2016. július 17., vasárnap





NAPLÓ 

 

 

 

54. nap

2016. 6. 23. Csütörtök

 

 

Calusco d´Adda (Olaszország) - Mendrisio (Svájc)

 

 

     Nagyon nehéz nap, embertelen hőség és forgalom, hosszú idő után újra emelkedők... Indulás 7.45-kor, Calusconál  tábla jelzi, hogy az út autópályába torkollik, kerülnöm kell Villa d´Adda felé. Az első emelkedő - a Pó síkság után - gyönyörű kilátást nyújt a feltáruló hegyekre. Hamarosan elérem a keskeny és forgalmas 342-es utat, ezt követem Comoig. Fél tízkor átkelek az Adda-folyón, az összeszűkült út és a kamionok halálfélelmet keltenek bennem... Egyes szakaszokon van útpadka, de nem ez a jellemző. Hosszabb emelkedő jön Rovagnate, majd Nibionno után. Lambrugonál tolom a biciklit, úgy egy kilométeren át - nem férnek el tőlem a kamionok, nincs hová félreállnom - rémálom! Szerencsére ez is véget ér... Comoig csak kétszer állok meg: először ásványvizet és gyümölcslevet veszek egy rovagnatei üzletben és húsz percet pihenek, majd az anzanoi temető mellett egy padon ebédelek és sziesztázom kicsit. Hosszú lejtő végén, fél ötkor érkezem Comoba. 2009-ben már jártam itt, most csak a gazdag szobordíszítésű katedrálist nézem meg, majd folytatom utamat a nyugati oldalon lévő tóparti sétányon.
     A határon olasz vámellenőrzés van - nekem és a legtöbb autósnak csak intenek, hogy "tovább!". Svájcba szinte észrevétlenül érkezem meg, se ország- vagy kantontábla, se zászló nem fogad.  Ez a 33. ország, ahová biciklivel jutok el és bár futólag többször jártam itt (1992-ben kilenc évesen Genfben, ill. néhányszor átbuszoztam az autópályán), valójában új lesz minden. 
     A jelzett bicikliút bevezet Chiassoba - a vasútállomásnál ér véget - hát bemegyek a belvárosba is. Az első benyomások: ez is olasz nyelvű vidék (Ticino kanton) - a tisztaság nagyobb, mint Olaszországban, de nem akkora, mint vártam. Sűrűn lakott vidéken, egymásba épült településeken át, meredeken emelkedő úton, sokszor járdán tolom egyre magasabbra a biciklit. Mendrisionál lejteni kezd az út... a város után egy szőlőskert takarásában, szerencsésen találok táborhelyet fél kilencre. Igaz a vasút és az autópálya is közel van, de az előbbi itt igen halkan közlekedik, az utóbbi zaját pedig a fáradtságom nyomja el. 61 km








55. nap

2016. 6. 24. Péntek 

 

 

Mendrisio - Rivera

 

 

     Nyugodt az éjszaka, a hegyek eltakarják a napot,  fél tízig alszom. Indulás után a lejtős úton hamar elérem a Luganoi-tavat
     Az első svájci bevásárlásom a melanoi "Migros"-ban (14,55) - az árak 20-30 %-al magasabbak, mint Olaszországban, viszont a fél frankba kerülő legolcsóbb csokoládé is kiváló minőségű. (Később rájövök, hogy a "Dinner" a  legolcsóbb üzlethálózat és hogy az utcai koszt megfizethetetlen a  számomra - a legolcsóbb döneresnél is legalább 10 frank egy szendvics.)  Ugyanakkor az euró sivataga után ismét van mit gyűjteni - az első héten megduplázom svájci érméim számát (48-ról 96-ra). A szép, klasszikus rajzú és több, mint 100 éve változatlan svájci érmék igazán érdemesek a gyűjtésre. (Rögtön az első vásárlásnál 1943-as 20 rappenest kapok vissza.) Megebédelek az üzlet előtt. 
     Bissoneban végigmegyek a szép főutcán, a tóparti parkos sétányon egy mosónő szobra mellett, majd átkelek a Luganoi-tavat kettészelő hídon.  Rekkenő a hőség, fél háromkor megállok egy tóparti parkolóban - egy olasz autós megszólít - a túlsó parton az olaszországi Campione d´Italia. Paradisonál a szökőkút több méter magasba emeli a tó vizét... Luganoban felsétálok a katedrálishoz, a sétálóutcán zsúfolásig tele vannak a  méregdrága vendéglők teraszai. A brit népszavazás kapcsán veszek két angol újságot, ez se olcsó mulatság (11,30). 
     A bellinzonai utat csak nagy kerülővel találom meg - a meredek emelkedő, embert próbáló a hőségben és a sűrű forgalomban - ahol lehet, a keskeny járdára húzódok. Költekezésemet megtetézem két hideg sörrel (5,20) egy kisboltban. A táblák egy gyorsforgalmi jellegű úton átvisznek az autópálya nyugati oldalára, de aztán Lamone előtt visszatalálok a megfelelő útra.  Sűrűn lakott völgyben haladok, az út lassan emelkedik felfelé, a nagy részén tekerek. Rivera előtt már esteledik, egy erősen lejtő kavicsos út padkáján lesátorozok. A vacsora mellé vadcseresznyét szedek. Három terepbiciklis zúg le mellettem a meredek lejtőn, még egy autó is elmegy, aztán csend van.  31 km








56. nap

2016. 6. 25. Szombat

 

 

Rivera - Faido

 

 

     Hajnali  ötkor villámlásra és mennydörgésre ébredek. Hamarosan leszakad az ég és jégeső veri a ponyvát. Fél kilenckor csillapodik az eső, elindulok és kb. 40 perc tolás után fenn is vagyok a Monte Ceneri-hágón (554m). Sötét fellegek gyülekeznek nyugaton, de én - abban a reményben, hogy elkerülöm a rossz időt - ereszkedni kezdek. Csalódnom kell: hamarosan sűrű villámlás közepette zuhogni kezd az eső. Menedék nincs sehol - az út szélén csak egy "night club", előtte rendszám nélküli autók. A meredek lejtőn a fékek egykettőre lekopnak, egy erdei leágazásnál végre le tudok állni. Szerencsére fél óra múlva eláll az eső. Nem áztam el, az esőkabát és a nadrág is jól szolgált. Szorosabbra húzom az első féket és óvatosan legurulok a Ticino völgyébe.
      Az útról hamarosan letilt egy tábla, a biciklijelzést követve San Antoninon és Giubiascon át haladok Bellinzona felé (gyönyörű régi híd). Errefelé a "Salve" köszöntés dívik - egy elhaladó társaság így üdvözöl. A völgy rendezett és tiszta, rengeteg a virág mindenütt (különösen szépek a hortenziák) - pont ahogyan elképzeltem Svájcot - de ez a városokról  már nem mondható el. Déli harangszóra, az újra eleredő esőben, a S. Biagio templomnál érek be Bellinzonába. A kanton fővárosa három, egymás felett lépcsőzetesen elhelyezkedő váráról híres. A legalsó rögtön a belváros fölött magasodik, múzeum van benne, ahová a sziklába vájt felvonó visz fel. Végig sétálok a belváros utcáin, hétvégi piac van éppen. Bevásárolok  és megebédelek (húskonzerv, saláta), aztán nekivágok a Szent Gotthárd-hágó felé vezető útnak.
     Biascaig a Riviera-völgyben haladok, a Ticino-folyó jobb partján, itt még alig emelkedik az út, csak kisebb föl-le szakaszok vannak. Az út menti vendéglőkből kiszűrődnek a foci EB-t nézők zajai, a házakon és az autókon zászlók jelzik, hogy kinek drukkol a tulajdonos. Nem meglepő, hogy a svájci zászló mellett a leggyakoribb az olasz és a portugál zászló.
     Háromnegyed háromtól négyig Gorduno buszmegállójában várom, hogy elmenjen a hirtelen támadt zivatar. Biascat elérve az út autópályában folytatódik, egy járókelő igazít el: a város irányába kell mennem. A biciklis eligazító táblákat követve - kihalt külvárosi utcákon tett hosszú vargabetűk után - a Brenno hídjánál kiérek a  2-es útra. Itt már egyértelmű számomra, hogy éjszaka is mennem kell, ha el akarom érni a 27.-ére megbeszélt találkozót E-vel, svájci vendéglátómmal (másnap reggelre pedig az is, hogy nem érek el Luzernig, csak Altdorfig). Ez már a Leventina-völgy, Biascatól Airoloig 800 méteres emelkedővel (301-ről 1130 m-re), majd még csaknem 1000 m jön a hágóig. Pollégioig tudok tekerni, utána egyre vadregényesebbé és meredekebbé válik a völgy. Az autópályát magas viadukton vezetik, a vasútvonal nagyjából mellettem halad sok alagúttal tarkítva. 
     Háromnegyed hétkor indulok Biascaból, nyolcra érek Giornicoba, itt melegebb ruhát veszek és előkészítem a lámpákat. Lavorgo előtt rám sötétedik, tizenegyre érek a 700 m fölötti Faidoba, ahol élénk élet van a főutcán. Rám tör a fáradtság, egy templom lépcsőjén bóbiskolok majd egy órát. 61 km








57. nap

2016. 6. 26. Vasárnap 

  

Faido - Silenen

 

 

     Éjfél előtt nem sokkal elhagyom a faidoi lépcsőt és -s azzal a feltett szándékkal, hogy legalább két órát még pihenek - tovább megyek. Egy kis betérőben kötök ki, ahol egy fának és a biciklinek támaszkodva, hajnali kettőig szendergek. Összeszedve magam nekivágok a Rodi Fiessoig tartó 5 km-nek, ami több mint 200 m szintkülönbség. Az út teljesen néptelen, csak az utolsó airoloi busz jön - a sofőr megáll és ingyen fuvart kínál Airoloig. Nem szívesen, de elveimhez hűen, köszönettel visszautasítom. Ezután rám borul a sötétség és a teljes csönd, csak a fogyó hold és a csillagok pislákolnak az égen. Átkelek egy alagúton - Rodi Fiesso után enyhül az út meredeksége - hajnali ötkor, pitymallatra érek Piottaba. A hajnal első fényében feltűnik előttem a Gotthard masszívum hóborította tömbje. Egy órát pihenek egy lépcsőnél, aztán átmegyek egy összkomfortos buszmegállóba. (Svájcban a vonat- és buszközlekedés egyaránt kiváló, a buszmegállókat egész éjjelre kivilágítják.)
      Egy hideg raviolikonzerv-reggeli után, kb. fél nyolckor tovább indulok. Az Airoloig - a Gotthard -hágó déli kapujáig - hátralévő 5 km-t másfél óra alatt teszem meg. Eszek még egy kis  gombát és lekvárt, aztán nekivágok a hágóig hátralévő 12 km-nek és 900 m szintkülönbségnek. Hosszú - hosszú - hosszú vánszorgás következik: kb. 50 méterenként kell megállnom a meredek úton. Meglepően sok a biciklis errefelé, 20-30 fős csoportokban is jönnek, megjelennek a motorosok is. Találkozom a tegnap már látott, fellobogózott nemzetközi traktorosmenettel is. Egy stratégiai fontosságú erődöt és katonai zónát is magam mögött hagyok. Az úton váltogatja egymást a ki tudja mikor lerakott macskakő és az  aszfalt. A hajtűkanyarokban heves széllökések támadnak hirtelen.
     Fél egykor felérek a Motto Bartola nevű helyre (1530 m): a korláthoz letámasztott biciklimet váratlanul felborítja egy szélroham... a csomagok szétszóródnak az úton, a hálózsákomat az utolsó pillanatban mentem meg a szakadékba zuhanástól... Épp biciklisek haladnak el mellettem, senki sem áll meg segíteni...
     Nagy útkereszteződés jön és én elkövetem a nap hibáját : mivel nem tudok a bicikliútról, nem is keresem, az országutat követem tovább... Hamarosan sportkocsis és motoros versenypályán érzem magam, akkora  az úton a nemzetközi hajtás... Lavinavédelmi félalagutak,  viaduktok, vízesések, kolompoló tehenek, a motorzaj rövid szüneteiben mormotafütty... Kis pihenő az útkarbantartók bódéja mellett... Az egyik hajtűkanyarban útépítés - szemafor, csapatosan érkező autók - sikeresen túljutok ezen is... Megérkezik az ügyeletes esőfelhő, vele az orkánerejű szél, amiben minden lépés külön erőfeszítést igényel... elmegy ez is... Négy előtt felérek a Pian Secco Belvedere nevű kilátóhoz - egy francia turista szerint a hágó már csak egy kilométer,  a valóságban majdnem három... Rövid pihenő után úgy 900 m hosszú, rémes alagút jön - felkényszerülök a keskeny, billegő betonlapokból álló járdára a száguldó járművek elől...Az alagút után megjelennek a hófoltok... most egy kilométeres félalagút következik... odakinn szitáló eső, az úton vízfolyások... mikor kiérek már a hó és jég világa vár. Sűrű köd van, óriási sziklák, jeges vizű tavak szegélyezik az utat...a hágóig még egy újabb kilométer... 17.40-re érek fel a 2106 m magas Szent Gotthárd- hágóra...
     Alig látok pár méterre, mikor minden lámpát bekapcsolva elindulok lefelé. Kesztyű, sapka kéne, de nem készítettem elő, nem kezdek a csomagokban keresgélni. A sivár, kihalt, kísérteties völgyben a meredek lejtőn nagyon óvatosan ereszkedem. Fél hétre elérem Hospentalt, az első Uri kantoni falut. Innen már szép a kilátás, vár és a templomtorony hívogat, de haladok tovább Andermattig. Az út menti árudában sajtot és "alpesi rózsát" (alpenrose) árulnak, rám köszönnek. Andermatt után áthaladok az "Ördög hídján", jobbról Szuvorov 1799-es átkelésének emlékműve áll. Aztán félalagutak jönnek és meredek-meredek lejtők... megint útépítés, szemafor, kocsisor... A Reuss völgye lenyűgözően szép - kár, hogy sietnem kell - égbenyúló hegyek, zúgó vízesések, felhők a hegyoldalban, mélyzöld fenyvesek... A Gotthard alagút bejáratát elhagyva a forgalom is lecsökken, az út mellett fut az autópálya. Egymás után jönnek a szebbnél-szebb alpesi falvak... Wassenben megállok kis időre, míg mosdóvizet töltök egy szökőkútból... Sokemeletes, meredek tetős, tipikus hegyi házak... Sok régi - a vízenergiára települt - gyárépület a völgyben...
      Ideje táborhelyet keresnem, nyolc óra elmúlt. Először egy folyó menti ösvénnyel próbálkozom, nem jön be... Aztán Gurtnellen után megtalálom az ideális táborhelyet: egy zúgó vízesés mellett pihenőhely van padokkal... igaz egy korláton át kell mindent egyenként vinnem, lehurcolkodok a biciklivel is... Mielőtt felállítanám a sátrat, telefonálni próbálok a holnapi találkozó okán - és jön a feketeleves... Egész nap a zsebemben volt a telefonom és most semmire sem reagál... Negyed tíz van, sötétedik és indulnom kell tovább... Visszacipekedek és megyek a következő faluba  - csak az alpesi szálloda környékén van élet - itt kérek segítséget... A szőke pultosnő szerencsére ért angolul - kelletlenül ugyan, de kölcsönadja a telefonját - aztán könyörtelenül bevasal 5 frankot a másfél perces beszélgetésért. (Először félre is értem - nem csoda, a világ nagyobbik felén ezért nem fogadnának el pénzt...) Ez Svájc, a szent pénz hazája, amiről annyit olvastam. Később  E. mesélte, hogy sokszor micsoda üresség, sekélyesség, alkoholizmus - drogfüggés rejtőzik a tökéletes jólét és biztonság kispolgári ideálja mögött.
     Már jócskán elmúlt tíz óra és sötét van, amikor Silenen előtt újra táborhelyet keresek. Az út és a vasút között futó ösvény kiszélesedésénél le tudom tenni a sátrat, s bár éhes is vagyok, a fáradtság győz...11-kor már alszom. 67 km








58. nap

2016. 6. 27. Hétfő

 

 

Silenen - Altdorf - (Nidau)  

     Viszonylag korán, fél hétkor kelek, rendbe rakom magamat, tiszta ruhát veszek és fél nyolckor már haladok Altdorf felé, ahová megbeszéltük a találkozót E. -vel.  Országúton, majd egy zúgó patak menti  bicikliúton tekerek, két rövidebb szakaszon megint tolni kell. Erstfeldben viszonylag olcsón veszek reggelire valót (diós kalács, alkoholmentes sör) a "Dinner"-ben. 
     Kilenc után nem sokkal megérkezem Altdorfba, Uri kanton fővárosába. Hamar megtalálom a városházát, előtte nagy óratorony és Tell Vilmos (akit ez a vidék magáénak vall) szobra áll. Leülök egy padra, s míg várakozom, figyelem a helyiek életét: portugál pasas az olasz főnökével telefonál széles gesztusok közepette, stüszi kalapos öregúr pipázik a szökőkútnál... 
     E. a vártnál hamarabb, fél tizenegykor bekanyarodik a térre. Kiderül, nem sokon múlt, hogy elkerüljük egymást - őt az  új városházához irányították. Autópályán, hosszú alagutakon áthaladva alig két óra alatt Nidauba érünk. Az autóval való "száguldásról" csak pillanatképek maradtak bennem: az elmaradó Vierwaldstatt-i tó víztükre jobbról, a Jura feltűnő hegyvonulatai, Bern kanton jelzőtáblája... 
     E. már 25 éve él Nidauban és még februárban felajánlotta segítségét, mikor terveimről írtam. Lelkes kedvelője a biciklis utazásnak, sokat olvasott erről és Heinz Stücke (példaképem) nevét is ismeri. Ő is sokfelé járt már a világban és szeretne még biciklivel útra kelni a jövőben. (Egész ott létem alatt a legnagyobb kedvességgel és vendégszeretettel vett körül, amit ezúton is hálásan köszönök neki.)
     Lakást is biztosított ott tartózkodásom idejére, a kapucsengőn szinte csak ázsiai és afrikai nevek sorakoznak... Érkezés után gyorsan lezuhanyozom, aztán E.-vel elvisszük a biciklit - aminek hátsó kereke az hágón való átkelés alatt beszerzett egy nagy nyolcast - a Gurnigelstrasse sarkán lévő szervizbe. Az idős mester 20 frankot kér a javításért - ami E. szerint - az itteni viszonyok között nagyon kedvező ár. Megtudom, hogy itt 15 frank nagyon rossz  órabérnek számít és a mesterek órabére akár 100 frank is lehet...  Azután a postára és egy bevásárlóközpontba megyünk. Négykor érünk vissza - a telefon-mizéria is szerencsésen megoldódik - csak az elmozdult telefonkártyát kellett megigazítani... Ötre visszamegyek a bicikliért: a mester igazított a hátsó féken és megjavította a lötyögő lábat is. Még megállok egy üzletben pár dologért, aztán visszatérek a szállásomra és jegyzetelni kezdem az elmúlt napok eseményeit. Fél tizenegykor holtfáradtan fekszem a széthúzhatós ágyra és azonnal elalszom... 11 km 






















59. nap

2016. 6. 28. Kedd

 

 

Nidau

 

 

     Reggel fél nyolckor E. telefonja ébreszt. Egy óra múlva megérkezik, autóval a városba indulunk. Először a mosodában adjuk le a nagy táskányi mosnivalót és a hálózsákot. Aztán gyalogosan járunk végig egy lenyűgözően szép karsztos szurdokvölgyet. E. fotókat készít rólam, amiket hazaküld  (én eddig még nem jutottam netes lehetőséghez, hogy képeket küldjek) és közben rengeteget beszélgetünk - minden érdekli az utazásról... A völgy fölött átvezet az autópálya viaduktja, de a patak zúgása elnyomja az autók zaját... 
     Ezután a bieli ipari negyedet nézzük meg - megállunk az óragyáraknál (Rolex, Omega), meglátogatjuk az Omega bemutatótermét - ahol a márka csúcstermékei fényezik a cégóriást. A városnézést a városi parkban fejezzük be: valószínűtlenül tökéletesen gondozott gyep, hatalmas, terebélyes fa középen... Bemegyünk még egy varrodába, ahol E.-nek valamilyen tennivalója van és még arra is marad ideje, hogy a már menthetetlennek tűnő övtáskámba új cipzárt varrjon... majd megajándékoz egy darab ponyvaszerű anyaggal takaróként a csomagokra...
     Visszaérve E. meghív ebédre hozzájuk, több nap után végre kávézom... A svájci kispolgári idill változását jelzi, hogy a lépcsőházban (természetesen - mint mindenhol - kétnyelvű) falragasz figyelmeztet a megszaporodó betörésekre... Ebéd után E. egy régóta itt élő magyar ismerősét visszük el az orvoshoz. K. első kérdése hozzám, hogy focibolond vagyok-e. Nemleges válaszomra csak annyit mond: " Hát milyen magyar vagy te?!"  "Olyan magyar, akit nem érdekel a foci..." csak ennyit tudok felelni.
     Visszaindulva ideiglenes szobámba még átvesszük a tiszta ruhákat és fél négyig beszélgetünk az utazásról, szabadságról, Svájcról. Azután E. dolgozni megy, én meg elindulok felfedezni a két egybeépült várost. A Nidaut és Bielt elválasztó hídon ott a két város címere és Bern kantoné is, a medvével...  Először a Zihl/La Thielle-patak mentén lesétálok a Bieli-tó partjára - a tavon állva evező kenusok siklanak - majd visszatérek a várkastélyhoz. Nidau igen forgalmas főutcáján végig, egészen a könyvtárig sétálok, szép  színes zsalugáter-ablakos házak között. Biel központja felé veszem az irányt, a két város határát alkotó Guido-Müller téren keresztül. A város főterén (Zentralplatz) - körben hangulatos, kupolás épületetek - a hatalmas banképület homlokzata azzal a felirattal hivalkodik, hogy a háború éveiben épült a béke európai szigetén (1914-15). A téren örvénylő embertömeg bármelyik kozmopolita világvárosban lehetne - feketék, közel-keletiek és távol-keletiek -  s a Kurd Munkáspárt sátra várja az érdeklődőket. A kétnyelvű városban a bevándorlók révén egyre nagyobb teret nyer a francia nyelv. Az egykor híres svájci tisztaság is már a múlté - eldobált csikkek, üdítős dobozok, mindenféle hulladék az utcán...
      Már esteledik, mire elérem az óvárost, többszázéves  házaival, hatalmas gesztenyefáival és lovag-szobros szökőkútjával. A vendéglők dugig vannak vendégekkel, az alkonyi fények bearanyozzák az épületeket... Még járok egyet a Jura nevű külvárosban, aztán a Nidaugassén (sétálóutca) és a Rue Centrale-on át visszaindulok szálláshelyemre. Az Untergrassén két házon is emléktábla őrzi J. J. Rousseau és Pestalozzi itt tartózkodásának emlékét. Az egyik épületben ma Yayo borbélyüzlete működik...
    




















 

 

 


    











    

 

  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése