2012. november 29., csütörtök

A Csenkei-erdő



Karvától északkeletre, de nagyrészt már Muzsla határában, Komáromtól jó harminc kilométerre, a Duna északi partján vagy ötkilométeres szélességben húzódik a Csenkei-erdő. A Duna hordalékaként lerakódott homokon nagyrészt fenyves- és akácerdőt telepítettek, de az erdő délnyugati részén, egy alig háromszáz méter széles réten fennmaradt az eredeti sztyeppei növényzet, mely „természeti rezervátumnak“ minősül 1951 óta.

Az erdőn keresztülhalad a Komáromot Párkánnyal összekötő 63-as út, melyen 1999 óta már nagyon sokszor végigmentem, de magába az erdőbe még sosem tértem le. A hetek óta tartó szürkeség röpke szünetét kihasználva most kifejezetten ezzel a céllal indultam el napkeltekor.

 
(2012.11.27., kedd, 96 km)

A madárrajok úgyanúgy kinyíló és bezárodó legyezőként keringtek a hajnali város fölött, mint tavasszal szoktak...






A felkelő nap már a nagy keleti úton talált. Egyszer tizenkétfokos fagyban mentem ugyanígy Dunamocsra...







... de akkor még nem állt Lilla szobra a faluban, aki a szemközti Dunaalmás temetőjében nyugszik.
Ötven évvel élte túl boldogtalan szerelmét, a falusi lelkészfeleségre mégis kizárólag Csokonai versei miatt emlékeznek. Nem mintha ez túl nagy vigasz lenne…




















Mocs után a Duna partján haladó régi országutat követtem, meg-megállva a folyó partján.
 



























A déli szél a part felé hajtotta a folyó vizét.












Ha elvinném a vízből, koszos-halványsárga lenne...













































Itt álltunk meg a tavaly szeptemberi TTVT-n reménytörő hírek után. A fájdalom tompább, de ugyanaz... 






























Először a Karvához tartozó három majort jártam sorba (a 19. század közepén még egyik sem létezett), ez az első, a Mária-major. Két blokkház és egy felismerhetetlen régi kúria alkotja az egészet. Az eredetileg kinézett továbbút le volt zárva...
















... így visszatértem a 63-as útra és bementem Karvára.





























"A vén molnár háza"




















































Karvától a szőlőhegyi 3 km-es bekötőúton tettem kitérőt a Láng- és a Szarvasi-major felé.












A túlparton a Keleti-Gerecse sasbércei (balra a 455 méteres Nagy-Gete)












A "Mária-házikó"













































Láng-major
























Az út a Szarvasi-majorba
















































Ez már a Csenkei-erdő nyugati széle












Ez pedig Csenkepuszta 8 házának egyike a főút mellett. Régen volt itt egy motorest is, de már bezárt. Egyszer éjszaka jöttem haza Felsőrásról (nem vagyok rá büszke, mert hülyeség volt, de ez volt a leghosszabb táv, amit egyhuzamban megtettem, valami 200 km) és a csöndben hirtelen egy idegbeteg kutya bukkant fel itt. Ugyanekkor érdekes fények villogtak az égen, hol eltűnve, hol újra megjelenve. Emlékezetes éjszaka volt, azóta se felejtettem el...












A túlparton Nyergesújfalu. Közvetlenül a parton vezet a forgalmas 11-es főút és a víz jól vezeti a hangot, úgyhogy a csenkei Duna-part nem kifejezetten csendes...










Véletlenül találtam meg Csenkepuszta régi temetőjét.














































Ez is út.





























































A védett árvalányhajas-csenkeszes rét.

































































































Majdnem kétórás bolyongás után rátértem az erdőt átszelő aszfaltútra és észak felé indultam.

































Az utat az erdőből kiérve nádasok...















... és fehérnyárfák övezik.



















A Pap-éren átkelve, Szentgyörgyhalmánál egy löszfal magasodik a Duna-part szintje fölé.












Szentgyörgyhalma régi magtára 1889-ből












A Búcs-Muzsla országutat elérve nyugat felé fordultam
























Novemberi zöld
















Bátorkeszi - borfalu



















Bátorkeszin már csak kutyafuttában néztem körül, mert lassan alkonyodott.
























"Ezen emeletes imolat emelé 1877-ben..." emléktábla a bátorkeszi katolikus templom falán.











Bátorkeszi és Madar között rámsötétedett, de a telihold fényénél azután gond nélkül (egy ötvenméteres dagonyát nem számítva) eljutottam Marcelházáról Izsára egy földúton. Este fél hétre értem vissza Komáromba.