoztam. A Kandúr hangja csengett a fülemben azon a vasárnapi délelőttön, március 31-én. Húsvétvasárnap, zuhogó hideg eső, alig párfokkal fagypont felett. Két hete még hóvihar volt… Mindenkitől elbúcsúztam már, a csomagok megtömve ruhákkal, biciklialkatrészekkel, belsőkkel, térképekkel, a maradék helyre bezsúfolt élelemmel, útlevelemben orosz „üzleti” vízum, három hónapra szóló, június elsejétől. Tíz-tizenkétezerkilométeresre becsült út előttem. Először a Fekete-tengerig, aztán az egész kelet-európai síkságot átszelve a Fehér-tenger partjára, az Arkangyal városába. Aztán vissza és tovább… A „mi” és a „jöttél” után nincs már mire várni, nincs miben reménykedni, nincs miért tovább maradni. Elhessegettem a macskahangot a fülemből, elbúcsúztam síró szüleimtől, akik hiába kérleltek, halasszam el az indulást, nincs többé ágy, tető a fej fölött, fűtés, nincs zene, nincs két gombnyomással elérhető tetszőleges információ a Földről és az Emberről, nincs más könyv, csak a Gáldi-féle orosz-magyar szótár meg a térképek. Pár nap és nincs többé magyar szó sem…

Honnan is kezdjem ? Több mint egy hónapja már, hogy visszatértem Komáromba majdnem  hét hónap folyamatos útonlét után. Megint itt ülök a négy fal között, holnap indulok Somorjára, és a márciusig hátralevő pár hónapot újra képernyők előtt töltöm. Egyszerű oka van ennek, a függetlenség nyavalyás anyagi oldala… Az a pénzösszeg, amit évek során félre tudtam tenni, a jelenlegi ütemben három-négy év alatt elfogyna. Pont akkorra, amikorra a búcsút terveztem Európától és környékétől. De hát a tervek… Ahogy az iszlámban mondják, insallah, ha Isten is úgy akarja. Úgy akarta, hogy még egyszer találkozhassak Nagyapámmal, akinek ezt az útleírást megígértem. November 20-án, amikor eredeti terveim szerint Délre akartam tovább menni, Ő indult sokkal hosszabb útra…

A tervek… Az egyre fogyó, de makacsul őrizgetett remény fogytával egyre közelebbivé váló indulás… Valami olyasfélére gondoltam, mint amit Heinz Stücke, a Földet talán legjobban ismerő ember csinált 1962-ben, 22 éves korában. Felpakolni a biciklire, elindulni és menni, menni, ameddig az élet engedi. Neki félévszázadon át engedte. Nem úgy indult el, hogy örökké úton lesz, páréves Föld körüli út volt a terv, aztán valahogy az Út vált az életévé és mindig megtalálta a módját, hogy folyamatosan úton lehessen. Soha többé nem tért vissza Hövelhofba, az NSZK-ba is csak negyven év után.

Azután hamarosan világossá vált, hogy ezt nem tehetem meg a szüleimmel. Megegyeztünk, még pár évig Európa környékén maradok és évente egyszer visszajövök hozzájuk.

Hét éve életem első hosszabb biciklis útja Belaruszba vezetett. Most magától kínálkozott a gondolat, tovább. Keletre, ameddig lehet, északra, ameddig lehet, a háromhónapos vízum (és az orosz nyár) keretei közt. Kétszer jártam korábban Oroszországban, 2004-ben alig pár napot töltöttem egy egyetemi szervezésű buszos kiránduláson Szentpétervár/Leningrád környékén, 2005-ben pedig évfolyamtársaimmal három autóval céloztuk meg három hétre az Alsó-Volga vidékét és a Fekete-tenger partját. Akkor bekukucskálhattunk a Kaukázus hegyei közé is, melyek közt a jövő nyarat tervezem eltölteni. Most Közép-Oroszországon, és a tajgaövezetet európai részén húztam meg az útvonalat. Keleten Perm városa lett volna a végpont, de időhiány miatt végül is Csebokszariból egyenesen északra tartva értem el Arhangelszket. Az odaút is kínálta magát, le a Fekete-tengerig a Duna-mellett. 2007-ben hazafelé tartva háromhónapos franciaországi bicikliutamról már végigkísértem a folyamot a donaueschingeni forrástól Komáromig. Most csak folytatni kellett, bár praktikus okokból a Dunántúlon átvágva csak Bajánál értem el újra városom folyóját, de aztán egészen Tulceáig mellette maradtam, csak a romániai Fekete-tenger kedvéért távolodva el tőle. Onnan pedig már nincs messze Ogyessza, az orosz világ déli nagy kikötője, melyet nagyon régen látni akartam. Aztán északra, a Brjanszki-erdőig, majd az Oka-folyót követve Moszkvába, aztán keletre és az óramutató járásával fordított irányban az orosz Északon át vissza a Baltikum felé, aztán délre Lengyelországon át. Ma már mögöttem vannak ezek az utak (és az eredetileg nem tervezett Finnország és Észtország is), de akkor, a múlt télen még rettentő távolinak és valószerűtlennek tetszett az egész.

Januárban elővettem a régi orosz szótárt és munkám mellett teljes maradék erőmmel belevetettem magam a nyelvtanulásba. Középiskolás koromban lelkesedésből és lázadásból kezdtem el először foglalkozni ezzel a zengzetes, mégis lágy nyelvvel, akkor még hangoskönyvek, internet és egyebek nélkül. Nem jutottam túl messzire benne, de rengeteg hibával mégis mindenhol meg tudtam értetni magam Ukrajnától Belaruszig, Volgográdtól Pétervárig. Hiányzott a rendszeresség és a szorgalom. Idén egyikből sem volt hiány, a tajga magányos útjain napi 50 új szó volt az adagom. Csak ezen a nyelven beszélgettem Moldovától Litvániáig és el sem tudom mondani, mekkora megkönnyebbülés volt azután, hogy az ember néma vagy a kevés angolul tudóra van hagyatkozva, mint Romániában. Akárhogy is, ezt az évet az orosz nyelvnek szenteltem. Mindennapi olvasmányommá vált könyvtáram egyetlen orosz-magyar darabja, Gogol novellái és munka mellett is folyton Svarc Sárkánya, valamint Elza, Lancelot, a Kandúr, Sarlemany és a többiek hangja szólt…

Elkezdtem futkosni a vízum után is. Budapesten két iroda is foglalkozik azzal, hogy jókora díjazásért (aminek nagy része nyilván az intézményesített korrupció csatornáin folyik el) bármilyen vízumot elintéz a klienseknek, az orosz követségre ugyanis csak megfelelő meghívólevelekkel és egyéb hivatalos baromságokkal ellátva érdemes besétálni. Így kaptunk vízumot annak idején, ezért kezdtem náluk az intézkedést. Sajnos Schengen ide vagy oda, végül kiderült, hogy ha nincs magyarországi lakcímkártyám, hiába is próbálkozok. Különben is, nem adhatnak, csak belépés előtt megadott számú nappal, ők csak nem akarják, hogy nekem problémám legyen ebből, stb, stb. Végül egy pozsonyi utazási irodán keresztül indulás előtt két nappal 120 euró fejében sikerült megszerezni ezt a kis rózsaszín matricát, melyet a „Biznyesz-Presztyizs” nevű szervezet „meghívására” kaptam meg három hónapra. Mivel a turistavízum csak egy hónapra szólhat, minden olyan utazó, aki tovább akart maradni ilyen „üzleti”vízummal utazik. Emiatt tehát nem is aggódtam, az orosz bürokrácia és a regisztrációs kötelezettség miatt már kicsit jobban. Az utazási iroda ügyintézője megnyugtatott, hogy csak akkor kell az idegenrendészetre futkosni, ha egy helyen hét napnál tovább maradunk. Ez az én esetemben nem fordult elő és semmi problémám nem volt az orosz hatóságokkal sem a határon, sem az utakon az ott töltött három hónap alatt.

Nem a régi biciklimmel indultam útnak. 15 év, 20 ezer kilométer, egy váztörés, egy pirosról kékre festés után megérdemelt pihenőt kapott. Az új bicikli jóval erősebb vázú, eredetileg édesapám vette magának, aztán sokáig a pincében állt, míg egy hónappal indulás előtt aprólékos munkával apám és egy barátja felújították. Különösen fontos volt az erős kerekek beszerzése és igaz, ami igaz, hét hónap alatt egyetlen olyan műszaki hiba se volt, amelyet ne tudtam volna magam megoldani, azzal együtt, hogy műszaki téren nem vagyok különösebben felkészült és még nagyon finoman fogalmaztam… Három nappal a március 15-i hóförgeteg előtt egynapos, 110 km-es próbaútra mentem a Vértesbe, amiről visszatérve újabb hibákra derült fény. Mindenesetre a március 30-ra tervezett indulásra kész lett az új, reményeim szerint még sokáig szolgáló jármű, mely a Посмотрим (Majd meglátjuk…) nevet kapta.

A Fehér-tengernél

Útvonal:

Komárom - Oroszlány – Székesfehérvár - Simontornya - Szekszárd - Baja - Zombor - Apatin - Bácspalánka - Újvidék - Slankamen - Belgrád - Székelykeve - Szendrő - Pozsarevac - Golubac - Donji Milanovac - Negotin - Vidin - Belogradcsik - Lom - Kozloduj - Nikopol - Szvistov - Bjala - Rusze - Tutrakan - Szilisztra - Murfatlar - Constanța - Istria - Jurilovca - Tulcea - Galați - Cahul - Comrat - Cimişlia - Căuseni - Bilhorod-Dnyisztrovszkij - Ogyessza - Voznyeszenszk - Novoukrajinka - Spola - Kanyiv - Priluki - Borzna - Novhorod-Sziverszkij - Pogar - Brjanszk - Karacsev - Kaluga - Jasznaja Poljana - Tula - Alekszin - Tarusza - (Moszkva) - Szerpuhov - Zarajszk - Rjazany - Szpasszk-Rjazanyszkij - Kaszimov - Murom - Tyemnyikov - Kovilkino - Szaranszk - Szecsenovo - Sumerlja - Csebokszari - Joskar-Ola - Szovjetszk - Kirov - Murgasi - Objacsevo - Kotlasz - Bereznyik - Holmogori - Arhangelszk - Szeverodvinszk - Onyega - Pleszeck - Kargopol - Pudozs - Vityegra - Podporozsje - Olonyec - Pitkjaranta - Värtsilä - Kitee - Imatra - Lappenraanta - Hamina - Kotka - Porvoo - Helsinki - Tallinn - Rapla - Türi - Viljandi - Tartu - Valka - Smiltene - Madona - Jekabpils - Rokiškis - Ukmerge - Jonava – Kaišiadorys - Alytus - Augustów - Sokółka - Białystok - Siemiatycze - Biała Podlaska – Lublin – Sandomierz – Wieliczka – Krakkó – Oświęcim – Cieszyn – Jablunkai-hágó – Zsolna – Facskói-hágó – Privigye – Aranyosmarót – Komárom.

2013.3.31.-2013.10.22.

Összesen 10 811 km

Folyt. köv.