„Meg ne próbálj
még egyszer lopni a virágokból ! Törjön el a kezed, te szemétláda !”
- felirat egy
komáromi lakótelepi folyosón
Gibraltáron nagy lendülettel indultam a miniatűr Anglia
legdélibb csücske, az Europa Point felé, hogy kihasználjam a pár óra „szabadidőt”,
amit a kirándulás menetrendje Gibraltárra szánt (ez a fogalom is hamarosan a
múlté lesz, márciustól senkinek nem tartozom számadással az időről és nem
viszek magammal az Útra sem mobiltelefont, sem órát). A térkép előtti ötperces
morfondírozás után arra jutottam, hogy pont megjárom az oda-vissza hat
kilométeres távolságot a déli városkaputól a világítótoronyig (ami egyébként
nem Európa legdélebbi pontja, az Tarifánál van és tiltott katonai terület…).
Végül csak a botanikus kertig jutottam, ahol aztán egész idő alatt virágtól virágig
jártam, hogy aztán szeptember 28-ára kiválasszam közülük a legszebbet...
Nehéz lehet összeegyeztetni a virágok szeretetét embertársunk
karja eltörésének szándékával. Nem mintha nem tudnám megérteni az indulatot, hiszen
annyi alkalommal hagytam magára aggódva egyetlen közlekedési eszközömet rajta
kb. mindennel, hogy ha ellopták volna, bizonyára nem maradtam volna tárgyilagos
a tolvajjal…
De nem is erről akartam ma beszélni, hanem Gibraltárról,
illetve ennek ürügyén a Brit Birodalomról, ami ma már szerencsésen a múlté, de
szelleme még mindig kísért. Hol másutt lehetne ezt jobban érezni, mint ezen az
alig öt kilométer hosszú „Sziklán”, ahol mindenen érezni lehet Spanyolországból
átjutva, hogy más világba jutottunk. A beképzelt és kegyetlen angol oroszlánnak
kihullottak a fogai, nem nagy a „sportértéke” (ez is mennyire arisztokratikus
és angol kifejezés…) a rugdosásának, mégis… emblematikus „himnuszuk” (mert persze az
igazi himnusz fogalmát nem ismerik, sokáig az egyetlen „God Save the King/Queen”t klimpírozták mindenhol,
Ausztráliától Kanadáig), a „Rule Britannia” szerint ők uralkodnak a hullámokon,
a tengerek felett (most állítsam vele szembe ezt: „O Mar não é de ninguém. Ninguém é Dono do Mar. Nem aqueles, que lá sabem navegar.” Inkább nem.)
Akik gyártották a karikatúrákat az arisztokrata szíveket zabáló
sans-culotte-okról meg a vérivó forradalmárokról és közben minden békeévben
nagyságrendekkel több embert (köztük tízéves gyerekeket) akasztottak fel
néhányshillingnyi lopásért, vagy küldtek Ausztráliába halálhajókon, mint
amennyit az élethalálharcot vívó forradalomban rendkívüli körülmények közt kivégeztek.
Akik a protestantizmus legéletellenesebb szektáiért felelősek. Akik, ahová csak
betették a lábukat, magukkal hozták az álszentséget, a tulajdon
mindenekfelettiségét, az alá-fölérendeltség szentségét. Akik… nem folytatom. A
régi Anglia már nem létezik és azok, akik ma egzisztenciateremtés végett
tömegével Londonban keresik a boldogulást, már egész más Angliát láthatnak. De
a dolgok mélyén akkor is ott van a múlt, az eredet, a gyökér. Azt is kár lenne
tagadnom, hogy mekkora hatással volt rám mindaz, amit „angol humor” néven
foglalnak össze a Monty Pythontól a Fekete Viperáig, a „Csengetett mylord”-tól P.G.
Wodehouse-ig. És nem is akarok átmenni Előítélet show-ba…
A „tengereken uralkodás” fontos eleme volt a tengeri utak,
szorosok és a fontos kikötőhelyek ellenőrzése, így orozták el 1707-ben a gyengülő
spanyol birodalomtól ezt az alig 6,8 km2 területű (községnek
is kicsi) félszigetet, mely az Algecirasi-öblöt keletről zárja le és a
Gibraltári-szoros keleti bejáratánál áll őrt. Itt keltek át Európába az arabok
711-ben Tarik vezetésével, hogy aztán hétszáz évbe teljék, amíg végre
visszaszorították őket Afrikába. Spanyolország és Portugália (csakúgy a spanyol
és portugál nyelv) tele van arab nevekkel és arab szavakkal (alcântara,
alfândega, limão,
arroz, algodão…), Algeciras neve a „sziget” (al-dzsazira)
szóból származik, Gibraltáré pedig a Dzsebel al-Tarik, vagyis Tarik sziklája
vagy Tarik hegye elnevezésből. Miután az angolok rátették a kezüket és az
1783-as csatában (ennek emlékére verték az egyetlen gibraltári érmét, ami a
kezembe került) megvédték, olyannyira ragaszkodtak hozzá, hogy 1969-1985 között
le is zárták a határt és az 1982-ben kiadott „Spanyolország” útikönyv is azt
javasolja utazóinak, hogy Tangeren át vargabetűvel jussanak el a sziklához…
(2012.8.27.)
 |
| Gibraltárt a spanyol határvárostól, La Línea de la Concepción-tól nemcsak a határállomás (mi más gyakorlati értelme van az EU-nak, mint a szabad mozgás ? Az angolok ebből sem kértek...) választja el, hanem a gibraltári repülőtér kifutópályája is... |
 |
| "Herkules oszlopai". A spanyolok nagyra vannak, hogy túljutottak rajtuk (Plus ultra). |
 |
| Az Európa-fok... |
 |
| ... és a túlparton Afrika. |
 |
| A forgalmas Algecirasi-öböl |
 |
| Hámló kérgű eukaliptusz |
 |
| Szent Mihály barlangja a Szikla nyugati oldalában |
 |
| A Szikla keleti oldala a meredekebb |
 |
| Mészkősziklákon átbukó ködfelhő útjában... |
 |
| Lépcső a nyugati oldalon az emblematikus majmok egyikével, háttérben az angolok hadikikötője |
 |
| Gibraltárnak van saját zászlaja és saját (természetesen a God Save the Queen mögé illedelmesen besorakozó) himnusza is. |
 |
| A Szikla erődítése egyben (természetesen...) börtönként is szolgált egészen 2010-ig... Az akasztófa is bevett eszköz volt a hatvanas évekig... Hiába mondom a tévét néző szüleimnek: Poirot mindig a megfelelő embert juttatta az akasztófára... Azért csak nézik. |
 |
| Kelet felől jön egy felhő... |
 |
| Szűk utcák a belvárosban |
 |
| Diamond Jubilee... Már a negyedik portrét használjátok a pennyken... Bohóckodjatok a monarchiátokkal, a karmaitok életlenek, a fogaitok kiestek... |
 |
| A déli városkapu |
 |
| Inces Hall Theatre |
 |
| A kapu mellett nyílik a Trafalgari temető kétszázéves sírjaival... |
 |
| ... és a temető macskájával. |
 |
| "Departed this Life" |
 |
| Europa Road - Prince Edwards Gate |
 |
| A gibraltári botanikus kert (Alameda Gardens) |
 |
| Ezt a fát (tegezfa) idáig csak Balázs Dénes Dél-Afrikáról szóló könyvében láttam... |
 |
| Afrikai növények tüskéinek szúrásában |
 |
| Az aranyhal magányossága |
 |
| "A Virtuous Wife, Tender Mother lieth here" |
 |
| Libegő a Sziklára... |
 |
| Itt járt "Őfelsége" 1954-ben. |
 |
| A hely szelleme |
 |
| Gibraltáron meglepően sok a robogó és meglepően kevés a külföldi rendszám. Igazi rezervátum. |
 |
| A városháza |
 |
| Kings Chapel |
 |
| Szentháromság-templom |
 |
| Birodalmi Macska |
 |
| A "Gibraltar Chronicle" főszerkesztősége |
 |
| Egy kor emblematikus királynője (már ő is csak bábu és jelkép volt a Palmerstonok, Disraelik és Gladstone-ok között...) |
 |
| Governors Street |
 |
| A gibraltári parlament épülete és a John Mackintosh-tér |
 |
| Gibraltár főutcája (Main Street), tele turistákkal és fontban kiírt árcédulákkal, de az eurót (a huszonötszázaléknyi különbséget gondosan kiszámolva) elfogadó üzletekkel. |
 |
| Királyi postaláda |
 |
| Grand Casemates Square, az északi városkapunál |
 |
| Emeletes busz is kell |
 |
| Búcsúpillantás a Sziklára |
 |
| Séta a kifutópályán |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése