Tour de Medovarce 3.

Két rövid nap… Egyre északra, egyre közelebb a hegyekhez. A Selmeci-hegység déli oldala felé, a vulkánhegység felé, ahol a biciklizést felváltja a tolás és a fékeket rövid idő alatt kikészítő gurulás a meredek lejtőkön (a máskor hónapokig szolgáló fékpofák most egy hét alatt elkoptak). Közben megérkezett a hidegfrontot követő esőzóna és visszaérkezésemig híven követett. Ahol a keresztek, a templomkapuk, a szobrok már fekete andezitből készülnek. Túl a nyelvhatáron. Ahol a hegyi falvakban is ott mosolyognak a szőlőlevelek a kerítéseken és a kapukon, a szőlő északi határán…

A harmadik nap rekordrövidre sikerült. Délután kettőkor indultam el a Zölderdő táborhelyről és hat után már le is sátoroztam tizenöt kilométerrel és három faluval arrébb. Ebben szerepet játszott a délelőtt folyamán egyre ismétlődő eső, a nyugalmas táborhely (minél jobb helyet találunk, annál nehezebb reggel elindulni) és még mi is ? Nem tudom a nevét ennek a bizonyos lelkiállapotnak, tudós pszichológusok biztos adtak már neki nevet. Amikor csak fekszik az ember és nincs miért továbbmenni, nincs hová sietni, nincs a legcsekélyebb célja a legkisebb mozdulatnak sem, még annak se, hogy valami silány reggelit készítsünk, vagy hogy egyedüli olvasmányunkat, az autóatlaszt lapozgassuk… Este még rosszabb lenne, ha a jótékony fáradtság és az erdő hangjai nem segítenének… Amikor a remény pislákolása sem világít már és csak abban reménykedünk, hogy reggelre megszakad a szív és véget ér ez az egész… Persze nem. És nincs jogunk az irgalmas halált sem keresni, nem azért, mert olyan erősek vagyunk, hanem mert sosem raknánk élethosszig terhet arra, akit a világon legjobban szeretünk… Aztán reggel újra kezdődik és újra indulni kell, lelki glükogén nélkül is. De nehéz, Istenem, nagyon nehéz.

Azután megjött az eső, ami a túra végéig minden nap órák hosszat kényszerített valami alkalmi fedél alá. Megszoktam. A kemény földön alvást, a sokszor napokon át esőben előrehaladást is, úgyhogy nem panaszkodom. Pont a belorussziai túra féligtelt füzetét hoztam el az akkori szűkszavú bejegyzésekkel (3 krumplis pirog 700 rubel, 4 konzerv 7160 rubel, 4 szirok 1200 rubel, indulási és érkezési időpontok). Most nem ketyegett a vízumóra és sehová sem siettem, úgyhogy ha az eső nagyon megszigorodott, nyugodtan kivártam a végét… Nem kellett bőrigázva haladnom többszázkilométeren át. Aztán elindultam és újra rákezdte…

Zölderdő th. – Peszektergenye (Sikenica) – Fegyvernek (Zbrojníky) – Hontfüzesgyarmat (Hontianska Vrbica) – Gyurki-erdő th. - Santovka (Szántó) – Léva-Csánk (Čankov) – Brhlovce (Borfő) – Zsember (Žemberovce) – Bát (Bátovce) – Jabloňovce (Hontalmás) th.

(2012.7.12.-13., csütörtök-péntek, 42 km)

Koradélutáni indulás a Zölderdő-táborhelyről (Sikenica)

Régi házak Tergenyén

Nagypeszek református temploma

Sírkő és sírfa a nagypeszeki temetőben

Szőlő Nagypeszek és Kispeszek között

Kispeszek (Kukučínov - Nemesoroszi község) katolikus temploma

Üdvözöljük (Két)fegyverneken !

A fegyverneki református templom 1716-ban épült, tornyát (a bejárat fölött elhelyezett vörösmészkő tábla tanúsága szerint) 1840-ben emelték

 

Fegyvernek zászlaja

Szélesereszű honti ház Hontfüzesgyarmaton

Hontfüzesgyarmati szederfák

Pihenő a hontfüzesgyarmati református templom árnyékában

Hontfüzesgyarmat - községháza

Hontfüzesgyarmat - részlet a Szent Mártonnak szentelt katolikus templommal

Vadalmafa Hontfüzesgyarmat és Szántó között, a nyelvhatáron (bár a "lakosságcsere" óta Peszektergenye, Fegyvernek és Hontfüzesgyarmat egyaránt szlovák többségű...)

 

Este hat óra körül a szántói lejtőn defektet kaptam és mire kijavítottam, nem volt érdemes tovább menni. Így töltöttem egy éjszakát a Gyurki-erdő mélységes csöndjében.

 

Másnap legurulva Szántóra (Santovka) ezek a romok fogadtak...

... és a katolikus templom andezitkapuja jelezte a vulkáni hegyek közelségét.

A templom 1754-ben épült barokk stílusban...

... mögötte pedig egy ősöreg hársfa áll.

És szép gesztenyesor vezet ide a faluból.

A híres "szántóvíz" forrása a palackozóüzem mellett

Bori (Bory) az utolsó magyarlakta falu (már itt is szlovák többséggel) a hegyek lábánál

Hármashullám

Dél géniuszának északi előörsei

Brhlovcén (Borfő) már a kereszteket is andezitből faragták

A híres borfői utca, a "Surda", az andezittufába vájt barlanglakásokkal

Az egyik ilyen barlanglakást múzeummá alakították át

"Kto vínko popíja, choroby zabíja"

Menedék az ereszek alatt

Borfői utcarészlet

Én még csak kikerülöm őket...

Az 1756-ban épült borfői kastély

Előtérben Zsember, háttérben a Selmeci-hegység

Zsember

A zsemberi községháza

A zsemberi katolikus templom esőben

 

A báti (Bátovce) régi kőhíd Nepomuki Szent János szobrával. Az út másik oldalán az eresz és egy ócska pokróc alatt didergő cigánygyerek fásult tekintete kísért és én szégyelltem magam...

Bát németek által alapított egykori bányaváros, pénzverőhely, sokáig járásszékhely, négyzetes alaprajzzal, erődtemplommal. Szent Mártonnak szentelt temploma 13. századi eredetű.

 

Szentháromság-szobor

A főtér esőben

A Selmeci-hegység esőben

Jabloňovce - Hontalmás előtt egy részlegesen burkolt erdei útra (vajon mit keresnek az órák a fákon ?) tértem rá és végül itt is találtam sátorhelyet, bár a sáros-csúszós erdei lejtőn nem tudtam feltolni a felpakolt biciklit, úgyhogy egyenként kellett felmásznom a csomagokkal, ahogy utoljára a Francia-középhegységben.