2013. december 8., vasárnap

Fekete-tenger - Fehér-tenger (előszó helyett, avagy világgá menni csak pontosan, szépen…)

 огда тебе тепло и мягко, мудрее дремать и помалкивать, чем копаться в неприятном будущем."
(Ha jó puha meleg helyed van, okosabban teszed, ha szunyókálsz és hallgatsz, semmint a kellemetlen jövőt kapirgálnád.)


 A Kandúr (Jevgenyij Svarc Sárkány c. színdarabjából)

 Lassan kívülről tudtam már az egészet… Két hónapja minden szabad időmben az orosz nyelvvel és útvonaltervezéssel foglalkoztam. A Kandúr hangja csengett a fülemben azon a vasárnapi délelőttön, március 31-én. Húsvétvasárnap, zuhogó hideg eső, alig párfokkal fagypont felett. Két hete még hóvihar volt… Mindenkitől elbúcsúztam már, a csomagok megtömve ruhákkal, biciklialkatrészekkel, belsőkkel, térképekkel, a maradék helyre bezsúfolt élelemmel, útlevelemben orosz „üzleti” vízum, három hónapra szóló, június elsejétől. Tíz-tizenkétezerkilométeresre becsült út előttem. Először a Fekete-tengerig, aztán az egész kelet-európai síkságot átszelve a Fehér-tenger partjára, az Arkangyal városába. Aztán vissza és tovább… A „mi” és a „jöttél” után nincs már mire várni, nincs miben reménykedni, nincs miért tovább maradni. Elhessegettem a macskahangot a fülemből, elbúcsúztam síró szüleimtől, akik hiába kérleltek, halasszam el az indulást, nincs többé ágy, tető a fej fölött, fűtés, nincs zene, nincs két gombnyomással elérhető tetszőleges információ a Földről és az Emberről, nincs más könyv, csak a Gáldi-féle orosz-magyar szótár meg a térképek. Pár nap és nincs többé magyar szó sem…

Honnan is kezdjem ? Több mint egy hónapja már, hogy visszatértem Komáromba majdnem  hét hónap folyamatos útonlét után. Megint itt ülök a négy fal között, holnap indulok Somorjára, és a márciusig hátralevő pár hónapot újra képernyők előtt töltöm. Egyszerű oka van ennek, a függetlenség nyavalyás anyagi oldala… Az a pénzösszeg, amit évek során félre tudtam tenni, a jelenlegi ütemben három-négy év alatt elfogyna. Pont akkorra, amikorra a búcsút terveztem Európától és környékétől. De hát a tervek… Ahogy az iszlámban mondják, insallah, ha Isten is úgy akarja. Úgy akarta, hogy még egyszer találkozhassak Nagyapámmal, akinek ezt az útleírást megígértem. November 20-án, amikor eredeti terveim szerint Délre akartam tovább menni, Ő indult sokkal hosszabb útra…

A tervek… Az egyre fogyó, de makacsul őrizgetett remény fogytával egyre közelebbivé váló indulás… Valami olyasfélére gondoltam, mint amit Heinz Stücke, a Földet talán legjobban ismerő ember csinált 1962-ben, 22 éves korában. Felpakolni a biciklire, elindulni és menni, menni, ameddig az élet engedi. Neki félévszázadon át engedte. Nem úgy indult el, hogy örökké úton lesz, páréves Föld körüli út volt a terv, aztán valahogy az Út vált az életévé és mindig megtalálta a módját, hogy folyamatosan úton lehessen. Soha többé nem tért vissza Hövelhofba, az NSZK-ba is csak negyven év után.

Azután hamarosan világossá vált, hogy ezt nem tehetem meg a szüleimmel. Megegyeztünk, még pár évig Európa környékén maradok és évente egyszer visszajövök hozzájuk.

Hét éve életem első hosszabb biciklis útja Belaruszba vezetett. Most magától kínálkozott a gondolat, tovább. Keletre, ameddig lehet, északra, ameddig lehet, a háromhónapos vízum (és az orosz nyár) keretei közt. Kétszer jártam korábban Oroszországban, 2004-ben alig pár napot töltöttem egy egyetemi szervezésű buszos kiránduláson Szentpétervár/Leningrád környékén, 2005-ben pedig évfolyamtársaimmal három autóval céloztuk meg három hétre az Alsó-Volga vidékét és a Fekete-tenger partját. Akkor bekukucskálhattunk a Kaukázus hegyei közé is, melyek közt a jövő nyarat tervezem eltölteni. Most Közép-Oroszországon, és a tajgaövezetet európai részén húztam meg az útvonalat. Keleten Perm városa lett volna a végpont, de időhiány miatt végül is Csebokszariból egyenesen északra tartva értem el Arhangelszket. Az odaút is kínálta magát, le a Fekete-tengerig a Duna-mellett. 2007-ben hazafelé tartva háromhónapos franciaországi bicikliutamról már végigkísértem a folyamot a donaueschingeni forrástól Komáromig. Most csak folytatni kellett, bár praktikus okokból a Dunántúlon átvágva csak Bajánál értem el újra városom folyóját, de aztán egészen Tulceáig mellette maradtam, csak a romániai Fekete-tenger kedvéért távolodva el tőle. Onnan pedig már nincs messze Ogyessza, az orosz világ déli nagy kikötője, melyet nagyon régen látni akartam. Aztán északra, a Brjanszki-erdőig, majd az Oka-folyót követve Moszkvába, aztán keletre és az óramutató járásával fordított irányban az orosz Északon át vissza a Baltikum felé, aztán délre Lengyelországon át. Ma már mögöttem vannak ezek az utak (és az eredetileg nem tervezett Finnország és Észtország is), de akkor, a múlt télen még rettentő távolinak és valószerűtlennek tetszett az egész.

Januárban elővettem a régi orosz szótárt és munkám mellett teljes maradék erőmmel belevetettem magam a nyelvtanulásba. Középiskolás koromban lelkesedésből és lázadásból kezdtem el először foglalkozni ezzel a zengzetes, mégis lágy nyelvvel, akkor még hangoskönyvek, internet és egyebek nélkül. Nem jutottam túl messzire benne, de rengeteg hibával mégis mindenhol meg tudtam értetni magam Ukrajnától Belaruszig, Volgográdtól Pétervárig. Hiányzott a rendszeresség és a szorgalom. Idén egyikből sem volt hiány, a tajga magányos útjain napi 50 új szó volt az adagom. Csak ezen a nyelven beszélgettem Moldovától Litvániáig és el sem tudom mondani, mekkora megkönnyebbülés volt azután, hogy az ember néma vagy a kevés angolul tudóra van hagyatkozva, mint Romániában. Akárhogy is, ezt az évet az orosz nyelvnek szenteltem. Mindennapi olvasmányommá vált könyvtáram egyetlen orosz-magyar darabja, Gogol novellái és munka mellett is folyton Svarc Sárkánya, valamint Elza, Lancelot, a Kandúr, Sarlemany és a többiek hangja szólt…

Elkezdtem futkosni a vízum után is. Budapesten két iroda is foglalkozik azzal, hogy jókora díjazásért (aminek nagy része nyilván az intézményesített korrupció csatornáin folyik el) bármilyen vízumot elintéz a klienseknek, az orosz követségre ugyanis csak megfelelő meghívólevelekkel és egyéb hivatalos baromságokkal ellátva érdemes besétálni. Így kaptunk vízumot annak idején, ezért kezdtem náluk az intézkedést. Sajnos Schengen ide vagy oda, végül kiderült, hogy ha nincs magyarországi lakcímkártyám, hiába is próbálkozok. Különben is, nem adhatnak, csak belépés előtt megadott számú nappal, ők csak nem akarják, hogy nekem problémám legyen ebből, stb, stb. Végül egy pozsonyi utazási irodán keresztül indulás előtt két nappal 120 euró fejében sikerült megszerezni ezt a kis rózsaszín matricát, melyet a „Biznyesz-Presztyizs” nevű szervezet „meghívására” kaptam meg három hónapra. Mivel a turistavízum csak egy hónapra szólhat, minden olyan utazó, aki tovább akart maradni ilyen „üzleti”vízummal utazik. Emiatt tehát nem is aggódtam, az orosz bürokrácia és a regisztrációs kötelezettség miatt már kicsit jobban. Az utazási iroda ügyintézője megnyugtatott, hogy csak akkor kell az idegenrendészetre futkosni, ha egy helyen hét napnál tovább maradunk. Ez az én esetemben nem fordult elő és semmi problémám nem volt az orosz hatóságokkal sem a határon, sem az utakon az ott töltött három hónap alatt.

Nem a régi biciklimmel indultam útnak. 15 év, 20 ezer kilométer, egy váztörés, egy pirosról kékre festés után megérdemelt pihenőt kapott. Az új bicikli jóval erősebb vázú, eredetileg édesapám vette magának, aztán sokáig a pincében állt, míg egy hónappal indulás előtt aprólékos munkával apám és egy barátja felújították. Különösen fontos volt az erős kerekek beszerzése és igaz, ami igaz, hét hónap alatt egyetlen olyan műszaki hiba se volt, amelyet ne tudtam volna magam megoldani, azzal együtt, hogy műszaki téren nem vagyok különösebben felkészült és még nagyon finoman fogalmaztam… Három nappal a március 15-i hóförgeteg előtt egynapos, 110 km-es próbaútra mentem a Vértesbe, amiről visszatérve újabb hibákra derült fény. Mindenesetre a március 30-ra tervezett indulásra kész lett az új, reményeim szerint még sokáig szolgáló jármű, mely a Посмотрим (Majd meglátjuk…) nevet kapta.

A Fehér-tengernél

Útvonal:

Komárom - Oroszlány – Székesfehérvár - Simontornya - Szekszárd - Baja - Zombor - Apatin - Bácspalánka - Újvidék - Slankamen - Belgrád - Székelykeve - Szendrő - Pozsarevac - Golubac - Donji Milanovac - Negotin - Vidin - Belogradcsik - Lom - Kozloduj - Nikopol - Szvistov - Bjala - Rusze - Tutrakan - Szilisztra - Murfatlar - Constanța - Istria - Jurilovca - Tulcea - Galați - Cahul - Comrat - Cimişlia - Căuseni - Bilhorod-Dnyisztrovszkij - Ogyessza - Voznyeszenszk - Novoukrajinka - Spola - Kanyiv - Priluki - Borzna - Novhorod-Sziverszkij - Pogar - Brjanszk - Karacsev - Kaluga - Jasznaja Poljana - Tula - Alekszin - Tarusza - (Moszkva) - Szerpuhov - Zarajszk - Rjazany - Szpasszk-Rjazanyszkij - Kaszimov - Murom - Tyemnyikov - Kovilkino - Szaranszk - Szecsenovo - Sumerlja - Csebokszari - Joskar-Ola - Szovjetszk - Kirov - Murgasi - Objacsevo - Kotlasz - Bereznyik - Holmogori - Arhangelszk - Szeverodvinszk - Onyega - Pleszeck - Kargopol - Pudozs - Vityegra - Podporozsje - Olonyec - Pitkjaranta - Värtsilä - Kitee - Imatra - Lappenraanta - Hamina - Kotka - Porvoo - Helsinki - Tallinn - Rapla - Türi - Viljandi - Tartu - Valka - Smiltene - Madona - Jekabpils - Rokiškis - Ukmerge - Jonava – Kaišiadorys - Alytus - Augustów - Sokółka - Białystok - Siemiatycze - Biała Podlaska – Lublin – Sandomierz – Wieliczka – Krakkó – Oświęcim – Cieszyn – Jablunkai-hágó – Zsolna – Facskói-hágó – Privigye – Aranyosmarót – Komárom.



2013.3.31.-2013.10.22.

Összesen 10 811 km



Folyt. köv.

2013. szeptember 17., kedd

Rapla

Az esztorszagi Raplaban vagyok. Tegnapelott keso este erkeztem meg Helsinkibol Tallinnba ugyanazzal a komppal, amivel 9 eve is. Csak most biciklivel. Annyi minden tortent, Murom ota osszesen haromszor jutottam internethez, par percre. Most egy csendes konyvtarteremben ulok, egy olyan orszagban, aminek nem ertem a nyelvet. Csak dallamok es egy regi villamlatogatas emlekei kapcsolodnak Esztorszaghoz... a jelenlegi politikat meg inkabb hagyjuk. A tovabbi utvonal Tartu - Madona - Jekabpils - Ukmerge - Anyksciai - Alytus - Augustow - Bialystok - Lublin - Sandomierz - Cesky Tesin - Uherske Hradiste - Hainburg - Komarom. Oktober 10-re tervezem a megerkezest, november 10-re a tovabbindulast Marokko fele. Remenyeim szerint ez a honap eleg lesz arra, hogy ezen a blogon kozzetegyem ennek az utnak a tapasztalatait es a fenykepek legjobbjait (idaig kb. 9000 keszult).

171 napja uton, 8800 km van mogottem. Murom utan Mordvinfoldon es Csuvasfoldon at haladtam, Csebokszarinal ertem el a Volgat es egyben a tajgat. 40 napon at haladtam gyakorlatilag egyetlen osszefuggo erdoben, hol szeles utakon, hol csapasokon, sokszor ket telepules kozott 100-150 km-en at egyedul a tajgaban. Szamolatlan tisztavizu folyon keltem at, szamtalan kedves es baratsagos (es nehany kevesbe) emberrel talalkoztam. Tanultam, tanultam, tanultam. Orosz nyelvet es foldrajzot. Augusztus 12-en megerkeztem Arhangelszkbe es Szeverodvinszknel elertem a Feher-tengert. Utana a jarhatatlansag hataraig rossz utakon, az Onyegai-felszigeten at es az Onyega-folyot kovetve jutottam el Pleszeckig, majd Kargopolon, Pudozson, Vityegran, Podporozsjen es Olonyecen at Vartsilaba, a finn hatarra. Az utolso heten sajnos rohannom kellett a nyavalyas vizumora miatt, egy heten at minden nap 100 km felett mentem, az utolso ket napon 270-et ejjel-nappal. Utolso nap este estem be a hataratkelore, 15 perc alatt atjutottam. Utana Finnorszagban ugy lelassultam, hogy most jo 5-6 fokkal eszakabbra vagyok a tervezettnel egy olyan orszagban, ahova nem is terveztem eredetileg jonni.

Finnorszagban gyonyoru osz volt, tegnap mar a tel kuldte elso uzenetet. Ideje Delre menni.

2013. július 4., csütörtök

Murom

Murom varosaban vagyok. Ugy dontottem, nem kockaztatom, hogy kifutok
az idobol, igy kimarad a Kama-videk, Perm es az Ural. Kazanyban
egyenesen eszaknak fordulok Kirov fele. A tovabbi utvonal az eredeti
tervnek megfeleloen Sziktivkar, Kotlasz, Arhangelszk, Kargopol,
Petrozavodszk. Ha sikerul lejutnom augusztus 29-ig Kingiszeppig, akkor
Esztorszagon, ha nem, akkor Szortavalan at Finnorszagon at jovok majd
delre. Julius 15-re szeretnek Kazanyba, augusztus 10-re Arhangelszkbe
erni... если Бог пожелает.

2013. június 19., szerda

Tarusza

Kellett nekem annyit Pausztovszkijt olvasni. Most itt vagyok, 81 napja uton, negyezer kilometerrel a hatam mogott abban a Taruszai jarasban, amirol tole hallottam eloszor, Moszkva alatt szaz kilometerrel. Kerteszek latnak vendegul. Het orszag mozaikjai kavarognak bennem, de a hetedik, Oroszorszag... Remenytelen lenne most barmit atadnom, a nyirfakat, a szineket, a felhoket, az embereket... az ido se engedi. Augusztus vegeig jarom majd foldjet, ha fent is ugy akarjak.... Joval ritkabban jutok internethez, mint gondoltam, sajnos nem lesz modom utkozben beszamolokat irni, ahogy terveztem. Ha szeptember vegere visszaerek Komaromba, lesz nehany hetem hogy irasban es kepben atadjak valamit ebbol az utbol. Addig is... minden lepessel... es minden kilometerrel... ha tavolabb is a terben, akkor is... Orokke.

2013. január 8., kedd

Megyejárás - járatlan utakon az Alsó-Csallóközben


„Nem férsz a bőrődbe jó melegen, itthon ? Nem ?”

(Apám)



A Csallóköz ezernyolcszáz négyzetkilométerének legkeletibb, legalacsonyabb, teljes egészében a régi Komárom megyéhez tartozó része az Alsó-Csallóköz, melyhez (Komáromot és Gútát nem számítva) 18 község tartozik (Nagymegyer és Ekecs 1960 óta a Dunaszerdahelyi járáshoz, úgyhogy a minden szempontból egységet alkotó területet kettévágja a kerülethatár is… Mi köze van az Alsó-Csallóköznek Nyitrához ? Vagy Nagyszombathoz ? Szlovákia közigazgatása…). A falvak nagy része (Aranyostól Nagymegyerig) egy vonal mentén helyezkedik el, mely egy alig észrevehető, pár méteres kiemelkedés a lapos, vizenyős, a 19. század végéig mocsaras vidéken (ezt követi a pozsonyi országút és vasút vonala is). Ettől északra, a Kis-Dunáig terjedő jókora terület a 18. századig lakatlan mocsár volt, ekkor jöttek létre az első állattartó szállások, majd az ármentesítésekkel, a 19. században a tanyavilág. A tanyákból („rétek”) csak az 1990-ben önállósult Bogyarét jutott el a községgé válásig, a terület többi része az idáig keskeny sávban felnyúló lakszakállasi, zsemlékesi, nemesócsai, szilasi, bogyai határhoz tartozik, a Császta erén túl pedig már Gúta kiterjedt (106 négyzetkilométeres, a szlovákiai Kisalföldön a legnagyobb, országosan a 16.) kataszteréhez.  




Sokszor és sokat jártam errefelé, valamennyi községben megfordultam többször is, de voltak és maradtak is járatlan utak, puszták. Ezeket fűztem láncra ezzel a túrával. Eredetileg a Kis-Dunáig akartam eljutni Maderét és Aszód érintésével, de a marasztaló fekete sár és a délután rákezdő eső miatt ezt későbbre halasztottam.



Reggel fél kilenckor indultam Komáromból és este 5-re érkeztem meg a vágfüzesi Öregházba, édesanyám húgának családjához 75 kilométer után. Másnap (miután fél óráig mosdattam szegény, nyakig sáros járművemet) délután háromra tértem vissza a városba.



(2013. január 3.-4., csütörtök-péntek, 92 km)

Az 1910-ben épült (kilenc évig romokban heverő) vasúti Duna-híd














A (néhol túl vastagon) kaviccsal felszórt Duna-töltésen vezet a nemzetközi dunai bicikliút is.














Kavicskitermelés a Dunából Csallóközaranyosnál














Az aranyosi Bökpusztára vezető egykori út














Csallóközaranyos látképe délkeletről






Bök a török háborúkig falu volt, később puszta, ma már csak bozóttal benőtt pusztulat
  













Bökpuszta romjai














A Duna a léli kanyar után, Aranyosnál














Jégdarabok az aranyosi utcán

Nem akarok én egy falut se rossz színben feltüntetni a romos házak fotóival. De ki tudja, meddig állnak még ezek a régi épületek. Kötelességemnek tartom, hogy megörökítsem őket, amíg még megvannak.


Cuki Bár














Aranyosról Ekel felé














Szépen felújított feszület Ekel keleti szélén...


















... alig négyszáz méterre a katolikus templomtól.














Ekeli látkép a református templom tornyával











Ekeli fűzfák














A légifelvételről nem derült ki, hogy az ekeli Újudvar és Nemesócsa közötti másfél kilométer megtétele majdnem egy óráig fog tartani...

A jó tapadós-ragadós csallóközi sár. Nemesócsára érve biciklistül úgy nézhettem ki, mint a lúdászó kutya.
































Régi ismerősöm, a nemesócsai öreg tölgyfa














Templom utca














A 18. században épült nemesócsai református templom...

... és az alig egy éve üzemelő új pozsonyi személyvonat.










A Tanytól a kolonistafaluhoz, Zsemlékeshez (Lipové) csatolt Törömpuszta régi magtára utolsó ittjártam óta fenyegető feliratot kapott.


Nemesócsától Zsemlékes felé














Zsemlékes 1926-ban önállósult, az egyik legnagyobb szlovák-morva kolónia volt Komárom környékén (1930-ban 565 lakossal). Az egész országutat a nemesócsai vasútállomásig hozzácsatolták és észak felé is öt kilométer hosszan egy széles sávot. Mára alig 157 lakosa maradt (2011), így ez a járás legritkábban lakott községe.
















A Komáromi-főcsatorna. Zsemlékesről Rakottyáspuszta (a húszas években szintén népes kolónia, a kilencvenes évek elejére két család maradt ott...) felé mentem. Két éve a nemesócsa-gútai út felől próbáltam odajutni, de a belvíz megakadályozta.


Rakottyás (Rakytník) kizárólag ezen az úton közelíthető meg, bár a nemesócsai úttól kevesebb mint egy, Bogyaréttől pedig alig két kilométerre van.

Érkezés Rakottyásra. A Lipové-üdvözlőtábla olvashatatlan.














A puszta fő épülete 1918 előttről. Az interneten búvárkodva kiderült, hogy uradalmi cukorrépaföldek voltak itt akkoriban (Bogya községhez tartozott), ahol orosz hadifoglyok is dolgoztak 1914-ben.


A nagy épületen kívül csak néhány családi ház van itt és a "Lókötő tanyája"
































Felhőablak a főcsatorna hídja felett. Visszafelé egy párhuzamos utat akartam követni, de a 2006-os légifelvételen még jól látszó utat azóta beszántották. Így ugyanazon az úton tértem vissza Zsemlékesre, melyen érkeztem.

Zsemlékes magyar neve a középkorban már meglévő (akkoriban jóval nagyobb) Zsemlékes-tóból ered.


















Beérkezve Lakszakállasra, furcsamód nagyon szűknek éreztem az utcákat.














Elhagyott tornácos ház Lakszakállason
































Lakszakállas 13. századi eredetű református temploma gótikus jegyeket őriz.


A hosszú lakszakállasi határban végigvezető út Maderét felé

































Csak Bogyarét közvetlen szomszédságában tűntek fel az első lakott...














... és lakatlan tanyák.







Bogyarét látképe nyugat felől







Délután háromra járt már, mire kijutottam a Gútát Ekeccsel összekötő útra. Az eső épp rákezdett és alig több mint egy órám volt sötétedésig, így kelet felé fordultam.

Gúta határában. Így néz ki, amikor leiratanak egy szélvédő nyárfasávot.














Másnap süvöltő északnyugati szelek röpítettek vissza Komáromba.














Tehervonat Újvár felé.