Az ország központi részét alkotó Lisszabon-Porto tengelynek nagyjából a kétharmadánál, az óceántól negyven kilométerre, a Mondego-folyó jobb partján fekszik az Portugália történelmének második fővárosa (1260-ig), Coimbra. Leginkább az ország legrégebbi és leghíresebb egyeteméről híres, és a portugál Tengermellék, a Beira legnagyobb városa, több mint százezer lakossal (a município lakossága 2011-ben 143 ezer volt). Az országnak nyolc városa van, melyek már az ország létrejötte előtt városok voltak, Coimbra ezek egyike. A római időben Aeminium volt a neve, majd a közeli Conimbriga (a mai Condeixa-a-Velha) lakói menekültek ide és innen ered a neve. Egyetemére a 19. század végén kilencszázan, ma húszezren járnak… Maga az egyetem a Mondego partján lépcsőzetesen épült város fölé vagy nyolcvan méterrel magasodó domb tetején, az egykori királyi palota helyén épült, rideg betonépületei a régi város szűk utcácskái fölött terpeszkednek.
(2011.6.16.)
 |
Largo Porta Férrea. Az egyetem 16. századi főépülete (nagyjából 120 méteres oldalú négyzetet alkotó épületegyüttes, de ebben a városban olyan nagynak tűnik...) mellett több 1950 körül épült betonkockával gondoskodott az egyetem egykori professzora (és az ország diktátora majd negyven évig), hogy a Mussolini-féle fasiszta építészet Portugáliából se hiányozzon. |
 |
Az egyetem főkapuja, az 1634-ben épült Vaskapu (Porta Férrea). Nem lehet csak úgy bekóvályogni, mint az ELTÉ-re, természetesen belépőt szednek. |
 |
A belső udvar mánueli stílusban épült kapuja |
 |
A 33 méter magas Egyetemi-torony (vagy Kecske-torony) a 18. században épült. |
 |
A csillogó barokk termekből álló Egyetemi Könyvtár (harmincezer kötettel) kapuja. |
 |
Az egyetem belső udvara éppen föl volt túrva ottjártamkor... | |
 |
... közepén III. János király (ő hozatta véglegesen ide a korábban folyton költöző egyetemet Lisszabonból) szobrával. |
 |
Kilátás az egyetem ablakából a Régi Székesegyházra (Sé Velha)... |
 |
...és a Mondego-folyó hídjára. A túlparton (jobbra) áll a Santa Clara-kolostor, ahol Inês de Castrót meggyilkolták 1355-ben. |
 |
Coimbrai háztetők |
 |
Új hidak a Mondegón. A távolabbi, a Santa Isabel-híd 2004-ben épült. |
 |
A São João de Almedina-templom már a 11. században megvolt |
 |
A mellette álló Új Székesegyház (Sé Nova) csak 1640-ben készült el, a spanyol megszállás alatt épült és a jezsuitáké volt. Látszik is rajta... Sokáig figyeltem a fecskéket a napsütötte téren, a falának támaszkodva. |
 |
Az egyetemalapító költő-király, I. Dénes szobrának nyakába valakik kötelet vetettek... |
 |
Rua Sota |
 |
Az Alsóváros főutcája (Rua Ferreira Borges) |
 |
A Szent Bertalan-templom |
 |
Mi is a NATO ? |
 |
A román stílusú (1206-ban felszentelt) Szent Jakab-templom az Alsóvárosban |
 |
Itt is van Comércio-tér, mint Lisszabonban |
 |
Középkori oszlopfők a Szent Jakab-templom oldalkapuján |
 |
A Szent Kereszt-templom az első portugál királyok (köztük Alfonz Henrik) temetkezési helye. |
 |
Nemcsak kék csempék vannak itt... |
 |
A városháza a lila-sárga városi zászlóval |
 |
Jardim da Manga |
 |
A Régi székesegyház a Felsővárosban 1139-1184 között épült, az ország legnagyobb román stílusú temploma. Annak ellenére, hogy működő templom, belépőjegyet szednek, így csak az óriáskagylóból készült szenteltvíztartóig jutottam... |
|
 |
... viszont kívülről körbejártam a középkori utcákkal övezett templomot. |
 |
Ezeket az utcákat nem autókra tervezték, mégis... |
 |
A Mondego partján, a Largo da Portagem téren áll Joaquim Antônio de Aguiar, 19. századi politikus szobra. |
Portugáliai utazásunkról készülő utifilmemhez nagyon sok hasznos információhoz jutottam. Üdv.
VálaszTörlés