NAPLÓ

46. nap

2016. 6. 15. Szerda

Santarcangelo di Romagna - Forli

     Reggelre fáradt, kimerült vagyok - alig aludtam valamit az éjszaka a negyedóránként konduló santarcangeloi harangoktól. Ráadásul egész nap dühöngő szembe szél fúj, ahogyan haladok a Via Emílián, keresztül Romagnán. Savignanot elhagyva, egy templomnál, Garibaldi emlékműve mellett megállok kicsit. Cesena előtt az út autópályába torkollik, de szerencsére némi hezitálás után rátalálok a városba vezető útra. Cesenában először gyümölcsöket veszek (már nagyon hiányzott), majd kávézom és indulok várost nézni. Egy óra alatt végigjárom a látnivalókat - vár, városháza, Malatesta-könyvtár - a szabadtéri piacot épp bontják. Most látok először süllyedős parkolót.

     A tikkasztó hőség és az erős szél együtt elég kimerítő. A következő város Forlimpopoli, természetesen itt is bemegyek a központba... Emilia Romagna az olasz régiók közül hagyományosan a legbaloldalibb (lsd. a Huszadik század c. Bertolucci-filmet), itt 30-40 éven át mindenhol kommunista önkormányzati hatalom volt. Talán ezért jött épp ide olyan sok menekült is. Hogy minek apropóján írom ezt? A forliimpopolii Marx és Ho Chi Minh utcákén (legalább olyan szívmelengető ez nekem, mint amikor Franciaországban - ritkán - Robespierre vagy Saint-Just utcát látok). Maga a kisváros a szépen helyreállított várral (ma irodáknak ad otthont) szintén érdemes a megtekintésre. Gyalogos körséta után a Fabio Casartelliről (a Tour de France-n balesetben elhunyt kerékpáros) elnevezett bicikliúton folytatom az utam.

     Fél hatra érek Forli  Mussolinit idéző terére (Piazza della Vittoria), innen az árkádok alatt sétálok a tágas és autómentes főtérig, amely a lemenő nap sugarainak aranyfényében fürdik. Egy kisgyerekes apuka érdeklődik a megtett kilométereim számáról  - nem sok (1330), de még csak az út elején tartok...  A templom oldalhajójában épp misét tartanak, távolabb leülök, s hallgatom kicsit. Az üvegablakokon beáradó fény szinte túlvilági hangulatot varázsol körém...

     Még iszom egy kávét, pár szót váltok egy " a felpakolt bicikli esztétikumát" csodáló járókelővel - "ARTE!" - aztán a Schiaronia kapun át elhagyom a várost. Nem megyek már messzire, pár kilométerrel Forli után egy barackligetben állítok sátrat nyolc óra körül. A bicikli kitámasztó-lába elgörbült. 46 km

47. nap

2016. 6. 16. Csütörtök

Forli -Imola

     Vannak napok, melyek a gyors előrehaladásról, más napok inkább a szemlélődésről és a tanulásról szólnak. Ez a nap az utóbbiak közé tartozik. Nekifogtam az olasz nyelv tanulásának, a szógyűjtésnek, a kis füzet az állandóan bővülő szószedettel mindig a kezem ügyében marad.  

     Faenzaba érve városnézés előtt még (először Olaszországban) beülök egy kebaboshoz ebédelni (kis döner, pizzaszelet 5,50). A falon a mekkai nagymecset képe lóg... A széles főtér nyugati oldalán áll a városháza: egy öltönyös úr kisiet hozzám és lelkesen felkísér az első emeleti erkélyre, mert onnan jobb képeket lehet csinálni... A város után fél négy körül átlépem a "gótikus vonalat", ahol 1944-45-ben fél évig állt a front. 

     Castel Bologneseben bevásárolok, veszek egy nagy szelet görögdinnyét is. Majd két órát üldögélek egy padon, a helyieket figyelve: bevándorlók sok gyerekkel, idős asszonyok miniatűr kutyákkal...  Hét óra felé Imola előtt már sátorhelyet keresek. Katonás rendben sorakozó, épp szüret előtt álló barackfák között áthaladva átmászok egy árkon és egy idősebb gyümölcsöskertben letelepszem. 22 km

48. nap

2016. 6. 17. Péntek

Imola - Toscanella

     Időpocsékolás minden lehetséges módon... Keveset és rosszul aludtam, telihold van és éjjel kettőtől viharos szél tépte a sátrat.  Dél van mire elindulok, még mindig erősen fúj a szél. A sátorhelytől kifelé menet  látom, hogy javában szüretelik a sárgabarackot.

     Fél órán belül Imolában vagyok, bevásárolok - rosszul adnak vissza... Egy kebabosnál halas szendvicset és egy pizzaszeletet reggelizek-ebédelek. Imola nem nagy város, gyorsan végigjárom, kicsit üldögélek a főtéren (Piazza Matteotti). Kifelé kiépített bicikliúton haladok, de nem jutok messzire: az utat szegélyező keresztút egyik stációjánál egy padon áldozok a szemlélődés oltárán majd két óra hosszat... Toscanellat elhagyva egy gyümölcsösben hat órakor lesátorozok. Hajat mosok, lefekszem... Este a közelből diszkózene szól, de szerencsére 11-kor abbamarad. Nem vagyok büszke erre a napra... 10 km

49. nap

2016. 6. 18. Szombat 

Toscanella - Cavazzona

     Meleg idő, napközben többször eleredő esővel... Indulás 8.10-kor, véletlenül elcsomagoltam a kalapomat is. Megállás nélkül megyek Bologna keleti elővárosáig. San Lazzaroig. Itt bevásárolok, majd pizzát ebédelek egy közeli padon. Útba esik, így megállok kis időre - a város 1945-ös felszabadításában nagy szerepet játszó - lengyel katonák temetőjénél.

     Könnyű  dolgom van, amíg a régió névadóját, az ókori nyomvonalú Via Emíliát járom - mindig csak északnyugatra, nyílegyenesen - Riminitől Piacenzaig. Az út mindig áthalad a városok középpontján, így a különböző elkerülő-elterelő táblák nem tévesztenek meg. Egyenesen  Bologna központjába jutok, a város híres tornyai már messziről hívogatnak. A városnézést a román-gótikus Szent István templomegyüttesnél kezdem, bejárom a kerengőt, a belső udvart és a sekrestyemúzeumot is. A két ferde torony közül a magasabbik 94 méteres, ide végtelennek tűnő falépcsősoron mászom fel. A csodálatos kilátásért még a turisták kozmopolita tömegét (köztük egymás seggét markolászó b...k) is elviselem valahogy...

     Az Appeninek felől felhő érkezik, s mire újra visszajutok az utcára, elered az eső. Hamarosan erős záporrá változik, a városháza belső udvarán találok menedéket. A sétálóutcán felfedezek egy sri lankai irodát, ahol net-hez próbálok jutni, sikertelenül. Iszom egy kávét, még bemegyek egy újabb gigantikus templomba, román cigányasszony kéreget gépies hangon a kapujában... Negyed ötkor eljutok a nyugati városkapuhoz, ahol egy bevándorlók által működtetett helyen - ezen az úton először - egy órát netezek...  Hat felé átkelek a Reno-folyón, majd elérem a város szélét (egy körforgalomban álló, a hátán teherautót cipelő férfi szobra jelzi). Még egy órát tekerek Modena felé, aztán egy csatorna partján, magas fűben lesátorozok. 47 km

50. nap

2016. 6. 19. Vasárnap

 

 

Cavazzona - Brescello

 

 

     Hajnali ötkor némi mennydörgés kíséretében esni kezd és abba se hagyja délután egyig. Ennek ellenére 7.35-kor elindulok. Az első városban, Castelfranco Emíliaban, egy boltívekkel díszített utca "Tamanaco" nevezetű bárjában megállok feltölteni a telefont. A kínai pultos igencsak értetlenkedik, hát megiszom egy pohár méregdrága bort (3 euro).

     Esős városnézés következik Modenában tíztől fél egyig: végigsétálok az árkádos főutcán, kitérek a hatalmas hercegi palotához, majd a főtérre megyek. A dómban épp vasárnapi mise van, így csak a gazdag külső díszítést csodálom meg. Felmászok a városi toronyba is, az előzékeny teremőr-nő kinyitja a rácsos ablakokat, hogy fényképezhessek...

     Az eső lassacskán abbamarad. A város után a nyílegyenes út megtörik, egy helyen biciklis alagúton kell átkelni. Negyed háromkor érek Reggio kapujához, először egy szederfánál állok meg egy kis gyümölcsöt enni. Később Lodovico Ariosto egykori villája előtt egy padon ebédelek, mellettem oroszul beszélő társaság... Rögtön a főutca elején egy orr nélküli ember szörnyű látványa fogad. A templomban esküvőre készülnek, még a bejárat előtti kőoroszlánok is fel vannak virágozva. Kis pihenőt tartok a mozgalmas főtéren: szinte több az Európán kívüli arc, mint az olasz... Még betérek a csodaszép katedrálisba is, majd a Cavazzoli felé vezető mellékúton elhagyom a várost. 

     Ipartelepek végtelen során átjutva újra a Via Emílián kötök ki, majd azt már végleg elhagyva Roncocesin és Cadelboscon át északnyugatra tartok. A széles, intenzíven művelt (de nem annyira túlnépesedett, mint Veneto vagy Lombardia) síkságot - mely sokszor a hazai tájra emlékeztet - délen egészen közelről kíséri az Appeninek vonulata. A forgalmas mellékutat csak néha szakítja meg egy-egy meredek vasúti felüljáró vagy közúti híd. Castelnovo di Sottoban épp valamilyen ünnepély van, vizet töltök, egy járókelő megszólít... Mire Poviglioba érek, a délutánra már derült égboltot északról rohamosan közeledő fekete felhő szaggatja szét, villámlás és mennydörgés kíséretében. A közeli barkácsáruház kapujában keresek menedéket, de a dolognak nagyobb volt a füstje, mint a lángja. 

     A borettoi elágazásban észak felé fordulva hamarosan egy lekaszált réten, szénaboglyák között találok táborhelyet. Fél kilenc van, az újra eleredő esőben sietve állítom a sátrat. A keleti égbolton egy teljes szivárvány szépséges látványa búcsúztatja ezt a nehéz, de teljes napot. 65 km

51. nap

2016. 6. 20. Hétfő

 

 

Brescello - Soragna

 

 

     Újra napsütéses, meleg nap van. Lassú, alapos, szemlélődő nap Emília szívében, Verdi, Guareschi  és Bertolucci földjén.  Reggel megolajozom a láncot, aztán tízkor indulok. Mindjárt Peppone és Don Camillo városa, Brescello következik. Itt keresztezem kilenc évvel ezelőtti útvonalamat. Nagy bevásárlást csinálok (20 eu) aztán megebédelek, s folytatom utamat egy elég rossz minőségű mellékúton Colorno felé.  Coenzoban a templom előtti naiv festmények, na meg a vitatkozó Peppone és Don Camillo szobra emlékeztet a filmre. A több részből álló, hosszú Mezzani községben nagyrészt a járdán haladok. 

     Colornoban a templom előtt lezárom a biciklit és a hatalmas kastély körbejárására indulok. Mária Lujza pármai hercegségének ez volt a Versailles-a, ma az olasz konyha nemzetközi iskolája működik benne és más intézmények, pl. könyvtár. Nagy park és csodálatos franciakert tartozik hozzá. Innen a sissai utat követem, majd San Nazzaronál délnek fordulok. Trecasali után megállok a temetőnél - egy udvar falába süllyesztették a síremlékeket, az elmúlt száz év helyi lakosai néznek rám a fényképekről. Átkelek a Taro-folyón, S. Secondo Parmense központjában a városháza előtti téren vacsorázok, nézelődök kicsit. Carzetoban vizet töltök az Ifjúság Kútjáról.

      Soragnaban egy idős biciklis ember szólít  meg - bemutatkozik, s kiderül ő Soragna hercege, aki a mai napig a város központjában lévő, családi kastélyban él. Kiválóan beszél angolul és lelkesen érdeklődik az utam felől. Meghív a helyi bárba, s én elfogadom meghívását... Láthatóan nagy tisztelet övezi, mindenki Principének szólítja. Pezsgőt rendel a tiszteletemre és sokat mesél a város történetéről (ami a 18. századig önálló hercegség volt),  közép-európai motoros útjairól és Erdélyről. Ezután két óriási kutyája kíséretében megmutatja nekem a kastély nagy részét is. Egy 1731-es soragnai aranypénz replikáját kapom tőle emlékbe, s  távozásomkor még integet a kastély ablakából.

     Errefelé is rengeteg a láthatóan nem európai bevándorló: a város szélén turbános szikhhel találkozom, egy mellékúton dél-ázsiai lányok sétálnak fel s alá.  Egy elhagyott majort találok - az épületben porlepte kanapé, kartondobozok - inkább a füves udvaron sátorozok le. Kilenc óra - érdekes nap volt, s nem kis izgalommal várom a holnapi nap helyszíneit... 42 km

52. nap

2016. 6. 21. Kedd

Soragna - Casalbuttano

     Kitett táborhelyemről viszonylag korán, 7.20-kor elindulok. Még dereng a reggeli pára, amikor a Corte delle Piacentine felé vezető kitáblázatlan útra térek. Az 1819-ben épült majorság már az útról is látszik: itt forgatták Bertolucci 20.század című filmjét, melyet legalább tízszer láttam és egyike legkedvesebb filmjeimnek. A film mély művészi erővel közvetíti a hely szellemét és nagy hatású képeivel  mutatja be a nézőnek Emíliat, s azon belül Párma vidékét... A majorság ma zárt magántulajdon, a kapucsengő szerint több cég is be van ide jegyezve. Azért belesek a kapun, nyergek lógnak felakasztva... készítek jópár fényképet és majd fél órát téblábolok megilletődve: mindenfelé nyulak szaladgálnak, az úton egy mogorva biciklis halad el. Morricone filmzenéjének fenséges dallamával a fejemben indulok tovább...

     Innen alig két kilométerre van Roncole, Verdi szülőhelye, de mielőtt odamennék, teszek egy 2×2 km-es kitérőt Madonna dei Pratiba, a zarándoktemplomhoz, Verdi első szárnypróbálgatásának helyszínére. Kilencre jutok Roncoleba, Verdi szülőháza előtt megreggelizek, aztán húsz perces látogatást teszek az egykori szerény fogadóban, ami ma múzeum. Sétálok egyet a főutcán, bemegyek a temetőbe is, megnézem Giovanni Guareschi síremlékét (író, Don Camillo figurájának kitalálója). 

     Tizenegyre Bussetoba érek, ahol a Pallavicini villában a Maestronak szentelt múzeumot rendeztek be (9eu). Minden teremben más-más Verdi-opera díszletei állnak és természetesen szól Verdi zenéje. Másfél hónapja vagyok muzsika nélkül - leírhatatlan örömet szerez ez nekem - minden teremben üldögélek egy darabig. Szellemi fogyatékosok szomorú csoportja vonul végig a termeken... A múzeum után a közeli templomba is bemegyek - gyönyörű, 15. századi, fából faragott szoborcsoport fogad: Krisztus siratása. A főutcán épp véget ért a piac, pakoló árusok között érek Verdi szobrához, a főtérre. Itt minden a község nagy szülöttjéről szól... A zárás előtti utolsó pillanatban még benézek a főtéren álló templomba is. Három óra után indulok tovább... a Parma/Piacenza tartományi határt alkotó pataknál még kitérek Verdi egykori lakhelyéhez - a Villa Verdihez - de sajnos, zárva van. 

     Gyorsan haladok tovább, San Giulanoban  megállok lefényképezni Pio atya szobrát. Aztán elérem a Pó hídját: itt búcsút veszek Emilia-Romagnatól, a folyón túl már Lombardia következik. A híd járdáján megyek át, a rácsos elemek alatt látszik az örvénylő folyó, a fémlapok nagyokat zörrennek a megpakolt bicikli alatt...

     Cremonaba érve bevásárolok, majd ötkor estebédelek egy padon: pizzaszeleteket és citromos üdítőt, amire újabban egészen rákaptam. Utána kávézom és indulok megnézni a város nevezetességeit: főtér, katedrális, Stradivari szülőháza, park... Egy könyvesboltban sikerül megvennem Lombardia térképét (7,90).

     Hét órakor hagyom el a várost a forgalmas bergamoi úton. Egy biciklis teszi fel a szokásos kérdéseket, majd biztat: "Bravo!"  Fél nyolckor egy kukoricaföld közepén, három mezei út metszéspontjában találok egy sátornyi helyet éjszakára. 52 km

53. nap

2016. 6. 22. Szerda

 

 

Cassalbuttano - Calusco d´Adda

  

 

   Fullasztó a hőség, embertelen a forgalom (a nap előrehaladtával és Milánóhoz közeledve egyre nagyobb), nehéz nap, váratlan gonddal súlyosbítva... Éjjel, alvás közben forgolódva valahogy annyira a sátor oldalának dőltem, hogy eltörött az egyik keresztrúd, de ez csak a lebontásnál derül ki. Azonnal telefonálok az új sátor ügyében, nem szeretném megismételni az egy hónapos grúziai szabadégezést... Épp összepakolok, amikor egy terepjárós ember jön oda hozzám, megkérdezi, mit csinálok ott. 

     8.45-kor gondterhelten elindulok. Rögtön Cassalbuttanoban megállok feltölteni a palackjaimat vízzel. Végtelen kukoricaföldek, néptelen külterületek, gyors vizű öntözőcsatornák között haladok a nyílegyenes, kamionokkal teli úton... A községhatárokat barna tábla jelzi - az út a központokat elkerüli - de bemegyek fényképezni Casalmoranoba, Soncinoba (elkerülőút, plusz kilométer), Fontanellaba. Antegnataban megejtem az utolsó olaszországi nagybevásárlást Svájc előtt, elemeket is kell már vennem. Ebédelek, majd sziesztázom fél négyig. Ghisate után egyre nagyobb a forgalom, ami Verdellinot (ahol kicsit bolyongok egy új építésű ipartelepen, mire kijutok) elhagyva szinte elviselhetetlenné fokozódik, pedig másodosztályú utakon megyek. Egyszerűen túl sok az autó! 

     Sehol sem találok vízcsapot, így kénytelen vagyok Suisioban megállni ásványvízért, veszek két sört is. Solza után az útról jobbra letérve keresek sátorhelyet - mindhiába, az útról odalátni és a tüskés indák visszafordulásra késztetnek. A vasúton túl egy köves útra fordulok, pár száz méter után aztán találok egy remek kis rétet, eldugva egy fészer, egy kukoricás és egy kiskert közé.  Még szamócát is szedek - épp az Alpok és a Pó-síkság határvonalán vagyok. Háromnegyed kilencre áll a sátor: a hozzá tartozó szettben megtalálom azt a kis alumíniumcsövet, amivel orvosolom az egész napomat beárnyékoló problémát. 75 km