Fekete-tenger-Fehér-tenger (Hideg napok Magyarországon 2)

Túlságosan is hosszúra nyúló négy fal közti tartózkodásom lassan a végéhez közeledik. Jó sok dolgot kell addig befejeznem, hogy ugyanazon a napon, mint tavaly, március 30-án elindulhassak, a végállomás ezúttal a Kaszpi-tenger lesz. Először Érdre megyek, tiszteletem tenni Balázs Dénes sírjánál, majd egyenesen délre, a Tisza-mentén Belgrádig, azután a Morava völgyében egészen Koszovóig. A szeparatista miniállam után Macedónia következik, majd az Ohridi-Preszpa-tó vidékén pár napra átnézek Albániába. Onnnan vissza Macedóniába és a görögországi Makedónián át egyre keletre, át Törökországba. Kb. egy hónap alatt a Márvány-tenger északi és a Fekete-tenger déli partját követve terveim szerint eljutok Grúziába június elejére. Ezután jön a 2014-es év tulajdonképpeni célja, a három kaukázusi ország. Mindegyikre egy-egy hónapot szánok júniustól augusztus végéig/szeptember elejéig. Minden, ami az időbe belefér Szvanétiától a grúz hadiútig, az iráni határ tigrislakta hegyeitől a Magas-Kaukázus völgyeiig, félsivatagoktól magashegyi sziklavilágig, a Szeván-tótól az Aragácig. Erdővilág után most sziklavilág következik. Visszafelé a tengertől egy hegylánccal beljebb, Sivason át Ankaráig, majd Bursán át Gallipoliig, aztán vissza a Fekete-tengerhez Bulgáriában. Burgasztól a Balkán-hegység központi völgyein végighaladva Szófia, azután Szerbián át vissza, természetesen új útvonalon. A visszaérkezés tervezett időpontja Komáromba november eleje.

Tolnán át Észak-Bácskába (4-6. nap)

Addig is adós vagyok ezzel az útibeszámolóval. A harmadik naptól a hatodikig, át Tolnán, a Sárközön Észak-Bácskába egészen az államhatárig. A télből a nagyon koratavaszba. Részletek a képaláírásokban.

A 64-es úton zuhogó esőben érkeztem a négyezres Simontornyára. Pár perces pihenő után (az abc eresze alatt), elindultam városnézésre. Az első nevezetesség Nepomuki Szent János fejevesztett szobra.

 

A város névadója, a Simon által a 13. században épített vár, leginkább 16. századi formájában maradt meg. Körülötte pár macskaköves utca, Egressy Béni mellszobra, régi Szentháromság-szobor. Nem meglepő módon ezen a napon az utcák majdnem teljesen néptelenek voltak.

Miután átkeltem az igencsak jó vízben levő Sión...

.... ezen a hídon, bolyongtam egy sort a túlparti városrész falusias utcáin, míg...

... rátértem az újonnan leaszfaltozott dél felé vezető útra.

A Mezőföld déli része sárban

Felsőrácegrespuszta, Illyés Gyula szülőhelye. A régi iskolába járt ő is és Lázár Ervin is harminc év különbséggel. Ő megírta a "Puszták népét", a gyalázatos Horthy-rendszernek megvoltak a vádlói. Ma, amikor újra  visszatért a "hárommillió koldus országa", vannak vajon új Illyés Gyulák ?

Lázár Ervin Alsórácegresről járt ide.

A régi iskolához tett kitérő után visszatértem a néptelen útra. A fátlan tájon a nyugatra húzódó domb tetején egy kis nyárfaerdő látszott, arrafelé indultam hát...

... először ezen a sártengeren kellett magam keresztülküzdenem...

... aztán az úttól fél kilométerre a felsőrácegresi dombtetőn sátrat állítottam akácerdő szélén, vadetető mellett. Csurom sár lett bicikli, cipő, nadrág. Hajnali fél háromkor arra ébredtem, hogy átázik a sátor, 4 után viszont már elállt az eső. A 4. napon az útépítő munkagépek zajára ébredtem és csak 12:20-kor indultam útnak. Visszatérve az útra...

... észre se vettem a néhai Alsórácegrespusztára vezető letérőt. Nem csoda, a bulldózerek és teherautók mindent feltúrtak, az egykori puszta egyetlen épülete sem maradt fenn....

... áll viszont ma is Lázár Ervin Nagyszederfája.

"A Nagyszederfa a pusztát északról lezáró magtár robosztus, sárga tömbje
szomszédságában állt, kicsit távolabb a központtól, amihez persze hozzátartozik, hogy az egész település széle-hossza nem volt nagyobb három-négyszáz méternél. Valamelyik öreg azt mondta, tilos kivágni, mert rajta van a katonai térképeken. Ez kétségtelen kölcsönzött neki némi tekintélyt azon kívül is, hogy gyerekkoromban hatalmasnak tűnt, a fák királyának. Amikor aztán pár éve, egy tévéforgatás alkalmával el akartam dicsekedni a stábnak az én óriásommal, hitetlenkedve néztem, hogy egy alacsonyka, ritka lombú, félig-meddig kiszáradt törpe áll a Nagyszederfa helyén."

"Még szerencse, hogy közelebb menvén hozzá, előtűnt valóban királyi vastag, dudorokkal, odúkkal ékes göcsörtös törzse. A vak is láthatta, magasra nyúló ágai elszáradtak, letöredeztek, és a helyükön csenevész, ifjú hajtások erőlködtek a vaskos törzsön."

Visszatérve a Sió-völgyi útra, az árnyékosabb részeken újra hótorlaszok fogadtak.

A régi sárszentlőrinci iskola 1808-ban épült, falán emléktábla őrzi, hogy egy évig idejárt a kilencéves Petőfi.

Sárszentlőrinci utca

Sárszentlőrinc evangélikus temploma

Párszázméteres kitérő az uzdi Fördős-kúriához

Elhagyott vályogház a Tolnai-hegyhát lábánál, Uzd és Borjád között

A megáradt Sió Borjád mellett

Régi ház a Kölesd községhez tartozó Borjádon

Borjádi utcakép

A borjádi söréttorony 1938-ban épült, ipari műemlék.

Nagyrészt víz alatt a Sárvíz-Sió völgye.

Kölesd a következ­ő falu.

Kölesdi templomtornyok.

A kölesdi "Kismegyeháza" (ma művelődési ház) barokk épülete 1750 körül épült, egykor a Mercy-grófok kastélya, megyegyűlések színhelye, majd huszárlaktanya volt. Külső falánál áll Kossuth Lajos mellszobra.

Kölesd után az út elhagyta a Sió völgyét és a Tolnai-dombságon haladt keresztül. Hosszabb tolások következtek, az útjavító munkások megjegyzései szerint "ilyen fölpakolt biciklivel nem is csoda"

Szedres/Kölesd/Medina

Kilátás Zomba felé

A Szekszárdi-dombság lábánál Harc után

A Völgységi-patakon átkelve a 6-os út következik, melyről a biciklisták le vannak tiltva. Így a párhuzamos, hétvégi házakhoz és pincékhez vezető burkolatlan Bor utcára tértem rá, ahol több szakrális kisemlék is volt.

Aztán pár kilométer után a forgalmas Széchenyi utcán...

... megérkeztem Szekszárd főterére, a Garay térre.

Lassan sötétedett, a kijelzős hőmérő 6 fokot mutatott. Abban bízva, hogy a szőlőhegyen találok sátorhelyet, fölfelé indultam a hosszúkás főtéren, ami egyben a város sétálóutcája is. 

A Német Színház épülete

Valamivel feljebb, a föltúrt Béla király téren megkerültem a belvárosi plébániatemplomot...

... majd a Szekszárdi-séd völgyében, a Bartina nevű falusias városrészen át haladtam tovább.

Remete ucca

A Kápolna-térről jó százméteres szintkülönbség várt még rám meredek és csúszós sziklaúttal, kertkerítések mögül őrjöngő kutyákkal, löszfallal és villák közti páston átszaladó őzekkel. Már sötét volt (3/4 9k) amikor a borpincék között egy keskeny úton beosonva találtam egy lejtős erdőrészletet, 240 méteres magasságban.

Másnap, április 4-én balkezes fölpakolás (a megpakolt és fának támasztott bicikli ijesztő borulása) után 9:40-kor indultam el.

Lefelé se volt egyszerű...

... de aztán fékcsikorgás közepette visszagurultam a Kálvária térre.

A tér névadója, a lakatra zárt Kálváia Remete-kápolna. Az ezeréves búcsújáróhegyen 1758-ban építették.

Víztöltés után (de hiányoztak később a vízcsapok Ukrajnában, Finnországban...) az enyhén lejtő Bocskai utcán ereszkedtem le, ezt a fahidat a Kablár közben fényképeztem. A belvárosba visszaérve tettem még egy kört, aztán visszaértem a főtérre.

Emléktábla a 41 évet élt költő szülőházának helyén álló épület (ma bank) falán.

A Szent István-teret keletről lezáró volt pártház. A téren áll Liszt Ferenc és a Garay által megverselt Háry János szobra. Innen a Hunyadi utcán kelet felé indultam, elhaladva a szintén Garayról elnevezett gimnázium és a Wosinszky Mór múzeum sárga épülete mellett.

Négy kilométerre a főtértől következik a nemrégen épült pécsi autópálya felüljárója....

... majd már kis forgalmú úton halad tovább az út....

... a régi kendergyár épülete mellett...

... egészen a keselyűsi állomásig.

Keselyűs a 30 km hosszú gemenci erdei vasút egyik állomása. 1963-1982 között épült.

Az állomásnál kis tanösvényt alakítottak ki az erdőgazdálkodás bemutatására.

Innen még négy kilométeres kitérőt tettem a Gemenci-deltához.

Visszatérve Keselyűsre rátértem a Duna árterét nyugatról határoló 17 km hosszú lebetonozott töltésre. Közben négyszer kellett félrehúzódnom az erdészet jókora terepjárója elől.

A középkori Szomfova falu helyén álló erdészház.

Kilátás nyugat, a Tolnai-Sárköz felé

A lankóci szivattyútelep a bejárat fölötti emléktábla felirata szerint 1917-20 között épült.

A Gemenci-erdőbe még üres biciklivel is reménytelen lett volna letérnem...

... így be kellett érnem a töltésről nyíló látvánnyal.

A pörbölyi fatelepnél automatikus sorompó engedett ki, aztán nem messze az 1993-as tragédia színhelyétől kiértem a forgalmas 55-ös útra. 7-8 kilométeren szelte át az erdőt, párhuzamosan a vasúttal, egyszer megálltam láncolajozásra.

A Türr István hídnál véget ért a dunántúli szakasz, innentől Szilisztráig többé-kevésbé hűen követtem a nagy folyót. A keskeny járda épphogy elég  széles volt.

A túlparton Baja városa.

Régi gyárépületek és lakótelepek sora után (bevásárlás) megérkeztem a belváros szűk utcáira.

Először a görög katolikus Szent Miklós-templom tornya felé fordultam.

Aztán a Szent Imréről elnevezett főtéren, a Flórián szobor mellett tartottam pihenőt. Sikerült pénzt váltanom (11 200 Ft - 4000 dinár). Bár nem ritkák errefelé a biciklis utazók, mégis kedves emberek őszinte érdeklődésével találkoztam, először ezen az úton.  Egy kisgyerekével sétáló fiatal apával és egy idősebb hölggyel beszélgettem vagy félórán keresztül. Bár korábbi útjaimon, talán babonából soha nem emlegettem az út elején a távoli célt (Magyarországon Szlovéniát, Szlovéniában Velencét mondtam és így tovább) most szinte istenkísértésként elmondtam minden tervem, Arhangelszkig bezárólag. Elismeréssel vegyes hitetlenkedés fogadott, a bevásárlásból hazatérő néni még gyümölccsel is megkínált. Tudtam, hogy nem rajtam fog múlni, hogy eljussak az Arkangyal Városába. Ami nem rajtunk múlik, azon pedig kár aggodalmaskodni.

Szép vaskapu a Tóth Kálmán téren.

A Péter-Pál templom  előtt, a tér sarkában áll az 1840-ben leégett plébánia épülete (felirata erre utal: E paplak lángvészi porát sajnálva tekinték nagy lelkek...) és a hetvenes évek (tévesen sokszor szocreálnak, pedig Párizstól Finnországig mindenhol divatos volt) építészetének helyi dísze, a Bácska Áruház.

Miközben derűs hangulatban továbbmentem a Szentháromság-térre (itt áll a városháza) még a nap is kisütött.

A Sugovica partján

Petőfi-híd

Páduai Szent Antal-templom (1728-56, barokk)

Bartók Béla utca

Bajáról kiérve rátértem a meglepően szerény forgalmú, a határállomásra vezető 51-es útra. A 18. század óta ismeretes, több kegyes legenda (farkastól megmenekülő vándordiákok, árva vándorlegényt megsirató Mária, pásztorok szeme láttára fakadó forrás) olvasható róla a kis kápolnánál elhelyezett tájékoztató táblán. Bácska legfontosabb búcsújáróhelye lett a "vizecske".

Már elég későre járt

A szent forrás felett a felírás: "Nem ivóvíz !"

Esteledvén, táborhelyet kerestem. Nem volt könnyű dolgom, először egy homokos dűlőúton próbálkoztam, de mindig valamelyik tanya látókörébe estem, a képen látható vezeték mellől pedig a rengeteg tüske és szemét mentem tovább.

Végül Bátmonostor után nem sokkal, egy mély tócsát kikerülve fél kilométerre az országúttól, két földút kereszteződésétől nem messze, sarjadó füvű kellemes fenyőligetben állítottam sátrat. Egyben átértem az akkor épp Bajánál húzódó hőmérsékleti vízválasztón és a valamivel 10 fok fölötti hőmérséklet kifejezetten kellemes volt. 1/2 8-ra készen állt a sátor, végre meg tudtam fürödni, este még sokáig olvastam zseblámpafénynél.

Egyetlen hibát követtem el, hogy nem mentem beljebb ötven méterrel a fák közé. Reggel elég nagy forgalom volt a sátorhelyem melletti földutakon és már készülőben voltam, amikor egy vadász látogatott meg puskával a vállán. A Magyarországon minden "rangviselőnél"  megszokott foghegyről beszélő csendőrmodorban érdeklődött felőlem, elkérte az igazolványomat és sokáig hümmögött rajta, hogy nem félek az erdőben aludni. Megkérdezte, hívja e a rendőröket, miért remeg a kezem (mert épp a hálózsákból kiszállva kissé hűvös volt kimászni, azért) valamint, hogy van-e pénzem. Közöltem vele, hogy nem vagyok koldus, majd viszonylag barátságosan elbúcsúztunk és visszament a másféltonnás zöld terepjárójához. 

Visszaérve az útra a szemergés lassan masszív esővé alakult.

Az útbaeső falvakban (Nagybaracska, Dávod, Hercegszántó) nem álltam meg körülnézni, az útról nem sok minden láttam belőlük, meg az eső is a szemembe folyt. A képen látható csátaljai országzászlótól nem messze álltam meg egy buszmegállóban reggelizni.

Ilyenkor még minden virág újdonság.

Gólya Dávodon

Dél körül érkeztem meg Hercegszántóra és egyben a szerbiai határátkelőhelyre, a Magyarországon megtett 295 km után.